- Hirdetés -

Black Friday – Hamis webáruházakkal támadnak

|

- Hirdetés -

A Fekete Pénteket nemcsak a kereskedők, hanem az internetes csalók is igyekeznek kihasználni. A kifejezetten erre az időszakra létrehozott hamis webáruházak hihetetlennek tűnő ajánlatokkal kecsegtetnek, ha pedig bedőlünk nekik, nemcsak egy adott tétel árát, de a bankkártya-adatainkat is bukhatjuk. Az internetes vásárlás mellett ilyenkor a készpénzfelvétel sem veszélytelen, így érdemes résen lenni – hívja fel a figyelmet Solymos Ákos, a QUADRON Kibervédelmi Kft. szakértője.

A magyar webshopok évről évre egyre népszerűbbek, a Black Friday nevű akció program pedig egyre nagyobb szeletét teszi ki ennek a folyamatosan növekvő trendnek: 2016-ban a teljes online forgalom 5 százaléka, tavaly pedig már 7,4 százaléka realizálódott ezen az egy napon. Azonban a Black Friday már nem csak egy nap, sok cég már egy vagy két héttel korábban meghirdette a maga akcióját, a kereskedők mellett pedig a csalók is igyekeznek meglovagolni ezt a hullámot – hívja fel a figyelmet Solymos Ákos, a QUADRON szakértője.

A hamis webáruházak 2017 óta nagyságrendekkel nagyobb mértékben tűntek fel, és mindig az aktuális trendekhez igazodnak: míg nyáron nyaraláshoz és üdüléshez kapcsolódó termékekkel (drónok, kerékpárok, sátrak, kajakok, stb.) lepik el az internetet, karácsony közeledtével főleg a játékok, elektronikai cikkek, valamint az okoseszközök a slágerek, és természetesen a Black Friday is kiemelt időszak számukra, ekkor különböző webshopokon keresztül szinte hihetetlennek tűnő kedvezményekkel kecsegtetnek.

Csábító ajánlatokkal támadnak a hamis webáruházak

„Fekete Péntek közeledtével gombamód szaporodnak a hamis webáruházak, amelyek termékeiket az eredeti piaci ár töredékéért, irreálisan alacsony áron kínálják. Az egyik csaló webáruházban nemrég találtunk egy átlagban 140 ezer forintos népszerű építőjáték kastélyt, kb. 21 ezer forintért. Másik jellemző példa egy, a valóságban több mint félmillió forintos fényképezőgép, amely az áruházban szintén 20 ezer forint körül mozog – tehát a webáruház kb. félmillió forint kedvezményt ad, sőt ennyi pénzért még házhoz is szállítják a világ bármely részére. Sajnos vannak, akik ezt el is hiszik. Legyünk résen!” – tanácsolja Solymos Ákos.

Ha gyanúsan olcsó hirdetést látunk, mindig bizonyosodjunk meg arról, hogy nem hamis webáruházból készülünk rendelni. Az ilyen oldalak kinézete nagyon egyszerű, a domain nevet pedig általában pár hete vagy hónapja jegyezték be – sokszor kifejezetten a Black Friday alkalmából, hiszen ezeknek az új portáloknak nincs rossz előélete. Erről a www.who.is oldalon magunk is meggyőződhetünk. Szintén fontos jel, hogy a regisztrációhoz bármilyen adatot megadhatunk bármilyen mezőben, telefonszámnál például összevissza karaktereket. Ez azért lehet gyanús, mert a valós áruházak törekednek az adattisztaságra, hiszen ha nem jó például a cím, akkor a csomag nem fog odatalálni, ám a hamis webáruházakban a regisztráció után már vásárolhatunk is – ennek viszont nem szabad örülni! Szintén óvatosságra int, ha a webáruház tulajdonosa minden kapcsolati és egyéb adatot elrejt az érdeklődők elől.

