- Hirdetés -

Duplázna a magyar franchise hálózat

|

- Hirdetés -

A Diego kidolgozta saját oktatási programját és tavaly megalapította a Diego Akadémiát. A társaság expanziós tervei szerint román és szlovák áruházainak számát 2020-ra megduplázza, és 2018 őszétől ebben a két országban is létrehozza képzési központjait. A cégcsoport november 10-én megnyitotta 150. üzletét (Romániában), négy éven belül pedig a teljes forgalom 80 százalékos növekedésével számol.
A Magyar Franchise Szövetség adatai szerint jelenleg 350 franchise hálózat működik hazánkban, és közel húszezer partnerén keresztül 100 000 embernek biztosít állandó munkahelyet. A Diego franchise hálózata több mint 20 éve kezdett kiépülni – amikor itthon még csak néhány világmárka működött így –, és mára 3 országban, a napokban Bukarestben megnyitottal együtt 150 bolttal a régió egyik meghatározó, magyar központú ilyen rendszere lett. Dr. Mandel Katalin, a franchise szövetség főtitkára így említi a céget: „ami a McDonald’s külföldön, az Magyarországon a Diego”. Ez az üzleti forma a franchise-tulajdonosnak, az átvevőknek és a vásárlóknak is előnyös, hiszen mindenhol elvárható ugyanaz a termékkör, árszint, minőség és szolgáltatás – akár a világ legnagyobb étteremláncában. A partnerek központi támogatást kapnak, cserébe biztosítaniuk kell – a kialakítással, növekedéssel járó kockázatokat megtapasztalt – márkatulajdonos elvárásait, aki technikai és szakmai segítséggel, kész üzleti modellt ad át.
A Diego-hálózata az ezredfordulóra ugrásszerűen bővült, ahogy a központ minőségbiztosítási követelményei, a vevők kiszolgálásához kapcsolódó színvonal iránti elvárásai is. Az ehhez szükséges tudás átadásának, fejlesztésének és a piaci versenyben lévő meghatározó szerep megőrzése érdekében a Diego (nemzetközi standardizálási, terjeszkedési példákra alapozva) saját oktatási programot dolgozott ki, és 2016 őszén létrehozta a Diego Akadémiát. Ennek keretében a partnerek igényeihez igazították és bővítették a képzések fajtáit, átstrukturálták az addigi oktatási rendszert és modern technikai körülményeket teremtettek mindehhez. A budaörsi „laboráruházban” működő Akadémia az alapismereteken túl felsőfokon, elméleti és gyakorlati foglalkozásokon képzi az eladókat, varrónőket, pénztárosokat és áruházvezetőket, franchise partnereket. Az oktatási tematika fő irányvonala az ún. „4 K”, ami a Diegonál a minőségi kiszolgálás alapelve és minden egyes munkatársra vonatkozik: köszönt, kávéval kínál, klubkártyát és katalógust ajánl. A termékismereti és eladástechnikai képzéseket online teszt és szóbeli vizsga zárja; a meglévő és új belépő magyar, szlovák és román munkatársaknak tudásbővítését az e-learning is segíti.
„A legtöbb franchise hálózatnál a legnagyobb kihívást a személyzet képzése jelenti. Mivel a fókuszt a vásárlók színvonalas kiszolgálására helyezzük, a régió összes boltjában havonta díjazzuk a legjobban teljesítő áruházunkat, a próbavásárlásokat és minőségbiztosítási értékeléseket követően. Ugyanakkor sikeres működésünk alapvetése franchise partnereink minőségben, mennyiségben és időben való professzionális kiszolgálása. Ennek nyertese végül a vevő is” – tette hozzá Hetyei József, hálózati igazgató.
A Diego Akadémia programjába a közeljövőben bevonják a külföldi gyártók és beszállítók szakértőit is. 2018 őszére további 3 oktatási központ megnyitását tervezik: Bukarestben, Kolozsváron (Romániában) és Besztercebányán (Szlovákiában). Ez szorosan összefügg a társaság intenzív expanziós terveivel, miszerint 2020-ra külföldön megduplázzák, itthon pedig 100-ra növelik áruházaik számát – így 3 év múlva a 3 országban összesen 200 Diego bolt lesz.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Nemzetközi tulajdonoshoz kerülhet a Foxpost

Nemzetközi tulajdonossal folytathatja a további dinamikus növekedést a Foxpost, miután a csomagautomata vállalatot értékesítette a Wallis Csoport és a Trueway. A vevő a cseh Packetát is tulajdonló befektetői konzorcium, amely minden zárási feltétel teljesülése...

Az igazi álommeló: utazgatás egész nyáron

A Z generáció felnőtt tagjai inkább dolgoznának népszerű nyári nyaralóhelyen, mint az Y generációsok; az Y-ok pedig jobban élveznék az önkénteskedést. Közel minden 5. magyar fiatal attól lenne boldog, ha lustálkodhatna a nyáron –...

Pénzhiány miatt lassítanak a hazai cégek

A nem túl rózsás gazdasági kilátások és a finanszírozás, a pályázatok hiánya visszafogja a vállalatok innovációs kedvét. Így elsősorban belső hatékonyságuk javítására és ügyfeleik jobb kiszolgálására összpontosítanak.A K&H hetedik féléve méri a hazai közepes...

Rekordösszeget költöttek el külföldön a magyarok

Az idén is több magyar ment külföldre, mint tavaly, és a pénzt is költik, aki síelni, nyaralni ment, napi 31 ezer forintot költött. Az utasbiztosítási szektor is rekord esztendőre számíthat 2024-ben - írja a...

