- Hirdetés -

Egyre kevésbé tartunk a mesterséges intelligenciától

|

- Hirdetés -

A Kaspersky megbízásából készült Magyarországon végzett, a mesterséges intelligencia (AI) hatásait vizsgáló kutatás azt mutatta, hogy a magyarok között egyre kevésbé jellemző (39%) a filmekben látott apokaliptikus események okozta félelem és egyre inkább bíznak az AI-ban. Megoszlanak a vélemények a technológia szabályozásának szükségességét illetően.

Okosotthonok, digitális asszisztensek, ügyfélszolgálatok – a mesterséges intelligencia kilépve a látnoki tudományos-fantasztikus művek világából a mindennapi életünk szerves részévé vált. A technológia terjedésével, a világ digitalizációjával együtt az idő múlásával az erről alkotott vélemények is változni látszanak.

A Kaspersky kutatásának eredményei alapján a magyarok esetében a bizalom irányába mozdul a mesterséges intelligencia megítélése, noha továbbra is sok a kérdés. Jól mutatja a pozitív megítélést, hogy a kutatásban megkérdezettek több mint fele (53%) számára az AI-t legjobban jellemző szó az ’izgalmas’. Emellett gyakran írták le a mesterséges intelligenciát a ’hasznos’ (28%) kifejezéssel, ám 22% – főként nők és a fiatalabb generáció tagjai – aggasztónak tartja.

Sokaknak még mindig apokaliptikus események és robotokkal vívott háborúk jutnak elsőként az eszükbe, ha mesterséges intelligenciáról van szó, bár már csak kevesen (20%) félnek attól, hogy ez a valóságban is megtörténhet, és abban is kételkednek (36%), hogy a robotok 2045-ben okosabbak lesznek az embernél.

Az mesterséges intelligenciára vonatkozó szabályozást illetően a válaszadók több mint fele egyetért (56%) azzal, hogy a vállalatoknak a mesterséges intelligencia területén nem kellene korlátozásokat bevezetnie.

Érdekes eredménye a kutatásnak, hogy míg a Baby Boomer generáció férfi tagjai támogatják az AI jogi szabályozás nélküli fejlődését, a Z generáció többsége ez ellen van.

Sok munkahely számára már most sem idegen a mesterséges intelligencia használata. A legellentmondásosabb vélemények azon kérdésre adott válasznak kapcsán születtek, hogy vajon az AI technológiák hatására új munkahelyek jönnek-e létre és az ország gazdasága fejlődni fog vagy sem. A Baby Boomer generáció ebben a kérdésben is az egyetértés felé hajlik.

A nemek tekintetében azonban erőteljesek a különbségek, ugyanis az eredmények szerint a nők attól félnek, hogy gyermekeik nem tudnak majd elhelyezkedni a munka világában, miután az AI technológia helyettesíti az emberi képességeket, míg a férfiak szerint a kormánynak éppen, hogy több pénzt kellene fektetnie a mesterséges intelligenciába, ezzel növelve a munkahelyi produktivitást. Abban azonban, hogy ez a technológiai fejlődés megváltoztatja-e a társadalmi szerepeket erősen egyetértenek (66%) a magyar válaszadók.

„A gépeket, a robotokat és a szoftvereket – az emberektől eltérően – kereskedelmi célra tervezték és a feladatok elvégzéséhez utasításokra van szükségük. A nemek és bármi, ami ezen technológiákat humanizálja nem több, mint kódrészek. Jelenleg az AI-nak nincsenek motivációi, és a funkciói is programozottak, nem tanultak. Egyszerűen fogalmazva: jelenleg egy hangyának több az intelligenciája, mint az AI-nak, a mesterséges működéshez pedig emberi irányításra van szükség” – tette hozzá Eugene Kaspersky, a Kaspersky alapító-vezérigazgatója.

„A mesterséges intelligenciát alkalmazó megoldások részévé váltak a mindennapjainknak, ezáltal egyre reálisabb képet alkotunk róluk. A telefonunkba épített arcfelismerő modulról nem a gyilkos robotok jutnak eszünkbe, és attól se félünk, hogy okosotthonunk álmunkban ránk támad. A mesterséges intelligenciához kötődő pozitív hozzáállás főképp annak köszönhető, hogy edukálódtunk és a gyakorlatban is látjuk, hogy mi mindenre jó ez a technológia” – mondta Damsa Andrei, pszichológus.

