- Hirdetés -

A biztosítókra is lecsapnak a startupok

|

- Hirdetés -

Komoly fenyegetést jelentenek a biztosítási szolgáltatásokat megújító InsurTech vállalatok a már piacon lévő biztosítók számára a Roland Berger tanulmánya szerint. A felmérés alapján az inkumbens vállalatoknak nyitniuk kell a digitális megoldások felé, csak így őrizhetik meg piaci pozíciójukat.
„A startup vállalkozások tömeges megjelenése egy iparágban azt jelzi, hogy kiaknázatlan lehetőségek rejlenek az értékláncban. Tavaly több mint 600 millió dollárt fektettek be InsurTech vállalkozásokba világszerte és ez a szám még növekedni fog” – mondta Schannen Frigyes, a Roland Berger magyarországi ügyvezetője. Az innovatív InsurTech cégek ugyanazokkal az ügyekkel foglalkoznak, mint a biztosítók, de nyitottabbak a fejlesztési lehetőségekre. „Az InsurTech cégeket nem köti a hagyomány, sem a megörökölt struktúrák, működésük alapját a digitális DNS-ük jelenti” – mondta Schannen. Az elemzés egyértelműen kimutatta, hogy azon startupok, amelyek mesterséges intelligenciával, okos érzékelőkkel és adatelemzéssel dolgoznak, hatalmas lehetőséggel rendelkeznek ahhoz, hogy teljesen átalakítsák a hagyományos biztosítási térképet.
Az InsurTech vállalatok, mint edzőpartnerek
A tanulmány szerzői megállapítják, hogy a biztosítók számára itt az ideje a saját szervezetükre szabott digitalizációs stratégia kifejlesztésének és alkalmazásának. “A biztosítóknak komolyan kell venniük a digitalizáció kérdését. Hiszünk abban, hogy az InsurTech cégek komoly potenciált jelentenek a biztosítási iparág számára, ugyanakkor ezek a startup vállalkozások komoly fenyegetést is jelenthetnek egyben. Hasznos együttműködő partnerként, követendő példaként vagy felvásárlási célpontként szolgálnak az inkumbensek számára” – mondta Schannen Frigyes.
A Roland Berger szakértői szerint az együttműködés biztosítana maximális előnyöket mindkét fél számára. Ha azonban az InsurTech nem kíván együttműködni, még mindig lehetséges a technológia megvásárlása. Ezesetben ugyanakkor a menedzsmentnek tisztában kell lennie azzal, hogy a gyors integráció egy meglévő vállalat esetében kontraproduktív lehet, mert még a legkifinomultabb digitális stratégia is elbukik, ha a szervezet nincsen felkészülve a kulturális változásra. “A vállalatoknak szükségük van egy olyan belső digitális szakértőre, akit a vállalati kultúra is elfogad” – mondta Schannen.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Párizsra figyel a futballvilág

Ma este adják át a labdarúgás egyik legfontosabb és legértékesebb egyéni elismerését, az Aranylabdát. A vörös szőnyeges bevonulást 18:45-től, a díjátadó gálát 20:30-tól a Spíler 1 TV és a szlovén Planet TV közvetíti élőben,...

Budapest az élen az élhetőségi rangsorban

A nyugati országrész és a főváros kedvezőbb helyzetét mutatja a Takarék Index 2021-es élhetőségi rangsora. Az összkép Budapesten a legkedvezőbb, de a veszprémi és a debreceni járás is az élmezőnyben szerepelt. Az elemzők azt vizsgálták,...

Hamarosan indul a Cartoon Network új sorozata

A Cartoon Network decemberben vadonatúj rajzfilmsorozatot mutat be, amelyben új helyzetben találkozhatunk olyan Hanna-Barbera-rajzfilmek szereplőivel, mint a Foxi Maxi, a Maci Laci, a Turpi úrfi, az Atom Anti vagy a Jonny Quest. Többükkel több...

Készlethiányt és áremelkedést hoz a chiphiány

Tovább súlyosbodik a globális chiphiány, az autóipar mellett begyűrűzött a számítástechnikai eszközök piacára is, súlyosan érintve azt. A kialakult helyzetnek számos oka van, köztük a koronavírus-járvány, amelynek hatására drasztikusan megnőtt a kereslet az elektronikai...

Fizetésemelésre számítanak a fiatalok

A dolgozó fiatalok majdnem kétharmada számít béremelésre a következő időszakban, 46 százalékuk az inflációnál alacsonyabb, 20 százalékuk viszont azt meghaladó emelést valószínűsít - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A pesszimisták, vagyis a fizetéscsökkenésre...

Több ásványvíz és üdítő fogyott eddig, mint 2020-ban

Az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák forgalma 1912 millió liter volt az idén az első három negyedévben, 3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, de így is 4 százalékkal elmaradt...

A Schaeffler-csoportnál folytatja Varró Balázs

Október közepétől Varró Balázs tölti be a Head of Communications and Branding pozíciót az autóipari és ipari beszállító Schaeffler-csoport magyarországi vállalatainál. Varró Balázs a Philip Morris-nál kezdett vállalati kommunikációval foglalkozni, ezt követően a Viasat...

