- Hirdetés -

Előkelő listára került a magyar startup

|

- Hirdetés -

A világ legígéretesebb mesterséges intelligenciával foglalkozó startupjai közé válogatták be az innovatív üzleti és kimondottan HR chatbot megoldásokat fejlesztő magyar ChatBoss Team-et. A cég a francia fővárosban lépett be a deep tech szektor nagyágyúi közé a Choose Paris Region (párizsi befektetési ügynökség) által szervezett nemzetközi üzleti kapcsolatépítő eseményen, ahol a magyar startup olyan óriáscégeknek mutatkozhatott be, mint az Accenture, a Cisco, az Oracle, a PSA konszern vagy a Total.

Az ún. deep tech szektor – más néven tudományos technológiai szegmens – megállíthatatlanul tör előre világszerte, hiszen a kutatás-fejlesztés és a technológia szoros együttműködése eddig megoldhatatlannak tűnő társadalmi kérdésekre, ipari vagy éppen a környezeti kihívásokra adhat válaszokat. Nem csoda, hogy 2014 óta éves szinten átlagban több mint 20%-kal nő a deep tech startupokba áramló magánbefektetések volumene. Ebbe az illusztris társaságba váltotta meg belépőjét a ChatBoss Team is.

Kapcsolatépítés Párizsban a szakma krémjével

Globálisan is egyre nagyobb kihívást jelent a cégek számára a megfelelő számú és minőségű munkaerő megtalálása, megtartása és motiválása, mely ugyanakkor stratégiai fontosságú bármilyen üzleti cél eléréséhez. A ChatBoss Team a mesterséges intelligenciát hívja segítségül, hogy olyan eszközöket adjon a vállalati HR-szakemberek kezébe, melyekkel gyorsabb és hatékonyabb lesz a toborzási tevékenységük, hatékonyabbá és felhasználóbaráttá válik a vállalati HR operációs feladatok kezelése, valamint tudásátadás és tudásmenedzsment robotokat fejleszt. Ráadásul az egyre gyorsuló kommunikációs követelményeknek is könnyen megfelelhetnek. Ezzel a cégek nem csak értékes munkaidőt, de jelentős összeget is megspórolhatnak.

„Csapatunk nagy előnye, hogy ügyfélre szabottan és nemzetközi színvonalon dolgozunk, miközben igazi egységben működik nálunk a HR-es és az IT-s know-how. E kettőt integrálva valóban meg tudjuk érteni, illetve meg tudjuk oldani a hozzánk forduló cégek problémáit. Impozáns referenciákkal a hátunk mögött indultunk neki a párizsi üzletfejlesztési eseménynek, hiszen a teljesség igénye nélkül dolgoztunk már a New-York állam választási bizottságnak, az HBO-nak, az Audi magyar leányvállalatának pedig díjnyertes HR-botot fejlesztettünk. Óriási lépés volt bekerülni a nemzetközi deep tech közösségbe, jógyakorlatokat, előadásokat hallgatni, beszélgetni és ismerkedni olyan cégekkel, akik már megtették azt az utat, ami előttünk áll” – mesél a tapasztalatokról Baltay Kristóf, a ChatBoss ügyvezetője.

Top 25-ben a mesterséges intelligencia területén

A Choose Paris Region által szervezett techmeeting fókuszában az állt, hogy a mesterséges intelligenciával foglalkozó induló vállalkozásokat megismertesse és összehozza olyan nemzetközi óriáscégekkel, mint például az Accenture, a Cisco, az Oracle, az Orange, vagy a Total. A meghívott startupok mindegyike lehetőséget kapott, hogy röviden bemutassa fejlesztéseit és üzleti megoldásait, majd a személyes találkozókon már a konkrétabb együttműködési lehetőségekről tárgyalhattak a multivállalatok képviselőivel. Habár az eseményre a világ minden tájáról érkeztek induló vállalkozások, Magyarországot kizárólag a ChatBoss Team, amely így bekerült a mesterséges intelligenciával foglalkozó TOP 25 induló vállalkozás közé.

