- Hirdetés -

Díjazták a sokszínű vállalatokat

|

- Hirdetés -

Egyedülálló elismerésben részesültek azok a magyar vállalatok, melyek aktívan tesznek a nemek közötti egyenlőség eléréséért és célzott intézkedéseket vezettek be azért, hogy a sokszínűség, a méltányosság és a befogadás elvei érvényesüljenek szervezetükben, és mindezt objektív adatokkal alátámasztott pályázatukban mutatták be. A Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) több mint tíz hazai céget emelt ki a teljesítményük alapján.

A HBLF Sokszínű és Méltányos Munkahely pályázat eredményeken és objektív mutatókon alapuló felmérésének célja, hogy felhívja a figyelmet a sokszínűség és befogadás fontosságára a munkahelyeken, s ösztönözze a vállalatokat a folyamatos fejlődésre.

Az idén első alkalommal meghirdetett elismerés megvalósulását az EY Humán Tanácsadás szakértői egy objektív kritériumrendszer kidolgozásával és a pályázatok értékelésével segítették. A vállalatok törekvéseit kötelező és opcionális kérdések mentén értékelték, 3 fő kategóriába sorolva őket: vállalatok, akiknek még fejlődnie kell akciók és metrikák terén, vállalatok, melyek megfeleltek és azon szervezetek, melyek kiemelkedő eredményeket mutathatnak fel. A "Kiváló minősítés" kategóriában azokat a pályázókat díjazták, akik célzott intézkedéseket vezettek be, s ezek értékelésére mérhető, folyamatos utánkövetést is alkalmaznak.

A kiváló elismerést elnyerő vállalatok: Borsodi Sörgyár Kft, BP Business Service Centre Kft., Danone Kft., Ericsson Magyarország Kft., Generali Biztosító Zrt., Hilti Hungária (Szolgáltató) Kft., Michelin Hungária Kft., Shell Hungary zRt, Tesco-Globál Áruházak Zrt., Toyota Pénzügyi Zrt, Work Force Kft.

Az elismerést elnyerő vállalatok: Gerbeaud Gasztronómia Kft., Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt., METRO Kereskedelmi Kft., Művészetek Völgye Nonprofit Kft, Yettel Magyarország Zrt.

„Az EU Sokszínűségi Karta kizárólagos magyarországi képviselőjeként, a HBLF számára már a kezdetektől kiemelten fontos a sokszínűség és egyenlő bánásmód - számos kezdeményezésünk kapcsolódik ezek előmozdításához. Az EY Magyarországgal való együttműködésünk Magyarországon egyedülálló, ugyanis kevés olyan pályázat létezik, amely objektív méréseken alapul.” – mondta Gárdus Zsuzsa, a HBLF EU Sokszínűségi Kartáértért felelős elnökségi tagja.

Az EY tanácsadói a résztvevő vállalatok számára egyéni visszajelzést is biztosítanak további fejlődésük érdekében. „Tiszta szívből gratulálok minden pályázó vállalatnak. Felemelő volt látni, hogy milyen sok hazai cég tesz tudatos lépéseket azért, hogy érvényesüljenek a sokszínűség és a befogadás szempontjai a szervezetében. Külön öröm számomra, hogy szakmai partnerként hozzá tudtunk járni az elismerés létrehozásához, egyben egy olyan fórum megteremtéséhez, amin keresztül fel tudjuk hívni a figyelmet a sokszínűség, a méltányosság és a befogadás fontosságára” – emelte ki az ünnepélyes ceremónián Farkas Margit, az EY humán tanácsadással foglalkozó területének vezető Partnere.

A pályázók között a nők és férfiak arányának monitorozása érte el a legmagasabb pontszámot átlagban: a 22 pályázó szervezetből 21-en figyelnek erre a vállalatukon belül. Emellett a középvezetői és felsővezetői pozíciókban lévő nők aránya is kiemelkedő pontszámot kapott: 17 pályázó cégnél jelenleg egyenlőséget fedezhetünk fel a férfiak és nők között a középvezetői pozíciókat betöltő munkavállalói szinten, és ugyanez a szempont 15 cégnél volt megfelelő felsővezetői pozíciók vonatkozásában. A fizetési különbségek monitorozása szintén megjelenik a pályázó cégek működésében: 16 vállalat mutatott be ezzel kapcsolatban részletes gyakorlatot. Erre különösen érdemes odafigyelni, hiszen a vonatkozó EU Direktíva szerint 2027 júniusára már a 150 főnél többet foglalkoztató vállalkozásoknak is közzé kell tenniük jelentést arról, hol tartanak a nemek közötti bérszakadék megszüntetésében.