Kutatásmódszertan
A kutatást a Median piackutató cég végezte 2019 decemberében a Kaspersky megbízásából. A sajtóközleményben felhasznált adatok 501 válaszadó adatain alapulnak. A kutatás országosan reprezentatív, 17 és annál idősebb felnőttek körében nem, életkor és régió szempontjából. Az online kérdőívet 501 17 éven felüli magyar töltötte ki.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Így spórolnak a magyarok

Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen. Ez a helyzet tudatosabbá teszi az embereket,...

Izgalmas darts-verseny indul a Sport TV-n

A következő 17 hétre megvan a kötelező csütörtöki program a darts szerelmesei számára, hiszen Belfastban elindul a Darts Premier League, amelyben nyolc versenyző küzd egymással február 2-től a május 25-i londoni döntőig.A Darts Premier...

Csomagolóanyagokkal zöldít a PICK

Újabb 14 százalékkal csökkenti a csomagoláshoz felhasznált műanyag mennyiségét a PICK Szeged Zrt., 2023 január végétől ugyanis a szeletelt PICK szalámik után már a HERZ sonkák is kisebb tálcaméretben és megújult csomagolásban kerülnek a...

Fűtési támogatást ad az E.ON

Az E.ON Hungária Csoport a folyamatos szakmai együttműködés mellett pénzügyi segítséget nyújt a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak az ország 27 településén élő családok téli fűtési szükségleteinek fedezésére. A megélhetési költségek jelentős növekedésével sok családnak jelent...

Mélypontról indítja az évet az ingatlan- és hitelpiac

A Duna House Cégcsoport közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2023 januárjában, országosan 5 853 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 37 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.A Duna House becslése...

Új csúcsmobilokat mutatott be a Samsung

A Samsung bemutatja a Galaxy S23, Galaxy S23+ és Galaxy S23 Ultra készülékeit. Az új Galaxy eszközök kamerái a korábbinál is nagyobb szabadságot biztosítanak a felhasználóknak. A Nightography, éjszakai felvételek funkció által készített videók...

Ismét a Morpho-t választotta a Magyar Suzuki

Meghívásos tenderen választotta ki kommunikációs ügynökségét a Magyar Suzuki, amelynek eredményeként a következő két évben is a Morpho támogatja az esztergomi gyártócég vállalati kommunikációját. Az autógyártó és a Morpho Kommunikációs Ügynökség együttműködése 2017 tavaszán kezdődött,...

Idén 140 millióval nőhet a streaming-tábor

Bár a 2020-as rekordtól jócskán elmarad az idei növekedés, 2023-ban is bővül majd a streamingszolgáltatásokra előfizetők száma az Omdia előrejelzése szerint. A fejlődés még a már telített piacnak számító országokban sem marad el, az...

Az utazási piacra is hatással lehet a home office

A magyarok 38 százaléka dolgozik kizárólag vagy részben otthonról, és ez az arány némiképp tovább emelkedik a közeljövőben a Kiwi.com friss reprezentatív kutatása alapján. A Z generáció tagjai dolgoznak a legrugalmasabban, és ők azok...

Zöld mintaprojektet indít a Toyota

Thaiföld legnagyobb vállalata, és egyben a világ egyik vezető mezőgazdasági feldolgozója és élelmiszergyártója, a mindemellett 12 ezer 7-Eleven áruházat is üzemeltető Charoen Pokphand Group (CP) és a Toyota mintaprojektet indít az országban a karbonsemleges...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Távozik Szabó Zoltán az RTL-től

Több, mint 2 év után, 2023. február 2-val, közös megegyezéssel távozik az RTL marketing és kommunikációs igazgatója, Szabó Zoltán. Szabó Zoltán 2020. december 1. óta töltötte be a pozíciót, a szakember ezen időszak alatt...

Így spórolnak a magyarok

Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen. Ez a helyzet tudatosabbá teszi az embereket,...

Izgalmas darts-verseny indul a Sport TV-n

A következő 17 hétre megvan a kötelező csütörtöki program a darts szerelmesei számára, hiszen Belfastban elindul a Darts Premier League, amelyben nyolc versenyző küzd egymással február 2-től a május 25-i londoni döntőig.A Darts Premier...

Csomagolóanyagokkal zöldít a PICK

Újabb 14 százalékkal csökkenti a csomagoláshoz felhasznált műanyag mennyiségét a PICK Szeged Zrt., 2023 január végétől ugyanis a szeletelt PICK szalámik után már a HERZ sonkák is kisebb tálcaméretben és megújult csomagolásban kerülnek a...

