
Nemzetközi szakmai elismeréseket nyert a Földközi-tengeren elhunyt és eltűnt menekültek emlékére létrehozott „21 Tage Stille” („21 nap csend”) installáció. A kampány kreatív partnere a White Rabbit Budapest ügynökség volt, a teljes technológiai megvalósításáért, automatizálásáért és vizuális tartalomgyártásáért pedig az Umbrella Collective felelt.
A projekt az idei Art Directors Club (ADC) Germany díjátadón kiemelkedő sikert aratott: egy arany-, egy ezüst- és négy bronzdíjat nyert, emellett három további szakmai elismerésben is részesült.
A Sea-Eye szervezet kezdeményezésére megvalósult emlékprojekt során 30. 411 percnyi csenddel emlékeztek meg azokról, akik 2014 óta a Földközi-tengeren vesztették életüket vagy tűntek el Európa felé vezető útjuk során. Az installáció célja az volt, hogy a statisztikai adatok mögött megmutassa az emberi sorsokat, és személyes, érzelmileg átélhető emlékteret hozzon létre.
A kiállításon a mozgóképes tartalom teljes technológiai kivitelezését, a kijátszás automatizálásának kialakítását, valamint a kiállításban megjelenő valamennyi mozgóképes és vizuális tartalom előállítását az Umbrella Collective végezte. A csapat a koncepciót egyedi, nagy hatású vizuális elemekre adaptálta, amelyek nemcsak a kiállítás ünnepélyes hangulatához illeszkedtek, hanem a helyszín sajátos kijelzőfelületeire optimalizálva biztosították a lehető legerősebb érzelmi hatást. A szakemberek részletesen feltérképezték a rendelkezésre álló felületeket, és a tartalmat ezekhez igazították , így a látogatói élmény minden eleme a maximális érzelmi rezonancia elérését szolgálta.
„A projekt legkülönlegesebb része az volt, hogy megtaláljuk a módját, hogy ezt a mély érzelmi tragédiát, egy gyönyörű, bensőséges és emberközpontú élménnyé formáljuk. A legnagyobb technikai kihívást a 21 napon át folyamatosan változó tartalom közvetítése és lejátszása jelentette, hiszen egyetlen képkocka sem ismétlődött, minden egyedi tartalom volt. Ezt az Umbrella csapata sikeresen oldotta meg egy saját fejlesztésű lejátszórendszerrel, amelyet kifejezetten ehhez az installációhoz terveztünk” -– mondta Hidvégi Zoltán, az Umbrella Collective alapító-tulajdonosa.
Az elméleti tervezést szigorú helyszíni kivitelezés követte. A működési stabilitás garantálása érdekében az Umbrella Collective informatikai igazgatója személyesen utazott a helyszínre, hogy ellenőrizze a telepítést és a rendszerintegrációt. A helyszínen összeállított komplex hardver- és szoftverökoszisztéma közel 100 százalékos rendelkezésre állással működött.







