- Hirdetés -

Erre számíthatunk jövőre

|

- Hirdetés -

Hanglejtéssel, arckifejezésekkel és testbeszéddel irányítható eszközöket vizionálnak a fogyasztók 2018-ra – derül ki az Ericsson felméréséből. Jövőre okos fülhallgatókkal alszunk, és a mesterséges intelligenciának köszönhetően a hirdetések megkülönböztethetetlenek lesznek a tényleges termékektől.
Az Ericsson ConsumerLab a technológiai újítások korai befogadói körében végzett közvélemény-kutatást, amely alapján idén hetedik alkalommal adta közre a várható fogyasztói trendekről szóló, éves jelentését „A 10 legfontosabb fogyasztói trend 2018-ban” címmel.
A jelentés tanulsága szerint a piac paradigmaváltáson megy keresztül, mivel a fogyasztók elvárása egyre inkább az, hogy digitális technológiai eszközeinket emberi interakciókkal irányíthassuk – azaz a hanggal és érintéssel történő irányítás helyét átveszi a testbeszéddel, arckifejezésekkel és hanglejtéssel való irányítás, ami nagyban megkönnyíti a gyorsuló technológiai változások követését, az újabb és újabb eszközök kezelését.
Így foglalható össze a 10 legfontosabb fogyasztói trend 2018-ra és az azt követő időszakra:
A gépeket testünkkel irányíthatjuk: Az intelligens hangutasításokat használók több mint fele úgy gondolja, hogy a technológiai eszközök rövidesen ugyanúgy értik majd testbeszédünket, arckifejezéseinket, intonációnkat, mintha emberek lennének. A válaszadók kétharmada szerint erre akár már 3 éven belül is sor kerülhet.
Kiterjesztett hallás: A fogyasztók 63 százaléka szívesen használna olyan fülhallgatót, amely valós idejű szinkrontolmácsolásra képes. A válaszadók 52 százaléka egy családtag horkolását szeretné kiszűrni vele.
Örökös kezdők: A válaszadók 30 százaléka szerint az új technológiák miatt egyre nehezebb készségeik és ismereteik napra készen tartása. Ugyanakkor az új technológiáknak köszönhetően azonnal új területek szakértőivé is válhatunk. A válaszadók 46 százaléka szerint az internet lehetővé teszi számunkra, hogy minden korábbinál gyorsabban tanuljunk meg és gyorsabban is felejtsünk el készségeket és ismereteket.
Közösségi közvetítés: A közösségi médiát egyre inkább kisajátítják a hagyományos hirdetők. De a fogyasztók fele úgy gondolja, hogy a mesterséges intelligencia hasznos lehet a közösségi oldalakra felkerülő információk ellenőrzéséhez.
Intelligens hirdetések: A hirdetések túlságosan is tökéletessé válhatnak. A kiterjesztett és virtuális valóság (AR/VR) felhasználók több mint fele szerint a közeljövőben a hirdetések annyira realisztikusak lehetnek, hogy az élmény gyakorlatilag helyettesítheti a terméket.
Ijesztő kommunikáció: A válaszadók 50 százaléka ijesztőnek tartaná, ha ember és robot között nem lehetne egyértelmű különbséget tenni. 40 százalék még azt is ijesztőnek tartaná, ha okostelefonja képes lenne a hangulatváltozásaira reagálni.
Elkényelmesedő társadalom: A tanulók és dolgozók 32 százaléka szerint nincs szükségük munkára ahhoz, hogy teljes értékű életet élhessenek. 40 százalék szeretné, ha helyettük robot dolgozna és keresne pénzt, így több szabadidejük lenne.
Séta a fényképekben: Képzeljük csak el, milyen érzés lehet besétálni egy fényképbe és újra átélni emlékeinket. A válaszadók háromnegyede szerint akár 5 éven belül már besétálhatunk az okostelefonnal készült fényképeinkbe virtuális valóság alkalmazással.
Utak a levegőben: A városokban az utak zsúfoltak, de a légtér még szabad. A válaszadók 39 százaléka szerint városukban légifolyosókat kellene kialakítani drónok és repülő járművek számára. De ugyanennyien tartanak attól, hogy egy drón a fejükre eshet.
A feltöltött jövő: A hálózatba kapcsolt világban elengedhetetlen a folyamatos feltöltöttség. A válaszadók több mint 80 százaléka szerint 5 éven belül olyan nagykapacitású akkumulátorokat használunk majd, amelyekkel az állandó töltés problémája lekerül a napirendről.
Michael Björn, az Ericsson ConsumerLab kutatási vezetője elmondta: „A közeljövőben a készülékeken már nem lesznek gombok vagy kapcsolók, és okostelefonunkon keresztül sem kell majd digitálisan irányítanunk őket. Azért is szükséges ez a változás, mert az embereknek nagyon nehéz lenne elsajátítaniuk minden egyes új kezelőfelület ismeretét, ahányszor egy új készülék csatlakozik az dolgok internete hálózathoz.
Jelenleg még minden készülékünk beállítását és kezelését ismernünk kell. A jövőben viszont sokkal inkább a készülékeink fognak ismerni minket. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, a készülékeknek komplex emberi interakciókra épülő adatokat kell a felhőbe továbbítaniuk és ezredmásodpercek alatt intuitív módon reagálniuk – ami jelentős követelményeket támaszt a következő generációs adatátviteli megoldásokkal szemben”.
A „10 legújabb fogyasztói trend 2018-ban” című jelentés az Ericsson ConsumerLab több mint 22 éves, globális kutatási tevékenységének eredményein, illetve 10 világváros haladó internet felhasználóinak körében, 2017. októberében végzett online felmérés eredményein alapszik. Bár a tanulmány összességében 30 millió fogyasztót képvisel, a résztvevők a technológiai újítások átvételében élen járó fogyasztók, ezért véleményük kiemelten fontos a jövőbeni trendek vizsgálata során, az eredmények világszintre is levetíthetők.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A Miele a Mediatort választotta

