- Hirdetés -

Csányi az első, Gattyán előzte Mészárost – itt az új milliárdos lista

|

- Hirdetés -

Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója vezeti a hazai milliárdosok listáját a 100 leggazdagabb 2020 című kiadvány szerint. Gattyán György Mészáros Lőrincet megelőzve feljött a második helyre. A koronavírus-járvány és gazdasági hatásai egyelőre éppen csak érintették a magyar gazdagokat.

Az idén 19. alkalommal megjelent A 100 Leggazdagabb magyar című kiadvány számításai szerint ugyanis összvagyonuk 4568,1 milliárd forintra csökkent, ez 64,9 milliárddal kevesebb, mint egy évvel korábban – derül ki a napi.hu-n megjelent beszámolóból. A friss vagyonértékelés még nem tartalmazhatja a 2020-ban várható visszaeséseket, hiszen ennek alapja a cégek és magánszemélyek 2019-es eredménye – az pedig kifejezetten jó esztendő volt.

A rangsor összeállítása során ugyanakkor már figyelembe vették a pandémia következményeit a március és május között eltelt időszakra. A gazdasági hatások közül a nemzetközi és budapesti tőzsde árfolyamok zuhanása volt a legfeltűnőbb – így, és ezért csökkent több gazdag vagyona is.

Az élen idén is Csányi Sándor áll 310 milliárdos vagyonnal – ez 50 milliárd forinttal kevesebb, mint tavaly májusban. A második helyre Gattyán György jött föl 280 milliárdra becsült vagyonnal, amit az is indokolt, hogy az online iparágat egyáltalán nem érintette kedvezőtlenül a járvány, és az ezzel járó válság. Ezzel megelőzte Mészáros Lőrincet, aki ugyan tavaly is jelentős közbeszerzéseket tudott besöpörni, de a cégcsoport egyes részeit a padlóra küldte a járvány, vagyona így 270 milliárdra olvadt, a tavalyi 296 milliárd forintról.

A hazai gazdagok élmezőnyében lényeges átrendeződés figyelhető meg. A ranglista negyedik helyére lépett elő Felcsuti Zsolt, az MPF ipari holding többségi tulajdonosa. Bekerült az első tízbe a hazai ingatlanfejlesztés új generációját képviselő Jellinek Dániel.

A 100 Leggazdagabb magyar idei kiadásában öt új név szerepel., Ketten az építőipart képviseli, egy-egy személy pedig az agráriumot, a pénzügyet és a kommunikációt képviselik. Vida József a pénzinézeti szektorban aratott sikereket, Rencsár Kálmán, és a Szeivolt család az építőipari megrendeléseknek köszönhetően került a leggazdagabbak listájára, az agráriumban jelentős szerepet játszó Kárpáti László pedig visszatérő, hiszen korábban már szerepelt a 100 leggazdagabb listáján.

Idén kilencedik alkalommal készült el a legbefolyásosabbak listáját. Ezt nem meglepő módon a kormányfő, Orbán Viktor vezeti, mögötte a második Csányi Sándor, a harmadik pedig Mészáros Lőrinc. A negyedik hely sem változott: ezt a jegybank elnöke Matolcsy György “bérelte ki”. Pintér Sándor belügyminiszter egy helyet javítva a ötödik , Varga Mihály pénzügyminiszter a hatodik, Szíjjártó Péter külügyér pedig a hetedik. Rogán Antal két helyet csúszott vissza így lett a nyolcadik. Az első tízbe még a kormányfő két bizalmi embere Habony Árpád (9.) és Kubatov Gábor (10.) fért be.

A 100 leggazdagabb magyart bemutató kiadvány évente egyszer, májusban jelenik meg. A rangsort az első számtól kezdve Szakonyi Péter, a Napi.hu főmunkatársa szerkeszti, a kiadvány kiadója 2019-től a Perche Kft.

