- Hirdetés -

Durván megugrott a kifizetetlen számlák aránya

|

- Hirdetés -

Kifizetetlen maradt a vállalatközi (B2B) számlák 5 százaléka tavaly Magyarországon. Ez 2021-ben alig volt több, mint 2 százalék. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló elemzésében. A magyar vállalatok ezért is pesszimistábbak a régiós átlagnál az idei évvel kapcsolatban. A válaszadók 49 százaléka attól tart, hogy az idén lassabban fizetik ki a számláikat a vevőik, mint tavaly. Ez egy százalékkal meghaladja a közép-európai átlagot. A késedelmes fizetés oka jellemzően a vevők likviditási helyzete. A felmérés 200 magyar vállalat megkérdezésével készült.

Az Atradius válaszadói szerint drámaian ronthatja a hazai gazdaság teljesítményét a világgazdaság lassulása, az energiaválság, a magas hazai infláció és az orosz-ukrán háború együttes hatása. A 200 hazai vállalat 40 százaléka azt tapasztalta, hogy nőtt a B2B számlák forgási sebessége (DSO), vagyis a vevőik később fizettek, mint egy évvel korábban. 2021-ben ez az arány 33 százalék volt. – Ugyanez a tendencia figyelhető meg a bedőlt követeléseknél is, ráadásul itt a növekedés kiugró. Amíg két évvel ezelőtt a számlák 2,3 százalékát kellett leírni, ez tavaly 5 százalékra nőtt. Ez alapján sajnos indokolt a magyar vállalatok pesszimizmusa – mondta Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója.

Nőtt a hitelre történő eladás

Az agrár- és élelmiszeriparban a válaszadók 60 százaléka azt nyilatkozta, hogy több vevőnek nyújtott hitelt a vásárláshoz, mint 2021-ben. Akkor az ügyletek 42 százaléka történt hitelre, az idén pedig 47 százalék. A szállítók ezt azzal indokolták, hogy így új ügyfeleket tudtak szerezni, illetve meg tudták őrizni a régi klienseket a versenytársak nyomása ellenére. Több vállalat a fizetési határidő meghosszabbítását is vállalta. Tavaly 43 nap volt a fizetési határidő a két ágazatban, ez öt nappal több a 2021-es adatnál.

A hitelre történő eladás előre tört a tartós fogyasztási cikkek esetében is (53-ról 61 százalékra.) Az ágazatban az átlag fizetési határidő 51-ről 49 napra csökkent.

Az acéliparban a vállalatok több mint fele (54 százalék) nem változtatott a hitelezési politikáján, 10 százalék viszont rövidebb időt adott az ügyfeleinek a számlák kifizetésére, mint 2021-ben. A fizetési határidő átlagosan 39 nap volt 2022-ben, szemben a 2021-es 35 nappal. Ezzel párhuzamosan a számlák forgási sebessége is nőtt az ágazatban, 47-ről 53 napra.

Likviditási problémák, cash flow-hatás, továbbtartozás 

Az élelmiszeriparban a számlák 35 százalékát késve fizették ki a vevők 2022-ben, 6 százalékát pedig egyáltalán nem. A tartós fogyasztási cikkek esetében a késve fizetés aránya 33 százalék, a bedőlt követeléseké 5 százalék. Az acéliparban a vevők 31 százaléka fizette ki késve a szállítót, 4 százalék pedig egyáltalán nem fizetett.

A késedelmes fizetést főképp a vevők likviditási problémái okozták, de az Atradius országigazgatója figyelmeztet arra, hogy a valóság rosszabb lehet, mint amit az adatok mutatnak. – Itt azt kell látni, hogy a válaszok között lehetséges volt megadni az adminisztratív okot és a kifizetés tudatos késleltetését is. Valószínű, hogy sok vállalat adminisztratív csúszása vagy tudatos késlekedése mögött valójában a likviditás kérdése áll. – mondta Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója.

