- Hirdetés -

Eredményesen zárult az utolsó hagyományos népszámlálás (x)

|

- Hirdetés -

Befejeződött a 2022-es népszámlálás, amely az utolsó volt ebben a formában. Az eredményeket jövőre publikálja a KSH, a beérkezett kérdőívekben szereplő információk a nemzeti adatvagyon részét képezik. (x)

A 2022-es népszámlálás három szakaszból állt, és már az első is kiemelkedően sikeresnek tekinthető. Több mint háromszor annyian küldték vissza ugyanis online a kérdőíveket, mint az előző népszámlálásnál. Összesen 3,2 millió címről 7 millió személyi kérdőívet regisztráltak a rendszerbe, vagyis a címek 63,5 százalékáról küldték be a háztartások a válaszokat. Ezen a téren különösen aktív volt Pest megye, ahonnan a kérdőívek 71,1 százaléka érkezett online, a megyei jogú városok közül pedig Érd került az első helyre (79,7 százalék). Budapesten a címek 70,8 százalékáról küldték be online a kérdőívet, a fővárosi kerületek közül a XVII. (81,2 százalék), a XVI. (80,9 százalék) és a XXII. kerület (77,3 százalék) végzett az első három helyen. Hat településen az internetes kitöltési arány meghaladta a 90 százalékot, ebből négy Győr-Moson-Sopron megyében, egy Veszprém, egy pedig Pest megyében található.

 

A következő szakaszban a számlálóbiztosok keresték fel a lakosokat, ez a rész november 20-án zárult. A mintegy 23 ezer számlálóbiztos – akik munkájának fontosságát külön kiemelte Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke – országszerte 5 millió címet, ezen belül 4,6 millió lakcímet keresett fel, további mintegy 400 ezer egyéb címet, például nyaralók, valamint különféle intézmények címét ellenőrizték. A számlálóbiztosok közel 1,5 millió címen írták össze a lakások jellemzőit és 2,2 millió személyi kérdőívet töltöttek ki az adatszolgáltatók közreműködésével. Az internetes önkitöltési szakaszban rögzített 7 millió kérdőívvel együtt 9,2 millió személyi kérdőív érkezett be a népszámlálás rendszerébe. A népszámlálás a pótösszeírással vált teljessé, amely november 28-án zárult. Összességében a becsült várható népesség 96 százaléka töltötte ki a kérdőíveket, ami nemzetközi viszonylatban is sikeresnek nevezhető. Ebben nagy szerepe volt a számlálóbiztosok mellett az ő munkájukat koordináló felülvizsgálóknak, valamint a helyi végrehajtást szervező jegyzőknek, és végül, de nem utolsó sorban a népszámlálásban aktívan részt vevő lakosságnak.

A népszámlálás során gyűjtött adatok kizárólag statisztikai célra használhatóak fel. Az eredményeket csak összesített formában hozzák nyilvánosságra, azokat semmilyen módon nem lehet összekötni a válaszadók személyével. Vukovich Gabriella hangsúlyozta, az adatok titkosított formában kerülnek be a KSH adatbázisába, és innentől a nemzeti adatvagyon részét képezik, amit csak statisztikai célra lehet felhasználni.

 

dr. Vukovich Gabriella, elnök, KSH

Gyakran felmerül a kérdés, mire jó a népszámlálás? A népszámlálás eredményei számos területen hasznosulnak, megbízható alapot nyújtanak a települések és a szűkebb lakókörnyezetet érintő legfontosabb gazdasági, társadalmi és területfejlesztési döntések előkészítéséhez, fontos információval szolgálnak a helyi ellátási, szolgáltatási igényekről, vagy éppen láthatóvá teszik a társadalom kisebb csoportjait, például a fogyatékossággal élőket, a nemzetiségi, vallási közösségeket. A magyarországi népszámlálás egyben egy globális program része, hiszen a világ valamennyi országában tartanak közel egy időben népszámlálást. A népszámlálási adatok segítségével Magyarország pontos képet mutathat magáról a szomszédos országoknak, az Európai Uniónak, és az egész világnak.

Lényeges szempont, hogy a népszámlálás eredménye lesz az az etalon, amihez képest ki tudják alakítani a reprezentatív mintákat a következő 10 évben minden társadalomtudományi kutatáshoz. Erre alapul minden egy főre jutó mutató is, innentől kezdve a mostani népszámlálás, és az abból tovább vezetett népesség lesz az egy főre jutó GDP, az egy főre jutó jövedelem, az egy főre jutó nyugdíj alapja. Emellett a piaci szféra is használhatja a KSH adatait, a vállalkozó új üzlet nyitásakor például meg tudja nézni, hogy az adott helyen mekkora vevőkört érhet el.

Az első eredmények publikálása 2023 első negyedévében várható. Érdekesség, hogy ez volt az utolsó hagyományos lebonyolítású népszámlálás, a következő már a lakosságra háruló feladat nélkül, adminisztratív adatbázisok felhasználásával zajlik majd. (x)

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új évaddal folytatódik a Marvel sorozat

Az első évad meglepő lezárása után október 6-án folytatódik a Marvel Studios egyik közönségkedvenc sorozata a Disney+-on.Loki, a csínytevés istene visszatér, és rögtön a Téridő Variancia Alapítvány – egy időn és téren kívül létező,...

