- Hirdetés -

Black Friday – kiderült, mennyit költenének a magyarok

|

- Hirdetés -

A gazdasági és megélhetési válság ellenére a lakosság fele tervezi, hogy vásárol valamit a Black Friday alatt. A karácsony előtti kiárusítási időszakban átlagosan 41 ezer forintot költenének el a magyarok, legtöbbet ruhákra és energiatakarékos háztartási gépekre - az e-kereskedelmi szakértő LogiNet és a Reacty Digital közös, reprezentatív felmérése szerint. A trükkös akciók ellen a vásárlókat idén már szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályok is védik.

A friss reprezentatív Black Friday kutatásból kiderült, egy átlagos magyar fogyasztó várhatóan 41 ezer forintot költ majd a fekete pénteki akciók során, ez 20%-os növekedést jelent a 2021-es, 34 ezer forintos tervekhez képest. Ez meglepő lehet, tekintettel a magyar fogyasztók előtt álló pénzügyi kihívásokra. A kutatás szakértői ennek okait többek között az emelkedő inflációval, és a tavasszal megkapott extra juttatásokkal hozzák összefüggésbe, de magyarázhatja egy ún. felhalmozási folyamat is, amikor az emberek további áremelkedésekre számítanak, és inkább költekeznek most, mint egy még kiszámíthatatlanabb pénzügyi jövőben.

Az online vásárlási szándék tekintetében is viszonylag nagyfokú bizonytalanság figyelhető meg: a Black Fridayt ismerők 28%-a tervezi csökkenteni internetes vásárlásait a Black Friday akciókat látva, de az is igaz, hogy 19%-uk a megélhetési válság ellenére többet költene. 17%-uk a korábbi évekkel megegyező mértékű kiadásokat tervez, 15%-uk nem vásárol idén online, 21%-uk pedig még nem tudja, hogyan fog reagálni az új pénzügyi kihívásokra.

Ami azonban biztos, hogy a fogyasztók többnyire körültekintően költenek majd, hogy maximalizálják az elérhető kedvezményeket, és ez a megközelítés kiterjed a választott csatornákra is; a Black Friday akcióban vásárlást tervezők többsége online és offline térben is kedvezményvadászatra indul.

Meleg kabát, energiatakarékos hűtő és utazás

Míg tavaly a barkács és kerti termékek iránti érdeklődés ugrott nagyot, idén úgy néz ki, a klasszikusnak számító kategóriákat fogjuk preferálni a Black Friday akciók keretében. A Black Friday vásárlást tervező magyarok mintegy harmada (31%) tervez ruházati cikket, 27%-a háztartási kis-, és nagygépet, 23%-a pedig háztartási-, és vegyiárut vásárolni a fekete hét keretében. A férfiak körében a mobiltelefonok és kiegészítők is nagy érdeklődésre tarthatnak számot.

A megélhetési és rezsiköltségek emelkedése miatt a kutatás rákérdezett az energiatakarékossági szempontokra is. Nem meglepő, hogy a műszaki cikkek vásárlását tervezők kétharmadát befolyásolja a kiválasztott termék energiabesorolása. Érdekesség, hogy a nők körében ez a szempont fokozottan lényeges, közel felük (46%) mondta azt, hogy rendkívül fontos számára az energiatakarékossági besorolás.

Szolgáltatás vásárlását a vásárolni tervezők fele (54%) fontolgatja Black Friday akcióban. A TOP tervek között szállást (18%), valamilyen előfizetést (17%), vagy szépségápolási szolgáltatást (14%) tervezünk megvásárolni. A légiközlekedés is örülhet; tavalyhoz képest várhatóan nő az érdeklődés a repülőjegyek iránt az akciós hetek idején.

A kutatásból az is kiderült, hogy az idei fekete péntek lehetőséget ad a nagyobb elcsábulásokra is, még akkor is, ha nincs konkrét vásárlási elképzelés a fejekben: a vásárlást tervezők harmada nem feltétlenül tudja, mit fog vásárolni, de mégis tervezi, hogy egy kedvező akció esetén gyorsan lecsap a termékre, legfeljebb később eláll a vásárlástól.

