- Hirdetés -

Egyre többet mobilnetezünk

|

- Hirdetés -

Folyamatosan növekszik a magyarok adatigénye – a Vodafone Magyarország idén is megvizsgálta a lakossági ügyfelek adatfogyasztási szokásait.

Az éves statisztikákat vizsgálva az derült ki, hogy 2019 folyamán szinte hétről hétre nőtt az adatforgalom. Az idei év legforgalmasabb hete, adathasználati szempontból a 49., november utolsó hete volt. Ekkor csaknem 1,7 milliárd MB adatforgalmat mértek a Vodafone hálózatán. A kiemelkedő érték betudható a Black Friday-nek, illetve a karácsonyi ünnepek közeledtének. Ebből a szempontból a legkevésbé forgalmas időszak egyértelműen január első két hete volt – ekkor még alig haladta meg az 1 milliárd MB-ot az adathasználat.

Jól mutatja a mobilinternet népszerűségének növekedését az is, ha összevetjük a 2018-as és 2019-es adatokat: míg tavaly az átlagos heti adatfogyasztás a 900 millió MB körül mozgott, addig 2019-ben közel 1,4 milliárd MB volt az átlag, ami igen jelentős, 55 százalékos növekedést jelent. 2018 legforgalmasabb hetén, mely a 48. volt az évben, alig több mint 1,1 milliárd MB adat fogyott, ami több mint 500 millió MB-tal kevesebb a már említett 2019-es legforgalmasabb hét adatforgalmához képest.

A növekvő adatforgalom mögött meghúzódó ok az egyre inkább elterjedő okostelefon-használat, valamint az egyre fejlettebb mobilhálózat. A Vodafone Budapest belvárosában október közepén elindította kereskedelmi 5G hálózatát, amely a korábban nem tapasztalható letöltési sebesség miatt nagyon vonzó lehet azok számára, akik rendszeresen nagy fájlok letöltésére, vagy streamelésre is használják mobiljukat.

A hálózat fejlődése mellett a megnövekedett mobilinternet-használat másik fő oka, hogy a tartalomfogyasztási szokások egyre inkább tolódnak el a videók felé. A Vodafone saját kutatása szerint a 16-37 éves hazai internetezők 52%-a hetente néz online videós tartalmakat. A kutatásból kiderült az is, hogy korlátlan adatmennyiség esetén 46%-uk online filmek, videók nézésére használná a mobilinternetét, sőt a közösségi oldalak tartalomfogyasztását tekintve is a harmadik legnépszerűbb tevékenység a videónézés.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Lokális tartalmakkal bővül a Viber

A Plus Creative Agency a Viber új együttműködő partnere a Viber mintegy 1 millió tagot számláló hivatalos magyar közösségének helyi tartalmakkal való ellátásában. 2021 áprilisában a Viber és a Plus Creative úgy döntött, hogy szoros...

A büdzsé nem fontosabb a munkahelyeknél

Horváth Magyary NóraK&H Csoport, kommunikációs ügyvezető igazgató - Van olyan dolog, amit ebben az időszakban biztosan megtanult minden marketing-döntéshozó?- Nincs az a marketingbüdzsé, amiből ne lehetne valamit csinálni, nincs az a marketingbüdzsé, amifontosabb a kollégák...

Hetvenmilliós támogatást kapnak a közösségi tévék és rádiók

Tizenkilenc közösségi televízió, rádió és kisközösségi rádió közel 70 millió forintot kap műszaki fejlesztésekre a Médiatanács döntésének köszönhetően. A közösségi médiaszolgáltatók támogatására kiírt műszaki pályázat idei első fordulójában a nyertesek összesen 69,78 millió forintot fordíthatnak...

VR szemüveggel segíti a gyermekek gyógyulását a Vodafone

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Vodafone VR program: immár a Bethesda Gyermekkórház égési és sebészeti osztályain is tesztelik a VR szemüvegeket és az azokon található virtuális kalandjátékot. Ezzel újabb felhasználási területekre terjesztik ki a programot:...

Magasra tette a lécet a K&H

Magyarországon az első pénzintézetként idén eléri a karbonsemlegességet a K&H. Mindez összhangban van anyavállalatának, a belga KBC Csoport minden országra kiterjedő, csoportszintű fenntarthatósági stratégiájával. A következő lépés, hogy kialakítsák finanszírozási tevékenységük társadalmi és gazdasági...

Duplázott a lakáspiac

A lakóingatlan-piac számos meglepetést tartogatott az idei évben: míg januárban a legfőbb kérdés az volt, hogy meddig csökkenhetnek az árak, ősszel már ismét azt kellett latolgatni, hogy meddig drágulhatnak még az ingatlanok. A folyamat...