Ezúttal az ATV-t büntette a Médiatanács

Az ATV március 16. és 22. közötti adáshetének hatósági ellenőrzése során több szabálytalanságot is megállapított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület három jogsértés miatt összesen 775 ezer forint bírságot rótt...

Újabb részletek derültek ki a BrandFestivalról

Mesterséges intelligencia kutató és termelékenységi coach is lesz az idei BrandFestival nemzetközi előadói között. Közép-Európa egyik legjelentősebb márka- és vállalati stratégiai csúcstalálkozóját november 9-10-én rendezik meg az ETELE CINEMA-ban. Az eseményen a „Digitális transzformáció”...

A kisebb településeken is lesznek GLS automaták

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a GLS Hungary: 300 településen összesen már több mint 1250 csomagautomatát üzemeltet a vállalat. A csomaglogisztikai szolgáltató egyúttal bejelentette, elkötelezett az iránt, hogy az ország minden szegletében elérhetővé tegye a...

Kiállítással ünnepel a National Geographic

A National Geographic Magyarország idén lett 20 éves. A kerek évforduló alkalmából a World Press Photo kísérő-kiállításán, a Magyar Nemzeti Múzeumban vonultatja föl a magazin két évtizedének legizgalmasabb és legszebb magyar anyagait.Húsz év, kétszáznegyvennél...

A KNK-val kampányol a Haier

Szeptember elejétől október végéig tart a világ elsőszámú nagy háztartási gép gyártó márkájának őszi reklámkampánya, amelyet online felületeken, social médiában, közterületi eszközökön, plázákban és printben látható hirdetések, valamint PR-megjelenések támogatnak. A potenciális vásárlói útvonalak...

Egyre népszerűbb a munkaerő-kölcsönzés

A munkaerő-kölcsönzés egyre elterjedtebb fogalom munkavállalói körben is, de számos tévhit kering körülötte. Az Ipsos átfogó munkaerőpiaci kutatást végzett a Prohuman megbízásából. A vizsgált 12 hónapos időszakban a magyar közösségi térben kb. 14 ezer...

Természeti katasztrófák áldozatainak segít a L’Oréal

Becslések szerint az elmúlt 50 évben ötszörösére nőttek az éghajlatváltozás okozta katasztrófák, jelenleg közel hárommilliárd ember él katasztrófáknak kitett területeken, és az előrejelzések szerint 2050-re ez a szám egymilliárddal fog emelkedni. A L'Oréal Groupe...

Ma van a kávé világnapja

Már 40 éve ünnepeljük szeptember 29-én a kávét - a világ egyik legkedveltebb itala először Japánban, 1983-ban kapott saját napot. A tradicionális kávézás mellett a 21. században egyre több új fogyasztási mód, szokás alakult...

Közösségi közlekedésre buzdít a Westend

Új eszközökkel bővítette mobilitási parkját a város szívében található Westend. A bevásárlóközpont ezzel szeretne még több alternatív lehetőséget biztosítani közönségének. Továbbra is arra bátorítják látogatóikat, érkezzenek a közösségi közlekedés valamelyik kényelmes és fenntartható eszközével,...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Ezt hozta a nyár a lakáspiacon

Továbbra is a hazai lakáspiac egyik motorja az alku, tűnik ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb lakásértékesítési adataiból. A nyári hónapokban ez átlagosan 6,5 százalékos árcsökkentésre adott lehetőséget, ami éppen megfelel az előző negyedévben elérhetőnek....

Új évaddal folytatódik a Marvel sorozat

Az első évad meglepő lezárása után október 6-án folytatódik a Marvel Studios egyik közönségkedvenc sorozata a Disney+-on.Loki, a csínytevés istene visszatér, és rögtön a Téridő Variancia Alapítvány – egy időn és téren kívül létező,...

Ezúttal az ATV-t büntette a Médiatanács

Az ATV március 16. és 22. közötti adáshetének hatósági ellenőrzése során több szabálytalanságot is megállapított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület három jogsértés miatt összesen 775 ezer forint bírságot rótt...

Újabb részletek derültek ki a BrandFestivalról

Mesterséges intelligencia kutató és termelékenységi coach is lesz az idei BrandFestival nemzetközi előadói között. Közép-Európa egyik legjelentősebb márka- és vállalati stratégiai csúcstalálkozóját november 9-10-én rendezik meg az ETELE CINEMA-ban. Az eseményen a „Digitális transzformáció”...

A kisebb településeken is lesznek GLS automaták

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a GLS Hungary: 300 településen összesen már több mint 1250 csomagautomatát üzemeltet a vállalat. A csomaglogisztikai szolgáltató egyúttal bejelentette, elkötelezett az iránt, hogy az ország minden szegletében elérhetővé tegye a...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Nincs felső határ egy konferencia esetén – interjú Csermely Ákossal

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, átveheti-e az MI a konferenciaszervezést, mennyi látogatót várnak idén az Internet Hungary-re – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Csermely Ákos. Az esemény főszervezője elárulta azt...

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...

Újra kell gondolni a hierarchiát a szervezetben

Művészettörténészként diplomázott, kulturális és kreatív elköteleződését pedig a Magyar Telekomnál kamatoztatja Kovács András Péter, aki jelenleg a családi szegmenskommunikációért felel és a Warm Up Talks legújabb adásában elárulja: mit jelent az agilis transzformáció, miért...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

Sokkal zöldebbek lehetnének az irodaépületek

Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....