- Hirdetés -

Erőteljes bővülésről számolt be az Erste

|

- Hirdetés -
Az Erste Bank 45,1 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárta az idei első kilenc hónapot. A működési bevételek 23,4 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának eredményét, míg a költségek ettől elmaradó mértékben, 9,2 százalékkal emelkedtek. Az új lakossági hitelek 1,6 százalékkal nőttek, a vállalati üzletágban az új hitel és kötvény kihelyezés volumene 14 százalékkal bővült tavalyhoz képest, a lakossági ügyfélvagyon pedig 19 százalékkal nőtt egy év alatt.

Eredményes első kilenc hónapot zárt az Erste Bank. A pénzintézet működési bevételei – a nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) készített kimutatás alapján – részben egyedi hatások miatt 23,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Ezen belül a nettó kamatbevételek 21,4 százalékkal, a díj- és jutalékbevételek pedig 18,6 százalékkal emelkedtek, míg a kereskedési és konverziós bevétel 22,8 százalékkal nőtt. A működéssel kapcsolatos kiadások ettől elmaradó mértékben, 9,2 százalékkal nőttek egy év alatt, így a pénzintézet működési eredménye 37,8 százalékkal 76 milliárd forintra emelkedett. A költség/bevétel arány is nagyot javult éves összevetésben: szeptember végére 44,4 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 50,2 százalékról. Az adózás utáni eredmény 45,1 milliárd forintra nőtt – mondta el Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a pénzintézet idei első kilenc havi eredményeit bemutató sajtótájékoztatóján.

Az ügyfélhitelek és kötvények állománya szeptember végén 10 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Az új finanszírozás volumene 6 százalékkal haladta meg 2020 első kilenc hónapjának teljesítményét. Az NPL-ráta a tavaly szeptember végi 2,6 százalékról 2,9 százalékra nőtt.

A lakossági területen az új kihelyezések értéke 1,6 százalékkal haladta meg a tavalyit, az összetétele azonban jelentősen különbözik attól. A teljes lakossági hitelállomány – csökkenő mértékben bár, de részben a moratórium miatt is – 16 százalékkal nőtt a tavalyi első kilenc hónaphoz képest – ismertette Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese. A lakáspiac bővülésének köszönhetően a lakáshitelek folyósítása 34 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a Babaváró hitel esetében elmaradt az előző év azonos időszakától. A fogyasztási típusú hiteleknél a személyi kölcsönök folyósítása meghaladta a tavalyi teljesítményt. A kisvállalkozók esetében az új kihelyezés 58 százalékos növekedést mutat éves összehasonlításban. A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – egy év alatt 19 százalékkal 4082 milliárd forintra nőtt szeptember végére, ezen belül a befektetések aránya 59 százalék volt.

A befektetések jövőbeli növekedéshez a továbbra is magas lakossági megtakarítási kedv mellett hozzájárul a Random Capital Zrt. megszerzése is. A szeptember elején megvásárolt brókercéggel közel 22 ezer értékpapírszámla és mintegy 70 milliárd forint megtakarítás érkezik az Erste kötelékébe, miközben a bank olyan know-how birtokába is kerül, melynek segítségével tovább javíthatja szolgáltatásai színvonalát – mondta el Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A vállalati üzletágban az új hitel és kötvény kihelyezés volumene 14 százalékkal növekedett 2020 első kilenc hónapjához képest, így a kötvény- és a hitelállomány együttesen több mint 3 százalékkal haladta meg a tavaly szeptemberi értéket. A kis- és középvállalkozásoknál (kkv) a hitel- és kötvényállomány egy év alatt 14 százalékkal gyarapodott, míg az új kihelyezés 31 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának teljesítményét köszönhetően annak, hogy a kkv-szegmensben az ügyfél-elégedettségi mutatóban továbbra is piacvezető az Erste. A kereskedelmi célú ingatlanoknál az új finanszírozás 57 százalékkal nőtt éves összevetésben, az állomány azonban így is 13 százalékkal csökkent. A nagyvállalatok és önkormányzatok esetében az új kihelyezés volumene 14 százalékkal esett vissza, ugyanakkor a hitel- és kötvényállomány egy év alatt 13 százalékkal növekedett. Az ügyfelek számlaforgalma minden szegmensben 30 százalékot meghaladó mértékben bővült az előző év azonos időszakához képest.

