Egy hét alatt nagyot változott a nézettségi verseny

televízió nézettség

A kereskedelmi célcsoportnál továbbra is az RTL-es Sztárbox érte el a legmagasabb nézőszámot, azonban a hetet a TV2, illetve a TV2 Csoport nyerte. Az RTL megszenvedte, hogy Az árulókat váltó Város Királynői gyengébb nézettséget hozott.

Múlt héten még arról írtunk, hogy a 18-49 és a 18-59 éveseknél – főműsoridőben – a TV2 előtt zárta a hetet az RTL. A mögöttünk álló 49. héten azonban a TV2 visszavette az első helyet. Igazából nem a TV2 erősödött nagyot, hanem az RTL rontott, hiszen az említett korosztályoknál a TV2 majdnem pont ugyanazt hozta, mint egy héttel korábban. Főműsoridőben és a 18-49 éveseknél a TV2 előnye 0,5 százalékpont, a 18-59 éveseknél 1,4 százalékpont volt. A többi összevetésben, tehát teljes napon minden célcsoportnál, valamint főműsoridőben és a teljes lakosságnál nem történt változás, ott ugyanúgy a TV2 vezet, ahogy eddig.

Napi bontásban az esti főműsoridőt a 18-49 éveseknél hétfőtől péntekig a TV2 nyerte, a hétvége az RTL-é volt. A 18-59 éveseknél hétfőtől szombatig végzett az élen a TV2, az RTL a vasárnapot kaparintotta meg. A 4+-os célcsoportnál pedig hétfőtől vasárnapig minden este a TV2 győzelmét hozta.

A komplett csatornaportfóliókat nézve a TV2 Csoport nyerte a 49. hetet. A legnagyobb előnyt teljes napon és teljes lakosságnál érték el (TV2 Csoport: 27,1%, RTL Magyarország: 15,9%). A legközelebb pedig a 18-49 éveseknél és főműsoridőben járt hozzájuk a fő versenytárs (TV2 Csoport: 24,9%, RTL Magyarország: 22%).

Csatornák heti közönségaránya (százalék) – 49. hét – Főműsoridő (18:00 – 22:59)

18-59 évesek Teljes lakosság 18-49 évesek
TV2 13,5 17,4 12,7
RTL 12,1 10,8 12,2

Csatornák heti közönségaránya (százalék) – 49. hét – Teljes nap

18-59 évesek Teljes lakosság 18-49 évesek
TV2 10,5 13,3 10,2
RTL 7,7 6,8 7,8

A legnagyobb csatornaportfóliók nézői részesedése (teljes nap, százalék)

18-59 évesek Teljes lakosság 18-49 évesek
TV2 Csoport 24,2 27,1 23,3
RTL Magyarország 18,6 15,9 18,4
MTVA 5,3 9,7 4,1
AMC Networks 5,3 4,7 5,2
Network4 4,6 5,3 3,5
Paramount Global 4,1 3,2 5,1
Antenna Entertainment Group 3,1 2,6 3,0
Warner Bros.Discovery 2,7 3,1 2,5

Napi műsorok heti átlagos közönségaránya (18-59 évesek / 18-49 évesek, zárójelben a korábbi hét adatai)

TV2
Tények – 16,5% / 15,2% (16,7% / 15,2%)
Tények Plusz – 13,5% / 12,8% (13,2% / 11,9%)
Farm VIP – 14,2% / 13,8% (11,9% / 11,2%)
Párharc (hétfő, kedd) – 9,8% / 9,9% (9,9% / 9,6%)
Szerencsekerék (szerdától péntekig) – 12,4% / 12%

RTL
Híradó – 17,1% / 15,8% (17,7% / 16,7%)
Fókusz – 12,9% / 12,5% (14,6% / 15,1%)
A Város Királynői – 9,9% / 10% (korábbi héten Az árulók: 16,6% / 18%)
A Király (hétfő, kedd) – 9,6% / 9,4% (10,9% / 11,1%)
A mi kis falunk (szerda, csütörtök) – 6,8% / 6,9%
Éden Hotel – 5,9% / 6,6% (6,8% / 7,6%)

A fentiekből látható, hogy akár egy műsor is nagyon át tudja rendezni a nézettségi erőviszonyokat. A korábbi két hétben Az árulók kiugróan jó eredményt hozott az RTL-nek (főleg a kereskedelmi célcsoportnál), azonban a produkciót váltó Város Királynőire nem különösebben kaptak rá a nézők. A gazdagnős műsor 18-49-es heti átlagánál rosszabb hír lehet a csatornának a produkció közönségarányának héten belüli trendje. Ez így nézett ki hétfőtől péntekig: 13,4%, 10,7%, 9,1%, 8,8% és 7,8%. Nézőszám terén a 18-49 éveseknél 171 ezer nézővel startoltak, amiből péntekre 94 ezer maradt.

