- Hirdetés -

Csökken a nagyvállalatok lendülete

|

- Hirdetés -

Visszafogott kilátásokkal indulnak neki az idei évnek a hazai nagyvállalatok. A K&H nagyvállalati növekedési index tovább csökkent, így jelenleg 4 ponton áll. A szolid hangulat egyértelműen a gazdasági környezet megítélésére vonatkozik, mivel középtávon jelentősen mérséklődött a gazdasági növekedésre számítók aránya, miközben a nagyvállalati beruházási boom is várat még magára.

Tovább apad a nagyvállalatok lendülete: a hazai, 2 milliárd feletti éves árbevételű nem-állami nagyvállalatok növekedési kilátásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index ismét csökkent, jelenleg 4 ponton áll. Ilyen alacsony értéket mindössze egyszer, egy évvel ezelőtt vett fel az index. „A hazai nagyvállalati döntéshozók körében végzett felmérésünk eredménye szerint a cégek egyre inkább visszafogják következő egy évi várakozásaikat, így tehát már két éve egy lassú csökkenő trend figyelhető meg. A cégek 2020-ban is saját helyzetüket látják kedvezőbbnek, annak ellenére, hogy a vállalati részindex 10-ről 9 pontra mérséklődött. A makrogazdasági részindex viszont továbbra is a negatív tartományban van, az előző negyedévhez hasonlóan -7 ponton áll” – mondta el Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője.

Várat magára a beruházási boom

A vállalattal kapcsolatos szerényebb várakozások mögött az áll, hogy bár minden második cég tervez valamilyen beruházást 2020-ban, ezek értékében nem várható nagy fellendülés. Jelentősen, 29%-ról 17%-ra csökkent ugyanis azon cégek aránya, akik növelni tervezik a beruházásokra fordított kiadásaikat, miközben az előző negyedévi 60% helyett 74% az, aki idén szinten tartja a fejlesztésekre szánt költségeket.

2023-ig szinten maradhat a gazdaság

A gazdasági kilátásokat illetően hároméves időtávon jelentősen átrendeződtek a várakozások. „Erőteljesen, 43%-ról 24%-ra csökkent a gazdaság további javulását feltételezők aránya, de gazdasági visszaeséssel is jóval kevesebben számolnak az előző negyedévhez képest, miközben a cégek háromnegyede szerint a jelenlegi gazdasági növekedés lesz jellemző 2023-ig. Ezzel megfordult az elmúlt közel egy évre jellemző trend. Most már nem csak rövid, de középtávon is azok a cégek vannak többségben, akik a jelenlegi gazdasági növekedés ütemével számolnak” – tette hozzá a K&H szakembere.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új rekordot állított fel a Yettel

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven –...

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...
- Hirdetés -