- Hirdetés -

Együtt kampányol a MOB és a Pöttyös

|

- Hirdetés -

A Magyar Olimpiai Bizottság és a Pöttyös közösen indította útnak IGAZI BÜSZKESÉGEK címmel országos szurkolói programját. Az együttműködés célja, hogy megismertesse a nagyközönséggel a 2021-es tokiói olimpiára készülő magyar sportolókat, továbbá összekovácsolja a rajongótábort, bíztassa és támogassa a versenyzőket a felkészülés utolsó hónapjaiban.

„A Pöttyös Magyarország legkedveltebb márkájaként több mint 50 éve része a magyar hagyományoknak. Ahogyan a Pöttyös Túró Rudiért, az olimpiai játékokon részt vevő hazai csapatért is egyszerre dobban a szívünk. A hagyományt azonban nem csak őrizni, teremteni is lehet: 2016-ban ezért kezdtük el a közös munkát a Magyar Olimpiai Bizottsággal, és fejlesztettük ki közösen a szurkolói kártyasorozatot.” – mesélt az együttműködés hátteréről Szautner Péter, a FrieslandCampina Hungária vezérigazgatója.

A Pöttyös idén is a Magyar Olimpiai Csapat Partnereként támogatja a magyar sportolókat. A Magyar Olimpiai Bizottsággal közösen létrehozott, most bejelentett IGAZI BÜSZKESÉGEK szurkolói program a Pöttyös márka kedveltségét, elérését kihasználva szeretné mind szélesebb közönséggel megismertetni és még inkább megszerettetni a hazai sportolókat. A 176 darabból álló, új szurkolói kártyacsomag lapjain az olimpiára készülő versenyzők mellett igazi magyar sport legendák és fiatal élsportolók, a jövő reménységei is helyet kaptak. Míg a korábbi, 2016-os kiadásban a sportolók eredményein volt a hangsúlyt, most színes, személyes érdekességekkel is kiegészült a kártyák tartalma. A 360 fokos IGAZI BÜSZKESÉGEK kampány célja, hogy az olimpia kezdetére minden Pöttyös-rajongóból vérbeli szurkolót kovácsoljon. A tervek szerint az aktivitás során 22,5 millió kártya talál majd gazdára, mintegy 2 millió magyar háztartásba juttatva el olimpikonjaink hírét.

Kevés olyan esemény van, ami annyira össze tudja kovácsolni a közösséget, mint az olimpia, négyévente egy emberként szurkol az egész ország a képernyők előtt a nemzet tehetségeinek. Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerint erre az erőre és támogatásra már a verseny előtt is nagy szükség van: „Az olimpiára készülő sportolóink számára a verseny előtti utolsó hónapok a legembertpróbálóbbak. A szurkolói kártyacsomaggal és a Pöttyös Túró Rudikon elhelyezett „Hajrá Magyarok!” felirattal üzenjük sportolóinknak, hogy velük vagyunk, izgulunk értük, szorítunk nekik.”

A Magyar Olimpiai Bizottság és a Pöttyös közös kampány bejelentését egy kötetlen kerekasztalbeszélgetés követte a budapesti Akvárium Klubban, melyen két meglepetés vendég, Csernoviczki Éva, olimpiai és világbajnoki bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok judoka és Nagy Viktor, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó is részt vett. A sajtótájékoztatón első kézből nyílt lehetőség megtekinteni a tokiói olimpiára utazó sportolók sport- és formaruházatának átvételi helyszínét.

A különleges kiadású, „Hajrá Magyarok!” Pöttyös Túró Rudik 2021. június elejétől kerülnek a boltok polcaira. A szurkolói kártyacsomagok ugyancsak ekkortól elérhetőek a Pöttyös Túró Rudi multipackokhoz csomagolva, de külön, vagy a szurkolói albumcsomag részeként is megvásárolhatóak.

Fotó: MAGYAROCK, Szalmás Péter

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új rekordot állított fel a Yettel

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven –...

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...
- Hirdetés -