- Hirdetés -

Ezt várják a fiatalok a márkáktól

|

- Hirdetés -

Manapság az egyik legnagyobb kihívás, amellyel a kommunikációs és HR szakemberek szembesülnek, hogy milyen módon szólítsák meg a felnövekvő generációt. Trunk Tamás Z-generációs szakértő nem csak könyvében, hanem a TEDxBudapestMetropolitanUniversity konferencián tartott beszédében is körüljárta a Z-generáció és a márkák kapcsolatát.

Tamás úgy látja, a legtöbb vállalat szemében ezek a fiatalok egy távoli és érthetetlen egységként jelennek meg. Pedig a titok nyitja éppen abban rejlik, hogy a Z-generáció tagjai különösen érzékenyek az egyéniségükre.

„Sokan azt a következtetést vonják le, hogy mi ugyanolyanok vagyunk, pedig ez nem így van. Nagyon is különbözőek vagyunk és igen, ezt szeretjük megmutatni” – hangsúlyozza előadásában a fiatalember, aki saját generációjának legismertebb szakértője.

Sok cég azt gondolja, hogy ha megvásárol pár babzsákfotelt az irodába, azzal már ki is elégítette a fiatal munkaerő igényeit, pedig a napjainkban egyre jobban elterjedt bútordarab inkább egy szimbólum, mintsem a munkaerő biztos megtartására szolgáló eszköz. A sokszor munkáltatói szempontból hűtlennek nevezett generáció valójában ugyanúgy keresi az igazi kapcsolódási pontokat, mint az X és az Y generációk. De náluk ezek a pontok más tényezőkre épülnek: a közösségre, az egyenértékűségre, az „összekacsintásra” vagy a néha túlzásokkal teli önkifejezesre.

„Nekünk inspirátorokra van szükségünk, nem pedig influencerekre” – mondja Tamás előadásában – „Olyan személyekre, olyan karakterekre, akik igazán hatással lehetnek ránk és akik hagyják, hogy mi is hatással legyünk rájuk.”

A közösségi médiának köszönhetően, az, aki az adott vállalat csúcsán van, elérhetőbb közelségbe kerül azokkal, akik elköteleződtek a márka iránt. Jelen van, beszél hozzájuk, akár meg is vicceli őket, amivel csak még jobban részévé válik a közösségnek. Ez egy olyan hozzáállás, amely imponál a Z-generációnak.

Ennél is fontosabb, amikor egy márka képes új megközelítéseket alkalmazni és olyan helyeken felbukkanni, ahol első pillantásra semmi keresnivalója nincs. Kiszakad a lineáris gondolkodásból, hogy más felületeken jelenjen meg, kitöltsön egy rést vagy éppen új dimenziókat hozzon létre.

Ez persze felvetheti a kérdést, vajon miért várja el egy Z-generációs a márkáktól, hogy ilyen sokszínűen és közvetlenül, csaknem barátian kommunikáljanak?

„Nem maradt meg semmi, ami úgy igazán a sajátunk lehetne, ami a mi lázadásunk lenne. Így hát, ebben az őrült, felgyorsult, megváltozott globális világban a fogyasztói társadalomban lévő márkákkal lázadunk” – magyarázza Tamás.

Ez az érzésvilág uralkodik a fiatal generációban, várva arra, hogy egy adott márka segítségével beleállhassanak jelentőségteljes, társadalomformáló kampányokba és kezdeményezésekbe. Nem kevesebbet remélve jövőbeli munkáltatóiktól sem.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Újított a K&H

A hazai pénzintézetek között elsőként új vállalatirányítási rendszert vezetett be a K&H. Az újgenerációs, memóriaalapú SAP S/4HANA rendszer valós idejű adatelemzést és előrejelzést tesz lehetővé, a Fiori felhasználói felület pedig személyre szabható webes és...

Különleges programok az ország egyik legszebb helyén

Az ország talán legnépszerűbb kirándulóhelye minden évszakban izgalmas kalandokat, a nyugalomra vágyóknak pedig teljes kikapcsolódást kínál. Az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően megszámlálhatatlan lovasprogram, kerékpáros túrák, lebilincselő gyerekprogramok várják a látogatókat. Szeptemberben pedig 1984 után...

Legendás pankrátorok érkeznek a képernyőkre

Minden eddiginél több pankrációs doku-sorozat és a WrestleMania legendás részei is érkeznek a Network4 Media Group műsorára nyár közepétől. A műsorok mindegyike hazai premier, ráadásul magyar kommentárt vagy feliratot is kapnak. A World Wrestling...

Rengeteg ügyfelet veszíthetnek a bankok

Az új illetékintézkedésekkel a devizaügyletek mind nagyobb részét külföldi szolgáltatóhoz vihetik a privátbanki és affluens ügyfelek, ráadásul erre a nemzetgazdaságilag fontos ügyfélszegmensre a határon átnyúló vagyonkezelési szolgáltatók is kivethetik a hálójukat - hívja fel...

Milliós bírságot kaphatnak a cégek

Ugyan június 30-án lejárt Kiberbiztonsági tanúsításról és felügyeletről szóló törvényben meghatározott első fontos határidő, a cégvezetőknek azonban még van idejük pótolni a mulasztást, és időben megkezdeni a felkészülést a támadások elhárítására - nem mellesleg...

