- Hirdetés -

Ezt jósolják 2023-ra a szerkesztőbizottság tagjai – 2. rész

|

- Hirdetés -

A Marketing&Media magazin idén is felkérte a szerkesztőbizottsága tagjait, hogy értékeljék a 2022-es évet és fogalmazzák meg, hogy mit várnak 2023-tól, mire számítanak jövőre. Összeállításunk második részéből kiderül, hogy a legnagyobb hazai sales house-ok vezetői mit gondolnak a reklámpiac 2023-as alakulásáról és az is, hogy milyen terveik vannak a következő évre a meghatározó ügynökségeknek.

Ritter Tamás, Marketing&Media, managingpartner

Hadakozik bennem az optimista és a paranoid énem. Egyfelől látatlanban aláírnám az idei évi számokat jövőre, mert kevés olyan körülményt látok makroszinten, ami segíthetné a működésünket, és akkor szándékosan finoman fogalmaztam. Ugyanakkor továbbra is hiszek abban, hogy céges és iparági szinten is az a feladat, hogy ezt a nem könnyű helyzetet kezeljük. Azt látom, és nagyon örülök annak, hogy az ügyfelek, illetve a beszállítók, a médiumok között egyre gördülékenyebb és sokszintű a párbeszéd. Ez sokat változott az utóbbi pár évben előnyére. Nagyon sok közös cél és érdek van iparági szinten a különböző szektorok és cégek között, amit sokan felismertek, és a legtöbb esetben egy ártárgyaláskor az ellenérdekeltség ellenére együttműködő partneri kapcsolat alakul ki. A beszállítónak szüksége van az ügyfélre, a büdzsére, az ügyfélnek pedig szüksége van egy megbízható, állandóan jó minőséget garantáló beszállítóra. Közös az érdek.

Kis cégként szerintem nincs más esély túlélni, mint új ötleteket, projekteket, kreativitást és még több munkát belefektetni. Új platformot, rádióműsort, podcastot indítottunk útjára, ami remélem, tovább erősíti a brandünket és ezáltal minket a piacon. A print mellett tovább erősítjük digitális jelenlétünket is.

 

Hinora Ferenc, Positive Adamsky, CEO, founder

A bizonytalanság tetten érhető, nehéz megmondani, hogy pontosan mi fog történni. Az ügyfélportfóliónkban vannak olyan szegmensek, ágazatok, ahol legfeljebb két hétre vagy egy hónapra látnak előre. A mi szakmánkban pontosabb tervezést negyedéves szinten lehet folytatni. Természetesen a havi fix díjak, megbízások adnak egy gerincet, de a kampányok, a projektek nagymértékben meghatározzák egy adott év ívét. A 2022-es esztendőt elvitte a lendület, sőt, nálunk még a negyedik negyedévben is összejöttek olyan kampányok, amikre nem is számítottunk. Ezért semmiképp sem szeretném temetni a 2023-at.

Ránk jellemző, hogy annyi tervünk, projektünk, feladatunk van, hogy az hosszú évekre megtölt bennünket. Az infrastruktúra, az operáció, a pénzügyek, az ügyfélkezelés, a HR, az üzletfejlesztés és a saját brandünk esetén vannak kihívások, tartalékok, de a sales, valamint az ügyfélportfólió-erősítés továbbra is fontos számunkra. A nemzetközi piacokon való helytállás kiemelt fókuszpont, emellett az akvizíciós stratégiánkat is szeretnénk tovább folytatni.

 

Dudás Gergely, RTL, kereskedelmi igazgató

Izgalmas és mozgalmas évre számítok jövőre. A gazdasági klíma változásának biztosan lesz hatása a hirdetési és a médiaiparra, azonban a televízió az ilyen helyzetekben eddig is bizonyította, hogy nagyon költséghatékony és továbbra is nagy tömegű elérést biztosít a hirdetők számára. A tévés tartalmak fogyasztása a mindennapi életünk szerves része, bármilyen platformon követjük is a kedvenc műsorainkat. A hirdetőknek pedig épp erre van szükségük a növekvő versenyben: elérésre és figyelemre.

Tervből és ambícióból jövőre sem lesz hiány! A hirdetési piacon a célunk mindenképpen az, hogy a videós reklámok mellett megerősítsük a pozícióinkat a displayhirdetések tekintetében is az rtl.hu-val.