A teljesítményértékelési folyamat során a nők és férfiak közötti különbségek nyomon követése, a munkaerőfelvételi bizottságok összetételének figyelemmel kísérése még kevésbé vannak jelen a vállalatok mindennapjaiban: a pályázatot benyújtó cégek kevesebb mint fele rendelkezik erre vonatkozó gyakorlatokkal. A megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatása, valamint a munkavállalói elkötelezettség mérésének hiánya szintén fejlesztendő területek.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Egyre több magyar használ hitelkártyát

A rövid távú, átmeneti pénzzavarban lévő emberek egyre inkább a hitelkártyákra hagyatkoznak: a hitelkártya-tartozás ma már nagyobb, mint a folyószámlahitel-állomány – a hitelkártyás költések növekedése közel 50 százalékkal haladta meg a betéti kártyás vásárlások...

Sokat spórolhatnak a nyugdíjasoknak

2022 áprilisa óta mintegy 2,6 milliárd forinttal támogatta a Tesco a nyugdíjasokat nyugdíjas kedd elnevezésű promóciójával, aminek keretében a nyugdíjas igazolvánnyal és hűségkártyával rendelkező vásárlók keddenként 5% kedvezményt kaptak vásárlásuk végösszegéből. Az áruházlánc a...

Újdonságokkal rukkolt elő a Rossmann

2024 elején debütált a Rossmann Rutin, mellyel először bőtípusunknak megfelelő tudatos arcápolási rutint állíthattunk össze, most megérkezett hozzá a hajápolásra kiterjesztett változat is. A drogérialánc online Virtuális Tükörrel, offline pedig digitális polccímkékkel is erősített...

Így lehet biztonságos az online kommunikáció

A Rakuten Viber szakértői tippjeivel megtudhatod, hogyan teheted védetté a kommunikációs csatornád, és akadályozhatod meg a nem kívánt üzeneteket és hívásokat.A Rakuten Viber szeretné emlékeztetni a felhasználókat arra, hogy a nyári kommunikáció nyüzsgésében hogyan...
Forma-1 Magyar Nagydíj 2024

Műsorok terén a Forma-1, csatornaszinten a TV2 áll az élen

A kereskedelmi célcsoportnál a vasárnapi Forma-1 futam bizonyult a mögöttünk álló hét legnézettebb műsorának. A csatornáknál a TV2, a teljes portfólióknál a TV2 Csoport végzett az élen. Véget ért a labdarúgó Európa-bajnokság, így visszatért a...

Díjnyertes kamerák az okosmobilokban

A HONOR 200 és a HONOR 200 Pro készülékek elnyerték a tekintélyes DXOMARK ezüst (“Silver”) címkét kiemelkedő kamerateljesítményükért.A HONOR 200 Pro lenyűgöző, 137-es összpontszámot ért el a DXOMARK rangsorában, ezzel a 2. helyet szerezte...

A főzés is lehet zöldebb

A Schneider Electric befektetési alapja és több partnere összesen 3,75 millió dollárt fektetett az IoT technológiát használó elektromos főzőlapot fejlesztő ATEC nevű vállalkozásba. Az új forrás révén további lendületet vehet a főzés „zöld” forradalma...

Itt nézhetjük a Fradi első BL-meccseit

Ma megkezdi BL-szereplését az előző idény hazai futball bajnoka, a Ferencváros. Bár a 2024/2025-ös idénytől az RTL szerezte meg a legrangosabb európai kupasorozat hazai közvetítési jogait, a Fradi első, selejtezős mérkőzéseit mégis a M4...

Többen nézték a skót-magyar meccset, mint az EB döntőjét

Az élő sportesemények rajongóinak megváltást jelent, hogy ma már szinte bárhol, akár mobilon is élőben követhetik kedvenc sporteseményeiket: a nemrég zárult labdarúgó Európa-bajnokság a Yettel tévészolgáltatásának nézőit is lázba hozta. A legnagyobb nézettséget kimagaslóan...

