- Hirdetés -

Együttműködik a Microsoft és a BDO

|

- Hirdetés -

Stratégiai szövetséggé mélyítette korábbi együttműködését a BDO globális pénzügyi tanácsadóhálózat és a Microsoft techóriás. A nagy nemzetközi tanácsadó és könyvvizsgáló cégek körében példátlan megállapodást május 10-én, Brüsszelben írta alá a két fél. Ennek értelmében a 164 országban és régióban jelenlévő, elsősorban a KKV szektorban erős BDO minden képviselete egységesen a Microsoft üzleti felhőmegoldásait használja, hogy még hatékonyabbá tegye tanácsadói és ügyfelei munkáját.

A hároméves együttműködési megállapodás értelmében a BDO irodái ‒ köztük a magyarországi is ‒ nemcsak használják a Microsoft Azure, a Microsoft 365 és a Dynamics 365 platformokat, de segítségükkel innovatív digitális szolgáltatások és megoldások egyre szélesebb körét kínálják a BDO ügyfeleinek világszerte. A BDO ügyfelei tehát bármely iparágban használhatják majd a Microsoft felhő-, adat-, AI-, biztonsági és megfelelőségi megoldásait. A megállapodás a következő időszakban globálisan több mint 775 ezer vállalati ügyfelet érint majd. A közös munka részeként a BDO munkatársai jelentősen fejlesztik tudásukat, szakértelmüket a Microsoft megoldásokkal kapcsolatban, hogy KKV ügyfeleiknek jelentős hozzáadott értéket adhassanak a vállalati digitalizáció terén.

A magyarországi BDO-nak egy ideje külön üzletága foglalkozik a Microsoft termékek támogatásával és bevezetésével. Ez a tanácsadó cégek körében itthon is egyedülálló tény jelentősen bővíti a kínált szolgáltatások perspektíváját és egyedülálló szinergiákra teremt lehetőséget a cég ügyfelei számára.

Rodney Clark, a Microsoft globális csatornaértékesítésért felelős vállalati alelnöke és csatornaigazgatója a megállapodás kapcsán elmondta, hogy „a Microsoft örömmel csatlakozik a BDO-hoz, mert a BDO mély üzleti ismeretei a Microsoft felhőalapú megoldásaival és szolgáltatásaival kombinálva világszerte lehetővé teszik az ügyfelek számára az üzleti átalakulást és növekedést."

Keith Farlinger, a BDO globális vezérigazgatója elmondta: „Nagy örömömre szolgál a Microsofttal kötött stratégiai szövetségünk bővítése. A Microsoft támogatásával a BDO megújítja tanácsadói szolgáltatási kínálatát, és még több lehetőséget teremt ügyfelei számára a fejlődésre.”

Gerendy Zoltán, a magyarországi BDO vezető partnere a megállapodás kapcsán hozzátette: a két multinacionális vállalat egyezsége, a kapcsolat elmélyítése mindenképp új korszakot nyit a BDO informatikai készségeiben, és ebből egészen biztos, hogy a cég hazai ügyfelei is profitálnak. Ennek kapcsán a BDO Magyarország is elindította nemrég új Digitális szolgáltatásokat nyújtó üzletágát, mely már most is jelentős érdeklődésre tett szert, továbbá a Könyvelési üzletág szolgáltatási portfóliójának is számos Microsoft termék képezi alapját, mely megoldások biztosítják a modern és innovatív ügyfélkiszolgálást.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Különleges közvetítésre készül a Sport TV

A Sport TV története során először számol be egyszerre több platformon is élőben egy kiemelt eseményről. Az olasz bajnokság aranyérméről döntő két találkozóról a Sport2-n körkapcsolás keretében számol be, míg az AMC Mikro nevű,...

Kitalálod, milyen ízű az új Fanta?

