Ezt jelentette be az RTL a Big Picture-ön

Több új, saját gyártású sorozattal, új reality-vel és visszatérő műsorokkal készül az RTL 2027-re. A médiacég bejelentése szerint tovább épül a Most Wanted világa és érkezik A Nemzet Hülyéje című szórakoztató műsor is.

A Big Picture konferencián az RTL azt is bemutatta, hogyan változik a magyar közönség tartalomfogyasztása. A 18–59 évesek körében a nagyképernyős fogyasztás 28,2 százaléka már nem hagyományos lineáris televíziózás. A 30 év alattiaknál ez az arány eléri a 44 százalékot.

Az RTL stratégiája a különböző platformok együttes erejére épül. A lineáris televízió továbbra is meghatározó tömegelérési eszköz, az RTL+ pedig prémium sporttal, saját gyártású magyar sorozatokkal és folyamatosan érkező, exkluzív premiertartalmakkal kínál önálló streamingélményt.

Az UEFA Bajnokok Ligája is jól példázza a két platform egymást kiegészítő szerepét: a 2026-os döntő közel 2,5 millió embert ért el lineárisan, miközben az RTL+ Premiumon a döntőt követő felhasználók száma megduplázódott az előző évhez képest.

Az RTL tartalmi stratégiájának középpontjában továbbra is a magyar közönség és a saját gyártású magyar tartalmak állnak. A vállalat célja, hogy műsorai a lineáris televízióban, az RTL+-on és digitális felületein is minél több nézőhöz jussanak el, miközben a népszerű produkciók köré új tartalmakat, eseményeket és közönségélményeket épít.

A Big Picture konferencián Kolosi Péter Chief Content Officer, Szabó Balázs Chief Streaming Officer, Fazekas Kira Head of Content Innovation & Business Development, és Szafonov Olga Head Of Streaming Growth közösen mutatták be, hogyan áll össze az RTL 2027-es tartalmi portfóliója.

Új szórakoztató műsorok: Hotel Blöff és A Nemzet Hülyéje

Az RTL 2027-ben is jelentős erőforrásokat fordít magyar saját gyártású tartalmakra. A médiavállalat a november 5-i Big Picture konferencián jelentette be a következő év legfontosabb műsorújdonságait, köztük új szórakoztató formátumokat, realityket, fikciós sorozatokat és visszatérő közönségkedvenceket. Az RTL+ kínálatát új, kifejezetten streamingre fejlesztett produkciók is gazdagítják.

Még idén új stratégiai realityvel jelentkezik az RTL: érkezik a Hotel Blöff, a nemzetközileg ismert Fortune Hotel magyar változata, amelynek házigazdája Gundel Takács Gábor lesz. A műsorban tíz páros költözik be egy luxushotelbe, ahol a játékosoknak a blöff, a stratégia és az aktatáskák cseréje révén kell túljárniuk egymás eszén.

Új szórakoztató formátumként érkezik A Nemzet Hülyéje is. A külföldön, köztük Európában és az Egyesült Államokban már sikerrel bemutatkozott műsor még 2026-ban megérkezik Magyarországra.

Új magyar sorozatok érkeznek

A Válótársak 2015-ös premierje óta az RTL Magyarország 16 különböző magyar heti fikciós sorozat összesen 437 epizódját mutatta be. Ezzel az elmúlt 11 évben a magyar heti sorozatgyártás közel 60 százalékát adta a médiavállalat. A napi sorozatoknál is hasonló az RTL fölénye: 7 sorozattal és 1173 epizóddal a hazai epizódmennyiség közel 65 százalékát adta. Vagyis az RTL mind a heti, mind a napi magyar fikciós sorozatokból egymaga többet készített, mint a teljes hazai piac összes többi szereplője együttvéve.

Az RTL egyik legjelentősebb új fikciós vállalkozása Az ígéret című sorozat, amely a nyolcvanas évek Magyarországára repíti vissza a nézőket. A hétköznap esténként jelentkező produkció főrendezője Kovács Dániel Richárd, akinek nevéhez többek között a Mellékhatás, A Király és a Birodalom is kötődik.