Nincs több trükk

A Reacty Digital és az e-kereskedelmi szakértő LogiNet kutatásából kitűnik, hogy a felnőtt magyarok jelentős részének (69%) fontos, hogy megbízható helyről vásároljon az olyan akciós időszakok során, mint például a Black Friday. Az akciós időszakot ismerők közül minden második ember ár-összehasonlító oldalakat is használ majd (55%), illetve igyekszik a termékek, szolgáltatások korábbi árait is leellenőrizni (54%).

A ’valódi’ akciók megtalálását és a tisztességtelen leárazási gyakorlatok kivédését segíti az idén májustól szigorodó kereskedelmi szabályozás is: ennek értelmében a hagyományos boltoknak és webshopoknak is kötelező feltüntetnie a kedvezményes ár mellett az elmúlt legalább harminc nap legalacsonyabb árát is.

Az új szabályozás tehát védi a fogyasztókat, ugyanakkor újfajta kihívások elé állíthatja kereskedőket: dönteniük kell, hogy az e-kereskedelem legnagyobb ünnepének számító Black Friday-re vagy karácsonyra időzítik a legnagyobb akcióikat. Ha egy kereskedő november végén a Black Friday időszakra leértékel egy terméket, akkor a karácsonyi szezonra már nem fog tudni további kedvezményt adni, mivel a két időszak között kevesebb, mint 30 nap telik el.

Az új törvényi szabályozás miatt előtérbe kerülhetnek változatosabb vásárlásösztönző eszközök is az e-commerce IT fejlesztési specialista szerint: „A termékekre vonatkozó árakciók mellett kiemelten fontos lesz, hogy az e-kereskedők tudatosan használjanak egyéb vásárlásösztönző eszközöket is, mint például a kosárértékhez kötött kedvezmények, vagy ingyenes szállítás. És ne feledkezzünk meg olyan webshop funkciókról sem, amelyek segítenek döntést hozni a látogatónak, emlékeztetik egy félbehagyott vásárlásra vagy éppen kiegészítő termékeket ajánlanak." - mondta Máriás Zsigmond, a LogiNet Systems Kft. ügyvezetője.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A fenntarthatóságról tanít a KPMG és a Microsoft

A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos elismert egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen ESG-tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági...

Magyar fintech megoldás a globális piacon

A globális pénzátutalási piacon egyedülálló digitális fizetési megoldás fejlesztéséről és bevezetéséről állapodott meg a Peak Hungary, a Columbus Magántőkealap és a fülöp-szigeteki Rizal Commercial Banking Corporation (RCBC). A "Fintech Synergy for Overseas filippinos" című...

Növekedésre számítanak a cégek

A gazdasági kihívások ellenére is derűlátó a vállalati szektor: alkalmazottainak számában és árbevételben is növekedésre számít 2023-ban - derül ki a Brandfizz Employer Branding Compass Országos Munkáltatói Márka felméréséből. A Brandfizz employer branding ügynökség...

Így utazik az Y generáció

Az Y generáció fiatalabbjai egészen másként és másért utaznak, mint ugyanezen generáció idősebb tagjai. A Kiwi.com felmérése alapján a 26-33 évesek vágynak leginkább múzeumba, amikor utaznak, míg a 34-42 év köztiek a festői tájat...

Premierekkel erősít a Disney+

Ahogy az éjszakák hosszabbodnak és a nappalok egyre hidegebbé válnak, mi is lehetne jobb a meghitt őszi hangulathoz, mint egy jó film vagy sorozat? Ha a dokumentumfilmek híve vagy, akkor ébreszd fel magadban a...

