- Hirdetés -

Egy év alatt akár egy hónapnyi munkát is megspórolhat nekünk az AI – és mi lesz pár hónap múlva?

|

- Hirdetés -

A Lounge Group vendégeként vett részt a 2023-as Marketing Summiton dr. Tilesch György, a Szilícium-völgyben dolgozó mesterséges intelligencia-szakértő és tanácsadó, aki a PHI Institute alapító elnökeként nagyvállalatok és kormányzatok AI stratégiájával és annak bevezetésével foglalkozik a világ összes kontinensén. A budapesti Várkertbazárban rendezett eseményen többek között megtudtuk tőle, mi történik globálisan az AI térnyerésével, mennyire változtatja meg az életünket, a mindennapjainkat, és nem utolsó sorban a marketingszakmát, munkafolyamatokat.

Kíváncsi, barátságos, alapvetően társaságkedvelő lény, ugyanakkor bizonyos helyzetekben harapós az AI-témára – derült ki nagyjából egy perc alatt dr. Tilesch Györgyről a Marketing Summiton, ahol Juhász Bálinttal, az L20 podcast műsorvezetője arról kérdezte, milyennek írná le magát egy lobogó tábortűz melletti baráti összejövetelen. Gondolhatnánk, hogy ilyenkor is a mesterséges intelligencia a fő téma, és nem is nagyon lövünk mellé, ám a szakember elárulta: noha általában ő maga is szeret szakmázni, a születésnapján kikötötte, hogy aki erről meri kérdezni, őt a bokszedzője „látja el”.

A nemzetközileg elismert szakértő és tanácsadó nagyjából nyolc-tíz éves korában kezdett el a téma iránt érdeklődni, amelynek később leginkább a filozófiai-tudományos aspektusai ragadták magával. Elmondása szerint a jelenlegi AI-technológiában nincs benne az öntudatra ébredés veszélye, ezáltal nem is ennek kéne lennie a legforróbb témának. Sokkal fontosabb kérdéskör a mesterséges intelligencia új, generatív hullámának – amelynek egyik ’fecskéje’ a ChatGPT – hatása a mindennapi munkánkra. Kaptunk a kezünkbe egy általános felhasználású technológiát, amely szerinte hasonlóan értelmezhető, mint az elektromosság.

Azt kell megértenünk, hogy azon a küszöbön vagyunk jelen pillanatban, amikor az AI az egyes munkakörök és a produktivitás hasznossági szintjét, a hatékonyság növelését már nagyon magasan megugrotta, a következő dolog pedig az lesz, hogy egyre autonómabbá, egyre inkább érdemessé válik arra, hogy ténylegesen mesterséges intelligenciának lehessen hívni, és ez ne csak egy marketing jelszó legyen. Mert még mindig nagyon sokan vitatkoznak szakmán belül arról, hogy ez valóban intelligencia-e vagy sem” – ismertette, hozzátéve azt, hogy akik jól csinálják a tudatos experimentációt (például a nemzetközi nagy vállalatok marketingosztályai) jelenleg megpróbálnak négy-öt olyan használati módra rávilágítani, amely számukra a legértékesebb lehet, és azt skálázzák fel a cégen belül. Véleménye szerint nem szabad a kísérleti fázisban rekedni, a mesterséges intelligenciát előnyként kell használni, amolyan segéd-, nem pedig robotpilótaként, amelynek köszönhetően a munkaköri szerepek átalakulnak, mindenkinek lesz lényegében egy majdnem mindentudó asszisztense, ami különösen a marketing és kreatív környezetben képes lesz átvenni a munkafolyamatok szignifikáns részét, de az emberi kontroll, kezdeményezés nem tűnik el.

Sokkal jobban járunk, ha úgy gondolkodunk magunkról, mint egy gép menedzsere, mert az is a feladatunk lesz, hogy a feladatok pontos kiadása mellett a hibáit kijavítsuk vagy észrevegyük, amikor téved. Magyarán nem mi vagyunk a tartalomgyártók, nem időben fogják mérni a munkánkat, hogy hány órát töltünk el adott esetben a molyolással valamilyen tartalom előállításakor. Az időfaktor jelentős mértékben csökkenni fog, a mi feladatunk pedig a jó menedzselés lesz.”