A leggazdagabb magyarok toplistája

(Forrás: A 100 leggazdagabb 2020)

Név                                   Vagyon (milliárd forint)

Csányi Sándor                310

Gattyán György              280

Mészáros Lőrinc            270

Felcsuti Zsolt                  187

Széles Gábor                   170

Veres Tibor                     160

Szíjj László                      120

Jellinek Dániel               115

Kasza Lajos                     113

Bige László                      112

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A Miele a Mediatort választotta

2022 szeptemberétől a Mediator felel a német prémiumkategóriás háztartásieszköz-gyártó, a Miele teljeskörű magyarországi kommunikációjáért.A határozatlan időre szóló együttműködés során a full service ügynökség feladatai közé tartozik a kreatív tervezés és gyártás, a médiatervezés és...

George Clooney-val kampányol a Nespresso

A George Clooney szereplésével készült The Empty cup kampányban a Nespresso rávilágít a kockázatra, amelyet az éghajlatváltozás jelent a kávétermelő közösségekre, és a márka megerősíti hosszú távú elkötelezettségét a világ legjobb kávéinak megőrzése iránt.A...

Idén négyszer annyit repültek a magyarok, mint 2021-ben

Az idei nyáron a magyarok és a románok repültek a legtöbbet Londonba – derül ki a Kiwi.com adataiból. A csehek és szlovákok szeretnek leginkább előre tervezni, ők több mint egy hónappal az utazás előtt...

Nemzetközi meccsekkel tér vissza az NBA

Utoljára 2020. január 24-én rendeztek NBA-meccset az USA-n és Kanadán kívül, akkor a Milwaukee Bucks és a Charlotte Hornets lépett pályára Párizsban. A COVID megnehezítette az ilyen meccsek szervezését, de több mint 2,5 év...

Idén is díjazták a kutatónőket

Miért nem hatnak minden esetben az antibiotikumok és mi köze ennek a tartósítószerekhez? Hogyan juthat be a gyógyszerek nagymolekulájú hatóanyaga a gondosan védett sejtbe? Mennyivel gyorsítja a mesterséges intelligencia a gyógyszerfejlesztések hosszadalmas tesztelési folyamatait?...

Itthon is terjednek a gyerekeket veszélyeztető online kihívások

„Újabb halálos kihívás terjed a gyerekek között” – gyakori cím a médiában, de sajnos sokan nem is sejtik, hogy miről szól egy-egy virtuális kihívás és mitől veszélyes. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH)...

Így készíthetsz lélegzetelállító őszi fotókat

Vége a nyaralásnak, hűl az idő, és fokozatosan veszi fel a természet is őszi színeit. Az új évszak remek lehetőségeket biztosít arra, hogy kiránduljunk vagy utazzunk, ott pedig egyedi felvételeket készíthessünk. Akár bakancsot húzunk,...

Jobban teljesítenek a magas EQ-val rendelkező márkák

A magasabb érzelmi intelligenciát (EQ) közvetítő márkák gyorsabban nőnek versenytársaiknál, és részvényeik is jelentősen felülteljesítik a tőzsdeindexeket – derül ki a dentsu-hoz tartozó Carat médiaügynökség közelmúltban elvégzett globális kutatásából.A márka EQ-nak (MEQ) a márkák...

Még több sportot nézünk a tévében

Nőtt a sportközvetítések népszerűsége a tévénézők körében, az Altman Solon felmérése során vizsgált 8 ország mindegyikében béővült az ilyen műsorokat is nézők aránya az elmúlt két évben. Az Egyesült Királyságban, Olaszországban és Franciaországban mértek...

Kevesebb a mentalitásában stabil munkavállaló

Csökken a fluktuáció mértéke a munkaszervezetekben. Mielőtt azonban a HR osztályokon pukkanna a pezsgő, fontos látnunk az okokat, mert bár furcsán hangozhat, ez a csökkenés káros is lehet, ennek hátterében pedig a kevéssé őszinte...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Átadták a legrangosabb hazai designdíjakat

Többek között az év magyar designtermékét, az év enteriőrjét és az év márkáját díjazták az ELLE Decoration International Design Awards (EDIDA) Hungary-n. A nívós szakmai elismerést nemzetközi szinten is a design Oscar díjának tartják,...

