- Hirdetés -

Felforgatja a munkaerőpiacot a mesterséges intelligencia

|

- Hirdetés -

A mesterséges intelligencia forradalmasítja a szakmákat, az emberek helyett gépekre tervezünk IT szolgáltatásokat, még értékesebbé válnak az adatok, és a csapatmunka hozza meg a sikert – többek között ezeket a trendeket várják idén a munkaerőpiacon a szakemberek.

A DXC Technology 2020-as munkaerő-piaci előrejelzése szerint a vállalatokat továbbra is az foglalkoztatja, hogyan tudják a technológia segítségével elősegíteni az üzleti növekedést, eközben viszont szükséges az emberi munkaerőt megfelelően elhelyezniük a képletben. Tanulmányok szerint a motivált és együttműködő munkaerő sokkal jobban teljesít.

Az elkötelezett munkavállaló 44%-kal, az inspirált munkaerő pedig közel 125%-kal termelékenyebb, mint egy szimplán elégedett.

A jó kommunikáció és a közösségi technológiák, szemben például az e-mailezéssel, 20-25%-kal is növelhetik a szellemi munkát végzők teljesítményét.

Ezt figyelembe véve, valamint az AI, az IoT, az adatökoszisztémák alkalmazása és a csapatmunka megreformálása révén a vállalatok 2020-ban új szintre emelhetik a termelékenységüket és az innovációs erejüket. A DXC Technology előrejelzése szerint az alábbi trendek határozzák meg a 2020-as évet:

A mesterséges intelligencia forradalmasítja a szakmákat

2020-ban a szakmai szolgáltatásokat nyújtó szervezetek egyszerre nehézségként és előrelépésként élhetik meg a mesterséges intelligencia adaptálását. A vezetők új feladatot kapnak: az AI asszisztensek és az emberek közti ideális kommunikáció kialakítását.

Az AI forradalmasítja az olyan szakmákat, mint a jog, a könyvelés, az egészségügy vagy az oktatás, méghozzá kétféle módon:

  • demokratizálja a szakmai szolgáltatásokat: a felhasználók széles körének válnak elérhetővé személyre szabott szolgáltatások alacsony költségű intelligens asszisztensek révén. Ezek a „szoftverügynökök” az életünk számos területén segítenek bennünket anélkül, hogy irányítanák azt.
  • segít új betekintéseket nyerni az adatokba, menedzselni a túlcsorduló információfolyamokat és csökkenteni az emberi eredetű hibákat. Ahogy ezek a döntéstámogató rendszerek egyre kifinomultabbá válnak, a szakemberek egyre jobban támaszkodnak rájuk és idővel nem tudják majd átadni ezeket a készségeket másoknak. A vállalatoknak így el kell dönteniük, milyen kompromisszumot vállalnak az AI asszisztensek használata és a készségek lehetséges elvesztése között.

Összességében az AI jelentős segítséget nyújt a rendszerekben rejlő intelligencia felszínre hozásában, a fogyasztók kiszolgálásában és a szakemberek tudásának fejlesztésében.

Emberek helyett gépekre tervezünk IT szolgáltatásokat

A rendszerek tervezési fókusza a gépek felé tolódik párhuzamosan azzal, ahogy a folyamatok egyre inkább az adatokra irányulnak. Ennek következményeként új architektúrák születnek, a vállalatok pedig nagyobb figyelmet fordítanak az IT rendszereik modernizálására.

Az adatfeldolgozó architektúrák folyamatosan frissülnek új M2M képességekkel, az elemzések pedig a hálózat végpontjaiig terjednek – ahol az adatok találhatók – és alacsonyabb késleltetési idővel operálnak, így jobb és gyorsabb döntéseket tesznek lehetővé alacsonyabb költségek mellett.

A döntéshozatal gyorsaságát jól példázza, hogy egy ember 0.5-1 másodperc alatt hoz meg egy döntést, míg a mikroprocesszoroknak néhány nanomásodpercre van szükségük ehhez. Emellett a gépek által hozott döntések sokkal szélesebb, közel valós idejű adathalmazokon alapulnak.

Ezek a jobb és gyorsabb eredmények például a közlekedésben lesznek tapasztalhatók, kezdve az okosparkolóóráktól, az okos közlekedési jeleken át az okos forgalomáramlásig és végül az autonóm autókig és az okosvárosokig, amelyek végpontjait nem kell majd távoli adatközpontokhoz kapcsolni.

Még értékesebbé válnak az adatok

Az elképzelés, hogy az információk megosztásra termettek a DXC Technology előrejelzése szerint 2020-ban teljesedik ki igazán, amikor a vállalatok ökoszisztémákban gyűjtik össze az adataikat az üzleti céljaik elérése érdekében.