A szakember úgy tartja, manapság a cégek korántsem használják ki a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket annyira, amennyire lehetne, mindig van pár hónapos, éves csúszás. Ez most borzasztóan felgyorsult, mert a belépési korlátok nagyon alacsonyak lettek. Különösen marketing területen és különösen a generatív AI és a marketing kölcsönhatásánál. Ugyanakkor ami jó hír, a marketingesek megint főszerepet kaptak, mert egészen tavalyig az AI-projekteket főként techprojektként aposztrofálták. A generatív AI megjelenésével viszont a marketingesek kerültek kezdeményező szerepbe, ők ostromolják a vezetőséget és az IT-t, miket valósítanának meg az egyes felhasználási területeken keresztül. Sőt, kijelenthető az is, hogy az AI világában a marketing és a sales egybeépült, immár a vezetőség és a sales részéről is a marketingesek feladata lett az eladás digitális és most már AI-asszisztált serkentése. A mesterséges intelligencia megfelelő használatával tudják mit és hogyan kell eladni, majd el is adják azt. Fontos megemlíteni, hogy a fogyasztói szokások is átalakulóban vannak. Elmondása szerint a legtöbb céget általában nagyon erősen foglalkoztató Z-generáció attitűdje kettős: szeretettel fogadják az AI-szolgáltatásokat, például nem akarnak banki ügyintézővel kommunikálni, azt várják, hogy minden ügyüket valamiféle AI-asszisztens intézze el, ugyanakkor nagyon bizalmatlanok, nagyon erősen büntetnek, ha azt érzik, hogy az AI-felhasználás kihasználja, sérülékennyé teszi őket.

Óvatosságra, körültekintésre, bölcsességre nagyon nagy szükségünk lesz” – felelte a Kaliforniában élő szakértő arra a kérdésre, van-e okunk a félelemre. Úgy tartja, a mesterséges intelligencia elindíthat olyan társadalmi változásokat, amelyeket lehet, hogy nagyon későn fogunk észrevenni, ha rossz irányúak. Mindez persze csak akkor következhet be, ha a vállalati és politikai vezetésben nincs meg az akarat, hogy például a munkaerőpiacot kordában tartsa, megvédje attól a transzformációtól, amit az AI képes behozni.

Társadalmi és vállalati szinten annak az experimentálása történik, és azokkal a dilemmákkal néz szembe minden menedzsment, akikkel dolgozunk a világban, hogy ha behozunk egy generatív AI toolt, ami csak arra koncentrál, hogy a marketing funkciót miként tudja segíteni, nagyjából harmincöt-ötven százalékos növekedést tud eredményezni. Egy általam hitelesnek tekintett kutatás szerint egy átlag marketingesnek egy hónapnyi munkát csinál meg egy év alatt. Ez pár hónap múlva lesz” – árulta el, nyitva hagyva a kérdést számunkra: a mesterséges intelligencia által több munkát tudunk majd elvégezni, esetleg alaposabban, nem őrület üzemmódban tudjuk ezt megtenni, vagy éppen megfontoltabbá, kreatívabbá, boldogabbá válnak általa a munkavállalók? Erre a kérdéskörre csak később fogjuk tudni megadni a választ, az viszont biztos, hogy mindenki megújulást vár tőle. Ahogyan az is, hogy a közeljövőben még szigorúbb szabályozás alá kerülhet.

Akit bővebben érdekel a téma, hallgassa meg a Lounge Group és a Marketing Summit közös podcastjének Tilesch Györggyel készült epizódját YouTube-on, Spotify-on, SoundCloudon és Apple Musicon.

Szerző: Sztrik Martin

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Mesterséges intelligencia a hazai magánegészségügyben

Technológiai innovációt vezet be a Doktor24 a betegellátás területén. A magyar-osztrák egészségdigitalizációs startuppal, a XUND-dal közösen fejlesztett egészségügyi asszisztens egy platformon képes tüneteket elemezni és konkrét megbetegedések gyanúját ellenőrizni. Ezzel a megoldással a páciensek...

A magyar vállalkozások háromnegyede megbukna

Az informatika az életünk alapvető eszköze, amely a mindennapjainkban és az üzleti világban is meghatározó szerepet játszik. Ennek tudatában azt gondolhatnánk, hogy az IT menedzsment jelenleg minden vállalkozás életében az egyik legfontosabb prioritás. Ennek...

Fontos ügyért futhatunk a hétvégén

Idén harmadik alkalommal rendezi meg az iRUNmore Futóegyesület és az AVON a Fuss MELLettünk! elnevezésű közösségi futását, amely célja, hogy minél több nő figyelmét felhívja a mellrákszűrések és az önvizsgálat fontosságára. Az ingyenes programon...