 

Hidvégi Krisztina, Lounge Group, médiaigazgató

A vezetőknek jó néhány kompromisszumot kell mérlegelniük. Egyrészt a vállalat számos területén több és gyakoribb tudatosabb és rugalmasabb lépést kell tenni, másrészt pedig például többet szükséges befektetni a tehetségekbe és a kulcsemberekbe. Az ebben való egyensúly és a mentalitásban stabil munkaerő megtalálása, valamint fenntartása már az előző évben is kiemelt feladat volt, és ebben látom a következő év egy jelentős kezelendő területét is. Például a stabilitás keresése együtt jár a munkahelyhez való erősebb kötődéssel, ezért olyan következményekkel is számolni kell, mint az úgynevezett quiet quitting. Az ilyen munkaszervezeti kockázatok esetén felértékelődik a vezetők coach szerepének fontossága, a munkavállalók hozzáállásának vezetői fókuszba helyezése, valamint a rendszeres és célzott kommunikáció.

 

Nyomárkay Kázmér, Marketing&Media, stratégiai igazgató

Szerintem csak a bizonytalanság biztos. Nem hiszem, hogy lenne ember, aki jó eséllyel meg tudná jósolni, mikor és hogyan lesz vége a háborúnak, az egész Európára jellemző recessziós veszély pedig a mi szakmánk, a média- és reklámpiac számára is folyamatos kihívást jelent majd az új évben is.

Igyekszünk mi is lépéseket tenni a 360 fokos multimédia-megoldás irányába. Mostantól nemcsak a már megszokott csatornáink – Marketing&Media magazin, mmonline.hu, napi hírlevelünk – segítségével juttathatják célba üzeneteiket partnereink. A Business Lounge című, a radiocaféval közös rádióműsorunk is csatasorba állt, amely kéthetente a 98.0 Mhz-en hallható.

 

Gulyás János, Wavemaker, ügyvezető igazgató

Itt vagyunk november végén, de még mindig nehezen látható, hogy mi lesz jövőre. A mi ügyfeleink nincsenek pániküzemmódban, és aki már briefelt jövőre, az nominálisan nagyobb büdzsét mondott 23-ra, mint 22-ben – persze ne beszéljünk reálértékről vagy euróban kifejezett büdzséről. Nagy öröm, hogy úgy néz ki, legalább a reklámadó nem tér vissza jövőre, de ezzel együtt nehéz és bizonytalan évnek látom a 23-at.

Továbbra is erősítjük az integrált szolgáltatásainkat és egyre többet dolgozunk külföldre, euróban! Nagyon megy a DCO, a Precision Marketing üzletágunk és természetesen a klasszikusnak tekinthető médiaügynökségi szolgáltatásaink terén is van néhány olyan eredeti gondolatunk, amely segíti az ügyfeleinket, hogy egy lépéssel a versenytársaik előtt járjanak.

 

Szabó Edina, OMG, ügyvezető igazgató

A jövő év tekintetében meghatározó lesz a belső fogyasztás ütemének változása, mivel a reklámköltés elsősorban a belső fogyasztás alakulásától függ. A jelen piaci helyzetben a háztartások szabadon felhasználható jövedelme nagyrészt csökken, ami várhatóan stagnáló reklámpiacot eredményez jövőre. Az ügynökségünk továbbra is az ügyfeleinkkel való hosszú távú partneri együttműködések iránt elkötelezett, különösen igaz ez a nehezebb piaci körülmények között.

 

Guttengéber Csaba, Atmedia, ügyvezető igazgató

Nyilvánvalóan nem ez lesz a legkönnyebb évünk, de reméljük, hogy akár jobban is alakulhat, mint ahogyan ezt ebben a pillanatban látjuk. A tévépiacon stagnálást várunk, az online portfóliónk továbbra is dinamikusan nő, a rádiópiac építésében pedig 23-ban is oroszlánrészt vállalunk. Bízunk abban, hogy a piaci szereplők megtanulták már, hogy bármekkora is legyen a válság, hirdetni kell, hiszen könnyebb megtartani a piaci részesedést, mint visszaszerezni azt, ami esetleg már elveszett.

Többféle forgatókönyvünk van, hiszen egy ennyire turbulens piacon gyorsan kell alkalmazkodni. Új irányok nincsenek, megyünk tovább azon az úton, amin járunk, a multimédiás koncepciónkat visszük tovább, immár a saját podcastplatformunkkal kiegészítve.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ez lehet az okosmobilok jövője

Abu-Dzabiban, a Fortune Global Forum 2023-on Dr. Ray Guo, a HONOR marketingigazgatója beszélt az okos készülékek jövőjéről. Egyéb vállalati vezetőkkel tárgyalta az intelligens világ jövőképét, kitérve a hajlítható eszközök népszerűségére, a mesterséges intelligenciára és...

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Szoboszlaival kezdi az új évet a Network4

December 3-án a MATCH4-en láthatják a szurkolók, ahogyan a Liverpool a Fulhamet fogadja, közvetlenül karácsony előtt, december 20-án pedig a Liverpool - West Ham Ligakupa-negyeddöntő kerül képernyőre. A rajongóknak jól indul az új év...