A hamis webáruházak sajnos elkérik a kártyaadatainkat is – ezt az egyet ellenőrzik, mivel innen jön a „bevétel”, – máshogy nem is lehet fizetni. A kártyáról azonnal levonják a vásárlás összegét, sok esetben pedig a megadott kártyaadatokat el is adják az internetes feketepiacon. Fizetés után a vásárló pedig az örökkévalóságig várhatja a megvett terméket. Ha csalásgyanús weboldalt vagy ilyen reklámot észlelünk, ellenőrizzük le a https://www.scamadviser.com oldalon, és ha veszélyesnek ítéljük, jelentsük az üzemeltetőknek.

Már a pénzfelvétel sem veszélytelen

„Kiemelt időszakokban készpénzfelvétel esetén is legyünk óvatosak. ATM használat során – főleg forgalmas csomópontokon – minden esetben ellenőrizzük, hogy csalók nem helyeztek-e fel egy plusz „csőrt”, azaz műanyag előtétet a kártyabeadó nyílásra. Mozgassuk meg finoman a csőrt, és nézzünk körbe az ATM felületén, nincs-e rejtett kamerára utaló kis nyílás, vagy egy plusz PIN kód beviteli billentyűzet az eredeti felett, amivel a támadók a kódunkat szeretnék ellopni. Ha bármi gyanúsat tapasztalunk, értesítsük a banki ügyfélszolgálatot. Népszerű kártyamásoló helyeken a „csőr” már tiszta ragasztó, annyiszor volt rajta kártyamásoló eszköz.” – teszi hozzá Solymos Ákos.

A fentiek mellett sokat segít, ha limitet állítunk be a kártyánkon, valamint üzenetes értesítést kérünk a banki tranzakcióinkról, hogy minden esetben azonnal értesüljünk a sikeres és sikertelen fizetésekről. A kártyánkat se adjuk ki a kezünkből: elég egy fotó a két oldaláról, és csalók máris tudnak fizetni a kártyaadatainkkal. Szintén hasznos, ha elmentjük a telefonunkba bankunknak azt a számát, amelyen le tudjuk tiltatni a kártyánkat, hogy vészhelyzet esetén azonnal tudjunk intézkedni.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Nem tolonganak a vevők a napelemes házakért

Az idei évben az alacsony rezsiköltség és a fenntarthatóság kevésbé, inkább az otthonteremtésre szánt keret alakítja a vevői igényeket. Aki megteheti, inkább korszerű, napelemes házat választ, de a legjobb ajánlatot a frissen, szeptember 7....

Fontos ügyet támogathatnak a Tesco vásárlói

Az előző évekhez hasonlóan a Tesco 2023 októberében is jótékonysági akciót indított az emlőrák elleni küzdelem támogatására. A Go Pink címkével jelölt termékek vásárlásával az áruházlánc vásárlói 5 forinttal segítik a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati...

Nagyot újított a K&H

Szóbeli utasítás alapján is lehet forintátutalást kezdeményezni a K&H mobilbankjában. A K&H tavaly novemberben indította útjára Kate-et, a mesterséges intelligencián alapuló digitális pénzügyi asszisztenst, akivel az ügyfélkör 65 százaléka már találkozott, 6,5 százaléka pedig...

Kapszulás vagy kotyogós? Ezt veszik a kávérajongók

Tízből hat vásárló kapszulás kávét rendel, megerősödött az őrölt kávék forgalma, az ügyfelek több mint ötöde pedig online rendel szemes kávét az eMAG-ról. Az eMAG legutóbb 2021-ben vizsgálta a platformján zajló kávévásárlási szokásokat, akkor...

Ennyit keres most egy kezdő informatikus

A legtöbben minimum 5 év szakmai múlttal, vendéglátós, oktatási, pénzügyi vagy kereskedelmi területről váltanak IT-ra.A recesszió ellenére is keresettek a hazai munkaerőpiacon az informatikusok: egy jellemzően 5-6 hónapos képzés után egy éven belül átlagosan...

Egyre több magyar munkavállaló keres külföldön munkát

Az utóbbi években fokozódó tendencia, hogy egyre több magyar állampolgár hagyja el hazáját, hogy külföldön találjon munkát és boldogulást. Ez a jelenség főként a hazai gazdasági instabilitás és az ezzel járó infláció eredménye.Az Európai...