A TV2-n a Farm VIP a teljes lakosságnál korábban is egész jó számokat hozott, de múlt héten a kereskedelmi célcsoportnál is visszaerősödtek, a visszatérő Szerencsekerék pedig lazán nyerte a műsorsávját. Szintén visszatérő műsor a TV2-n a Mutasd a hangod, amit szombaton láthattak a nézők. A 18-49 éveseknél azonban ezt verte az RTL-es Lego Masters, miután 10,1 százalékos share-t produkált a TV2-s műsor 9,1 százalékával szemben. A 18-59 éveseknél is jobban teljesített a legós produkció (9,9% vs. 9,3%), a teljes lakosságnál viszont a Mutasd a hangodé volt az adott műsorsáv.

Vasárnap a helyzet változatlan volt, azaz a Sztárbox nyert a Sztárban sztár leszekkel szemben a fiatalabb korosztályoknál. A 18-49 éveseknél (23,5% vs. 14,5%) és a 18-59 éveseknél (22,1% vs. 16,1%) egész jelentős előnyt ért el a Sztrábox. Azonban a teljes lakosságnál a TV2-s tehetségkutató győzött, miután 19,7 százalékos share-t hoztak össze a Sztárbox 18 százalékával szemben.

A 18-49 és a 18-59 éveseknél a hét legnézettebb műsora a Sztárbox volt, 349 ezer és 479 ezer nézővel. A teljes lakosságnál viszont a múlt pénteki Tények számít listavezetőnek, miután a hírműsorra 804 ezren voltak kíváncsiak.

A tíz legnézettebb műsor a 18-59 éveseknél

Csatorna AMR (fő) SHR %
SZTÁRBOX RTL 479 670 22,1
SZTÁRBAN SZTÁR LESZEK! TV2 335 431 16,1
HÍRADÓ RTL 328 912 16,7
FARM VIP TV2 302 889 16,2
TÉNYEK TV2 292 455 19,0
TÉNYEK PLUSZ TV2 283 158 16,9
A VÁROS KIRÁLYNŐI RTL 252 463 13,1
FÓKUSZ RTL 251 356 14,7
LEGO MASTERS RTL 198 068 9,9
FÓKUSZ PLUSZ RTL 197 655 10,5

A tíz legnézettebb műsor a teljes lakosságnál

  Csatorna AMR (fő) SHR %
TÉNYEK TV2 804 505 24,2
FARM VIP TV2 790 833 20,7
SZTÁRBAN SZTÁR LESZEK! TV2 772 286 19,7
SZTÁRBOX RTL 739 173 18,0
TÉNYEK PLUSZ TV2 727 792 19,7
HÍRADÓ RTL 672 145 16,7
AZ ARANYIFJÚ TV2 487 453 18,5
SZERENCSEKERÉK TV2 474 843 16,6
FÓKUSZ RTL 469 440 12,5
MUTASD A HANGOD! TV2 463 149 11,4

A tíz legnézettebb műsor a 18-49 éveseknél

Csatorna AMR (fő) SHR %
SZTÁRBOX RTL 349 400 23,5
HÍRADÓ RTL 232 537 17,3
SZTÁRBAN SZTÁR LESZEK! TV2 206 975 14,5
FARM VIP TV2 200 957 16,1
TÉNYEK TV2 176 578 17,6
TÉNYEK PLUSZ TV2 174 971 16,2
A VÁROS KIRÁLYNŐI RTL 171 206 13,4
FÓKUSZ RTL 152 197 13,8
LEGO MASTERS RTL 139 880 10,1
FÓKUSZ PLUSZ RTL 133 744 10,4

Megjegyzés: a toplista a 10 percnél hosszabb műsorokat, a legnézettebb epizódot (duplikációmentesen) és a Nielsen által műsorcímmel rögzített műsorokat tartalmazza.

Főműsoridő alatt a 18:00 és 22:59 közötti időszakot értjük.

Adat: Live+As Live

Adatok forrása: Nielsen Közönségmérés / TV2 Kutatás