A hirdetőknek is érdekük az árkorrekció

Sokkal optimistább forgatókönyvvel indulnak neki a 2022-es évnek a hirdetők, így jövőre is keresleti piacról beszélhetünk a televíziós reklámpiacon – mondja Guttengéber Csaba, az Atmedia ügyvezető igazgatója, aki szerint a hirdetőknek is érdeke, hogy...

Magyarok a leggyorsabban fejlődő techcégek között

Idén három magyar társaság is különdíjat kapott a közép-európai Deloitte Technology Fast 50 programban, a Growth Stars és Impact Stars kategóriákban. A program a régió leggyorsabban fejlődő technológiai vállalkozásait mutatja be, amire idén minden...

Hibrid munkavégzéssel javult a belső kommunikáció

Jelentős informatikai fejlesztéseket és költségmegtakarítást, az IT részleggel való elégedettség növekedését hozta a hibrid munkavégzés bevezetése a Groupamánál. Az új kommunikációs módok és csatornák a belső kommunikációt hatékonyabbá és közvetlenebbé tették, ami abból is...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

X-Faktor élő adás nézettség

Nézettség: RTL-es produkció az élen

Az X-Faktor volt az elmúlt hét legnézettebb műsora. Az RTL Klub egy filmmel is egész jó nézőszámot ért el, a TV2-n pedig erősen kezdett a Farm VIP. A korábbi héthez képest az RTL Klub és...

Párizsra figyel a futballvilág

Ma este adják át a labdarúgás egyik legfontosabb és legértékesebb egyéni elismerését, az Aranylabdát. A vörös szőnyeges bevonulást 18:45-től, a díjátadó gálát 20:30-tól a Spíler 1 TV és a szlovén Planet TV közvetíti élőben,...

Budapest az élen az élhetőségi rangsorban

A nyugati országrész és a főváros kedvezőbb helyzetét mutatja a Takarék Index 2021-es élhetőségi rangsora. Az összkép Budapesten a legkedvezőbb, de a veszprémi és a debreceni járás is az élmezőnyben szerepelt. Az elemzők azt vizsgálták,...

Hamarosan indul a Cartoon Network új sorozata

A Cartoon Network decemberben vadonatúj rajzfilmsorozatot mutat be, amelyben új helyzetben találkozhatunk olyan Hanna-Barbera-rajzfilmek szereplőivel, mint a Foxi Maxi, a Maci Laci, a Turpi úrfi, az Atom Anti vagy a Jonny Quest. Többükkel több...

Készlethiányt és áremelkedést hoz a chiphiány

Tovább súlyosbodik a globális chiphiány, az autóipar mellett begyűrűzött a számítástechnikai eszközök piacára is, súlyosan érintve azt. A kialakult helyzetnek számos oka van, köztük a koronavírus-járvány, amelynek hatására drasztikusan megnőtt a kereslet az elektronikai...
- Hirdetés -

CMO

A kitaposott út biztonsága illúzió

Takács Borbála Adevinta Hungary, marketingigazgató   - Több évtizedes ügynökségi múlt után most ügyféloldalon folytatod. Miért döntöttél a változtatás mellett? - A váltás gondolata régóta érlelődött bennem. Húsz évet töltöttem ügynökségi oldalon, ez nagyon hosszú idő, ami rengeteg...

Most még tart a „történelmet írunk éppen” katarzisa

Szauter Zsolt eMAG és Extreme Digital, marketingigazgató   - Nagyon pörög itthon az online vásárlás, milyen élmény volt ebben a közegben átvenni a legnagyobb hazai e-kereskedelmi cég marketingjének irányítását? - Természetesen büszke vagyok arra, hogy engem választottak erre...

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...

Sikerült megválaszolni a Covid-szülte kihívásokat

Szalkai Réka Mastercard, marketingigazgató - Melyik volt az a könyv vagy film, ami az elmúlt időszakban a legnagyobb hatással volt önre? - Simon Sinekkel nemrég volt szerencsém együtt dolgozni. Igazi élmény volt nemcsak az előadása és azt...

Fontos a márka szerepének megtalálása

Juhász Péter Tibor Vodafone, márkaigazgató - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Agárdi Szilvivel, a látássérült énekesnővel, Majkával és Téglás Botival, a fiatal hegedűtehetséggel készített több hónapos, komplex Red-kampányunkra, amely valós emberek valós történetein...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Csomagolásaival zöldít a Zewa

A Zewa csökkenti a csomagolásai szén-dioxid-lábnyomát amelyet úgy érnek el, hogy műanyag kiszereléseikben 33 százalékos fogyasztás utáni újrahasznosított (PCR) műanyagtartalmat vezetnek be. A Zewa számára kiemelt jelentőséggel bír a korlátozott erőforrások maximális kihasználása és...

Erdőtelepítési programot támogat az OMV

Az OMV Hungária Kft. az Országos Erdészeti Egyesülettel közös akciót indított: ennek keretében az áprilisi Föld napjától kezdődően olyan vouchereket lehet vásárolni a töltőállomásokon, amelyek 1-1 facsemete magyarországi elültetésének és későbbi ápolásának költségét fedezik....

Jövő héten jön a Planet Budapest

Egy tökéletes világban minden, ami egészséges, egyben fenntartható is – a valóságban ez azonban távolról sincs így. De vajon hogyan élhetünk egészséges életet úgy, hogy a fenntarthatóságról sem feledkezünk meg? Mit tehetünk, ennek érdekében...

DATA