Hatodszor választotta meg elnöknek Kovács Tibort az MLE

Tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Lapkiadók Egyesülete, amelyen hatodszor választották elnöknek Kovács Tibort, a Ringier Hungary Kft. vezetőjét. A 2024-2025-ös időszakra elnököt, elnökséget és felügyelő bizottságot választott a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) tisztújító közgyűlése október...

Ragaszkodunk a gyors nethez és a streaminghez

Nem mondanak le a széles sávú internetről és a streamingről a háztartások a gazdasági nehézségek ellenére sem – mutat rá az EY több mint 21 000 fogyasztó bevonásával készült nemzetközi felmérése. Szolgáltatóváltásra elsősorban a...

A TV2 magabiztosan vezeti a főműsoridős nézettségi versenyt (x)

Az elmúlt 12 hónapban kiemelkedő nézettségi eredményeket ért el a TV2. Ez többek között annak köszönhető, hogy az október 4-én 26. születésnapját ünneplő TV2 tavaly a kiemelten fontos őszi tévés főszezonban átvette a vezetést...

Új igazgatóval folytatja a Continental váci üzeme

A Continental csoporthoz tartozó, váci ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. gyárigazgatói posztját az eddigi minőségirányítási vezető, Győrffy Sándor tölti be 2023. október 1-jétől. A váci üzem sikeres és fenntartható működéséhez nagyban hozzájárult elődje, Purgel...

Intenzív terjeszkedésben az Ipsilon Group

Az Ipsilon Group felvásárolta a Creative Dock Hungary-t és többségi tulajdont szerzett a Boarding HR-ben. A két tranzakcióval a vállalat megkerülhetetlen szereplővé vált az új termékek és szolgáltatások felépítésében (venture building), a belső innovációs...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Együttműködik a UnionPay és a K&H

A UnionPay a magyarországi K&H Pénzforgalmi Szolgáltató Kft.-vel együttműködve 2023. szeptember 25-én, a K&H Csoport budapesti székházában tartotta a nagyszabású UnionPay kártyaelfogadási megállapodás sikeres elindítását bejelentő aláírási ünnepségét, amelyen részt vett a China UnionPay...

A fenntarthatóságról tanít a KPMG és a Microsoft

A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos elismert egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen ESG-tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági...

Magyar fintech megoldás a globális piacon

A globális pénzátutalási piacon egyedülálló digitális fizetési megoldás fejlesztéséről és bevezetéséről állapodott meg a Peak Hungary, a Columbus Magántőkealap és a fülöp-szigeteki Rizal Commercial Banking Corporation (RCBC). A "Fintech Synergy for Overseas filippinos" című...

Növekedésre számítanak a cégek

A gazdasági kihívások ellenére is derűlátó a vállalati szektor: alkalmazottainak számában és árbevételben is növekedésre számít 2023-ban - derül ki a Brandfizz Employer Branding Compass Országos Munkáltatói Márka felméréséből. A Brandfizz employer branding ügynökség...

Így utazik az Y generáció

Az Y generáció fiatalabbjai egészen másként és másért utaznak, mint ugyanezen generáció idősebb tagjai. A Kiwi.com felmérése alapján a 26-33 évesek vágynak leginkább múzeumba, amikor utaznak, míg a 34-42 év köztiek a festői tájat...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Megváltoztatni a rendszert

A marketingnek el kell foglalnia a területet megillető méltó helyet a vállalat működésében, a marketingeseknek pedig láttatniuk kell a szerepüket az ügyfélélmény alakításában – hangsúlyozza Bánhegyi Zsófia, a legsikeresebb hazai marketingszakembereket bemutató Top50-es rangsor...

Nincs felső határ egy konferencia esetén – interjú Csermely Ákossal

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, átveheti-e az MI a konferenciaszervezést, mennyi látogatót várnak idén az Internet Hungary-re – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Csermely Ákos. Az esemény főszervezője elárulta azt...

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...
- Hirdetés -

SzuperZöld

A fenntarthatóságról tanít a KPMG és a Microsoft

A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos elismert egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen ESG-tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági...

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....