2022 szeptemberétől a Mediator felel a német prémiumkategóriás háztartásieszköz-gyártó, a Miele teljeskörű magyarországi kommunikációjáért.A határozatlan időre szóló együttműködés során a full service ügynökség feladatai közé tartozik a kreatív tervezés és gyártás, a médiatervezés és...

George Clooney-val kampányol a Nespresso

A George Clooney szereplésével készült The Empty cup kampányban a Nespresso rávilágít a kockázatra, amelyet az éghajlatváltozás jelent a kávétermelő közösségekre, és a márka megerősíti hosszú távú elkötelezettségét a világ legjobb kávéinak megőrzése iránt.A...

Idén négyszer annyit repültek a magyarok, mint 2021-ben

Az idei nyáron a magyarok és a románok repültek a legtöbbet Londonba – derül ki a Kiwi.com adataiból. A csehek és szlovákok szeretnek leginkább előre tervezni, ők több mint egy hónappal az utazás előtt...

Nemzetközi meccsekkel tér vissza az NBA

Utoljára 2020. január 24-én rendeztek NBA-meccset az USA-n és Kanadán kívül, akkor a Milwaukee Bucks és a Charlotte Hornets lépett pályára Párizsban. A COVID megnehezítette az ilyen meccsek szervezését, de több mint 2,5 év...

Idén is díjazták a kutatónőket

Miért nem hatnak minden esetben az antibiotikumok és mi köze ennek a tartósítószerekhez? Hogyan juthat be a gyógyszerek nagymolekulájú hatóanyaga a gondosan védett sejtbe? Mennyivel gyorsítja a mesterséges intelligencia a gyógyszerfejlesztések hosszadalmas tesztelési folyamatait?...

Itthon is terjednek a gyerekeket veszélyeztető online kihívások

„Újabb halálos kihívás terjed a gyerekek között” – gyakori cím a médiában, de sajnos sokan nem is sejtik, hogy miről szól egy-egy virtuális kihívás és mitől veszélyes. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH)...

Így készíthetsz lélegzetelállító őszi fotókat

Vége a nyaralásnak, hűl az idő, és fokozatosan veszi fel a természet is őszi színeit. Az új évszak remek lehetőségeket biztosít arra, hogy kiránduljunk vagy utazzunk, ott pedig egyedi felvételeket készíthessünk. Akár bakancsot húzunk,...

Jobban teljesítenek a magas EQ-val rendelkező márkák

A magasabb érzelmi intelligenciát (EQ) közvetítő márkák gyorsabban nőnek versenytársaiknál, és részvényeik is jelentősen felülteljesítik a tőzsdeindexeket – derül ki a dentsu-hoz tartozó Carat médiaügynökség közelmúltban elvégzett globális kutatásából.A márka EQ-nak (MEQ) a márkák...

Még több sportot nézünk a tévében

Nőtt a sportközvetítések népszerűsége a tévénézők körében, az Altman Solon felmérése során vizsgált 8 ország mindegyikében béővült az ilyen műsorokat is nézők aránya az elmúlt két évben. Az Egyesült Királyságban, Olaszországban és Franciaországban mértek...

