Ettől függ a hazai webshopok sikere

A hazai e-kereskedelemnek hihetetlen lökést adott a COVID, hiszen a járvány miatt a legtöbben áttértek a házhoz szállításra. A járvány lecsengése után azonban megtorpant az e-kereskedelem növekedési üteme, amibe az olcsó kínai, török webáruházak hoztak ismét nagy változást. Ez egyben azt is jelenti, hogy egyértelműen az import e-kereskedelem lett 2024-ben a növekedés motorja. A magyar e-kereskedőktől a globális és régiós szereplőkkel folytatott verseny egyre fejlettebb szolgáltatásokat, technológiai innovációt és magas szintű vásárlói élményt követel – állítják az Auchan e-com szakértői.

Az e-kereskedők a legnagyobb problémát a vásárlóerő csökkenésén kívül a hirdetési költségek emelkedésében, a kiskereskedelmi árak növekedésében, valamint a kínai kereskedők szerepének erősödésében látják. Utóbbiak szerencsére kevésbé érintik az élelmiszerkereskedelmet.

„Az Auchan például a hiperekre jellemző, széles áruválasztéka mellett a minőséggel és a megbízhatósággal, valamint a tavalyinál tartósan olcsóbb áraival igyekszik felvenni a versenyt. Emellett úgy látjuk, hogy muszáj összekapcsolnunk és átjárhatóvá tennünk az értékesítési csatornáinkat, hogy a vásárló akár egy tranzakción belül is a számára legmegfelelőbbet és legkényelmesebbet választhassa” – mondta el Nagy Attila, az Auchan értékesítési igazgatója.

Az Auchan Online Áruházában több mint 25 000-féle termék közül lehet választani. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy bár az Auchan Magyarországon 24 üzlettel van jelen, még a legkisebb településen is bárki számára elérhető az árukészlete házhoz rendeléssel. Főként tartós élelmiszert, illetve napi és kisebb tartós fogyasztási cikkeket szállítanak az ország számos pontjára.

A legkelendőbbek: a tartós élelmiszerek, az egészséges termékek, a nemzetközi konyha készítményei, a vegyi áruk, az illatszerek, a babafelszerelés, az állateledel, a konyhai eszközök, a fürdőszobai felszerelés, a lakásdekorációs termékek, a papíráru, az autóápolási termékek és a kisebb lakásfelújításhoz szükséges eszközök. A megrendelt termékeket akár két munkanapon belül célba juttatják. Házhozszállítás esetén érdemes a hozzáadott csomagolás nélküli szállítási módot választani, mert így átvételkor tételesen át tudja a vásárló nézni, hogy a rendelése hiánytalanul megérkezett. Lehet tartós élelmiszert is GLS és Foxpost csomagautomatába is rendelni, ha valakinek úgy kényelmesebb.

A kényelem, a minőségi termékválaszték és a kedvező árak, akciók mellett az online területen is egyre nagyobb figyelmet kap a fenntarthatóság. Az Auchan például a tartós élelmiszereket környezetbarát módon, hozzáadott csomagoló- és térkitöltő anyagok nélkül, zárható, többször használatos ládákban, mégis biztonságosan és rendezetten viszi ki a megrendelőkhöz, akik ezt az átadáskor tételesen ellenőrizhetik is. Az áruházlánc célja, hogy a különböző értékesítési csatornáik összehangolásával az Auchan márka öt éven belül mindenki számára mérhetően könnyebben és gyorsabban legyen elérhető az ország bármely pontján.