- Hirdetés -

Egyelőre nem „zöld” a Z generáció

|

- Hirdetés -

A Z generáció kényelmesen szeretne hozzájárulni a környezetvédelemhez és a fenntarthatósághoz. A gondolkodásuk gyökeresen más, mint az idősebbeké, éppen ezért egyelőre talány, hogy vajon mi lesz az ő megoldásuk ökológiai lábnyomuk csökkentésére.
A generációk marketing osztályozása szerint az 1995 után születettek tartoznak az úgynevezett Z korcsoportba. Ők a „digitális bennszülöttek”, akiknek lételeme a multitasking, és akik a technológia gyors fejlődésével párhuzamosan szocializálódva alapvető készségként tudnak információt szerezni gyorsan, szinte bármiről. Éppen ezért a gondolkodásmódjuk is különbözik még a korban hozzájuk legközelebb álló Y generációtól is, amely a magát felküzdő Babyboomosokkal nőtt fel, ugyanekkor otthonosan mozog a digitális világban is. A „Z-k” viselkedését a kutatók előszeretettel vizsgálják számos területen, arról viszont csak a nyár folyamán készült felmérés, hogy vajon milyen a kapcsolatuk a környezetvédelemmel. A válaszokból pedig leszűrhetők a jövőbeli kilátások, amelyek cselekvésre ösztönöznek…
A GKI és a Jófogás friss környezetvédelmi tanulmánya több mint tízezer válaszra épül, és a megkérdezettek mintegy 10%-a tagja a Z generációnak. A kutatásból egyértelműen kirajzolódik, hogy az említett korcsoportnak a környezetvédelem fontosságának kérdéséről való́ meglátása nem egységes:a saját otthonától távolodva a többség nagyon fontosnak tartja a környezetvédelem iránti összefogást, de akadnak köztük olyanok is, akiknek a látásmódja sokkal inkább csak a lokális térben mozog – a felettük lévő generációknál a helyzet az eredmények alapján pont fordított: ők mikroszférájukban fordítanak nagyobb figyelmet a zöld gondolkodásra.
„A Z generáció eltérő szokásai a piactereken történő vásárlások során is szembeötlő. Míg az Y és az ennél idősebb nemzedék az energiatakarékos használati tárgyakat vásárolja előszeretettel second hand, addig a Z-k inkább a vadiúj, még használatlan termékekre mondanak igent. Fontos számukra, hogy használati tárgyaik, ha másodkézből is vannak, tökéletes állapotúak legyenek, hisznek annak státuszszimbólum értékében” – mondta el Palocsay Géza a Jófogás ügyvezetőigazgatója.
Egyértelműnek látszik az is, hogy a környezetvédelem hívószó az emberek túlnyomó többségének a szelektív hulladékgyűjtést és a közlekedési alternatívák ügyes megválasztását jelenti. Előbbi kapcsán a fiatalok esetében a következő kép mutatkozik: a papír különválogatására 66%-uk ügyel, míg az üveg szelektálására 62%-uk fordít hasonlóan nagy figyelmet (azért is, mert vonzó számukra a visszaváltásért kapott pénz lehetősége), illetve jól tudják, hogy a szerves hulladékot is érdemes külön válogatni, esetleg komposztálni. A műanyaggal és a fémmel kapcsolatban már kevésbé lelkesek, hiszen az erre való odafigyelés nem éri el a 60%-ot, de ennek oka az is lehet, hogy nem minden lakóközösség rendelkezik a közelben ezekre specializált tárolókkal. A Z generáció pedig nem mond le egykönnyen a kényelméről.
Mivel ennek a korosztálynak a nagy része még otthon él, és nem maga dönt a háztartási kérdésekről, túl nagy befolyásuk arra sincsen, hogy a család milyen környezetvédelmi megoldásokat használ. Az viszont kétségtelen, hogy a náluk idősebb generáció (feltehetőleg a szülők, akikkel együtt élnek) hatással van és lehet arra, hogy ők miként viselkednek!
A kutatás szerint úgy tűnik, a jövő évtizedekben is szmoggal fogunk küzdeni. A mostani iskolások, fiatal felnőttek 74%-a ugyan tömegközlekedéssel vagy gyalogosan jár (ha éppen nem a családdal utazik) – de ezt inkább autó híján, olcsó megoldásként, azaz kényszerből teszik. Bizakodásra ad okot, hogy a megkérdezett fiatalok mintegy 37%-a választja a biciklizést, még ha ezt 70%-uk a környezetvédelmi szempontok helyett sokkal inkább sportos megközelítésből is teszi. A GKI és a Jófogás felmérésének egyik legfontosabb megállapítása, hogy az aktív internetezők közlekedési szokásaik megváltoztatásával elsősorban a gyaloglást és/vagy kerékpározást szeretnék jobban előtérbe helyezni, azonban ez a szemlélet még nem elegendő a távolabbi környezettudatos jövőképhez, ugyanis a fiatalabb generáció később sem erről lesz felismerhető. A jövő nemzedéke éppen hogy többet szeretne autóval közlekedni, ennek terhére pedig elhagyni a tömegközlekedést – gondoljunk csak bele, a „Z-k” 24%-a már most is napi rendszerességgel autózik.
Összességében jól látható́ az eredményekből, hogy maga a közlekedés eszköze, mikéntje nem a környezettudatossággal, hanem a kor változásával és ezáltal az egzisztenciális helyzettel, valamint a kényelmi szempontokkal függ össze. A Z és az Y generáció́ is jólétben szeretne élni, melynek egyik szimbóluma, hogy saját autóval utazik és függetlenedik a „nagy átlagtól” – ez motiválja. Az idősebb korcsoportnál pedig a már lazább időbeosztás és a kedvezőbb utazási feltételek változtatják meg az addigi szokásokat.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A sör és a sportközvetítések lendíthetik fel a balatoni turizmust

