- Hirdetés -

Extrém táborok nyárra

|

- Hirdetés -

A hagyományos táborok mellett egyre több a különleges témájú: régészkedhet, aki akar, nagyjátékfilm rendezésében segíthet, vagy épp a hazatérő csemeténk kis menedzser lesz, de akkor se csodálkozzunk, ha a tábort követően okos otthonná alakítja a lakást a gyerek!

Már az is sokakat meglepett, hogy a tábornépszerűségi rangsorban első helyen végeztek az informatikai és programozó táborok, míg a második helyre a katonai és military táborok kerültek, de egyre több különleges tábortéma kerül elő, melyekre – akármilyen meglepő is – nagy a kereslet!

Maradva a katonai táboroknál, ezek egyes extrémebb verzióiban erdei, vagy épp dzsungel körülmények között kell a táborozóknak végrehajtani egy-egy missziót!

„Amennyire a visszafogottabb szülők a fejükhöz kapnak, legalább annyira élvezik a csemeték, hogy nyakig sárosan kúsznak-másznak az erdőben, teljesen bele tudják magukat élni a misszió fantáziavilágába.” – árulta el Tóth Béla, a Táborfigyelő.hu ügyvezetője.

A hagyományosnak számító kézműves-, lovas-, színjátszó-, vagy sporttáborok mellett egyre több különleges tábor jelenik meg a piacon, amire a gyermekek és szüleik nagyon jól reagálnak!

„Az idei esztendőben foglalható jobb agyféltekés rajztábor, illetve animációs rajzfilmes tábor, ahol a gyermekek rajzai életre kelnek, de van vállalkozási és üzleti műhely nyári tábor, ahol kis menedzsereket képeznek, de elérhető detektív- és szabadulójáték tábor, Harry Potter varázslótábor, sőt régészeti tábor, vagy okos otthon tábor is. Népszerűek a logopédiai táborok, de az a filmes táborunk is, ahol egy bemutatásra kerülő nagyjátékfilm készítésébe leshetnek be a gyerekek, sőt szerepelhetnek is a filmben.” – állítja a Táborfigyelő vezetője.

Általánosan elmondható, hogy a táborok egyre specializáltabbak. Ez azt jelenti, hogy ritkán találni általános filmes tábort, helyette elérhető a Harry Potter tábor, a Gyűrűk ura tábor, vagy a Csillagok háborúja tábor. Ugyanígy tapasztalható mindez az informatika világában is, külön van webfejlesztő tábor, mobilos alkalmazásokat fejlesztő tábor, vagy robotika és programozás. Az egyre speciálisabb tematikájú táborok miatt napjainkban alig találni olyan témát, amiben nem rendeznek külön tábort, így a gyerekek és szüleik igényeit maximálisan ki tudják elégíteni a táborszervezők.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Érdekes jogi kérdéseket vet fel a metaverzum

1996. júniusában, a Szomszédok című legendás sorozat 239. részében Vágási Feri elhatározta, hogy "beszáll az internetbe". Szavait manapság mémek ezrei örökítik meg. Ám ha a szavak mögé pillantunk, e szállóige rámutat a technológiai fejlődés...

Tovább drágultak a lakások

Az év első három hónapjában tovább emelkedtek a lakásárak, azonban az előzetes adatok alapján a hazai ingatlanpiaci forgalom már nem bővült tovább. Uniós összehasonlításban Magyarország 2015. évi bázishoz viszonyított összevont lakáspiaci árindexe továbbra is...

Több mint félmilliárd forint jogdíjat kapnak a színészek

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) 543 millió forint jogdíjat fizet ki több mint 11 ezer – 95 százalékban magyar – előadóművésznek műsoraik televíziós ismétlése után. Az eredetileg szeptember végére tervezett jogdíjfelosztást az EJI...

Korábban indult a tanszervásárlási láz

Míg a korábbi években inkább augusztusban és szeptember elején emelkedtek ki számottevően az iskolaszerek-eladások az eMAG-nál, idén júliusban is volt egy csúcs. A klasszikus tanszerek mellett júniusban a tabletek, júliusban a laptopok eladása is...

LEGO-val erősít az Euronics

Hosszú távú együttműködést kötött az Euronics Műszaki Áruházlánc és a LEGO Csoport. A partnerség értelmében a kreatív, gondolkodásra késztető LEGO játékkészletek válogatott kínálata már megvásárolható az Euronics üzleteiben.Bár a LEGO játékok eddig is széles...

Nem védjük eléggé a gyerekeket az online térben

Sokkal kevésbé képesek felismerni a gyerekek a számukra ártalmas tartalmakat az interneten, mint azt saját bevallásuk szerint állítják ­– állapítja meg egy friss felmérés. Mindeközben a szülők sem feltétlen tudják, hogyan álljanak hozzá gyermekük...

Élőben követhetjük Kimi Raikkönen visszatérését

Az ARENA4 és az ARENA4+ nézői élőben láthatják Magyarországon Kimi Raikkönen visszatérését. A Formula-1-es világbajnok vasárnap este futja élete első NASCAR Cup Series versenyét a Watkins Glen International szupergyors pályáján. Raikkönen tavaly jelentette be...

Ábel Anita lesz a TV2 új napi sorozatának egyik főszereplője

Hazatalálsz címmel készül a TV2 új napi szériája, a Blikk információi szerint a produkcióban tér vissza a sorozatok világába a Szomszédokban ismertté vált Ábel Anita. Az új produkció egy horvát licencen alapuló, történetalapú, helyzetkomikumokra...