Újabb rekord a belföldi használtautó-piacon

A DataHouse előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon közel 457 ezer személygépkocsi cserélt gazdát az első félévben. Ez az érték 12,4 százalékkal haladja meg a tavalyi első félév volumenét. A JóAutók.hu várakozása szerint jelentős...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Idén még drágulhatnak az építőipari termékek

A KSH adatai újra meglepetést okoztak: évekig tartó stagnálás után végre érdemben és mérhetően megmozdult az építőipari termelés, az éves ágazati növekedés a frissen közzétett adatok szerint már 7 százalék fölé nőtt. Igaz az...

Egyre több magyar használ hitelkártyát

A rövid távú, átmeneti pénzzavarban lévő emberek egyre inkább a hitelkártyákra hagyatkoznak: a hitelkártya-tartozás ma már nagyobb, mint a folyószámlahitel-állomány – a hitelkártyás költések növekedése közel 50 százalékkal haladta meg a betéti kártyás vásárlások...

Sokat spórolhatnak a nyugdíjasoknak

2022 áprilisa óta mintegy 2,6 milliárd forinttal támogatta a Tesco a nyugdíjasokat nyugdíjas kedd elnevezésű promóciójával, aminek keretében a nyugdíjas igazolvánnyal és hűségkártyával rendelkező vásárlók keddenként 5% kedvezményt kaptak vásárlásuk végösszegéből. Az áruházlánc a...

Újdonságokkal rukkolt elő a Rossmann

2024 elején debütált a Rossmann Rutin, mellyel először bőtípusunknak megfelelő tudatos arcápolási rutint állíthattunk össze, most megérkezett hozzá a hajápolásra kiterjesztett változat is. A drogérialánc online Virtuális Tükörrel, offline pedig digitális polccímkékkel is erősített...

Így lehet biztonságos az online kommunikáció

A Rakuten Viber szakértői tippjeivel megtudhatod, hogyan teheted védetté a kommunikációs csatornád, és akadályozhatod meg a nem kívánt üzeneteket és hívásokat.A Rakuten Viber szeretné emlékeztetni a felhasználókat arra, hogy a nyári kommunikáció nyüzsgésében hogyan...

Don't Miss

Magyarországról erősít a Publicis Groupe CEE

A Publicis Groupe CEE Komáromi Zsófiát, a cég magyarországi Chief Talent Officer-ét nevezte ki a Közép-Kelet Európai régió CEE Talent Transformation Partnerének. Zsófia az új regionális feladatait jelenlegi pozíciója mellett látja el. Zsófia új...

Ezek a projektek nyerték el idén a Digitális Készségek Európai Díját

Ezek a projektek nyerték el idén a Digitális Készségek Európai Díját A Digitális Készségek Európai Díjának (European Digital Skills Awards) idei nyertes projektei között kiberbiztonságra fókuszáló, hátrányos helyzetűek digitális készségeinek fejlesztését, illetve a nők technológiai...

Folyamatosan újra kell gondolnunk, hogyan maradhatunk relevánsak – interjú Erich Mullerrel

Sok tekintetben a budapesti gyártóközpont az ügynökségünk szíve, amely életre kelti a stratégiai és kreatív csapatok által nap mint nap kitalált csodálatos koncepciókat és ötleteket – mondta el Erich Muller. A Publicis Groupe Hungary...

A csapatmunka és az emberi kreativitás nem lecserélhető – interjú Juhász Péterrel

Ha mindenáron le akarunk nyomni valamit a nézők torkán, akkor azt nem fogják befogadni és elkapcsolnak – állítja Juhász Péter. A 235 egyik tulajdonosa, a Tippmix reklámfilmek rendezője az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról...

Marketingfronton újított a Tesco

Az áruházlánc 44 üzletében 132 darab innovatív digitális kijelzőt helyez üzembe az eladáshelyi reklámok hatékonysága és a vásárlói élmény növelése érdekében. A Tesco június 21-én, a kiskereskedelmi ügyféladatokat elemző dunnhumby-val közösen tartott első Tesco...