- Hirdetés -

Csaknem 10 milliárd forint jogdíjat kaptak a szerzők

|

- Hirdetés -

A kifizetett jogdíjak fele – 4,74 milliárd forint – jutott hazai dalok, zeneművek alkotóinak. 2020-ban 15 468 magyar zenei szerző részesült jogdíjban és rekordszámú új dal született. A pandémiás helyzet miatt megnőtt a jogdíjak jelentősége, ugyanakkor az Artisjus tavalyi bevételei már 17,7 százalékkal csökkentek, ezen belül az élőzenei jogdíjbevételek a felére zuhantak – tette közé friss zeneipari statisztikáit a szerzői egyesület.

Az Artisjus a zeneszerzők és szövegírók közös jogkezelőjeként hatalmas zenei adatbázist gondoz, és minden évben több millió elhangzási adatot vizsgál meg. A zeneművek lejátszásait felhasználási csatornánként méri – rádió, televízió, élőzenés rendezvények, hangfelvételek, online zenehallgatás –, majd ezek alapján osztja fel a korábban beszedett jogdíjakat a szerzőik között.

Az Artisjus 2020-ban 9,373 milliárd forint jogdíjat osztott fel a dalok, zeneművek alkotói között. Ennek fele (51%) jutott magyar zeneművek, dalok szerzőinek. Azonban a jogkezelő 2020-as bevételei 17,7 százalékkal csökkentek az előző évihez képest. A koncertek elmaradásával párhuzamosan az élőzenei jogdíjbevételek 54,1 százalékot zuhantak, míg a vendéglátóhelyek bezárása miatt a háttérgépzenéből származó jogdíjak 26,6 százalékkal estek vissza. Ez a csökkenés pedig majd a 2021-es kifizetéseknél fogja éreztetni hatását.

Egyre fontosabb bevétel a jogdíj

A pandémiás helyzet rávilágított arra, hogy a szerzői jogdíj a szerző-előadók jövedelmének igen fontos pillére. 2020-ban összesen 15 468 szerző részesült jogdíjból, ennyien tudtak erre a bevételre támaszkodni egy olyan évben, amikor az élőzenei rendezvények elmaradásával az előadóként is aktív zenészek búcsút mondhattak a fellépti díjaknak.

A jogdíjpiramis alján található szerzők vannak a legtöbben (74,3%) – ez természetes, hiszen az új belépők többsége aligha fog rögtön annyi jogdíjat kapni, mint akinek slágerekkel teli életműve van. A piramis aljának szélesdéséhez hozzájárul, hogy a felosztás egyre pontosabb, a technológiai fejlesztések miatt egyre több elhangzást lehet beazonosítani, köztük a ritkán hallható műveket is.

Aki havi 5 ezer és 50 ezer forint közötti jogdíjat kap (18%) – ami éves szinten 60-600 ezer forintnyi „fizetést” jelent –, már részben tudja finanszírozni a zenélést a jogdíjból, hiszen a bevételt hangszer vagy hangtechnika vásárlására fordíthatja.

A piramis csúcsán a szerzők mindössze 0,8 százaléka található – ők minimum havi bruttó 500 ezer forint jogdíjhoz jutottak sikeres műveik után.

Rekordszámú új dal, jönnek a fiatalok

2020-ban jelentősen megugrott az Artisjusnál regisztrált új szerzők száma és a bejelentett zeneművek mennyisége is. Tavaly 1619 zeneszerző, szövegíró regisztrált a jogkezelőnél, ami 8 százalékkal több az előző évinél. Az új alkotók közül minden második 30 év alatti fiatal, ráadásul a regisztrálási életkor egyre korábbra tolódik: az összes új szerző 11 százaléka volt 20 évnél is fiatalabb.

Évek óta stabilan évi 16-18 ezer új zeneszámot jelentettek be a szerzők, 2020-ban viszont 23 155 zeneművet regisztráltak, ami a 2019-eshez képest 34 százalékos emelkedés. Az alkotási kedvnek feltehetően kedvezett, hogy a kijárási korlátozások miatt több idő maradt a zenélésre, és vannak, akik terápiás célból is írnak dalokat. Az ugrásszerű növekedés okai között lehet az is, hogy az egyéb bevételi források elapadásával a korábban inkább másból élő szerző-előadók számára megnőtt a jogdíj jelentősége, és az is feltehető, hogy most lett idejük a dalok regisztrációjára.

A szerzők által megadott műfaji besorolások szerint az új szerzemények között az élen továbbra is a pop (19%), a rock/metal (16%) és az elektronikus zene (12%) áll, de magas (12%) a „klasszikus/instrumentális” kategóriába sorolt darabok száma is.

Az új daloknak bevétel szempontjából komoly jelentősége van egy dalszerző életében: a jogdíjkifizetések 35-40 százaléka 5 évnél nem régebbi szerzeményből származik. Amiből nem lesz sláger, az a dal a megjelenése után néhány évvel már nem termel jogdíjat az alkotóknak.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ez lett a magyarok kedvenc fizetési eszköze

A Mastercard ismét elvégezte Bankkártya Használati Szokások és Attitűdök nevű kutatását, amelyben a magyarok fizetési szokásait térképezi fel és teszi követhetővé 2009 óta. A mostani eredmények alapján a fizikai bankkártya minden más fizetési megoldást...