A negyedév végén az Erste Bank és a Deutsche Leasing Hungária Zrt. stratégiai megállapodást írt alá. Az Erste Bank továbbra is képviselteti magát a piacon azokban az ügyfélkörökben és lízingkonstrukciókban, ahol eddig is meghatározó szereplő volt, emellett a Deutsche Leasing Hungaria partnereként, a lízingcéggel együttműködve szolgálja ki azokat az ügyfeleket, amelyeknek az adott eszközfinanszírozási igényét a megállapodás eredményeként még rugalmasabban tudja teljesíteni. A bank aktívan vesz részt a Nemzeti Kötvényprogramban. Az Erste az idei első kilenc hónapban hét kötvényjegyzésben vett részt, összesen több mint 50 milliárd forint értékben – tette hozzá Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Erre számíthatnak jövőre a vállalkozások

Az ünnepek közeledtével az üzleti életben is megkezdődik az évértékelés, illetve a 2022-re kitűzött célok megfogalmazása és a stratégiai tervezés. A hullámzó válsághelyzet és a folytonos bizonytalanság miatt még a legnagyobb piaci szereplők is...

Újabb mesés reklámfilmmel rukkolt elő a Medve

Idén ősszel új termékeket vezetett be a Savencia Fromage & Dairy Hungary Zrt., a Medve darabolt és szeletelt sajtok népszerűsítésére külön reklámfilmet hoztak létre. Az edami, gouda és ementáli sajtok szintén a Medve műhelyében...

Kevés az új autó, pörög a használtimport

Novemberben 11 963 használt személyautót regisztráltak az országban a DataHouse adatai szerint, ami a tavaly novemberi szinthez képest 17,3 százalékos növekedést jelent. Eközben új személygépkocsiból csupán 9 495 darabot helyeztek forgalomba az előző hónapban,...

Akadálymentesítik a MediaMarkt üzleteit

Magyarországon a mérési módszertantól függően fél- és másfélmillió közöttire tehető azon emberek száma, akiket egészségi állapotuk korlátoz abban, hogy kiteljesítsék az életüket. Pedig ők is, mint bárki más, szeretnének teljes értékű életet élni, de...

Okosotthonra vágynak a magyarok

Minden harmadik válaszadó tervezi, hogy belekezd otthona „felokosításába”, a legtöbben 50 és 100 ezer forint között költenének erre – derül ki a Schneider Electric online felméréséből. Az idén a világ legfenntarthatóbb vállalatának választott cég...

Zöld díjat söpört be az Erste

Az Erste Alapkezelő Zrt. nyerte el 2021-ben a Zöld Befektetési Alapkezelő elismerést a Magyar Nemzeti Banktól. A jegybank két éve hirdette meg először a Zöld Pénzügyek Díjat, amelyben a legzöldebben működő pénzügyi intézményeket ismeri...

Megvan Karas utódja az NMHH-nál

Koltay Andrást nevezte ki Áder János az NMHH elnökének, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora december 4-től 9 éven át irányíthatja a szervezetet. Elődje, Karas Monika októberben mondott le, kevesebb mint egy évvel megbízása...

Budapesti és szolnoki frekvenciák találtak gazdára

Budapesten a Katolikus Rádió Zrt., Szolnokon a Best Radio Kft. nyert újabb frekvenciát a Médiatanács döntése alapján. Az egykor a Klubrádió által használt frekvencia értékesítését is megkezdik. A Médiatanács eredményt hirdetett a Budapest 102,1...

Így hatott a régiós reklámpiacra a járvány

A járvány következtében átalakultak a tartalomfogyasztási szokások, és régiós szinten 1,2 milliárd euróval estek a reklámköltések 2020-ban, a magyar állam azonban 21 százalékkal többet fordított hirdetésekre az egy évvel korábbihoz képest, ennek jelentős részét...

Így találhatnak befektetőt a startupok

Rohamléptekben növekszik a budapesti startup ökoszisztéma, az induló cégek pedig egyre több finanszírozási lehetőség közül választhatnak. A Start it @K&H hazai kockázati tőkebefektetők és angyalbefektetők bevonásával szervezett befektetői napján a legnépszerűbb megoldásokról és a...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Újra képernyőre kerül a Pénzt vagy éveket!