Az autonóm vezetési szenzoradatok több autógyártó között kerülnek megosztásra, amelyeket felhasználhatnak új autómodelljeikben.

Az egészségügyi adatok több szolgáltatóhoz és közegészségügyi szervezethez eljuthatnak, ezáltal jobb egészségügyi és személyre szabott jóléti eredmények érhetők el.

A pénzügyi adatainkat pedig több pénzintézet és befektetési társaság között is megoszthatjuk, hogy a lehető legjobb hozamot érhessük el.

Ugyanakkor ezen ökoszisztémák működéséhez bizalmi mechanizmusokra is szükség van, amelyek biztosítják, hogy az egyének biztonságosan oszthassák meg az adataikat, a vállalatok pedig jogszerűen használhassák fel azokat.

A megfelelő jóváhagyásoknak és a technológiai komponenseknek (AI, IoT, megosztott könyvelési technológia) köszönhetően a gyártók, szolgáltatók és fogyasztók szívesebben fogják megosztani adataikat, az adatökoszisztémák pedig gyors növekedésnek indulnak. A vállalatvezetők a jövőben az ilyen ökoszisztéma központú üzleti modelleket és kereskedelmi partnereket fogják keresni, akiknek a megfelelő adatmegosztás alapvető fontosságú.

Szólójátékosok helyett a csapatmunka visz előre

A vállalatok – köztük a DXC Technology is – felismerték, hogy az üzleti sikerekhez nem elég egyszerűen felgyorsulni vagy több megbeszélést tartani. A cégek sikere a hatékony csapatmunkában rejlik, és azok a csapatok hatékonyak, amelyeket engednek döntéseket hozni, értik a feladatukat és a határaikat, és megbíznak bennük. Az igazán jól teljesítő csapatok megosztják a tudásukat más csapatokkal és nyomon követik, ki és hogyan vett részt a döntési folyamatban.

A hagyományos, silókra épülő piramisszerű szervezeti modellel szemben teret nyer a rugalmas szervezeti struktúra. Egy dinamikus és összetett üzleti környezet kialakításához egymással együttműködő csapatokra van szükség sokféle tevékenységbe bevonható, „multidimenziós” munkavállalókkal, szemben a silókban dolgozó egyéni „hősökkel”.

A vállalatok az egyes dolgozók helyett a csapatok hatékonnyá tételére helyezik a fókuszt. A csúcsteljesítményt nyújtó egyének (ún. 10x Individuals) helyét az igazán jól összehangolt csapatok (ún. 20x Teams) veszik át.

Ezt az átállást jelzi az együttműködési környezetek elterjedése is, mint a Slack vagy a Microsoft Teams. Emellett a csapattagok egyszerre rendelkeznek üzleti és technológiai tudással, napi szinten képzik magukat és olyan optimalizálásokat végeznek, amelyek egy kevésbé szoros együttműködésben nem lehetséges.

Új üzleti vezetői szemlélet

A DXC előrejelzése szerint 2020-ban élre törnek a technológiai fókusszal rendelkező üzleti vezetők, akik a vállalat hatékonyságát, agilitását és innovatív erejét előmozdító technológiákban látják a siker kulcsát. Ezek a „technológiai evangelisták” C-szintű vezetői pozíciókban tervezik meg a vállalat digitális stratégiáját, és olyan témák foglalkoztatják őket, mint az okostermékek, fúziók, akvizíciók, szellemi tulajdon fejlesztése és a tanulás.

A technológiai vezetők egy teljesen új szemléletet képviselnek, feladatuk nem csupán az IT működtetése, hanem az új készségek és a céges kultúra fejlesztése. A csapatokhoz hasonlóan ők is kettős, üzleti-technológiai szemszögből vizsgálódnak. Ezek a vezetők várhatóan nagyobb üzleti eredményeket érnek el és fellendítik a vállalatok digitális átalakulását.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Magyar fintech megoldás a globális piacon

A globális pénzátutalási piacon egyedülálló digitális fizetési megoldás fejlesztéséről és bevezetéséről állapodott meg a Peak Hungary, a Columbus Magántőkealap és a fülöp-szigeteki Rizal Commercial Banking Corporation (RCBC). A "Fintech Synergy for Overseas filippinos" című...

Növekedésre számítanak a cégek

A gazdasági kihívások ellenére is derűlátó a vállalati szektor: alkalmazottainak számában és árbevételben is növekedésre számít 2023-ban - derül ki a Brandfizz Employer Branding Compass Országos Munkáltatói Márka felméréséből. A Brandfizz employer branding ügynökség...

Így utazik az Y generáció

Az Y generáció fiatalabbjai egészen másként és másért utaznak, mint ugyanezen generáció idősebb tagjai. A Kiwi.com felmérése alapján a 26-33 évesek vágynak leginkább múzeumba, amikor utaznak, míg a 34-42 év köztiek a festői tájat...