Erős évet zárt a COOP

Több mint 10 százalékos növekedés révén 748 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP Gazdasági Csoport tavaly – hangzott el a CO-OP Hungary Zrt. közgyűlésén múlt hét csütörtökön. A kihívásokkal teli piaci helyzetben elért...

Óriási bírság jár az illegális megfigyelésért

Nem is gondolnánk, naponta hány alkalommal figyelnek meg, sőt, akár hallgatnak is le bennünket, miközben mi mit sem sejtve vásárolunk, szórakozunk vagy éppen pihenünk. Pedig minden egyes ilyen felvételről részletes és teljeskörű tájékoztatást kellene...

Ez lehet az autóipar jövője

Az autóipar a magyar gazdaság egyik húzóágazata. Az iparág pedig jelenleg történetének legjelentősebb átalakulásán megy keresztül, mely hazánkat is érinti, hiszen a világ legnagyobb autóipari beszállítói közül több is jelentős kutatás-fejlesztési, és ezen belül...

Ezt veszik a magyarok a nyári hónapokban

Nyáron a vásárlói szokások is változnak, hiszen egészen más termékek kerülnek előtérbe a meleg idő beköszöntével. A nyári hónapokban a magyarok körében is az olyan termékek a legkeresettebbek, amelyek segítségével élvezetesebbé tehetik a szabadidős...

Újabb eszközön érhető el az RTL+ teljes kínálata

Az RTL+ a Vodafone TV médiaboxon keresztül is elérhető, így a telekommunikációs szolgáltatók közül elsőként a Vodafone Magyarország előfizetői már nagyképernyőn is megtekinthetik az RTL+ streaming platform mindhárom csomagjának kínálatát. A telekommunikációs szolgáltató ügyfelei...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Új iroda és új arculat a Mediatornál

Május végétől új irodába költözött a Mediator, a budapesti full-service reklámügynökség a XI. kerületi BudaPart DOWNTOWN-ba tette át székhelyét, ahol egy teljes szintet elfoglalnak. A költözéssel egyidejűleg az idén 18 éves ügynökség lecserélte korábbi...

Rekord a filmvásáron Cannes-ban

Rekordrészvétel volt a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál idején tartott filmvásáron, amely szerda este ért véget. A fesztiválpalota alagsorában rendezett találkozón és vetítéseken több mint 14 ezer akkreditált filmes szakember, producerek, forgalmazók, moziüzemeltetők és alkotók...

Mentorprogrammal segítik a magyar e-kereskedőket

Több, mint százezer euró összértékű, cégekre szabott, egyedülálló szakmai programmal segíti az érett, nemzetközi terjeszkedést tervező magyar e-kereskedő cégeket a Digitális Kereskedelmi Szövetség. A program célja, hogy a bekerülő cégek sikeres hazai szakértők segítségével...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A nyelvtudást is kiváltja a mesterséges intelligencia

Egy éve még a magyar e-kereskedők harmada indokolta a munkatársak nyelvtudásának hiányával, miért nem terjeszkedik külföldre. Mára azonban ez a probléma szinte megszűnt létezni. A mesterséges intelligenciával percek alatt lefordíthatók teljes weboldalak, termékleírások, hirdetések,...

Ez lett a magyarok kedvenc fizetési eszköze

A Mastercard ismét elvégezte Bankkártya Használati Szokások és Attitűdök nevű kutatását, amelyben a magyarok fizetési szokásait térképezi fel és teszi követhetővé 2009 óta. A mostani eredmények alapján a fizikai bankkártya minden más fizetési megoldást...

Erős évet zárt a COOP

Több mint 10 százalékos növekedés révén 748 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP Gazdasági Csoport tavaly – hangzott el a CO-OP Hungary Zrt. közgyűlésén múlt hét csütörtökön. A kihívásokkal teli piaci helyzetben elért...

Óriási bírság jár az illegális megfigyelésért

Nem is gondolnánk, naponta hány alkalommal figyelnek meg, sőt, akár hallgatnak is le bennünket, miközben mi mit sem sejtve vásárolunk, szórakozunk vagy éppen pihenünk. Pedig minden egyes ilyen felvételről részletes és teljeskörű tájékoztatást kellene...

Ez lehet az autóipar jövője

Az autóipar a magyar gazdaság egyik húzóágazata. Az iparág pedig jelenleg történetének legjelentősebb átalakulásán megy keresztül, mely hazánkat is érinti, hiszen a világ legnagyobb autóipari beszállítói közül több is jelentős kutatás-fejlesztési, és ezen belül...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Ismert emberekhez költöztetett vadon élő állatokat a WWF

Gundel Takács Gáborhoz hiúz, Eke Angélához barnamedve költözött be a hetekben, mások lakásában pedig vidra és vaddisznó is felbukkant. De mit keresnek ezek a vadon élő állatok a négy fal között ahelyett, hogy természetes...

Magasabb szintre emelnék a fenntarthatóságot a szépségiparban

A nálunk is népszerű etikus kozmetikai márka a THE BODY SHOP meghirdette Changemaking Beauty programját, amellyel a teljes szépségipar felé intéz kihívást. Mindezt az alapító, Anita Roddick, az első „Changemaker” öröksége alapján.Dame Anita Roddick...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....