Magához tért a használtautó-piac

A DataHouse előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 72 500 személygépkocsi cserélt gazdát augusztusban, ami 2,9 százalékkal haladja meg a tavaly augusztusi szintet. Míg 2023 első félévében az adásvételek száma gyakorlatilag végig elmaradt az...

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Kevesebbet költünk, de azért még reménykedünk

Az elmúlt évben tapasztalható kedvezőtlen gazdasági fejlemények egyre több háztartás mindennapjaira és terveire vannak hatással: 10-ből 9 magyar jelentősen visszavett a költekezéseiből és ugyanennyien gondolják úgy, hogy a gazdaság egyhamar nem áll helyre. A...

Hatalmas felmondási hullám jöhet

A válaszadók 62 százaléka tervezi elhagyni munkahelyét a közeljövőben, legtöbben magasabb fizetésért váltanának – derül ki a Work Force HR szolgáltató legfrissebb felméréséből. A cég nem csupán munkavállalói oldalról, de üzleti partnerei között is...

Összefogtak az amerikai streaming szolgáltatók

Streaming Innovation Alliance néven új szervezetet hoztak létre a vezető amerikai streaming szolgáltatók, köztük a Netflix, a Disney, a Comcast, a Warner Bros. Discovery és a Paramount. Az összefogás célja, hogy eredményesebben lobbizzanak a...

Nincs felső határ egy konferencia esetén – interjú Csermely Ákossal

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, átveheti-e az MI a konferenciaszervezést, mennyi látogatót várnak idén az Internet Hungary-re – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Csermely Ákos. Az esemény főszervezője elárulta azt...

Újabb műsorvezetők csatlakoztak a társkereső show-hoz

Hétfőn 20 órakor indul a taktikai társkereső reality, amit egy élő kibeszélőshow, később pedig egy filter nélküli különkiadás követ.Október 2-án, hétfőn 20 órától indul a VIASAT3 taktikai párkereső műsora, a Szingli vagy svindli. A...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Közösségi közlekedésre buzdít a Westend

Új eszközökkel bővítette mobilitási parkját a város szívében található Westend. A bevásárlóközpont ezzel szeretne még több alternatív lehetőséget biztosítani közönségének. Továbbra is arra bátorítják látogatóikat, érkezzenek a közösségi közlekedés valamelyik kényelmes és fenntartható eszközével,...

Mesterséges intelligencia a hazai magánegészségügyben

Technológiai innovációt vezet be a Doktor24 a betegellátás területén. A magyar-osztrák egészségdigitalizációs startuppal, a XUND-dal közösen fejlesztett egészségügyi asszisztens egy platformon képes tüneteket elemezni és konkrét megbetegedések gyanúját ellenőrizni. Ezzel a megoldással a páciensek...

A magyar vállalkozások háromnegyede megbukna

Az informatika az életünk alapvető eszköze, amely a mindennapjainkban és az üzleti világban is meghatározó szerepet játszik. Ennek tudatában azt gondolhatnánk, hogy az IT menedzsment jelenleg minden vállalkozás életében az egyik legfontosabb prioritás. Ennek...

Fontos ügyért futhatunk a hétvégén

Idén harmadik alkalommal rendezi meg az iRUNmore Futóegyesület és az AVON a Fuss MELLettünk! elnevezésű közösségi futását, amely célja, hogy minél több nő figyelmét felhívja a mellrákszűrések és az önvizsgálat fontosságára. Az ingyenes programon...

Magához tért a használtautó-piac

A DataHouse előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 72 500 személygépkocsi cserélt gazdát augusztusban, ami 2,9 százalékkal haladja meg a tavaly augusztusi szintet. Míg 2023 első félévében az adásvételek száma gyakorlatilag végig elmaradt az...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...

Újra kell gondolni a hierarchiát a szervezetben

Művészettörténészként diplomázott, kulturális és kreatív elköteleződését pedig a Magyar Telekomnál kamatoztatja Kovács András Péter, aki jelenleg a családi szegmenskommunikációért felel és a Warm Up Talks legújabb adásában elárulja: mit jelent az agilis transzformáció, miért...

A felelős márka szerepe soha nem volt olyan fontos, mint ma

Ha a saját tevékenységünkre gondolunk, kulcsfontosságú lett, hogy felhívjuk a figyelmet a tudatosságra és a digitális és kiberbiztonságra ezeknek a technológiáknak a használata kapcsán, amiben a teljes piacnak óriási felelőssége van – mondta el...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

Sokkal zöldebbek lehetnének az irodaépületek

Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....