- Hirdetés -

Egyedi megoldással válaszolt a járvány kihívásaira az Extreme Digital

|

- Hirdetés -

Az Extreme Digital Szent István körúti üzletében a járvány második hullámának kezdete óta online értékesítési és tanácsadói pult várja a betérőket: egy képernyővel, mikrofonnal és webkamerával szerelt terminálra online platformon keresztül bejelentkező eladó is segít a vásárlók kiszolgálásában. A kísérlet bevált, további üzletekben is várható az interneten keresztül bejelentkező munkatársak megjelenése.

Az Extreme Digital hibrid, online áruházon és offline üzleteken alapuló üzleti modellben, a járványhelyzet miatt néhány hónappal ezelőtt szokatlan megoldást vezetett be a Nyugati pályaudvar közelében lévő, Szent István körúti üzletében. Ennek a bejáratának közelében egy ügyfélhívóra hasonlító terminál fogadja, amelyen keresztül olyan munkatársak is tudnak segíteni az értékesítésben, akik számára a COVID-19 kiemelt egészségügyi kockázatot jelentene, ezért a járvány alatt nem tudnak személyesen dolgozni az üzletben.

Az online terminálon webkamera és mikrofon van felszerelve, amelyen keresztül az otthonából dolgozó eladóval hasonlóképp lehet beszélni, mintha fizikai valójában a pult mögött állna. A fekete pénteki és karácsonyi szezonban több, az otthonukból online platformon keresztül a bolti terminálra bejelentkező Extreme Digital-munkatársak egy-egy napon akár a boltba érkező vásárlók negyedét is kiszolgálták, ami jól jelzi, hogy a fizikai üzletben is bevált az online ügyintézés.

“Ez a projekt egy járványhelyzet alatti érdekes kísérletként indult, hiszen a vásárlóknak is biztonságosabb érzetet ad szakeladóinkkal beszélni és tudtunk munkát biztosítani azoknak a boltos kollégáknak is , akik a járvány alatt nem dolgozhattak a szokásos módon. Bár sok betérő vásárló még mindig meglepődik, amikor a terminál képernyőjéről egy élő ember szólítja meg, a visszatérő vásárlók közül sokan már rutinosan a terminálhoz mennek, ha nem áll előtte senki, mert tudják, hogy azon keresztül mindent tökéletesen elintézhetnek. Ennek nyomán a járványhelyzettől függetlenül azt tervezzük, hogy további szaküzleteinkben is bevezetjük az online terminálokat, hiszen ezeken keresztül bármelyik üzletünkbe »kapcsolhatunk« majd például egy hiteltanácsadó, vagy egy-egy termékkategóriához különösen értő kollégát” – mondta el a Várkonyi Balázs, az Extreme Digital és eMAG ügyvezetője.

Az otthonukból bejelentkező szakértők számítógépükről hozzáférnek az aktuális bolti készletekhez és képernyőmegosztáson keresztül akár meg is tudják mutatni a termékek webáruházas adatlapjait, vagy kiegészítőket is ajánlhatnak a vásárlóknak. A termékeket az üzlet pénztárában fizikailag is jelen lévő munkatársnál tudják kifizetni a vásárlók az Extreme Digital Szent István körúti üzletében, de a fejlesztések között már szerepel a bankkártya-terminál bevezetése, az így kifizetett terméket pedig az árukiadó pultnál rögtön át is tudja majd venni a vásárló.

Miután a néhány hónapos teszt során az online ügyintéző pult fogadtatása nagyon pozitív volt a vásárlók körében, az Extreme Digital további szaküzleteiben is várható a bevezetése.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Tovább erősíti télisport-kínálatát a Discovery Sports

A Discovery Sports ötven országra kötött hosszú távú megállapodást a Nemzetközi Síszövetség eseményeinek közvetítésére. A sportág rajongói élő és on-demand közvetítéseken keresztül láthatják a sí világkupákat, az alpesi és északi sívilágbajnokságokat, illetve snowboard, freestyle...

Idén többet költöttünk okosmobilokra

Augusztus-szeptember időszakban az okostelefonokra költött összeg megduplázódott a tavalyi év azonos időszakához képest – számol be a MediaMarkt műszaki áruházlánc – a vásárlási láz október elejére sem csillapodott. Úgy látszik, egy-egy kiszemelt telefon már...

Egyre egészségesebbek a Lidl saját márkás termékei

A Lidl Magyarország felelős vállalatként a magyar vásárlók egészséges táplálkozásának támogatása céljából három évvel ezelőtt indította el só- és cukoroptimalizálási programját, mely során célul tűzte ki, hogy saját márkás termékeiben 2025-ig átlagosan 20 százalékkal...

Már okosmobillal tervezik a divatmárkák árucikkeit

A technológia fejlődése az élet minden területére, így a kreatív iparágakra és a divatra is hatással van. A tű és a szövőszék feltalálásától hosszú út vezetett a 3D nyomtatással alkotott kreációkig, a jelentős fejlesztések...

Elindult a V4 Startup Force őszi szemesztere

A Design Terminal startup ösztöndíjprogramjának aktuális szemeszterében négy csapatnak van lehetősége nagyvállalatokkal üzleti kapcsolatot építeni, ezáltal pedig a visegrádi országok felé terjeszkedni vállalkozásukkal. A virtuális valóság segíthet a stroke-on átesett emberek rehabilitációjában. Otthon és...