Június közepétől egy hónapon át nagy rohamra számítanak a balatoni sörözőkben és éttermekben. Ebben az időszakban nem árt előre asztalt foglalni. A telt ház oka a Németországban zajló 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság, amelynek hatása a Balaton...

Így csalnak az ajándékkártyákkal

Az ajándékkártyák elleni csalásokra specializálódott az Egyesült Államokban az Atlas Lion néven ismert, újabban Storm-0539 néven azonosított bűnözői csoport. Ezek a csalók különösen az ünnepek idején aktívak, amikor az ajándékkártyák kibocsátása és használata megugrik....

Ezért halasztják el a beruházásokat a hazai vállalatok

Visszafogják a beruházásaikat és késve fizetik a rezsiszámláikat a magyar cégek, mert maguk sem jutnak határidőre a pénzükhöz a vállalatközi (B2B) kereskedelemben. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló, éves elemzésében....

Reménykedhetnek a lakásfelújítók

A júniusra bejelentett otthonfelújítási program csúszása sokaknak adhatja vissza az esélyt, hogy megragadják e lehetőséget, hiszen a becslések szerint több, mint egymillió olyan régi családi ház akad az országban, aminek az energetikai korszerűsítésére felhasználható...

EB: ilyen eredményeket jósolnak a magyar válogatottnak

A Szerencsejáték Zrt. kutatása alapján az Európa-bajnokság eseményeit a felnőtt magyarok közel fele fogja figyelemmel követni. A felmérés szerint főleg a férfiak körében nagyobb (60%) az érdeklődés a sportesemény iránt. A válaszadók ötöde gondolja...

Új termékcsaláddal erősít az IKEA

Az irodabútor-kollekciót a világszerte változó munkatrendek hívták életre. A 85 irodabútorból álló termékcsalád többek között hangszigetelő panelekkel és természet által inspirált elemekkel teremt kellemes munkahelyi környezetet. A MITTZON hangszigetelő paravánoknál használt először az IKEA...

Ettől is függ, hogy mennyi pénzt kapnak a diákok

Idén június 21-én lesz az utolsó tanítási nap, ezt követően diákok tízezrei jelennek meg a munkaerőpiacon. A munka világával való ismerkedést részben anyagi megfontolás, részben szakmai gyakorlatszerzés iránti érdeklődés határozza meg. A diákok többsége...

Egyre nehezebb befolyásolni a vásárlókat

Egyre tudatosabb vevők, kevésbé hatnak már rájuk a hagyományos vásárlásösztönző reklámok. A celebek szintén kezdik elveszíteni a befolyásolási képességüket, már a véleményvezérekre is csak akkor hallgatnak igazán a követőik, ha szakmai érvekkel keresik a...

