- Hirdetés -

Csúcsüzemre készülhetnek a hazai szállodák

|

- Hirdetés -

A magyar idegenforgalomban 2017 a sport éve lesz. A minőségi budapesti szálláshelyek közel száz százalékos szobafoglaltsággal számolhatnak a júliusi vizes VB, a FINA idejére, de nem sokban különbözik ettől a kép a versenyt követő hetekben sem. A hasonló sportesemények kétszeresen is pozitívan hatnak a hazai sportturizmusra: egyrészről erős imázsépítő hatásuk következtében Budapest mint desztináció felértékelődik, másrészről pedig az átlagosnál magasabb fizetőképességű vendégek érkeznek nagy számban az országba – hangsúlyozta Kovács Balázs, a Danubius Hotels Zrt. vezérigazgatója.

 

2017. július 14. és 31. között megrendezendő vizes világbajnokság önmagában 6-7 ezer plusz vendéget hozhat Budapestre a szervezők várakozásai szerint. A kéthetes eseményre Magyarországra érkező külföldi turisták létszáma egyszerre jelent kihívást és lehetőséget a hazai, illetve a fővárosi idegenforgalom számára. A nagyságrendeket érzékelteti, hogy Budapesten jelenleg több mint 19 ezer kiadható szállodai szobát tartanak számon. Így a folyamatos szállodafejlesztések ellenére sem lesz könnyű az érintett időszakban szobát találni a fővárosban azoknak, akik nem foglalják le időben szállásukat.

 

„Igazi csúcsüzemre számítunk a vizes világbajnokság idejére. Bár a csapatok foglalásai még csak ezekben a hetekben kezdődnek el, budapesti szállodáink esetében körülbelül 1300 szobát tartunk fent csak a FINA résztvevők – versenyzők, szurkolók, sportdiplomaták és médiamunkatársak – számára. Ez a fővárosban meglévő kapacitásaink 40 százalékát jelenti” – mondta Kovács Balázs, a Danubius Hotels Zrt. vezérigazgatója. A Danubius Hotels szállodáiban elszállásolandó vendégek számát és kiszolgálását tekintve nincs szó drasztikus változásról, hiszen a Danubius komoly tapasztalattal rendelkezik a városi turizmus, illetve a sportturizmus területén. Az érintett budapesti, illetve balatoni Danubius Hotels szállodák pedig már tavaly is 90 százalék feletti kihasználtsággal üzemeltek július második felében.

 

„A kihasználtsági rátánkat persze szeretnénk még egy-két százalékkal feljebb tornázni, de ennél fontosabb, hogy a nagy sportesemények hagyományosan a magasabb fizetőképességű vendégeket vonzzák. Erre alapozva a nyári szezon akár 25 százalékos növekedést is hozhat az árbevételünkben” – hangsúlyozta Kovács Balázs.

 

A rendkívüli vendégszámot valószínűsíti az is, hogy a vizes VB megrendezése időben egybe fog esni a Forma-1 autóversennyel, miközben a július egyébként is a turisztikai főszezon közepének számít.

 

Elsőre talán nem tűnik szerencsésnek a két nagy esemény időpontjának egybecsúszása. Ugyanakkor nehéz lett volna jobb ütemezést kialakítani. Ugyanis a vizes világbajnokság futamainak befejezését követően nem sokkal kezdődik a FINA Masters (augusztus 7. és 21. között), amire önmagában szintén mintegy 15 ezer sportturistát várnak a szervezők. Augusztus 9-től pedig a Sziget Fesztivál miatt is rendkívül nagyszámú külföldi vendég fog Budapestre érkezni.

 

A Danubius Hotelsnek mindig is nagyon fontos volt a sportturizmus, hiszen ezek az események Budapestet turisztikai értelemben felértékelik, illetve olyan minőségi vendégkört hoznak az országba, akik hajlandóak a minőségi szolgáltatásokért is fizetni. Most ugyan a FINA a leginkább aktuális sportesemény, de az utóbbi években érződik, hogy a nemzetközi sportszövetségek egyre nagyobb érdeklődést mutatnak Budapest iránt. Évről évre egyre több olyan sportesemény van a naptárban, ami nem pusztán külföldi versenyzőket, vagy sportdiplomatákat hoz a városba, hanem nagy tömegben vonz szurkolókat is.

 

„Az egyetlen dolog, ami többé-kevésbé stabil a küldő országok ranglistája. Évek óta ugyanazok a klasszikus piacok szerepelnek a statisztikák élén, így hagyományosan Nagy-Britanniából, Spanyolországból, Olaszországból, Németországból, a Benelux államokból és az Egyesült Államokból érkezik a legtöbb vendég a nagy sporteseményekre Budapestre” – tette hozzá a Danubius Hotels vezérigazgatója.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...

Érdekes adatok a magyar cégek hatékonyságáról

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából. A megkérdezettek negyede...

Hétvégén ingyen sör várja a bicikliseket

Idén sem maradhat el a szezonnyitó kerékpárosbarát hétvége, amit április 20-21-ére hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A program keretében lehetőség nyílik együtt körbetekerni a Földet a most következő hétvégén. Az eseményhez...

Kiderült, mennyit keresnek a középkorúak

Bár az infláció visszahúzódott, a középkorúak jövedelme nem emelkedett jelentősebben, így érdemben nem változott az anyagi helyzetüket jónak vagy gyengének látók aránya. A K&H biztos jövő felmérés idei első negyedéves eredményei szerint a 30-59...

Óriási sportolói csapattal ünnepel a Samsung

Kevesebb mint 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44...

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...

Érdekes adatok a magyar cégek hatékonyságáról

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából. A megkérdezettek negyede...

Hétvégén ingyen sör várja a bicikliseket

Idén sem maradhat el a szezonnyitó kerékpárosbarát hétvége, amit április 20-21-ére hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A program keretében lehetőség nyílik együtt körbetekerni a Földet a most következő hétvégén. Az eseményhez...

Kiderült, mennyit keresnek a középkorúak

Bár az infláció visszahúzódott, a középkorúak jövedelme nem emelkedett jelentősebben, így érdemben nem változott az anyagi helyzetüket jónak vagy gyengének látók aránya. A K&H biztos jövő felmérés idei első negyedéves eredményei szerint a 30-59...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...