Több száz emberen segített az Erste

Az elmúlt években 70 család, összesen mintegy 400 ember lakhatási gondjain enyhített az Erste Social Housing programjának segítségével a Habitat for Humanity Magyarország. A bank a lakhatási világnap alkalmából a magyar társadalom egyik legégetőbb...

Valódi növekedésről álmodni sem mernek a hazai cégek

Enyhén magasabb árbevétel- és nyereségnövekedéssel tervez a hazai kkv-szektor az év elejéhez képest, de továbbra is messze az infláció alatt vannak a várakozások: átlagosan 8,6 százalékos bevétel-, és 4,4 százalékos profit reálérték növekedést valószínűsítenek...

Erősítenék a média átláthatóságát és függetlenségét

Az európai tömegtájékoztatás szabadságáról szóló jogszabályról 448 szavazattal, 102 ellenében és 75 tartózkodással kedden elfogadott álláspontjukban az Európai Parlament képviselői azt várják el a tagállamoktól, hogy gondoskodjanak a nézőpontok minél szélesebb körének nyilvánosságot adó...

Nemzetközi szervezethez csatlakozott az MMSZ

A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) 11. tagként csatlakozott a nemzeti marketingszövetségek kohéziós európai hálózatához a European Marketing Confederationhöz (EMC). A több mint 30 éves Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) elkötelezett a marketing szerepének és értékteremtő képességének...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Tovább zuhant a fogyasztás

Az elmúlt hónapok fogyasztásának visszaesésében jelentős szerepet vállalt a rendkívül magas infláció miatt bekövetkező érdemi reálbércsökkenés.A várttal ellentétben ismét elakadt a júniusban megkezdődött kilábalás: a naptárhatástól megtisztított mutató javult: 7,1 százalékkal esett az éves...

Nem tolonganak a vevők a napelemes házakért

Az idei évben az alacsony rezsiköltség és a fenntarthatóság kevésbé, inkább az otthonteremtésre szánt keret alakítja a vevői igényeket. Aki megteheti, inkább korszerű, napelemes házat választ, de a legjobb ajánlatot a frissen, szeptember 7....

Fontos ügyet támogathatnak a Tesco vásárlói

Az előző évekhez hasonlóan a Tesco 2023 októberében is jótékonysági akciót indított az emlőrák elleni küzdelem támogatására. A Go Pink címkével jelölt termékek vásárlásával az áruházlánc vásárlói 5 forinttal segítik a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati...

Nagyot újított a K&H

Szóbeli utasítás alapján is lehet forintátutalást kezdeményezni a K&H mobilbankjában. A K&H tavaly novemberben indította útjára Kate-et, a mesterséges intelligencián alapuló digitális pénzügyi asszisztenst, akivel az ügyfélkör 65 százaléka már találkozott, 6,5 százaléka pedig...

Kapszulás vagy kotyogós? Ezt veszik a kávérajongók

Tízből hat vásárló kapszulás kávét rendel, megerősödött az őrölt kávék forgalma, az ügyfelek több mint ötöde pedig online rendel szemes kávét az eMAG-ról. Az eMAG legutóbb 2021-ben vizsgálta a platformján zajló kávévásárlási szokásokat, akkor...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Megváltoztatni a rendszert

A marketingnek el kell foglalnia a területet megillető méltó helyet a vállalat működésében, a marketingeseknek pedig láttatniuk kell a szerepüket az ügyfélélmény alakításában – hangsúlyozza Bánhegyi Zsófia, a legsikeresebb hazai marketingszakembereket bemutató Top50-es rangsor...

Nincs felső határ egy konferencia esetén – interjú Csermely Ákossal

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, átveheti-e az MI a konferenciaszervezést, mennyi látogatót várnak idén az Internet Hungary-re – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Csermely Ákos. Az esemény főszervezője elárulta azt...

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...
- Hirdetés -

SzuperZöld

A fenntarthatóságról tanít a KPMG és a Microsoft

A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos elismert egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen ESG-tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági...

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....