Olimpia a Maxon – egyetlen pillanatról sem kell lemaradnunk

Magyarországon csak a WBD streamingplatformján, a Maxon érhető el mind a 762 sportesemény, 329 éremosztó versenyszám és a 19 versenynapon át tartó, 3800 órányi élő közvetítés. A Max technikai újításai közé tartozik a dedikált...

Ezt kínálja idén a Campus Fesztivál

Huszonegy programhelyszínen 295 zenei produkció várja majd a bulizni vágyókat az idei debreceni Campus Fesztiválon, amit július 24-27. között rendeznek meg a Nagyerdőben. Idén növekszik a külföldi előadók száma: 13 különböző országból, 16 nemzetközi...

Így látják helyzetüket és a piacot a PR-guruk – 1. rész

Összeállításunkban a top PR-cégek vezetői értékelik az előző évet, és mesélnek arról, mi jár most a fejükben, hogy a lehető legjobb teljesítményt hozzák ki vállalkozásukból. Beszéltek még a hitelességről, a magabiztosságról és a közösségi...

Nem tudják elkölteni a pénzüket a SZÉP kártyások

Hónapról hónapra növekszik a K&H SZÉP kártya forgalom, de még így sem tudják a kártyabirtokosok felhasználni a havi jóváírásukat. Így tovább emelkedett a K&H SZÉP kártyákkal felhasználható keret, ami csaknem eléri a 9 milliárd...

Hatalmas küzdelem volt a Balatonban

120 ezren nézték az élő közvetítést és több mint félmillióan látták a közösségi médiában az év legnagyobb és legrangosabb vitorlásversenyét, az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat, amelyet a Forma 1-es autóversenyekhez hasonlítható izgalmas csata végén...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Milliókról dönthetnek a vásárlók

Emberek millióinak kezében van újra több millió forint és környékbeli lakos sorsa, melyről a Tesco üzletekben leadott szavazatukkal dönthetnek. Július 15-én indult ugyanis az áruházlánc „Ön választ, mi segítünk” közösségi programjának szavazási szakasza. A...

Újított a K&H

A hazai pénzintézetek között elsőként új vállalatirányítási rendszert vezetett be a K&H. Az újgenerációs, memóriaalapú SAP S/4HANA rendszer valós idejű adatelemzést és előrejelzést tesz lehetővé, a Fiori felhasználói felület pedig személyre szabható webes és...

Különleges programok az ország egyik legszebb helyén

Az ország talán legnépszerűbb kirándulóhelye minden évszakban izgalmas kalandokat, a nyugalomra vágyóknak pedig teljes kikapcsolódást kínál. Az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően megszámlálhatatlan lovasprogram, kerékpáros túrák, lebilincselő gyerekprogramok várják a látogatókat. Szeptemberben pedig 1984 után...

Legendás pankrátorok érkeznek a képernyőkre

Minden eddiginél több pankrációs doku-sorozat és a WrestleMania legendás részei is érkeznek a Network4 Media Group műsorára nyár közepétől. A műsorok mindegyike hazai premier, ráadásul magyar kommentárt vagy feliratot is kapnak. A World Wrestling...

Rengeteg ügyfelet veszíthetnek a bankok

Az új illetékintézkedésekkel a devizaügyletek mind nagyobb részét külföldi szolgáltatóhoz vihetik a privátbanki és affluens ügyfelek, ráadásul erre a nemzetgazdaságilag fontos ügyfélszegmensre a határon átnyúló vagyonkezelési szolgáltatók is kivethetik a hálójukat - hívja fel...

Don't Miss

Ezek a projektek nyerték el idén a Digitális Készségek Európai Díját

Ezek a projektek nyerték el idén a Digitális Készségek Európai Díját A Digitális Készségek Európai Díjának (European Digital Skills Awards) idei nyertes projektei között kiberbiztonságra fókuszáló, hátrányos helyzetűek digitális készségeinek fejlesztését, illetve a nők technológiai...

Folyamatosan újra kell gondolnunk, hogyan maradhatunk relevánsak – interjú Erich Mullerrel

Sok tekintetben a budapesti gyártóközpont az ügynökségünk szíve, amely életre kelti a stratégiai és kreatív csapatok által nap mint nap kitalált csodálatos koncepciókat és ötleteket – mondta el Erich Muller. A Publicis Groupe Hungary...

A csapatmunka és az emberi kreativitás nem lecserélhető – interjú Juhász Péterrel

Ha mindenáron le akarunk nyomni valamit a nézők torkán, akkor azt nem fogják befogadni és elkapcsolnak – állítja Juhász Péter. A 235 egyik tulajdonosa, a Tippmix reklámfilmek rendezője az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról...

Marketingfronton újított a Tesco

Az áruházlánc 44 üzletében 132 darab innovatív digitális kijelzőt helyez üzembe az eladáshelyi reklámok hatékonysága és a vásárlói élmény növelése érdekében. A Tesco június 21-én, a kiskereskedelmi ügyféladatokat elemző dunnhumby-val közösen tartott első Tesco...

Kaliszky András váltja Foltányi Tamást az Ersténél

Kaliszky András lesz 2025 januártól az Erste Bank Hungary Zrt. informatikai és operációs területért felelős igazgatósági tagja – jelentette be a pénzintézet. A pozíciót Foltányi Tamás 2024 végéig tölti be, az idén 65 éves...