Összeállt a Warner Bros. Discovery régiós menedzsmentje

Bemutatták a Warner Bros. Discovery régiós vezetői csapatát, valamint az Európát, Közel-Keletet és Afrikát magában foglaló térség (EMEA) fizetős TV hálózatait és kreatív ügynökségét. Jamie Cooke – akit júniusban neveztek ki a Warner Bros. Discovery...

A streaming megelőzte a kábeltévét

Idén júliusban első alkalommal fordult elő, hogy az Egyesült Államokban a tévézésre szánt időből a streaming tartalmak fogyasztása nagyobb arányt tett ki, mint a kábeltévés műsorok. A Nielsen mérései szerint az amerikai júliusban hetente...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Nagy leégésre számíthatnak a magyarok

Még mindig sokan, háromból egy magyar nyaraló perzselődik a napon 11-15 óra között, a legerősebb UV-sugárzás idején – derült ki a Szallas.hu felméréséből. Minden tizedik válaszadó egyáltalán nem gondoskodik a fényvédelemről. Ráadásul a válaszadók...

Érdekes jogi kérdéseket vet fel a metaverzum

1996. júniusában, a Szomszédok című legendás sorozat 239. részében Vágási Feri elhatározta, hogy "beszáll az internetbe". Szavait manapság mémek ezrei örökítik meg. Ám ha a szavak mögé pillantunk, e szállóige rámutat a technológiai fejlődés...

Tovább drágultak a lakások

Az év első három hónapjában tovább emelkedtek a lakásárak, azonban az előzetes adatok alapján a hazai ingatlanpiaci forgalom már nem bővült tovább. Uniós összehasonlításban Magyarország 2015. évi bázishoz viszonyított összevont lakáspiaci árindexe továbbra is...

Több mint félmilliárd forint jogdíjat kapnak a színészek

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) 543 millió forint jogdíjat fizet ki több mint 11 ezer – 95 százalékban magyar – előadóművésznek műsoraik televíziós ismétlése után. Az eredetileg szeptember végére tervezett jogdíjfelosztást az EJI...

Korábban indult a tanszervásárlási láz

Míg a korábbi években inkább augusztusban és szeptember elején emelkedtek ki számottevően az iskolaszerek-eladások az eMAG-nál, idén júliusban is volt egy csúcs. A klasszikus tanszerek mellett júniusban a tabletek, júliusban a laptopok eladása is...
- Hirdetés -

Don't Miss

Védeni kell a szakmát, a szakembereket, a büdzséket, a fogyasztókat

Most különösen fontos, hogy hitelesen és felelősen használjuk a marketing eszközeit – mutatott rá Bujáki Zsolt. A Porsche Hungaria kommunikációs igazgatója az mmonline.hu-nak beszélt arról is, hogy milyen kihívásokkal szembesül az autóipar és elárulta...

Jobban kell küzdenünk a fogyasztók figyelméért

Egymás gondolatainak meghallgatása, egymás munkáinak megtekintése mindig inspirációt nyújt és elősegíti a megújulásra való készséget, képességet – vallja Mérő Ádám, a Coca Cola Company Consumer & Shopper Connection Director-a. A szakember a szeptember 15-i...

A marketingvezetők jó esetben interdiszciplináris gondolkozók

Manapság a marketing az egyetlen omnipotens diszciplina, amely egy vállalat működésének teljességét képes átfogni – állítja Szabó Béla. A Magyar Telekom márkakommunikációs igazgatója a Marketing Summitot beharangozó interjúsorozatban az mmonline.hu-nak beszélt arról, hogy milyen...

Együtt erősebbek vagyunk

A marketing szakemberek, vezetők szerepe jelentősen megnövekedett a vállalaton belül és az üzleti értékteremtés folyamatában is – mutatott rá Bánhegyi Zsófia. A Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója a szeptember 15-i Marketing Summitot felvezető...

Rekordok éve

A Marketing&Media magazin idén is összeállította a legnagyobb hazai reklámügynökségek listáját a tavalyi üzleti eredmények alapján. Iparági vezetőket is megkérdeztünk arról, hogyan értékelik a múlt évet és mit várnak idén, Biró László, a Mediator...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Eszméletlenül nagy a weboldalak karbonlábnyoma

Egy átlagos internetfelhasználó éves szinten 414 kg károsanyag-kibocsátásért felelős. Egy közepes weboldal pedig 60 kg CO2e éves kibocsátással ugyanakkora környezeti lábnyommal jár, mint 4,3 millió SMS vagy napi 63 percnyi TikTok aktivitás. Bár a...

Újabb lépést tett a fenntarthatóság felé a Samsung

A Samsung jelentős előrelépést tett a mobilkommunikációs üzletág 2025-ös fenntarthatósági céljainak elérése felé. A legfontosabb kezdeményezések közé tartozik az újrahasznosított anyagok továbbfejlesztett használata és beépítése a termékekbe, a környezettudatosabb csomagolás kialakítása, valamint a régebbi...

Újabb környezetvédelmi rekord a Tiszán

Rekordmennyiségű, 2880 zsák hulladék összegyűjtésével zárult a X. Jubileumi Felső-Tiszai PET Kupa. A pillepalackokból épült hajók versenyében a legtöbb hulladékot a Siemens Energy vállalati önkéntesekből és gyerekeikből álló csapata nyerte, akik ezúttal az egy...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....