A Fanta elhozta az év feladványát és játékos nyomkeresésre hívja a fogyasztóit. A sokakat izgató kérdés: milyen titkos ízt rejt az új #WhatTheFanta üdítőital palackja? A boltok polcain májustól elérhető a rejtélyes rózsaszín üdítőital,...

Újabb segítség a vállalkozásoknak – okosmobilból POS-terminál

Kiugróan sikeres évet zárt az OTP Bank fintech leányvállalata, az OTP Mobil, amely széles körben kínál készpénzmentes fizetési és a mindennapi ügyintézést megkönnyítő szolgáltatásokat. A Simple megoldások „legfiatalabb tagja”, a SimpleBusiness alkalmazás a 2020-as...

Egyre népszerűbbek az egészségügyi témájú mobilappok

Míg az idősebb korosztály az e-receptek és az okos vérnyomásmérőhöz hasonló, újszerű orvostechnikai eszközök iránt érdeklődik, a fiatalabb generáció inkább tünetek ellenőrzésére és diagnózis felállítására használja az internetet – derül ki a GWI a...

Nagyon pörög a hazai használtautó-piac

Áprilisban is magas forgalom jellemezte a hazai használtautó-piacot: a DataHouse frissen közzétett előzetes adatai szerint az elmúlt hónapban 69 113 személygépkocsi cserélt gazdát, ami 7,2 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak volumenét. Egyre...

Hamarosan nálunk is kapható lesz a díjnyertes okosmobil

A HONOR Magic4 sorozat ismét felkerült a DxOMark toplistájára: ezúttal a HONOR legújabb csúcskategóriás okostelefonja, a HONOR Magic4 Pro érdemelte ki a DxOMark Gold Camera minősítését.A Magic4 sorozat Ultimate tagja korábban már megszerezte az...

Egyre több magyar venne elektromos autót

A kedvezőbb fenntartási költségek és az alacsonyabb károsanyag-kibocsátás miatt minden harmadik magyar járművezető mérlegeli, hogy a jövőben alternatív hajtású kocsit vásároljon – derül ki az EY reprezentatív kutatásából. Az elektromos kocsiknál az akkumulátorhibától, a...

Újabb részletek a Disney+ reklámos terveiről

Azt már korábban bejelentette a Disney, hogy hirdetésekkel támogatott verziója is lesz a Disney+ streamingszolgáltatásnak, ami az Egyesült Államokban az év végén, a többi piacon pedig 2023-ban lesz elérhető. Úgy tűnik, hogy visszafogott reklámmennyiséggel...

Új hirdetési lehetőség a kkv-knak

A tudatos kis- és középvállalatok most már a podcast hallgatók egyre növekvő táborát is elérhetik könnyen, akár médiavásárlási tapasztalat nélkül a DisplayNOW hirdetési webshop segítségével. A podcast egyre hasznosabb hirdetési eszköznek számít, az IAB...

Ultramodern raktárat nyitott az Euronics

Az Euronics, a kizárólag magyar tulajdonban lévő műszaki áruházlánc a mai napon nyitotta meg új, 28 000 m2-es raktárát Üllőn. A vállalat 1,6 milliárd forintos beruházással Magyarország egyik legmodernebb, okos, robotizált raktárbázisát hozta létre,...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Művészi kampány a BMW-től

Az új BMW i7 bevezető kampányát napjaink egyik leginnovatívabb és legmeghatározóbb divatfényképésze alkotta meg. Az egyedülálló fotó- és videókoncepció a feje tetejére állítja a megszokott perspektívákat. A tisztán elektromos meghajtású BMW i7 világpremierjével megkezdődik...

Különleges közvetítésre készül a Sport TV

A Sport TV története során először számol be egyszerre több platformon is élőben egy kiemelt eseményről. Az olasz bajnokság aranyérméről döntő két találkozóról a Sport2-n körkapcsolás keretében számol be, míg az AMC Mikro nevű,...

Kitalálod, milyen ízű az új Fanta?