Kevesebb a mentalitásában stabil munkavállaló

Csökken a fluktuáció mértéke a munkaszervezetekben. Mielőtt azonban a HR osztályokon pukkanna a pezsgő, fontos látnunk az okokat, mert bár furcsán hangozhat, ez a csökkenés káros is lehet, ennek hátterében pedig a kevéssé őszinte...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Átadták a legrangosabb hazai designdíjakat

Többek között az év magyar designtermékét, az év enteriőrjét és az év márkáját díjazták az ELLE Decoration International Design Awards (EDIDA) Hungary-n. A nívós szakmai elismerést nemzetközi szinten is a design Oscar díjának tartják,...

A Miele a Mediatort választotta

2022 szeptemberétől a Mediator felel a német prémiumkategóriás háztartásieszköz-gyártó, a Miele teljeskörű magyarországi kommunikációjáért.A határozatlan időre szóló együttműködés során a full service ügynökség feladatai közé tartozik a kreatív tervezés és gyártás, a médiatervezés és...

George Clooney-val kampányol a Nespresso

A George Clooney szereplésével készült The Empty cup kampányban a Nespresso rávilágít a kockázatra, amelyet az éghajlatváltozás jelent a kávétermelő közösségekre, és a márka megerősíti hosszú távú elkötelezettségét a világ legjobb kávéinak megőrzése iránt.A...

Idén négyszer annyit repültek a magyarok, mint 2021-ben

Az idei nyáron a magyarok és a románok repültek a legtöbbet Londonba – derül ki a Kiwi.com adataiból. A csehek és szlovákok szeretnek leginkább előre tervezni, ők több mint egy hónappal az utazás előtt...

Nemzetközi meccsekkel tér vissza az NBA

Utoljára 2020. január 24-én rendeztek NBA-meccset az USA-n és Kanadán kívül, akkor a Milwaukee Bucks és a Charlotte Hornets lépett pályára Párizsban. A COVID megnehezítette az ilyen meccsek szervezését, de több mint 2,5 év...
- Hirdetés -

Don't Miss

Kevesebb a mentalitásában stabil munkavállaló

Csökken a fluktuáció mértéke a munkaszervezetekben. Mielőtt azonban a HR osztályokon pukkanna a pezsgő, fontos látnunk az okokat, mert bár furcsán hangozhat, ez a csökkenés káros is lehet, ennek hátterében pedig a kevéssé őszinte...

Felveszik a versenyt a helyi rádióadók

Mennyien hallgatják a helyi rádiókat, milyen lehetőségeik vannak a reklámpiacon ezeknek az adóknak – többek között erről is beszélt Ürge Dezső, a Helyi Rádiók Országos Egyesületének (Heroe) elnöke. - Jelenleg a teljes napi rádiós elérésnek...

Nem szabad leírni a rádiózást

A rádió népszerűsége töretlen és a reklámbevételei is folyamatosan növekedtek. Persze nem olyan ütemben, ahogy a teljes piac nőtt, ezért a teljes piaci share összességében csökkent, de a rádió messze nem a haláltusáját vívja...

Ha szabad a kezünk, vásárolunk

Most már sehol nem húzzák fel a szemöldöküket a boltosok, ha a telefonomat, netalántán az órámat érintem oda a fizetésnél a terminálhoz – mondta el Mondovics Péter az mmonline.hu-nak adott interjúban. A Mastercard marketing...
Samu Tímea

Az out-of-home-nak van egy szuperereje

A mi területünkön kreativitással és innovációval tudunk úrrá lenni a helyzeten, amelyet edukációs funkciónak is ki kell egészítenie, különösen a digitális felületeken – állítja Samu Tímea. A JCDecaux Hungary vezérigazgatója az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

George Clooney-val kampányol a Nespresso

A George Clooney szereplésével készült The Empty cup kampányban a Nespresso rávilágít a kockázatra, amelyet az éghajlatváltozás jelent a kávétermelő közösségekre, és a márka megerősíti hosszú távú elkötelezettségét a világ legjobb kávéinak megőrzése iránt.A...

Díjat nyert a Danone Műanyag Kisokosa

A bolygónk jövője egyre égetőbb kérdés mindennapjainknak. A zöldebb megoldások kapcsán azonban nem csak a különböző szervezetekre kell számítanunk, hanem önmagunkra is, hiszen immár elengedhetetlen, hogy háztartásonként is lépéseket tegyünk a fenntarthatóságért. A Danone...

Tovább zöldült a SPAR

A SPAR Ausztria csoport országaiban (Magyarország, Észak-Olaszország, Szlovénia, Horvátország) jelentős eredményeket sikerült elérni a vállalatcsoport környezeti fenntarthatósági stratégiájának égisze alatt: az utóbbi egy év során negyedével csökkent az üvegházhatású gázkibocsátás a résztvevő országok összesített...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....