- Hirdetés -

Ebben bíznak az építőipari cégek

|

- Hirdetés -

Az építőipar teljesítményének csökkenése, a megrendelések szűkülése miatt idén márciusra mélypontra esett a cégalapítások száma, miközben a tavaly április óta tapasztalható tendenciának megfelelően egyre több vállalkozás szűnik meg a szektorban. Az ágazat szereplői abban bíznak, hogy ha idén nem is, de jövőre ismét beindulhat a növekedés. A kérdés, hogy addig ki és hogyan tud talpon maradni, megerősödni. A nemzetközi tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy a válasz a digitalizáció térnyerése.

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint 2024 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 10 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké viszont 0,8 százalékkal nőtt. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 2,8 százalékkal kisebb volt a februárinál. A visszaesés az ágazatban működő cégek számának alakulására is rányomta a bélyegét.

Az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint 17 hónap után először fordult elő, hogy 66 ezer alá, egészen pontosan 65,8 ezerre csökkent az építőipari vállalatok száma. A visszaesés nem újkeletű, egy hónap kivételével (augusztus) tavaly április óta ez a tendencia érvényesül a piacon. A havi megszűnések száma idén is meghaladja az 500-at, miközben az idei első negyedévben mélypontra jutott a cégalapítások volumene.

Így lehet a kevesebb több

Az ágazat teljesítményének visszaesése sok szereplőnek veszteség, másoknak viszont jó lehetőség arra, hogy hatékonyságnövelő beruházásokkal csökkentsék költségeiket, javítsák versenyképességüket. Az ilyen fejlesztések egy nehéz piacon is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egy szervezet hosszabb távon is könnyebben megtarthassa szakembereit.

„A mostani, nehéz időszak nyertesei, a fellendülés igazi haszonélvezői azok a vállalkozások lesznek, amelyek a mennyiség helyett a minőséget helyezik előtérbe a működésükben, a munkaerő-gazdálkodásukban. Ilyen, amikor az adott piaci szereplőt a digitális megoldások használata kiemeli a versenytársak közül, mert növeli eredményességüket, hatékonyságukat. Ezek a megoldások jó és rossz időkben egyaránt előremutató döntések a vezetők számára. Az ilyen jellegű, digitalizációs fejlesztésen alapuló sikerhez szemléletváltásra van szükség, aminek a nemzetközi tapasztalatok alapján megkerülhetetlen eleme a digitalizációra épülő korszerű technológiák széleskörű alkalmazása a munkafolyamatokban, és az erre a területre való nyitottság” – hangsúlyozta Simon Szilárd, a létesítménygazdálkodásban, ingatlanprojektekben, valamint az építőiparban is használatos PlanRadar digitális dokumentáció, kommunikáció és jelentéskészítő vezető platformját Magyarországon is forgalmazó, bécsi székhelyű PlanRadar csapatának szakértője.

A hazai nagyvállalatok többsége már felismerte, hogy a váltás nem halogatható tovább, a kisebb cégek, különösen a kivitelezést végző, a hagyományos gyakorlatokhoz ragaszkodó alvállalkozók körében azonban még erős az idegenkedés az új módszerek alkalmazásával szemben. A digitalizáció akkor igazán hatékony eszköz, ha a projektek minden fázisában, a tervezéstől kezdve a kivitelezésen át az épületek üzemeltetéséig kihasználják az előnyeit. A magyarországi építőipar jövőbeli sikere azon is múlik, hogy ezt minden érintett szereplő belássa, és ne kényszerként, hanem az üzleti eredményességét javító lehetőségként tekintsen az új technológiák bevezetésére.