Fűtési támogatást ad az E.ON

Az E.ON Hungária Csoport a folyamatos szakmai együttműködés mellett pénzügyi segítséget nyújt a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak az ország 27 településén élő családok téli fűtési szükségleteinek fedezésére. A megélhetési költségek jelentős növekedésével sok családnak jelent...

Podcast

A játék egy válságálló műfaj

Mi a jellemző a magyar emberre játékvásárlás szempontjából és hogyan tudja fenntarthatóságra nevelni vásárlóit egy játékforgalmazó? Erről is szó esett a Business Lounge podcast december 20-i, itt meghallgatható epizódjában, ahol ezúttal Gyaraki Dávid, a...

Az elégedett partner viszi a jó szolgáltató hírét

Varga Balázs huszonötévnyi koncertszervezés után hozta létre a Tixát, vele beszélgettek a Business Lounge műsorvezetői a jegyértékesítő piac telítettségéről, a kultúrafogyasztói szokások változásáról, és arról is, hogy szükség van-e egy újabb Pesti Estre? A...

A trendet alakítani kell, nem pedig követni

Online kontra offline vásárlás, felhalmozás, vásárlói edukáció – többek között erről is faggatták a műsorvezetők Kanyó Rolandot, a dm kft. marketing és PR menedzserét és Fazekas Bálintot, az Euronics kereskedelmi ügyvezetőjét a radiocafé Business...

Don't Miss

„Izgalmas 2023 elé nézünk” – interjú Németh Károllyal

Ahogy az interjúból is kitűnik majd, amilyen érdekesnek találta Németh Károly a feltett kérdéseket, olyan érdekes válaszokat is adott rájuk. A SPAR Magyarország Signature CEO díjban részesült marketingvezetőjét harmadmagával faggattuk ki a marketing jelenlegi...

Óvatos tervezés

Az ember és a gép újjászervezett együttműködése új üzletágakat nyithat meg és segíthet a munkaerőhiány kezelésében – jelezte a technológia kínálta lehetőségek kapcsán Rakoncza Zsolt. A Dell Technologies Magyarország vezérigazgatója beszélt arról is, hogy...

A megújulás kötelező

Palkó András, a Coca-Cola HBC Magyarország marketingigazgatója is egyike annak a 14 üzleti döntéshozónak, akik idén Signature CEO díjban részesültek. Amennyire derűsen vette át a díjat, annyira lelkesen válaszolt kérdéseinkre Jakus Melindával, a Signature...

60 százalékkal nőtt a digitális lottózás aránya – interjú Bánhegyi Zsófiával

Hogyan élte meg a pandémiát a Szerencsejáték Zrt.? Milyennek látják a marketingszakmán belül megváltozni látszó helyzetet? Milyen új, innovatív megoldásokat terveznek jövőre, amikor megjelennek az első külföldi versenytársak a táv-szerencsejátékpiacon? Többek között ezekre a...

Reklámszakemberként időben felkészültél a 2023-as év kihívásaira?

Összeszedtünk néhány tippet a digitális reklámköltések esetében mire érdemes figyelni a piaci szereplőknek, amennyiben sikeres évet szeretnének tudni maguk mögött. Egy olyan évben, amikor az elmúlt időszak legmagasabb inflációjával és a megélhetési költségek drasztikus emelkedésével...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Csomagolóanyagokkal zöldít a PICK

Újabb 14 százalékkal csökkenti a csomagoláshoz felhasznált műanyag mennyiségét a PICK Szeged Zrt., 2023 január végétől ugyanis a szeletelt PICK szalámik után már a HERZ sonkák is kisebb tálcaméretben és megújult csomagolásban kerülnek a...

Zöld mintaprojektet indít a Toyota

Thaiföld legnagyobb vállalata, és egyben a világ egyik vezető mezőgazdasági feldolgozója és élelmiszergyártója, a mindemellett 12 ezer 7-Eleven áruházat is üzemeltető Charoen Pokphand Group (CP) és a Toyota mintaprojektet indít az országban a karbonsemleges...

Zöld törekvések: nehéz helyzetben vannak a vállalatok

A piaci szereplők számára egyre fontosabbá válik, hogy elérjék a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény szerint 2050-re kitűzött nettó nulla kibocsátást. Ennek megfelelően a vállalatok mind gyakrabban kommunikálnak a szénsemlegesség eléréséhez kapcsolódó terveikről, vállalásaikat viszont gyakran...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....