A Miele a Mediatort választotta

2022 szeptemberétől a Mediator felel a német prémiumkategóriás háztartásieszköz-gyártó, a Miele teljeskörű magyarországi kommunikációjáért.A határozatlan időre szóló együttműködés során a full service ügynökség feladatai közé tartozik a kreatív tervezés és gyártás, a médiatervezés és...

George Clooney-val kampányol a Nespresso

A George Clooney szereplésével készült The Empty cup kampányban a Nespresso rávilágít a kockázatra, amelyet az éghajlatváltozás jelent a kávétermelő közösségekre, és a márka megerősíti hosszú távú elkötelezettségét a világ legjobb kávéinak megőrzése iránt.A...

Idén négyszer annyit repültek a magyarok, mint 2021-ben

Az idei nyáron a magyarok és a románok repültek a legtöbbet Londonba – derül ki a Kiwi.com adataiból. A csehek és szlovákok szeretnek leginkább előre tervezni, ők több mint egy hónappal az utazás előtt...

Nemzetközi meccsekkel tér vissza az NBA

Utoljára 2020. január 24-én rendeztek NBA-meccset az USA-n és Kanadán kívül, akkor a Milwaukee Bucks és a Charlotte Hornets lépett pályára Párizsban. A COVID megnehezítette az ilyen meccsek szervezését, de több mint 2,5 év...
- Hirdetés -

Don't Miss

Kevesebb a mentalitásában stabil munkavállaló

Csökken a fluktuáció mértéke a munkaszervezetekben. Mielőtt azonban a HR osztályokon pukkanna a pezsgő, fontos látnunk az okokat, mert bár furcsán hangozhat, ez a csökkenés káros is lehet, ennek hátterében pedig a kevéssé őszinte...

Felveszik a versenyt a helyi rádióadók

Mennyien hallgatják a helyi rádiókat, milyen lehetőségeik vannak a reklámpiacon ezeknek az adóknak – többek között erről is beszélt Ürge Dezső, a Helyi Rádiók Országos Egyesületének (Heroe) elnöke. - Jelenleg a teljes napi rádiós elérésnek...

Nem szabad leírni a rádiózást

A rádió népszerűsége töretlen és a reklámbevételei is folyamatosan növekedtek. Persze nem olyan ütemben, ahogy a teljes piac nőtt, ezért a teljes piaci share összességében csökkent, de a rádió messze nem a haláltusáját vívja...

Ha szabad a kezünk, vásárolunk

Most már sehol nem húzzák fel a szemöldöküket a boltosok, ha a telefonomat, netalántán az órámat érintem oda a fizetésnél a terminálhoz – mondta el Mondovics Péter az mmonline.hu-nak adott interjúban. A Mastercard marketing...
Samu Tímea

Az out-of-home-nak van egy szuperereje

A mi területünkön kreativitással és innovációval tudunk úrrá lenni a helyzeten, amelyet edukációs funkciónak is ki kell egészítenie, különösen a digitális felületeken – állítja Samu Tímea. A JCDecaux Hungary vezérigazgatója az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

George Clooney-val kampányol a Nespresso

A George Clooney szereplésével készült The Empty cup kampányban a Nespresso rávilágít a kockázatra, amelyet az éghajlatváltozás jelent a kávétermelő közösségekre, és a márka megerősíti hosszú távú elkötelezettségét a világ legjobb kávéinak megőrzése iránt.A...

Díjat nyert a Danone Műanyag Kisokosa

A bolygónk jövője egyre égetőbb kérdés mindennapjainknak. A zöldebb megoldások kapcsán azonban nem csak a különböző szervezetekre kell számítanunk, hanem önmagunkra is, hiszen immár elengedhetetlen, hogy háztartásonként is lépéseket tegyünk a fenntarthatóságért. A Danone...

Tovább zöldült a SPAR

A SPAR Ausztria csoport országaiban (Magyarország, Észak-Olaszország, Szlovénia, Horvátország) jelentős eredményeket sikerült elérni a vállalatcsoport környezeti fenntarthatósági stratégiájának égisze alatt: az utóbbi egy év során negyedével csökkent az üvegházhatású gázkibocsátás a résztvevő országok összesített...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....