Elmarasztalt és bírságolt a Médiatanács

Szentendrei, debreceni és szegvári rádiókat marasztalt el a Médiatanács, amely elfogadta a szombatheliy Mária Rádió Frekvencia Kft. pályázatát.

A Rádió Szentendre elmarasztalást kapott a múlt héten, mivel egyik novemberi, ellenőrzött adáshetében kevesebb helyi mindennapi és közéleti, közszolgálati és napi hírt, illetve a helyi lakótelepi közösség célcsoportjának szóló műsorszámot tett közzé, mint amit a szerződésében vállalt, illetve amit a médiatörvény a közszolgálati műsorszámokra meghatároz, ezért 20 ezer forintos bírságot kapott.

A debreceni FM90 Campus Rádiót – visszaeső jogsértőként – 80 ezer forintos bírsággal sújtotta a Médiatanács, mert a hatósági vizsgálat alá vont, novemberi adáshetében kevesebb szöveges, magyar zenei és közszolgálati, helyi közéleti és mindennapi hírekkel foglalkozó műsort, ugyanakkor több ismétlést adott közre a szerződésében vállaltakhoz, illetve a közszolgálati műsorszámokra vonatkozó törvényi előírásokhoz képest.

A szegvári Kurca Tv egyik decemberi adáshetének hatósági ellenőrzése nyomán kiderült, hogy egy alkalommal burkolt kereskedelmi közleményt tett közzé egy hírközlési szolgáltató direkt népszerűsítésével egy stúdióbeszélgetésben, ezért a testület a kisközösségi televíziót határozatban figyelmeztette, és felhívta a figyelmét, hogy tartózkodjon a jövőbeni jogsértésektől.

A Médiatanács a Szombathely 88,4 MHz helyi frekvenciára vonatkozó pályázati eljárásban az alaki vizsgálat eredményeképpen pályázati nyilvántartásba vette a Mária Rádió Frekvencia Kft. pályázót, a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség pályázatát ugyanakkor alaki érvénytelenség miatt elutasította.

A testület a Győr 103,1 MHz helyi rádiós frekvenciára vonatkozó pályázati eljárásban a Lajta Rádió Kft.-től felvilágosítást kér a benyújtott ajánlat műsortervéről.