- Hirdetés -

Büntetést fizet és kupont oszt az eMAG

|

- Hirdetés -

Kétszázmillió forintos bírságot fizet, emellett az elmúlt egy évben tőle vásárlóknak 3000 forint értékű kupont oszt az eMAG. A társaság 4 milliárd forintos program elindítását is vállalta, amivel a hazai kkv-k online értékesítését támogatják.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2021. május 12-én bejelentette, hogy 200 millió forintos bírságot szab ki az eMAG Magyarországra a társaság 2018-as Black Friday kampánya miatt. Az eMAG álláspontja szerint a Black Friday akciók megszervezése kapcsán mind az árazás, mind a készletezés vonatkozásában körültekintően járt el, nem tévesztette meg a fogyasztókat. Ugyanakkor az eljárás minden fél számára megnyugtató lezárása érdekében olyan megállapodást kötött a GVH-val, amely lehetővé teszi a vitás helyzet gyors lezárását, emellett pedig a magyarországi online kereskedelem fejlődését is elősegíti.

A megállapodás keretében a bírság megfizetésén felül mintegy 4 milliárd forint összértékben a hazai kis-, és középvállalkozások online piacszerzését segítő programot indít, és marketingkommunikációs gyakorlatát is megváltoztatja. Utóbbi keretében vállalja, hogy leárazásai során egy adott termékre adott árengedmény mértékének megállapítása során a viszonyítás alapjául mindig a megelőző 30 nap során alkalmazott legalacsonyabb árat veszi alapul, elejét véve a jövőbeli vitás helyzeteknek.

“A GVH-val kötött megállapodásunkat ennek tükrében rendkívül előremutatónak tartom, hiszen ennek keretében a magyar vásárlók támogatása mellett a helyi kkv-knak is segíthetünk versenyképesebbé válni, ami kulcsfontosságú, hiszen a külföldi online kereskedelmi óriások előbb-utóbb a régiónkban is komoly versenyhelyzetet teremtenek majd, és nem feltétlenül részesítik majd előnyben a helyi kereskedőket. Örömünkre szolgál, hogy pontot tehettünk egy két és fél éve húzódó jogi procedúra végére, amelynek során a hatóság kezét még jócskán kötötték a hagyományos boltokat fenntartó kereskedők működése alapján kidolgozott jogszabályok. Jelenleg még európai uniós szinten is kidolgozás alatt áll az az árazásra vonatkozó direktíva, amelyet majd a hagyományos boltok mellett hanem a jóval dinamikusabb értékesítési ütemet diktáló e-kereskedelmi cégekre is relevánsan alkalmazni lehet. Az új uniós szabályok 2022-ben várható megjelenése biztosan áttörést hoz majd a szektorban” – mondta el Várkonyi Balázs, az eMAG Magyarország ügyvezetője.

Kupont osztanak

Annak érdekében, hogy egyetlen magyarországi ügyfelében se maradjon semmilyen rossz érzés, vállalása keretében az eMAG Magyarország a hazai e-kereskedelmi szektor legnagyobb kaliberű vevői bizalomépítő akciójának keretében bruttó 3 ezer forint értékű kupont bocsát ki minden olyan ügyfele számára, aki az előző 12 hónapban az eMAG.hu-n bármilyen értékben vásárolt akár az eMAG-tól, akár egy Marketplace-partner kereskedőtől. A vásárlók fiókjaiban jóváírásra kerülő kupon 6 hónapig lesz érvényes, és legalább 10 ezer forintos kosárérték elérése esetén lehet majd beváltani.

Vállalása keretében az eMAG Magyarország a következő három évben mintegy négymilliárd forint értékű befektetést valósít meg a magyarországi vállalkozások online értékesítési lehetőségeinek fejlesztése érdekében az eMAG Marketplace-en keresztül.

Új piacok nyílnak meg

Ennek keretében az eMAG egyebek mellett elindítja Open Hungary programját, amelynek keretében a Marketplace-en korlátlan ideig 50 százalékos kedvezmény biztosít az eladások után minden olyan, Magyarországon működő vállalkozásnak, amelyet kis, közepes, vagy nagy gyártási sorozatban, vagy kézművesként nem élelmezésű termékeket állít elő, és éves nettó árbevételük 100 millió forintnál alacsonyabb. E vállalkozások számára az eMAG Marketplace 3 éven keresztül 25 százalék kedvezményt nyújt a logisztikai szolgáltatásokra, továbbá a programban részt vevő, értékesítést végző nonprofit szervezetek jutalékát teljes mértékben elengedi.

Emellett az eMAG Magyarország Marketplace-én jelen lévő kereskedők feltölthetik meglévő ajánlataikat az eMAG román és a bolgár platformjaira, hogy még több potenciális vásárlót érhessenek el. A vállalat három éven keresztül minden hazai partner számára egy-egymillió termékig ingyenesen lefordítja a termékek adatlapjait bolgár és román nyelvekre, illetve ugyanennyi ideig biztosít ingyenes, helyi nyelven működő ügyfélszolgálati szolgáltatást a magyar partnereknek a két piacon. Az eMAG Magyarország a teljes szállítási folyamat megszervezésével, továbbá a Romániába irányuló értékesítések esetén integrált logisztikai szolgáltatás biztosításával segíti a két régiós ország piacára nyitni kívánó kereskedőket.

A hazai kkv-kat támogató program megvalósítása érdekében az eMAG 81 új munkahelyet hoz létre Magyarországon, és elindítja eMAG Fulfilment in Hungary programját, amelynek keretében legalább 3 éven keresztül lehetővé teszi a hazai Marketplace partnerek számára saját magyarországi raktárainak használatát, tárolási szolgáltatással, termékleltározással, megrendelés felvétellel, átvétellel, csomagolással, szállítással, visszaszállítással és ügyfélszolgálattal együtt.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új rekordot állított fel a Yettel

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven –...

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...
- Hirdetés -