„Számos ígéretes üzleti tárgyalást tudtunk megvalósítani a párizsi deep tech week keretében. Örömteli, hogy jelentős az érdeklődés a mesterséges intelligencián alapuló megoldásaink iránt a nemzetközi piacon is. A rendezvény eredményeként együttműködésről egyeztetünk többek között az egyik legnagyobb francia autóipari konszernnel, illetve egy szintén francia hátterű, de globális, műholdas technológiákat fejlesztő céggel” – teszi hozzá Baltay Kristóf.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Tovább erősíti télisport-kínálatát a Discovery Sports

A Discovery Sports ötven országra kötött hosszú távú megállapodást a Nemzetközi Síszövetség eseményeinek közvetítésére. A sportág rajongói élő és on-demand közvetítéseken keresztül láthatják a sí világkupákat, az alpesi és északi sívilágbajnokságokat, illetve snowboard, freestyle...

Idén többet költöttünk okosmobilokra

Augusztus-szeptember időszakban az okostelefonokra költött összeg megduplázódott a tavalyi év azonos időszakához képest – számol be a MediaMarkt műszaki áruházlánc – a vásárlási láz október elejére sem csillapodott. Úgy látszik, egy-egy kiszemelt telefon már...

Egyre egészségesebbek a Lidl saját márkás termékei

A Lidl Magyarország felelős vállalatként a magyar vásárlók egészséges táplálkozásának támogatása céljából három évvel ezelőtt indította el só- és cukoroptimalizálási programját, mely során célul tűzte ki, hogy saját márkás termékeiben 2025-ig átlagosan 20 százalékkal...

Már okosmobillal tervezik a divatmárkák árucikkeit

A technológia fejlődése az élet minden területére, így a kreatív iparágakra és a divatra is hatással van. A tű és a szövőszék feltalálásától hosszú út vezetett a 3D nyomtatással alkotott kreációkig, a jelentős fejlesztések...

Elindult a V4 Startup Force őszi szemesztere

A Design Terminal startup ösztöndíjprogramjának aktuális szemeszterében négy csapatnak van lehetősége nagyvállalatokkal üzleti kapcsolatot építeni, ezáltal pedig a visegrádi országok felé terjeszkedni vállalkozásukkal. A virtuális valóság segíthet a stroke-on átesett emberek rehabilitációjában. Otthon és...

Usain Bolttal kampányol az Epson

Az Epson bejelentette, hogy partnerséget kötött Usain Bolttal, a világ leggyorsabb emberével. A nyolcszoros olimpiai aranyérmes, és minden idők legnagyobb sprinterének tartott Usain lesz az arca az Epson patronmentes EcoTank nyomtatóit népszerűsítő, nagyszabású kampányának,...

A sport podcastok hozzák a legtöbb hirdetést

Egyre népszerűbbek világszerte és itthon is a podcastok és ennek megfelelően a hirdetők is kezdik felfedezni maguknak ezt a csatornát. Az Omny Studio most közzétett elemzése szerint a programozott hirdetésekből a sport témájú podcastok...

Genfben lesz az HBO új magyar sorozatának premierje

A november 5-14. között megrendezendő A-kategóriás Genfi Nemzetközi Filmfesztiválon lesz november 7-én az HBO A besúgó című új sorozatának a világpremierje. A nyolc részes sorozat története 1985-ben játszódik és a politikai változások küszöbén álló...

Tovább fejlesztik a Coca-Cola innovatív papírpalackját

A The Coca-Cola Company a dán Paper Bottle Company (Paboco) startuppal összefogva alkotta meg az üdítőitalok egészen újszerű csomagolását; a papírpalack prototípusát. Az első nagyobb mennyiségben legyártott kísérleti csomagolást a hazai fogyasztók próbálhatták ki...

