Divatossá tennék a fenntarthatóságot

Ariana Grande, Selena Gomez és Kylie Jenner - csak néhány sztár, aki az elmúlt időszakban buborékszoknyát viselt. Népszerűsége nem véletlen, hiszen többek között a 2024-es Koppenhágai Divathéten a buborékszoknya volt az egyik legnagyobb sláger. Utána több mint 700 százalékkal nőttek meg az eladásai – derült ki a Dumaszínházban rendezett Bubble Day-n.

„Ezt a ruhadarabot még Pierre Cardin tervezte 1954-ben. A neve onnan származik, hogy angolul bubble skirt-nek nevezték. Jelenleg többféle stílusú hódít belőle, de a skandináv buborékszoknyák is kifejezetten népszerűnek számítanak” – hangsúlyozta Domonkos Aida, a budapesti Metropolitan Egyetem divattervező szakos hallgatója, valamint a SodaStream Bubble Day műsorvezetője.

A buborékszoknya jó példa arra, hogyan tudnak túlélni tetszetős és kreatív ötletek éveket, vagy évtizedeket. A SodaStream is ilyen, amelynek megszületése egy londoni ginfőzde tulajdonosának is köszönhető. A szénsavas víz otthoni előállításának ötletét George Gilbey dolgozta ki 1903-ban. Találékonysága révén napjainkban már otthon is olthatjuk a szomjunkat buborékos vízzel.

A szénsavasvíz sohasem megy ki a divatból, de fontos, hogy fenntarthatóvá tegyük a fogyasztását. „Bár tény és való, hogy egy ideje vissza lehet váltani az eldobható PET-palackokat, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy például egy félliteres, egyszerhasználatos műanyag-palack előállításához 2-3 liter vízre van szükség” – hangsúlyozta a Palackvisszaváltás keservei – Repontozásos vereség? című előadásában Litkay Gergely humorista. Hozzátette: egy 1,5 literes palack gyártásához körülbelül 0,3 kWh energia szükséges. 2500 darab palack esetében ez 750 kWh áram, ami körülbelül egy átlagos magyar háztartás éves fogyasztásának felel meg. A legjobb megoldás, ha az eldobható PET-palackokat le sem kell gyártani.

„A SodaStream hosszú ideje a nehéz üdítős csomagok cipelésének, valamint az üvegvisszaváltás egyik legjobb alternatívája. Egy komplex, életmódváltással felérő rendszert kínálunk, amellyel a fogyasztók csökkenthetik ökológiai lábnyomukat” – hangsúlyozta Széll-Szőke Krisztina, a SodaStream termékmenedzsere.

A SodaStream az eseményen több újdonságot is bemutatott azok számára, akik számára a fenntarthatóság nemcsak egy divatos szó. Lerántották a leplet a márka új thermo palackjáról, a Fizz&Go-ról, amely akár 12 órán át is melegen, vagy hidegen tudja tartani a betöltött italokat, de szintén a Dumaszínházban debütált a SodaStream Enso két új – matt fekete és homok színű – változata.