A sör és a sportközvetítések lendíthetik fel a balatoni turizmust

Június közepétől egy hónapon át nagy rohamra számítanak a balatoni sörözőkben és éttermekben. Ebben az időszakban nem árt előre asztalt foglalni. A telt ház oka a Németországban zajló 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság, amelynek hatása a Balaton...

Így csalnak az ajándékkártyákkal

Az ajándékkártyák elleni csalásokra specializálódott az Egyesült Államokban az Atlas Lion néven ismert, újabban Storm-0539 néven azonosított bűnözői csoport. Ezek a csalók különösen az ünnepek idején aktívak, amikor az ajándékkártyák kibocsátása és használata megugrik....

Ezért halasztják el a beruházásokat a hazai vállalatok

Visszafogják a beruházásaikat és késve fizetik a rezsiszámláikat a magyar cégek, mert maguk sem jutnak határidőre a pénzükhöz a vállalatközi (B2B) kereskedelemben. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló, éves elemzésében....

Reménykedhetnek a lakásfelújítók

A júniusra bejelentett otthonfelújítási program csúszása sokaknak adhatja vissza az esélyt, hogy megragadják e lehetőséget, hiszen a becslések szerint több, mint egymillió olyan régi családi ház akad az országban, aminek az energetikai korszerűsítésére felhasználható...

EB: ilyen eredményeket jósolnak a magyar válogatottnak

A Szerencsejáték Zrt. kutatása alapján az Európa-bajnokság eseményeit a felnőtt magyarok közel fele fogja figyelemmel követni. A felmérés szerint főleg a férfiak körében nagyobb (60%) az érdeklődés a sportesemény iránt. A válaszadók ötöde gondolja...

Új termékcsaláddal erősít az IKEA

Az irodabútor-kollekciót a világszerte változó munkatrendek hívták életre. A 85 irodabútorból álló termékcsalád többek között hangszigetelő panelekkel és természet által inspirált elemekkel teremt kellemes munkahelyi környezetet. A MITTZON hangszigetelő paravánoknál használt először az IKEA...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Kádár Tamás: „Az Est FM igazi punk sztori volt”

Kádár Tamás 13 éve vezeti a Sziget Kulturális Menedzser Irodát. Az ország legnagyobb és nemzetközi szinten is jegyzett fesztiváljaiért felelős cégvezető az ezt megelőző években is számos, a kommunikációs iparágat meghatározó projektben vett részt...

Nemzetközi tulajdonoshoz kerülhet a Foxpost

Nemzetközi tulajdonossal folytathatja a további dinamikus növekedést a Foxpost, miután a csomagautomata vállalatot értékesítette a Wallis Csoport és a Trueway. A vevő a cseh Packetát is tulajdonló befektetői konzorcium, amely minden zárási feltétel teljesülése...

Az igazi álommeló: utazgatás egész nyáron

A Z generáció felnőtt tagjai inkább dolgoznának népszerű nyári nyaralóhelyen, mint az Y generációsok; az Y-ok pedig jobban élveznék az önkénteskedést. Közel minden 5. magyar fiatal attól lenne boldog, ha lustálkodhatna a nyáron –...

Pénzhiány miatt lassítanak a hazai cégek

A nem túl rózsás gazdasági kilátások és a finanszírozás, a pályázatok hiánya visszafogja a vállalatok innovációs kedvét. Így elsősorban belső hatékonyságuk javítására és ügyfeleik jobb kiszolgálására összpontosítanak.A K&H hetedik féléve méri a hazai közepes...

Rekordösszeget költöttek el külföldön a magyarok

Az idén is több magyar ment külföldre, mint tavaly, és a pénzt is költik, aki síelni, nyaralni ment, napi 31 ezer forintot költött. Az utasbiztosítási szektor is rekord esztendőre számíthat 2024-ben - írja a...

Don't Miss

Megváltozott a versenypálya – interjú Vidus Gabriellával

Folyamatosan monitorozzuk a piacot a kisebb-nagyobb médiaipari cégekkel kapcsolatban, és ha olyan vállalatot találunk, akkor tárgyalásokat kezdünk – nyilatkozta lapunknak Vidus Gabriella. Az RTL Magyarország vezérigazgatója jelezte: tavaly nem voltak elég jók a műsorok,...

Az összetartozás ereje – interjú Monori Bálint Gusztávval

Nem csak a csapatok, a cégek is gőzerővel készülnek a labdarúgó-Európa-bajnokságra. A Szerencsejáték Zrt. a Lounge Grouppal együtt készített egy nagyszabású kampányfilmet, hogy ráhangolja a szurkolókat a kontinenstornára. A részletekről Monori Bálint Gusztáv, a...

Az EB körüli reklámhelyek már elfogytak – interjú Kosaras Klaudiával

Már hónapokkal a sportesemények előtt jelentősen megnő a hirdetői kereslet a sport tartalmak melletti megjelenésekre – nyilatkozta az mmonline.hu-nak Kosaras Klaudia. Az Atmedia kereskedelmi igazgatójával készült interjúnkból kiderül többek között, hogyan készülnek az idei...

A jó ötleteket nem büdzsében mérik – interjú Sárospataki Alberttel

Az idén tízéves online számlázó, a Billingo vihette haza az Év Vállalata díjat a kilencedik Marketing Diamond Awardsról. Az elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató cég ügyvezetőjét, Sárospataki Albertet kérdeztük a pályázataikról, a Billingo...

Morálisan jót tenni üzletileg is kifizetődő

„Aligha tekinthető felelősségvállalásnak - és etikusnak - az, amikor egy tízmilliós költségvetésű imázskampányt tessék-lássék „bekoszolunk” egy kis kutyasétáltatással” - nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA-cégcsoport vállalati kommunikációs, PR és CSR...