Díjazták a Lidl fenntarthatósági törekvéseit

Fenntarthatóság Szimbóluma díjjal jutalmazták a Lidl Magyarország környezeti és társadalmi fenntarthatósági törekvéseit, valamint fenntartható termékfejlesztéseit. A verseny célja, hogy minden évben bemutassák azokat a programokat, amelyek pozitív példaként állhatnak mind a piaci szereplők, mind...
rádió mikrofon

Újabb rádiós döntéseket hozott a Médiatanács

Székesfehérváron és Kiskőrösön is frekvenciát nyert a Katolikus Rádió, Nyíregyházán és Gyöngyösön pedig újabb pályázatok indulnak. A Médiatanács nyertest hirdetett a Székesfehérvár 96,1 MHz és a Kiskőrös 91,7 MHz helyi frekvenciák közösségi jellegű használatára...

Idén Nyíregyháza lett a Marketing Fővárosa

Nyíregyháza nyerte el a Marketing Fővárosa 2021 címet a Magyar Marketing Szövetség és a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézete által idén már hetedik alkalommal meghirdetett Városmarketing Gyémánt Díj pályázaton, amelynek díjátadóját a Marketing...

Rekordot döntött a Hypewriter

Minden eddiginél többen, 38 országból 450-en jelentkeztek az idén harmadik alkalommal meghirdetett Hypewriter nemzetközi sorozatötlet pályázatra. A nyolc legizgalmasabb pályamű alkotója október 5-én pitchfórumon mutathatja be sorozatötletét, a nyertes 10.000 euróval lesz gazdagabb, pályaművéből...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Reklámozás és korhatáros műsorok jelzése miatt vizsgálódik a Médiatanács

Az RTL Klub és a Duna televízió műsorait kifogásoló bejelentések alaptalannak bizonyultak, a Kölcsey TV, a Somony TV és a hatoscsatorna ellen viszont eljárást indított a Médiatanács. Nem indít eljárást a testület egy júliusban a...

Lokális tartalmakkal bővül a Viber

A Plus Creative Agency a Viber új együttműködő partnere a Viber mintegy 1 millió tagot számláló hivatalos magyar közösségének helyi tartalmakkal való ellátásában. 2021 áprilisában a Viber és a Plus Creative úgy döntött, hogy szoros...

A büdzsé nem fontosabb a munkahelyeknél

Horváth Magyary NóraK&H Csoport, kommunikációs ügyvezető igazgató - Van olyan dolog, amit ebben az időszakban biztosan megtanult minden marketing-döntéshozó?- Nincs az a marketingbüdzsé, amiből ne lehetne valamit csinálni, nincs az a marketingbüdzsé, amifontosabb a kollégák...

Hetvenmilliós támogatást kapnak a közösségi tévék és rádiók

Tizenkilenc közösségi televízió, rádió és kisközösségi rádió közel 70 millió forintot kap műszaki fejlesztésekre a Médiatanács döntésének köszönhetően. A közösségi médiaszolgáltatók támogatására kiírt műszaki pályázat idei első fordulójában a nyertesek összesen 69,78 millió forintot fordíthatnak...

VR szemüveggel segíti a gyermekek gyógyulását a Vodafone

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Vodafone VR program: immár a Bethesda Gyermekkórház égési és sebészeti osztályain is tesztelik a VR szemüvegeket és az azokon található virtuális kalandjátékot. Ezzel újabb felhasználási területekre terjesztik ki a programot:...
- Hirdetés -

CMO

A büdzsé nem fontosabb a munkahelyeknél

Horváth Magyary NóraK&H Csoport, kommunikációs ügyvezető igazgató - Van olyan dolog, amit ebben az időszakban biztosan megtanult minden marketing-döntéshozó?- Nincs az a marketingbüdzsé, amiből ne lehetne valamit csinálni, nincs az a marketingbüdzsé, amifontosabb a kollégák...

Emberi értékek és egymásra figyelés

Bánhegyi Zsófia Szerencsejáték Zrt., marketing- és kommunikációs igazgató   - Mi az a 3 dolog, amit ajánlana most egy fiatal marketinges diáknak, aki szeretne igazán jó marketinges lenni 10 év múlva? - Mindenképpen próbálja ki magát és...
Szabó Béla

Növekvő stratégiai tudás

Szabó Béla Magyar Telekom, márka- és lakossági kommunikációs igazgató – Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? – Rengeteg mindenre: a purpose alapú működésünk és stratégiánk mind üzletileg, mind márkaépítés szempontjából kiemelkedően teljesített. Olyannyira, hogy több márkát...