A Fanta elhozta az év feladványát és játékos nyomkeresésre hívja a fogyasztóit. A sokakat izgató kérdés: milyen titkos ízt rejt az új #WhatTheFanta üdítőital palackja? A boltok polcain májustól elérhető a rejtélyes rózsaszín üdítőital,...

Újabb segítség a vállalkozásoknak – okosmobilból POS-terminál

Kiugróan sikeres évet zárt az OTP Bank fintech leányvállalata, az OTP Mobil, amely széles körben kínál készpénzmentes fizetési és a mindennapi ügyintézést megkönnyítő szolgáltatásokat. A Simple megoldások „legfiatalabb tagja”, a SimpleBusiness alkalmazás a 2020-as...

Egyre népszerűbbek az egészségügyi témájú mobilappok

Míg az idősebb korosztály az e-receptek és az okos vérnyomásmérőhöz hasonló, újszerű orvostechnikai eszközök iránt érdeklődik, a fiatalabb generáció inkább tünetek ellenőrzésére és diagnózis felállítására használja az internetet – derül ki a GWI a...
- Hirdetés -

Don't Miss

Várkonyi Balázs TOP25

Közös platformon

Várkonyi Balázs, eMAG-Extreme Digital, ügyvezető igazgató - Április közepén jelentették be, hogy összevonják a platformjaikat, és a jövőben az eMAG platformját használja a cég, az Extreme Digital vásárlóinak is erre kell váltaniuk. Miért volt szükség...

Hiszünk a versenyben

Takács Csaba, Alza.hu, ügyvezető igazgató - Mi jelentette a legnagyobb kihívást tavaly az Alza számára a magyar piacon? - A fő kihívást a fogyasztói kereslet váratlan és kiszámíthatatlan változásai jelentették, mindkét irányban: felfelé és lefelé is...

Mindent bevetünk

Ötszáz gép, húszezer munkatárs, ekkora lesz 2030-ra a Wizz Air. Radó András, a légitársaság senior cabin crew recrutiment managere beszélt többek között arról, hogyan toboroznak, illetve milyen nyárra számítanak.   - Nagyon komoly bővülés előtt áll...

A valódi értékek, valódi üzenetek építik igazán a márkát

Mottl-Molnár Orsolya, HEINEKEN Hungária, marketing- és kereskedelmi marketingigazgató   - Februártól irányítod a Heineken Hungária marketing és kereskedelmi marketing részlegét, közben az élet ismét furcsán alakult körülöttünk. Mennyire nehezíti meg, késztet változtatásra a szomszédos háborús helyzet? -...

A napi pénzügyeket régóta mobilról intézem

Yalcinkaya Veronika, a Raiffeisen Bank marketingigazgatója   - Februárban indult el az új sárga ajtós kampányotok, milyenek az eddigi visszajelzések, hogyan fogadta a piac, a fogyasztók? - Nagyon hittünk ebben a kampányban, és jól tettük. Az eddig...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Újabb hazai sztárok álltak ki a természetvédelemért

A természet megóvása, bolygónk védelme ma már olyan alapvetésnek számít, ami mellett az ismert emberek és a kreatív szakma legnagyobbjai világszerte és hazánkban is egyre gyakrabban kiállnak. Ki egy civil szervezetet támogat, ki a...

A Ford is csak elektromos hajtású autókat értékesítene

27 vállalattal együtt a Ford Európa is aláírta azt az Európai Unióhoz címzett petíciót, aminek lényege, hogy 2035-től Európában minden új személyautó és haszonjármű nulla károsanyag-kibocsátású legyen, és amelyben kötelező jellegű célkitűzéseket kérnek a...

Újabb Auchan áruházakban lehet majd használt ruhát venni

Éppen két hónapja vágott bele az Auchan Magyarország a jó minőségű, átválogatott, fertőtlenített használt ruhák forgalmazásába, ami olyan népszerű lett, hogy az eddigi hét áruház mellé ma újabb hat csatlakozik. Ezentúl Budakalászon, Óbudán, Fóton,...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....