Érzékletes példa és tapasztalat a sok épülettel rendelkező nagyvállalatok esete. ,,Az ilyen szervezeteknek problémáik adódnak a karbantartással, mert gyakran hiányoznak az alapvető információk, például az elektromos kábelek és egyéb szerelvények elhelyezkedéséről. Ez pedig okoz nehézségeket, például ha a falakat szeretnénk átalakítani. Ha van PlanRadar használat a folyamat során, akkor minden adat utólag is rendelkezésre áll, egy helyen, könnyen hozzáférhetően. Könnyű belátni, hogy ez megint csak költségoptimalizáló tényező és elem, az ingatlan komplexum teljes életciklusát tekintve” – érzékeltette a költségcsökkentés és versenyképesség egy lehetséges elemét Simon Szilárd.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Újított a K&H

A hazai pénzintézetek között elsőként új vállalatirányítási rendszert vezetett be a K&H. Az újgenerációs, memóriaalapú SAP S/4HANA rendszer valós idejű adatelemzést és előrejelzést tesz lehetővé, a Fiori felhasználói felület pedig személyre szabható webes és...

Különleges programok az ország egyik legszebb helyén

Az ország talán legnépszerűbb kirándulóhelye minden évszakban izgalmas kalandokat, a nyugalomra vágyóknak pedig teljes kikapcsolódást kínál. Az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően megszámlálhatatlan lovasprogram, kerékpáros túrák, lebilincselő gyerekprogramok várják a látogatókat. Szeptemberben pedig 1984 után...

Legendás pankrátorok érkeznek a képernyőkre

Minden eddiginél több pankrációs doku-sorozat és a WrestleMania legendás részei is érkeznek a Network4 Media Group műsorára nyár közepétől. A műsorok mindegyike hazai premier, ráadásul magyar kommentárt vagy feliratot is kapnak. A World Wrestling...

Rengeteg ügyfelet veszíthetnek a bankok

Az új illetékintézkedésekkel a devizaügyletek mind nagyobb részét külföldi szolgáltatóhoz vihetik a privátbanki és affluens ügyfelek, ráadásul erre a nemzetgazdaságilag fontos ügyfélszegmensre a határon átnyúló vagyonkezelési szolgáltatók is kivethetik a hálójukat - hívja fel...

Milliós bírságot kaphatnak a cégek

Ugyan június 30-án lejárt Kiberbiztonsági tanúsításról és felügyeletről szóló törvényben meghatározott első fontos határidő, a cégvezetőknek azonban még van idejük pótolni a mulasztást, és időben megkezdeni a felkészülést a támadások elhárítására - nem mellesleg...

Olimpia a Maxon – egyetlen pillanatról sem kell lemaradnunk

Magyarországon csak a WBD streamingplatformján, a Maxon érhető el mind a 762 sportesemény, 329 éremosztó versenyszám és a 19 versenynapon át tartó, 3800 órányi élő közvetítés. A Max technikai újításai közé tartozik a dedikált...

Ezt kínálja idén a Campus Fesztivál

Huszonegy programhelyszínen 295 zenei produkció várja majd a bulizni vágyókat az idei debreceni Campus Fesztiválon, amit július 24-27. között rendeznek meg a Nagyerdőben. Idén növekszik a külföldi előadók száma: 13 különböző országból, 16 nemzetközi...

Így látják helyzetüket és a piacot a PR-guruk – 1. rész

Összeállításunkban a top PR-cégek vezetői értékelik az előző évet, és mesélnek arról, mi jár most a fejükben, hogy a lehető legjobb teljesítményt hozzák ki vállalkozásukból. Beszéltek még a hitelességről, a magabiztosságról és a közösségi...

Nem tudják elkölteni a pénzüket a SZÉP kártyások

Hónapról hónapra növekszik a K&H SZÉP kártya forgalom, de még így sem tudják a kártyabirtokosok felhasználni a havi jóváírásukat. Így tovább emelkedett a K&H SZÉP kártyákkal felhasználható keret, ami csaknem eléri a 9 milliárd...

