- Hirdetés -

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

|

- Hirdetés -

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként olyan, elsőre talán meglepőnek tűnő nevek tűnnek fel a listán, mint Ráskó Eszter, Pottyondy Edina vagy Dúró Dóra.

A Forbes immár tíz éve többdimenziós szempontrendszer alapján állítja össze az 50-es női toplistát, a végső sorrend pedig a szerkesztőség döntése alapján alakul minden kategóriában. Az objektív szempontok közül leginkább a jelölt betöltött pozíciója, felelősségi köre, az általa kezelt büdzsé nagysága, illetve az elmúlt évben elért eredményei számítanak. A szubjektív tényezők pedig az adott szereplő befolyásának mértékét hivatottak mérni a döntésnél - ezt iparági háttérbeszélgetések, szakértői, elemzői hozzászólások alapján skálázzák a szerkesztők.

„A befolyás mindig szubjektív és számos eltérő értelmezéssel bíró kifejezés, ugyanakkor ezúttal is igyekeztünk megfelelően alátámasztott döntéseket hozni. Ez idén sem egy szimpátialista, hanem egyfajta lenyomat Magyarországról; pillanatkép a közállapotainkról, a nemi sztereotípiáinkról, és arról, hogy mennyire nehéz – ha nehéz – magyar nőként érvényesülni az üzleti életben, netán a társadalom mindennapjaira és a közbeszédre érdemi befolyással bíró szakmákban vagy területeken. A lista jó okot adhat az elgondolkodásra, de esetenként a büszkeségre is, hiszen 2024-ben olyan, a közgondolkodásra érdemi hatást gyakorló szereplőket is szerepeltethetünk, mint az első magyar Nobel-díjas nő” – fogalmaz a lista szerkesztője, Tóth-Biró Marianna.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is négy kategóriában lehetett felkerülni a listára, külön listán szerepelnek a közélet, az üzleti élet, a média és a kultúra képviselői. A jubileumi lista érdekessége, hogy most először készült a szereplők pozíciójának szempontjából legstabilabbnak számító üzleti kategóriában egy olyan nemzetközi kitekintés, ahol a külföldön karriert befutott magyar női vezetőket listázták. Ezek a menedzserek multiknál dolgoznak külföldön, és befolyásukat elsősorban ott kamatoztatják. Így került a listára a telekommunikációs iparág két ismert képviselője Orbán Anita és Szabó Melinda, vagy a sportruházati óriás, a New Balance márka egyik alelnöke, Wortmann Gabriella is.

A kultúra rangsorban a művészek mellett a tudományok képviselői és közösségformáló szereppel bíró személyiségek is feltűnnek, ezért került az élére Karikó Katalin, a 2023-ban Nobel-díjjal kitüntetett biokémikus kutató, aki a az mRNS-alapú oltóanyag kifejlesztésével nemzetközi hírnévre és befolyásra tett szert. A kultúra lista dobogójának harmadik fokára lépett Ráskó Eszter humorista, pszichológus, vállalkozó, aki új szerepében rádiósként a fél országot ébreszti. Olykor pikírt humorával a magyar közbeszéd aktív alakítója; önálló estjein megnyilvánult már a női szerepekről, a női testről, szexualitásról és az anyaság kérdéséről is.

„Teljesen hitetlen voltam, mert azt gondoltam egy telemarketinges átverés áldozata vagyok. Amíg nem készültek el a képek és az interjú nem gondoltam, hogy ez valóban lehetséges. Már az első 10-ben benne lenni is sokkoló, de Katalintól még kikapni is hatalmas elismerés, mégis bizakodó vagyok, hogy lesz még ebből jobb helyezés is, már dolgozom a vakcinámon” – nyilatkozza Eszter a lista kapcsán.

A média kategória szereplői viszonylag stabilan tartják helyüket az elmúlt években, az élen továbbra is Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója áll, stabil szereplő a listán D.Tóth Kriszta, a WMN online magazin alapítója, míg visszatérőként Várkonyi Andrea, a TV2 igazgatósági tagjaként került be a médiavezetők top tízes listájára.

Az államfői szék mellett a közéleti lista éléről is távozott Novák Katalin, helyét a miniszterelnök felesége Lévai Anikó vette át. Ebben a kategóriában új belépő Pottyondy Edina közéleti influenszer - aki több mint 270 ezer követőt számláló YouTube-csatornájának köszönhetően jelentős befolyással bír a közéletre -, valamint Dúró Dóra, az Országgyűlés alelnöke, illetve egy bónusz szereplő Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelölt.

Az április 3-i Forbes Power Women’s Summit eseményen számos, a listán szereplő befolyásos nő vesz részt és osztja meg gondolatait sikerről, kudarcról, többek között megszólal Karikó Katalin, D.Tóth Kriszta, Vidus Gabriella és Wortmann Gabriella is.

A legbefolyásosabb magyar nők 2024-es teljes listája a Forbes áprilisi különszámában olvasható.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Nagyon pörög a hazai lakáspiac

A múlt év végére megállt a magyar lakáspiac forgalmának hanyatlása – ezt mutatják az Eurostat legfrissebb, bár egyelőre még csak előzetes adatai. A nemzetközi összevetésből az is kitűnik, hogy bármily nehezek is voltak az...

A tévé előtt szurkolhatunk a női hoki válogatottnak

A férfi Divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság előtt a női nemzeti csapatunk Ausztriában zajló Divízió I/A-s vb-je is képernyőre tűzi a Sport TV és az AMC Mikro Magyarországon. A magyar válogatott komolyan készül a viadalra, és...

Ezért nem érdemes otthon őrizgetni a használt mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra...

Ismét díjat nyert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a...

Hétfőn indul az első közösségi talkshow

Készülj fel az inspiráló beszélgetésekre, hétfőn 21 órakor ugyanis érkezik hazánk első közösségi talkshowja, a Ki vele! A WMN és VIASAT3 közös műsorának két moderátora, Csepelyi Adrienn és Krajnyik Cintia nem félnek megragadni az...

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...

Érdekes adatok a magyar cégek hatékonyságáról

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából. A megkérdezettek negyede...

Hétvégén ingyen sör várja a bicikliseket

Idén sem maradhat el a szezonnyitó kerékpárosbarát hétvége, amit április 20-21-ére hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A program keretében lehetőség nyílik együtt körbetekerni a Földet a most következő hétvégén. Az eseményhez...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Új kreatív platformot kapott az Euronics

Mellébeszélés nélküli reklámfilmekkel indul útjára az Euronics új kreatív platformja. Április közepén debütál az a 11 reklámfilm is, amelyek alapja az őszinteség és az önreflexió. A filmek különböző, ismerős szituációkat mutatnak be mellébeszélés nélkül,...

Nagyon pörög a hazai lakáspiac

A múlt év végére megállt a magyar lakáspiac forgalmának hanyatlása – ezt mutatják az Eurostat legfrissebb, bár egyelőre még csak előzetes adatai. A nemzetközi összevetésből az is kitűnik, hogy bármily nehezek is voltak az...

A tévé előtt szurkolhatunk a női hoki válogatottnak

A férfi Divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság előtt a női nemzeti csapatunk Ausztriában zajló Divízió I/A-s vb-je is képernyőre tűzi a Sport TV és az AMC Mikro Magyarországon. A magyar válogatott komolyan készül a viadalra, és...

Ezért nem érdemes otthon őrizgetni a használt mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra...

Ismét díjat nyert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...