Az országigazgató hozzátette: a DSO növekedése (az élelmiszeriparban pl. 80 nap) aggasztja a gazdaság összes szereplőjét. Egyes válaszadók úgy próbálták erősíteni a saját készpénzforgalmukat, hogy kedvezményt adtak a vevőiknek korai kifizetés esetén. Jellemző technika volt az is, hogy a vállalatok a korábbinál több időt és pénzt áldoztak a számlák behajtására. A vizsgált szektorok mindegyikére igaz, hogy a cégek gyakran kénytelenek voltak késleltetni a saját beszállítóik kifizetését. A cash flow problémájának menedzselésére a felmérésben részt vevő vállalatok egyharmada hitelbiztosítást vett igénybe.

Mit várnak a magyar vállalatok 2023-tól?

Az Atradius felmérése szerint a 200 magyar válaszadó 46 százaléka arra számít, hogy az idén csökken majd a vállalata teljesítménye. 49 százalék úgy véli, hogy tovább nő a számlák forgási sebessége, mert nem javul majd a vevőik likviditása. A válaszadók közül azok csak a cégek nem tartanak a DSO romlásától, amelyeknek van hitelbiztosításuk.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Budapesten szelfizhetünk Dwayne Johnsonnal

Dwayne Johnsonnal ünnepli első szülinapját a Madame Tussauds Budapest. A hollywoodi világsztár mától a Palazzo Dorottya falai között várja a látogatókat. A Szikla maga is részt vett az impozáns figura kialakításában, amely néhány hónapig...

A nőknek kedvez a Tesco

A közelgő Menstruációs higiénia napja alkalmából a Tesco 2024. június 27-től minden sajátmárkás női intim higiéniai terméke árából elengedi az ÁFA-t, így segítve a nőket havi több ezer forint értékű, rendszeres extra költségeik visszaszorításában....

Budapesten nyit újabb márkakereskedést az AutoWallis

Tovább folytatja a gépjármű-kiskereskedelemben terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután portugál partnerével, a Salvador Caetano Csoporttal közösen nyitnak Budapesten Renault és Dacia márkakereskedést. A lépés jól illeszkedik az AutoWallis stratégiájába, melynek célja, hogy az organikus...

Új Mercedes-Benz modellel erősít a Matchbox

A Mattel leleplezte a Mercedes-Benz G 580 EQ technológiás öntött kisautóját, ami az ikonikus Mercedes-Benz G-osztályt és a nemrégiben bemutatott, új elektromos modellváltozatot ünnepli. A prémium kategóriás kisautó újrahasznosított fémből és legalább 81 százalékban...

Ezt keresik a vásárlók a webshopokban

Az Árukereső.hu adatai egyértelműen rávilágítanak arra, hogy mind Magyarországon, mind a régióban – az időjárás ingadozása ellenére – már dübörög a fogyasztók tudatában a nyár. A top termékek: vitaminok, fehérjeporok, sporteszközök és a fagylalt!Az...

Ezekkel a különlegességekkel készülnek a MOZ.GO szervezői

Több különlegességet is tartogat az idén MOZ.GO néven érkező Magyar Mozgókép Fesztivál. Látható lesz többek között a sokáig betiltott Rabmadár, vetítik az idén 20 éves Kontrollt, jön az Oscar-jelölt Macskajáték felújított képpel és hanggal,...

Országos terjeszkedésbe kezd a Mercar

Budapesten nyitott használtautó szalont a Mercar. Az új értékesítési ponton a partnerektől visszavett autók egy részének értékesítését végzik impozáns körülmények között. De úgy tűnik itt sincs megállás, ahogy az Aszfalt királyaiban sem volt. Országos...

Újabb fordulat a Marsra magyar! sztorijában

Megvette a Netflix a Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című sorozat első évadát, ami május 15-én került fel a streaming platformra, ahol már másnap bekerült a Top10 legnézettebb TV...

Rengeteg program várja a gyerekeket a Városligetben

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 2024. május 25-én és 26-án szervezi meg a Városligeti Gyermeknapot. Az idei rendezvény középpontjában az egészség, a sport, a kultúra, az internetbiztonság és a nemzetek bemutatása áll. Célunk továbbra is...

