Egy kamionnyi élelmiszerrel segített a PENNY

A PENNY idén is folytatta több mint tíz éve tartó hagyományát, ismét csatlakozott a Magyar Élelmiszerbank Egyesület „Adománykonvoj” kezdeményezéséhez. Az Élelmezési Világnap alkalmából szervezett konvoj 45 millió forint értékű adományt szállított, a 30 ezer kilogramm súlyú szállítmányból a következő napokban 9 ezer csomag készül rászoruló családok számára. Az üzletlánc egy kamionnyi élelmiszerrel, köztük sajátmárkás termékeivel járult hozzá a kezdeményezéshez.

Az Élelmezési Világnap apropóján szervezett esemény keretében egy 200 méter hosszú járműkonvoj szelte át a várost, hogy segítséget nyújtsanak a nélkülözőknek. A PENNY által felajánlott élelmiszerek között a saját márkás Sissy, Salty és San Fabio termékek is megtalálhatóak voltak. A vállalat aktívan részt vesz az élelmiszerpazarlás elleni küzdelemben, valamint kiemelt célja a rászorulók támogatása, így ez a mostani felajánlás is része a fenntarthatósági törekvéseinek.

Az Élelmezési Világnap alkalmából útjára indított Adománykonvoj ismét rávilágított arra, hogy az összefogás és a közös célok milyen fontos szerepet játszanak a társadalmi problémák kezelésében. A PENNY számára a közösség támogatása és a fenntarthatóság iránti elkötelezettség egyaránt prioritást élvez, és a cég a jövőben is folytatja együttműködését az Élelmiszerbankkal.