Visszatér a képernyőre a Pénzt vagy éveket!, a vetélkedő új évadában a sztárpároknak továbbra is csak annyi a dolguk, hogy kitalálják az előttük álló civil emberek életkorát, és ha ügyesen játszanak, akár 10 millió...

Erre számíthatnak jövőre a vállalkozások

Az ünnepek közeledtével az üzleti életben is megkezdődik az évértékelés, illetve a 2022-re kitűzött célok megfogalmazása és a stratégiai tervezés. A hullámzó válsághelyzet és a folytonos bizonytalanság miatt még a legnagyobb piaci szereplők is...

Újabb mesés reklámfilmmel rukkolt elő a Medve

Idén ősszel új termékeket vezetett be a Savencia Fromage & Dairy Hungary Zrt., a Medve darabolt és szeletelt sajtok népszerűsítésére külön reklámfilmet hoztak létre. Az edami, gouda és ementáli sajtok szintén a Medve műhelyében...

Kevés az új autó, pörög a használtimport

Novemberben 11 963 használt személyautót regisztráltak az országban a DataHouse adatai szerint, ami a tavaly novemberi szinthez képest 17,3 százalékos növekedést jelent. Eközben új személygépkocsiból csupán 9 495 darabot helyeztek forgalomba az előző hónapban,...

Akadálymentesítik a MediaMarkt üzleteit

Magyarországon a mérési módszertantól függően fél- és másfélmillió közöttire tehető azon emberek száma, akiket egészségi állapotuk korlátoz abban, hogy kiteljesítsék az életüket. Pedig ők is, mint bárki más, szeretnének teljes értékű életet élni, de...
- Hirdetés -

CMO

Már létező folyamatokat erősített fel a COVID

Hunyady Beatrix Euronics, marketingigazgató Az év vége kiemelt időszak a kereskedelemben, milyen kampánnyal készül az Euronics? A november-december értékesítés szempontjából az év 2 legfontosabb hónapja a műszaki kereskedelemben, a tavalyi évben a teljes céges árbevételünk közel 30...

Nagy a türelmetlenség a fiatalokban

Szili Tímea Futureal Group & Cordia Group, marketing- és kommunikációs igazgató   - Kicsivel több mint két hónapja nyílt meg a Futureal Group & Cordia Group fejlesztésében megvalósult Etele Plaza, mennyire váltotta be eddig a hozzá fűzött...

A kitaposott út biztonsága illúzió

Takács Borbála Adevinta Hungary, marketingigazgató   - Több évtizedes ügynökségi múlt után most ügyféloldalon folytatod. Miért döntöttél a változtatás mellett? - A váltás gondolata régóta érlelődött bennem. Húsz évet töltöttem ügynökségi oldalon, ez nagyon hosszú idő, ami rengeteg...

Most még tart a „történelmet írunk éppen” katarzisa

Szauter Zsolt eMAG és Extreme Digital, marketingigazgató   - Nagyon pörög itthon az online vásárlás, milyen élmény volt ebben a közegben átvenni a legnagyobb hazai e-kereskedelmi cég marketingjének irányítását? - Természetesen büszke vagyok arra, hogy engem választottak erre...

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Zöld díjat söpört be az Erste

Az Erste Alapkezelő Zrt. nyerte el 2021-ben a Zöld Befektetési Alapkezelő elismerést a Magyar Nemzeti Banktól. A jegybank két éve hirdette meg először a Zöld Pénzügyek Díjat, amelyben a legzöldebben működő pénzügyi intézményeket ismeri...

Zöld fogadalmak karácsonyra

Egy újabb csoki fondue a céges karácsonyon, már van egy a szekrényben, sohasem használom. Tetszetős „Boldog Karácsonyt” bögre egy baráttól, de már roskadásig tele a polc bögrékkel. Egy ing a nagynénitől, ami természetesen nem...

Újrahasznosított műanyaggal erősít a TotalEnergies

A TotalEnergies felavatta Synova nevű üzemének normandiai bővítését, mely vezető vállalat az újrahasznosított polipropilén gyártásában. A TotalEnergies ezzel megduplázza az újrahasznosítható műanyagok mechanikai feldolgozására szolgáló termelési kapacitását, hogy kielégítse a fenntartható anyagok iránti növekvő...

DATA