Hamarosan elindul a Gyuri is, amely A mi kis falunk világából nőtt ki. A Lengyel Tamás által alakított Bodri Gyuri családjával Budapestre költözik, az új sorozat pedig a városi életben átélt kalandjaikat követi.

Az RTL+ új, kifejezetten a streamingplatformra készülő prémiumsorozattal is bővíti kínálatát. A Király, a Bróker Marcsi és a Birodalom után 2027-ben érkezik az Aranyszív, Ujj-Mészáros Károly új sorozata.

A platform saját gyártású kínálatának fontos újdonsága a Panelhősök is, amely az RTL+ eddigi legnagyobb saját gyártású beruházása. A sorozatot már a kezdetektől streamingre fejlesztették.

Tovább épül a Most Wanted világa

Az RTL 2027-ben is folytatja egyik legsikeresebb szórakoztató tartalmának történetét: a Most Wanted univerzuma az eredeti formátum mellett jövőre is tartogat majd újdonságot.

A műsor az RTL tartalmi univerzumokra építő stratégiájának egyik meghatározó példája. A Most Wanted története már 2026-ban is túllépett a televízió képernyőjén: a Sziget Fesztiválon zajló események a műsor részévé váltak, a Burger King-el megvalósított együttműködés pedig az éttermekbe is elvitte a történetet. A finálét több száz rajongó közösen nézte meg egy teltházas eseményen.

A Most Wanted világához új formátumok is kapcsolódnak. A visszavágó - Kapj el, ha tudsz után érkezik a The Heist, amelyben a játékosoknak egy szigorúan őrzött páncélteremből kell aranytömböket elrabolniuk. A produkcióban aranykonvoj, üldözés és humor is várja a nézőket. Az RTL+ realitykínálata szintén új produkcióval gazdagodik: érkezik az ASS – Anti Survival Show.

Az RTL a tartalmi univerzumok fejlesztése során arra törekszik, hogy a népszerű műsorok történetei új platformokon és a való életben is folytatódjanak. Ennek másik példája Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban, amelynek premierjét a nézők moziban, az alkotókkal közösen is átélhették, a YouTube-on pedig önálló kísérőműsor kapcsolódott a produkcióhoz.

Visszatérnek az RTL legnépszerűbb műsorai

2026-ban az RTL+-on folytatódik a Nyerő Páros is, amelynek következő évada különleges lesz: korábbi versenyzők térnek vissza új párjukkal, és ez lesz Sebestyén Balázs utolsó Nyerő Párosa.

A következő évben az RTL több meghatározó szórakoztató műsora és sorozata is folytatódik. Új évaddal jelentkezik Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban, A renitens, A mi kis falunk, a Heti Hetes, az X-Faktor, a Cápák között, a The Floor és a Házasodna a gazda.

2027-ben visszatér a Sztárbox is, így az RTL ismét nagyszabású bokszmérkőzésekkel készül a nézőknek. Valamint visszatér a Legjobb ajánlat is.

Az idei karácsonyi kínálatból sem hiányozhat az egyik legnépszerűbb ünnepi filmsorozat: a Reszkessetek, betörők! trilógia 2026-ban visszatér az RTL-re.

Új közéleti műsor és megújuló lineáris kínálat

Az RTL hírszolgáltatása 2027-ben új közéleti műsorral bővül. Érkezik az Összkép, amely minden hétköznap azonos időpontban lesz elérhető a YouTube-on, majd még aznap este az RTL-en is.

Az új, aktuális közéleti hírműsorban a napi események mellett több idő jut a háttér bemutatására, az összefüggések feltárására és a beszélgetésekre.

Az RTL a lineáris csatornaportfólióját is továbbfejleszti. Januárban elindul a PRIZMA, az új általános szórakoztató csatorna, amely tovább gazdagítja a vállalat televíziós kínálatát.