A nők állnak a fenntarthatósági forradalom élén

Tudjuk, hogy szükséges, látjuk, hogy megéri, mégis hosszú út áll még előttünk, amíg a fenntartható fejlődési gyakorlatok a mindennapjaink részévé válnak – derül ki a fenntarthatóságot környezeti, társadalmi és gazdasági összefüggéseiben vizsgáló „Bayer Barometer”...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A BMW-vel zöldül a Coldplay világkörüli turnéja

A BMW és a Coldplay együttműködése új szintre lép: miután a BMW iX és a BMW i4 az együttes vadonatúj, Higher Power című slágerének ütemére ünnepelte világpremierjét, majd a Müncheni Nemzetközi Autószalonon a Coldplay...

Tovább erősíti télisport-kínálatát a Discovery Sports

A Discovery Sports ötven országra kötött hosszú távú megállapodást a Nemzetközi Síszövetség eseményeinek közvetítésére. A sportág rajongói élő és on-demand közvetítéseken keresztül láthatják a sí világkupákat, az alpesi és északi sívilágbajnokságokat, illetve snowboard, freestyle...

Idén többet költöttünk okosmobilokra

Augusztus-szeptember időszakban az okostelefonokra költött összeg megduplázódott a tavalyi év azonos időszakához képest – számol be a MediaMarkt műszaki áruházlánc – a vásárlási láz október elejére sem csillapodott. Úgy látszik, egy-egy kiszemelt telefon már...

Egyre egészségesebbek a Lidl saját márkás termékei

A Lidl Magyarország felelős vállalatként a magyar vásárlók egészséges táplálkozásának támogatása céljából három évvel ezelőtt indította el só- és cukoroptimalizálási programját, mely során célul tűzte ki, hogy saját márkás termékeiben 2025-ig átlagosan 20 százalékkal...

Már okosmobillal tervezik a divatmárkák árucikkeit

A technológia fejlődése az élet minden területére, így a kreatív iparágakra és a divatra is hatással van. A tű és a szövőszék feltalálásától hosszú út vezetett a 3D nyomtatással alkotott kreációkig, a jelentős fejlesztések...
- Hirdetés -

CMO

Fontos a márka szerepének megtalálása

Juhász Péter Tibor Vodafone, márkaigazgató - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Agárdi Szilvivel, a látássérült énekesnővel, Majkával és Téglás Botival, a fiatal hegedűtehetséggel készített több hónapos, komplex Red-kampányunkra, amely valós emberek valós történetein...

Készen állás és újratervezés

Nagy Zoltán Péter OTP Bank, marketing- és kommunikációs igazgató - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Arra, hogy a marketing- és kommunikációs csapat, beleértve a lead ügynökségünket is, sikerrel tudott alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. - Van...

A releváns megoldásokban hiszek

Liptay GabriellaKPMG, marketing- és kommunikációs igazgató- Mi az a 3 dolog, amit ajánlana egy fiatal marketinges diáknak, aki szeretne igazán jó marketinges lenni 10 év múlva?- Legyen és maradjon kíváncsi, legyen „mindenevő”, olvasson és...

Szeretnénk emlékezetes és jó kampányokat

Mérő Adám Coca-Cola, consumer & shopper connection director - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Mind szervezetileg, mind szakmailag, mind személyesen „megerősödve” kerültünk ki a pandémiás helyzetből. Büszke vagyok arra, hogy az európai régió egészére...

A büdzsé nem fontosabb a munkahelyeknél

Horváth Magyary NóraK&H Csoport, kommunikációs ügyvezető igazgató - Van olyan dolog, amit ebben az időszakban biztosan megtanult minden marketing-döntéshozó?- Nincs az a marketingbüdzsé, amiből ne lehetne valamit csinálni, nincs az a marketingbüdzsé, amifontosabb a kollégák...
- Hirdetés -

SzuperZöld

DATA