Usain Bolttal kampányol az Epson

Az Epson bejelentette, hogy partnerséget kötött Usain Bolttal, a világ leggyorsabb emberével. A nyolcszoros olimpiai aranyérmes, és minden idők legnagyobb sprinterének tartott Usain lesz az arca az Epson patronmentes EcoTank nyomtatóit népszerűsítő, nagyszabású kampányának,...

A sport podcastok hozzák a legtöbb hirdetést

Egyre népszerűbbek világszerte és itthon is a podcastok és ennek megfelelően a hirdetők is kezdik felfedezni maguknak ezt a csatornát. Az Omny Studio most közzétett elemzése szerint a programozott hirdetésekből a sport témájú podcastok...

Genfben lesz az HBO új magyar sorozatának premierje

A november 5-14. között megrendezendő A-kategóriás Genfi Nemzetközi Filmfesztiválon lesz november 7-én az HBO A besúgó című új sorozatának a világpremierje. A nyolc részes sorozat története 1985-ben játszódik és a politikai változások küszöbén álló...

Tovább fejlesztik a Coca-Cola innovatív papírpalackját

A The Coca-Cola Company a dán Paper Bottle Company (Paboco) startuppal összefogva alkotta meg az üdítőitalok egészen újszerű csomagolását; a papírpalack prototípusát. Az első nagyobb mennyiségben legyártott kísérleti csomagolást a hazai fogyasztók próbálhatták ki...

A nők állnak a fenntarthatósági forradalom élén

Tudjuk, hogy szükséges, látjuk, hogy megéri, mégis hosszú út áll még előttünk, amíg a fenntartható fejlődési gyakorlatok a mindennapjaink részévé válnak – derül ki a fenntarthatóságot környezeti, társadalmi és gazdasági összefüggéseiben vizsgáló „Bayer Barometer”...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A BMW-vel zöldül a Coldplay világkörüli turnéja

A BMW és a Coldplay együttműködése új szintre lép: miután a BMW iX és a BMW i4 az együttes vadonatúj, Higher Power című slágerének ütemére ünnepelte világpremierjét, majd a Müncheni Nemzetközi Autószalonon a Coldplay...

Tovább erősíti télisport-kínálatát a Discovery Sports

A Discovery Sports ötven országra kötött hosszú távú megállapodást a Nemzetközi Síszövetség eseményeinek közvetítésére. A sportág rajongói élő és on-demand közvetítéseken keresztül láthatják a sí világkupákat, az alpesi és északi sívilágbajnokságokat, illetve snowboard, freestyle...

Idén többet költöttünk okosmobilokra

Augusztus-szeptember időszakban az okostelefonokra költött összeg megduplázódott a tavalyi év azonos időszakához képest – számol be a MediaMarkt műszaki áruházlánc – a vásárlási láz október elejére sem csillapodott. Úgy látszik, egy-egy kiszemelt telefon már...

Egyre egészségesebbek a Lidl saját márkás termékei

A Lidl Magyarország felelős vállalatként a magyar vásárlók egészséges táplálkozásának támogatása céljából három évvel ezelőtt indította el só- és cukoroptimalizálási programját, mely során célul tűzte ki, hogy saját márkás termékeiben 2025-ig átlagosan 20 százalékkal...

Már okosmobillal tervezik a divatmárkák árucikkeit

A technológia fejlődése az élet minden területére, így a kreatív iparágakra és a divatra is hatással van. A tű és a szövőszék feltalálásától hosszú út vezetett a 3D nyomtatással alkotott kreációkig, a jelentős fejlesztések...
- Hirdetés -

CMO

Fontos a márka szerepének megtalálása

Juhász Péter Tibor Vodafone, márkaigazgató - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Agárdi Szilvivel, a látássérült énekesnővel, Majkával és Téglás Botival, a fiatal hegedűtehetséggel készített több hónapos, komplex Red-kampányunkra, amely valós emberek valós történetein...

Készen állás és újratervezés

Nagy Zoltán Péter OTP Bank, marketing- és kommunikációs igazgató - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Arra, hogy a marketing- és kommunikációs csapat, beleértve a lead ügynökségünket is, sikerrel tudott alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. - Van...

A releváns megoldásokban hiszek

Liptay GabriellaKPMG, marketing- és kommunikációs igazgató- Mi az a 3 dolog, amit ajánlana egy fiatal marketinges diáknak, aki szeretne igazán jó marketinges lenni 10 év múlva?- Legyen és maradjon kíváncsi, legyen „mindenevő”, olvasson és...

Szeretnénk emlékezetes és jó kampányokat

Mérő Adám Coca-Cola, consumer & shopper connection director - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Mind szervezetileg, mind szakmailag, mind személyesen „megerősödve” kerültünk ki a pandémiás helyzetből. Büszke vagyok arra, hogy az európai régió egészére...

A büdzsé nem fontosabb a munkahelyeknél

Horváth Magyary NóraK&H Csoport, kommunikációs ügyvezető igazgató - Van olyan dolog, amit ebben az időszakban biztosan megtanult minden marketing-döntéshozó?- Nincs az a marketingbüdzsé, amiből ne lehetne valamit csinálni, nincs az a marketingbüdzsé, amifontosabb a kollégák...
- Hirdetés -

SzuperZöld

DATA