Jeges izgalmak a Sport TV-n

Nem volt még arra példa Magyarországon, hogy televízióban is követhető legyen az U20-as divízió 1/A jégkorong-világbajnokság. A Sport TV azonban december 10-16. között élőben közvetíti a magyar válogatott mérkőzéseit a hazai eseményről.December 10. és...

Hatalmas a különbség a borvidékek ingatlanárai között

Magyarország hat borrégiója közül az Etyek-Budai, a Móri, a Neszmélyi, a Pannonhalmi és a Soproni borvidéket magában foglaló Felső-Pannon borrégióban volt a legdrágább, csaknem 500 ezer forint a lakások négyzetmétere 2022-2023-ban. A legalacsonyabb, négyzetméterenkénti...

Automata boltot nyitott a Spar

Mesterséges intelligencián alapuló, pénztáros és eladók nélküli SPAR automata üzlet működött két napon át Budapesten, Európa legnagyobb Sneakerness fesztiválján. Az elsősorban a Z-generáció tagjainak szánt szolgáltatás teszt-üzemmódban dolgozott, de a mobil „Satellit Store S”...

Messze még a hazai cégek valódi felelősségvállalása

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a szociális és környezeti problémák hatékony kezelésére – derül ki a WHC Csoport és a Scale Impact...

Egyre tudatosabbak a magyar munkavállalók

A munkavállalók háromnegyede tartja fontosnak a munka és a magánélet összeegyeztethetőségét – derült ki a Családbarát Magyarország Központ munkaerőpiaci kutatásából. Az országos reprezentatív felmérés célja elsősorban a magyarországi atipikus foglalkoztatási helyzet feltárása volt, különösképpen...

Különleges kiállítással ünnepel a Népszava

1873-tól napjainkig vezeti végig a látogatót a magyar újságírás legnagyobb hagyományokkal bíró, folyamatosan máig is aktív napilapjának címoldalain keresztül a Fuga Építészeti Központban november 29-én nyíló kiállítás. A történelem nagy viharait is túlélő, idén...

Nagyot ment „A LEGO Oroszlán” az idei Effie-n

A marketing Oscarjaként is emlegetett Effie hazai versenyének nagy győztese a három Arannyal és a Platina Effie-vel jutalmazott „A LEGO Oroszlán” című pályamű lett. A LEGO Hungary és a Red Lemon Media kampánya az...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Erős lehet az év vége az ingatlanpiacon

Nem csak az üzletekben, az ingatlanpiacon, a pénzintézetekben és a hivatalokban is dömpingre számítanak a Duna House és a Credipass szakértői idén decemberben. A befektetők ingatlanvásárlási kedvét az inflációkövető állampapír kivezetése erősítheti a megszokottnál...

Ez lehet az okosmobilok jövője

Abu-Dzabiban, a Fortune Global Forum 2023-on Dr. Ray Guo, a HONOR marketingigazgatója beszélt az okos készülékek jövőjéről. Egyéb vállalati vezetőkkel tárgyalta az intelligens világ jövőképét, kitérve a hajlítható eszközök népszerűségére, a mesterséges intelligenciára és...

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Szoboszlaival kezdi az új évet a Network4

December 3-án a MATCH4-en láthatják a szurkolók, ahogyan a Liverpool a Fulhamet fogadja, közvetlenül karácsony előtt, december 20-án pedig a Liverpool - West Ham Ligakupa-negyeddöntő kerül képernyőre. A rajongóknak jól indul az új év...

Jeges izgalmak a Sport TV-n

Nem volt még arra példa Magyarországon, hogy televízióban is követhető legyen az U20-as divízió 1/A jégkorong-világbajnokság. A Sport TV azonban december 10-16. között élőben közvetíti a magyar válogatott mérkőzéseit a hazai eseményről.December 10. és...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...

Fókuszban a multiplatform növekedés

A lineáris piac lassan elérheti a maximumát, és egyre inkább van egy olyan típusú közönség, amelyik a streaming felé fordul – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Borsány-Gyenes András. A Network4 Media Group vezérigazgatója beszélt a...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Új törvény segítheti, hogy fenntarthatóbban működjenek a vállalatok

Benyújtotta a kormány a fenntartható vállalati működést ösztönző törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlésnek – hívja fel a figyelmet az EY. Az érintett hazai cégeknek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontból is át kell világítaniuk működésüket,...

Díjat nyert a K&H fenntarthatósági indexe

A Kreatív magazin szakmai zsűrije ezüst Prizma-díjjal értékelte a K&H fenntarthatósági indexét és a hozzá kapcsolódó kommunikációs tevékenységet, amely hatékonyan és társadalmilag felelősen alkalmazza az adat- és kutatásalapú PR-eszközöket. A hazai PR-, reklám- és...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....