Premierekkel erősít a Disney+

Ahogy az éjszakák hosszabbodnak és a nappalok egyre hidegebbé válnak, mi is lehetne jobb a meghitt őszi hangulathoz, mint egy jó film vagy sorozat? Ha a dokumentumfilmek híve vagy, akkor ébreszd fel magadban a...

Hatodszor választotta meg elnöknek Kovács Tibort az MLE

Tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Lapkiadók Egyesülete, amelyen hatodszor választották elnöknek Kovács Tibort, a Ringier Hungary Kft. vezetőjét. A 2024-2025-ös időszakra elnököt, elnökséget és felügyelő bizottságot választott a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) tisztújító közgyűlése október...

Ragaszkodunk a gyors nethez és a streaminghez

Nem mondanak le a széles sávú internetről és a streamingről a háztartások a gazdasági nehézségek ellenére sem – mutat rá az EY több mint 21 000 fogyasztó bevonásával készült nemzetközi felmérése. Szolgáltatóváltásra elsősorban a...

A TV2 magabiztosan vezeti a főműsoridős nézettségi versenyt (x)

Az elmúlt 12 hónapban kiemelkedő nézettségi eredményeket ért el a TV2. Ez többek között annak köszönhető, hogy az október 4-én 26. születésnapját ünneplő TV2 tavaly a kiemelten fontos őszi tévés főszezonban átvette a vezetést...

Új igazgatóval folytatja a Continental váci üzeme

A Continental csoporthoz tartozó, váci ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. gyárigazgatói posztját az eddigi minőségirányítási vezető, Győrffy Sándor tölti be 2023. október 1-jétől. A váci üzem sikeres és fenntartható működéséhez nagyban hozzájárult elődje, Purgel...

Intenzív terjeszkedésben az Ipsilon Group

Az Ipsilon Group felvásárolta a Creative Dock Hungary-t és többségi tulajdont szerzett a Boarding HR-ben. A két tranzakcióval a vállalat megkerülhetetlen szereplővé vált az új termékek és szolgáltatások felépítésében (venture building), a belső innovációs...

Felével nőtt az első hat hónapban az e-autók iránti kereslet

Világszerte 6,2 millió elektromos járművet (EV) értékesítettek az idei első fél évben, ami 49 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit – derül ki a Canalys szingapúri piackutató cég elemzéséből. A vállalat honlapjára hétfőn fölkerült...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A fenntarthatóságról tanít a KPMG és a Microsoft

A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos elismert egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen ESG-tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági...

Magyar fintech megoldás a globális piacon

A globális pénzátutalási piacon egyedülálló digitális fizetési megoldás fejlesztéséről és bevezetéséről állapodott meg a Peak Hungary, a Columbus Magántőkealap és a fülöp-szigeteki Rizal Commercial Banking Corporation (RCBC). A "Fintech Synergy for Overseas filippinos" című...

Növekedésre számítanak a cégek

A gazdasági kihívások ellenére is derűlátó a vállalati szektor: alkalmazottainak számában és árbevételben is növekedésre számít 2023-ban - derül ki a Brandfizz Employer Branding Compass Országos Munkáltatói Márka felméréséből. A Brandfizz employer branding ügynökség...

Így utazik az Y generáció

Az Y generáció fiatalabbjai egészen másként és másért utaznak, mint ugyanezen generáció idősebb tagjai. A Kiwi.com felmérése alapján a 26-33 évesek vágynak leginkább múzeumba, amikor utaznak, míg a 34-42 év köztiek a festői tájat...

Premierekkel erősít a Disney+

Ahogy az éjszakák hosszabbodnak és a nappalok egyre hidegebbé válnak, mi is lehetne jobb a meghitt őszi hangulathoz, mint egy jó film vagy sorozat? Ha a dokumentumfilmek híve vagy, akkor ébreszd fel magadban a...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Megváltoztatni a rendszert

A marketingnek el kell foglalnia a területet megillető méltó helyet a vállalat működésében, a marketingeseknek pedig láttatniuk kell a szerepüket az ügyfélélmény alakításában – hangsúlyozza Bánhegyi Zsófia, a legsikeresebb hazai marketingszakembereket bemutató Top50-es rangsor...

Nincs felső határ egy konferencia esetén – interjú Csermely Ákossal

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, átveheti-e az MI a konferenciaszervezést, mennyi látogatót várnak idén az Internet Hungary-re – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Csermely Ákos. Az esemény főszervezője elárulta azt...

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...
- Hirdetés -

SzuperZöld

A fenntarthatóságról tanít a KPMG és a Microsoft

A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos elismert egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen ESG-tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági...

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....