Így szurkolnak a magyarok

Az európai futballrajongók jelentős része, 47 százaléka egy sor rituálét hajlandó lenne elvégezni, ha ezzel győzelemre segíthetné kedvenc csapatát – derült ki a Coca-Cola Zéró Cukor felméréséből. Az UEFA EURO 2024 hivatalos alkoholmentes italszponzoraként...

Megdöbbentő: közel 600 millió euró hiányzik majd az EB-ről

Csaknem 600 millió, egészen pontosan 573 millió euró - ez az összeg azokat a klasszisjátékosokat takarja, akikre sokan számítottak, ám már biztosan nem lesznek ott a futball Európa-bajnokságon. „A jelenleg fellelhető információk alapján mintegy 600...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Rekordösszeget költöttek el külföldön a magyarok

Az idén is több magyar ment külföldre, mint tavaly, és a pénzt is költik, aki síelni, nyaralni ment, napi 31 ezer forintot költött. Az utasbiztosítási szektor is rekord esztendőre számíthat 2024-ben - írja a...

A sör és a sportközvetítések lendíthetik fel a balatoni turizmust

Június közepétől egy hónapon át nagy rohamra számítanak a balatoni sörözőkben és éttermekben. Ebben az időszakban nem árt előre asztalt foglalni. A telt ház oka a Németországban zajló 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság, amelynek hatása a Balaton...

Így csalnak az ajándékkártyákkal

Az ajándékkártyák elleni csalásokra specializálódott az Egyesült Államokban az Atlas Lion néven ismert, újabban Storm-0539 néven azonosított bűnözői csoport. Ezek a csalók különösen az ünnepek idején aktívak, amikor az ajándékkártyák kibocsátása és használata megugrik....

Ezért halasztják el a beruházásokat a hazai vállalatok

Visszafogják a beruházásaikat és késve fizetik a rezsiszámláikat a magyar cégek, mert maguk sem jutnak határidőre a pénzükhöz a vállalatközi (B2B) kereskedelemben. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló, éves elemzésében....

Reménykedhetnek a lakásfelújítók

A júniusra bejelentett otthonfelújítási program csúszása sokaknak adhatja vissza az esélyt, hogy megragadják e lehetőséget, hiszen a becslések szerint több, mint egymillió olyan régi családi ház akad az országban, aminek az energetikai korszerűsítésére felhasználható...

Don't Miss

Megváltozott a versenypálya – interjú Vidus Gabriellával

Folyamatosan monitorozzuk a piacot a kisebb-nagyobb médiaipari cégekkel kapcsolatban, és ha olyan vállalatot találunk, akkor tárgyalásokat kezdünk – nyilatkozta lapunknak Vidus Gabriella. Az RTL Magyarország vezérigazgatója jelezte: tavaly nem voltak elég jók a műsorok,...

Az összetartozás ereje – interjú Monori Bálint Gusztávval

Nem csak a csapatok, a cégek is gőzerővel készülnek a labdarúgó-Európa-bajnokságra. A Szerencsejáték Zrt. a Lounge Grouppal együtt készített egy nagyszabású kampányfilmet, hogy ráhangolja a szurkolókat a kontinenstornára. A részletekről Monori Bálint Gusztáv, a...

Az EB körüli reklámhelyek már elfogytak – interjú Kosaras Klaudiával

Már hónapokkal a sportesemények előtt jelentősen megnő a hirdetői kereslet a sport tartalmak melletti megjelenésekre – nyilatkozta az mmonline.hu-nak Kosaras Klaudia. Az Atmedia kereskedelmi igazgatójával készült interjúnkból kiderül többek között, hogyan készülnek az idei...

A jó ötleteket nem büdzsében mérik – interjú Sárospataki Alberttel

Az idén tízéves online számlázó, a Billingo vihette haza az Év Vállalata díjat a kilencedik Marketing Diamond Awardsról. Az elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató cég ügyvezetőjét, Sárospataki Albertet kérdeztük a pályázataikról, a Billingo...

Morálisan jót tenni üzletileg is kifizetődő

„Aligha tekinthető felelősségvállalásnak - és etikusnak - az, amikor egy tízmilliós költségvetésű imázskampányt tessék-lássék „bekoszolunk” egy kis kutyasétáltatással” - nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA-cégcsoport vállalati kommunikációs, PR és CSR...