Hatalmas küzdelem volt a Balatonban

120 ezren nézték az élő közvetítést és több mint félmillióan látták a közösségi médiában az év legnagyobb és legrangosabb vitorlásversenyét, az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat, amelyet a Forma 1-es autóversenyekhez hasonlítható izgalmas csata végén...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Milliókról dönthetnek a vásárlók

Emberek millióinak kezében van újra több millió forint és környékbeli lakos sorsa, melyről a Tesco üzletekben leadott szavazatukkal dönthetnek. Július 15-én indult ugyanis az áruházlánc „Ön választ, mi segítünk” közösségi programjának szavazási szakasza. A...

Újított a K&H

A hazai pénzintézetek között elsőként új vállalatirányítási rendszert vezetett be a K&H. Az újgenerációs, memóriaalapú SAP S/4HANA rendszer valós idejű adatelemzést és előrejelzést tesz lehetővé, a Fiori felhasználói felület pedig személyre szabható webes és...

Különleges programok az ország egyik legszebb helyén

Az ország talán legnépszerűbb kirándulóhelye minden évszakban izgalmas kalandokat, a nyugalomra vágyóknak pedig teljes kikapcsolódást kínál. Az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően megszámlálhatatlan lovasprogram, kerékpáros túrák, lebilincselő gyerekprogramok várják a látogatókat. Szeptemberben pedig 1984 után...

Legendás pankrátorok érkeznek a képernyőkre

Minden eddiginél több pankrációs doku-sorozat és a WrestleMania legendás részei is érkeznek a Network4 Media Group műsorára nyár közepétől. A műsorok mindegyike hazai premier, ráadásul magyar kommentárt vagy feliratot is kapnak. A World Wrestling...

Rengeteg ügyfelet veszíthetnek a bankok

Az új illetékintézkedésekkel a devizaügyletek mind nagyobb részét külföldi szolgáltatóhoz vihetik a privátbanki és affluens ügyfelek, ráadásul erre a nemzetgazdaságilag fontos ügyfélszegmensre a határon átnyúló vagyonkezelési szolgáltatók is kivethetik a hálójukat - hívja fel...

Don't Miss

Ezek a projektek nyerték el idén a Digitális Készségek Európai Díját

Ezek a projektek nyerték el idén a Digitális Készségek Európai Díját A Digitális Készségek Európai Díjának (European Digital Skills Awards) idei nyertes projektei között kiberbiztonságra fókuszáló, hátrányos helyzetűek digitális készségeinek fejlesztését, illetve a nők technológiai...

Folyamatosan újra kell gondolnunk, hogyan maradhatunk relevánsak – interjú Erich Mullerrel

Sok tekintetben a budapesti gyártóközpont az ügynökségünk szíve, amely életre kelti a stratégiai és kreatív csapatok által nap mint nap kitalált csodálatos koncepciókat és ötleteket – mondta el Erich Muller. A Publicis Groupe Hungary...

A csapatmunka és az emberi kreativitás nem lecserélhető – interjú Juhász Péterrel

Ha mindenáron le akarunk nyomni valamit a nézők torkán, akkor azt nem fogják befogadni és elkapcsolnak – állítja Juhász Péter. A 235 egyik tulajdonosa, a Tippmix reklámfilmek rendezője az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról...

Marketingfronton újított a Tesco

Az áruházlánc 44 üzletében 132 darab innovatív digitális kijelzőt helyez üzembe az eladáshelyi reklámok hatékonysága és a vásárlói élmény növelése érdekében. A Tesco június 21-én, a kiskereskedelmi ügyféladatokat elemző dunnhumby-val közösen tartott első Tesco...

Kaliszky András váltja Foltányi Tamást az Ersténél

Kaliszky András lesz 2025 januártól az Erste Bank Hungary Zrt. informatikai és operációs területért felelős igazgatósági tagja – jelentette be a pénzintézet. A pozíciót Foltányi Tamás 2024 végéig tölti be, az idén 65 éves...