Tovább nőtt a Nádudvari bevétele

Közel az egynegyedével növelte nettó árbevételét 2023-ban a Nádudvari Élelmiszer Kft., miközben az eredmény a megelőző évi közel háromszorosára nőtt. A sikerhez nagyban hozzájárult, hogy az általános piaci visszaesés ellenére mindhárom üzletágban sikerült volumennövekedést...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Újabb titkok derültek ki a divatgururól

Karl Lagerfeld kétségkívül a divattörténelem egyik legmeghatározóbb alakja, nem véletlen, hogy életéről könyvek jelentek meg, a Disney+-on pedig június 7-én indul az életéről szóló „Becoming Karl Lagerfeld” saját gyártású sorozat. Ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány...

Budapesten szelfizhetünk Dwayne Johnsonnal

Dwayne Johnsonnal ünnepli első szülinapját a Madame Tussauds Budapest. A hollywoodi világsztár mától a Palazzo Dorottya falai között várja a látogatókat. A Szikla maga is részt vett az impozáns figura kialakításában, amely néhány hónapig...

A nőknek kedvez a Tesco

A közelgő Menstruációs higiénia napja alkalmából a Tesco 2024. június 27-től minden sajátmárkás női intim higiéniai terméke árából elengedi az ÁFA-t, így segítve a nőket havi több ezer forint értékű, rendszeres extra költségeik visszaszorításában....

Budapesten nyit újabb márkakereskedést az AutoWallis

Tovább folytatja a gépjármű-kiskereskedelemben terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután portugál partnerével, a Salvador Caetano Csoporttal közösen nyitnak Budapesten Renault és Dacia márkakereskedést. A lépés jól illeszkedik az AutoWallis stratégiájába, melynek célja, hogy az organikus...

Új Mercedes-Benz modellel erősít a Matchbox

A Mattel leleplezte a Mercedes-Benz G 580 EQ technológiás öntött kisautóját, ami az ikonikus Mercedes-Benz G-osztályt és a nemrégiben bemutatott, új elektromos modellváltozatot ünnepli. A prémium kategóriás kisautó újrahasznosított fémből és legalább 81 százalékban...

Don't Miss

Az EB körüli reklámhelyek már elfogytak – interjú Kosaras Klaudiával

Már hónapokkal a sportesemények előtt jelentősen megnő a hirdetői kereslet a sport tartalmak melletti megjelenésekre – nyilatkozta az mmonline.hu-nak Kosaras Klaudia. Az Atmedia kereskedelmi igazgatójával készült interjúnkból kiderül többek között, hogyan készülnek az idei...

A jó ötleteket nem büdzsében mérik – interjú Sárospataki Alberttel

Az idén tízéves online számlázó, a Billingo vihette haza az Év Vállalata díjat a kilencedik Marketing Diamond Awardsról. Az elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató cég ügyvezetőjét, Sárospataki Albertet kérdeztük a pályázataikról, a Billingo...

Morálisan jót tenni üzletileg is kifizetődő

„Aligha tekinthető felelősségvállalásnak - és etikusnak - az, amikor egy tízmilliós költségvetésű imázskampányt tessék-lássék „bekoszolunk” egy kis kutyasétáltatással” - nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA-cégcsoport vállalati kommunikációs, PR és CSR...

Keressük a legújabb technológiai megoldásokat – interjú Losonczi Balázzsal

A hatékonyság nem elsősorban pénz, sokkal inkább szakmai felkészültség kérdése – vallja Losonczi Balázs, a Pentacom ügyvezetője. A 2001-ben alapított digitális ügynökség lett az idei Marketing Diamond Awardson az Év Ügynöksége, ezzel kapcsolatban kérdeztük...

Fontos, hogy megőrizzük az önbizalmunkat – interjú Samu Zsófiával

Mire van szükség a karrier és a magánélet egyensúlyának megteremtéséhez, mennyire egyenlőek a nők és a férfiak karrierépítési lehetőségei Magyarországon – többek között ezekről kérdeztük Samu Zsófiát. A Samsung Electronics márkakommunikációs vezetője beszélt arról...