- Hirdetés -

Felpörgött a felújított okosmobilok piaca

|

- Hirdetés -

A Samsung Galaxy S10 Plus, az iPhone 7, az iPhone SE 2020-as kiadása, valamint az iPhone 8 vezeti a Rejoy.hu-nál, a felújított mobilkészülékek piacterén a magyar ügyfelek által értékesített készülékek listáját. Érdekesség, hogy az iPhone SE (2020) egyben az egyik legtöbbet vásárolt készülék is az iPhone 11 mellett a piactéren. Az ünnepi szezon indulását jelzi, hogy a magyarok december első hetében négyszer annyi felújított készüléket vettek a Rejoyon, mint november elején. A cég 2022. december 7. és 23. között kiterjesztett, 24 hónap garanciával, és 100 napos ingyenes visszaküldéssel ösztönzi a karácsonyra vadonatúj helyett zöldebb és gazdaságosabb alternatívát választó vásárlókat.

Szeptember végi magyarországi indulása óta az eMAG pénzügyi befektetését élvező piactér, a felújított okostelefonokat kínáló Rejoy 200 ezer eurót, vagyis közel 83 millió forintot fizetett ki azoknak a hazai ügyfeleknek, akik a cég piacterén keresztül értékesítették okostelefonjaikat.

Ezektől a telefonoktól válik meg a legtöbb ügyfél

A Rejoy belső statisztikái szerint a magyar ügyfelek a legnagyobb számban a Samsung Galaxy S10 Plus okostelefont adják el a cég piacterén. A második leggyakrabban értékesített telefon az iPhone 7, a harmadik az iPhone SE 2020, a negyedik pedig az iPhone 8 a Rejoynál. Az ötödik helyre a Huawei P20 okostelefonja futott be.

Főleg felújított iPhone-ra vadásznak a magyar vásárlók

A karácsonyi eladások érezhetően felpörögnek a Rejoynál is, mivel december első hetében négyszer annyi készüléket vásároltak a piactéren a magyarországi ügyfelek, mint egy hónappal korábban. A hazai vásárlók körében az Apple készülékei a legnépszerűbbek: a gyártó telefonjai közül az iPhone 11, iPhone SE (2020) és iPhone 7 típusokat rendelik a legtöbben.

Szintén sokan választják az iPhone 12 minit, és a felsőkategóriás iPhone 13 Pro is a legnépszerűbb modellek között van. Az utóbbi készülék felújított példányainak népszerűsége nem meglepő, hiszen a kedvezőtlen gazdasági helyzetben az új darabok ára jelentősen emelkedett idén ősszel, a legújabb, iPhone 14 Pro több modellje gyakorlatilag hiánycikknek számít. A Samsung telefonjai közül a legtöbben a Galaxy S10 és Galaxy S21 típusokat rendelik a Rejoytól, a Huawei-mobilok közül pedig a P30 Pro a legnépszerűbb.

Nemzetközi trendeket követ a hazai felújítottmobil-piac

A felújított Apple és a Samsung készülékek népszerűsége a Rejoynál a nemzetközi trendekbe illeszkedik: a Counterpoint tanácsadó cég idei kutatása[1] szerint globálisan is e két márka készülékeit keresik a legtöbben a felújított mobilokat vásárlók közül. Indulása óta a Rejoytól a legtöbb felújított okostelefont Budapestről/Pest megyéből, Győr-Moson-Sopron megyéből és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből rendelték meg.

Annak érdekében, hogy az új készülékeknél nem csak olcsóbb, de jóval környezetbarátabb megoldásnak számító felújított okostelefont vásárló ügyfelek tökéletesen elégedettek legyenek választásukkal, a Rejoy.hu-n 2022. december 7. és 23. között megrendelt készülékekre a vállalat a szokásos 12 hónap helyett 24 hónap garanciát biztosít, illetve a szokásos 30 nap helyett 100 napos ingyenes visszaküldési/elállási lehetőséget biztosít a vásárlóknak.

Így működik a felújított okosmobilok piactere

A Rejoy.hu-n értékesített összes mobiltelefont szakemberek ellenőrzik egy 30 lépéses tesztelési folyamat során, és ha szükséges, javításokat is végeznek rajtuk, így a telefonok második esélyt kapnak, hiszen a felújított készülékek alig észrevehetően különböznek az újaktól. A piactéren elérhető telefonokat esztétikai állapotuktól függően négy kategóriába (Újszerű, Kiváló, Nagyon jó, Jó) sorolják, azonban mindegyik készülék megbízható és magas minőségi színvonalat képvisel, és mindegyikhez azonos garancia jár. A telefonok adatlapjain mindig megtalálhatók konkrét fotók is az adott készülékről, a vásárlók pedig a Rejoy által biztosított dobozban, SIM-tűvel és új adatkábellel kapják kézhez a felújított készüléket.

A Rejoy a legjobb magyar futárcégekkel dolgozik, és ingyenes szállítást biztosít a magyar ügyfeleknek: a vásárlók a megrendelés visszaigazolásától számított átlagosan 1-3 munkanapon belül megkapják a megrendelt felújított telefont. A cég magyar nyelvű, online ügyfélszolgálata hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között érhető el e-mailben és a Rejoy közösségi platformjain (Facebook, Instagram).

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Így juthatunk olcsóbb hitelhez

A zöld hitel konstrukciók 2021-es bevezetésük után nagy sikert arattak a piacon azok körében, akik a fenntarthatóság és az alacsony rezsi miatt az energiatakarékosságot tartották az egyik fő prioritásnak új otthonuk kiválasztásakor. A Növekedési...

Felforgatta a könyvpiacot a TikTok

Öt éve működik Magyarországon a TikTok, amely nemcsak a tartalomfogyasztási szokásokat változtatta meg, hanem nagy hatással van a könyveladásokra és ezáltal a kulturális kommunikációra is. A rövid videós könyvajánlók képesek egy-egy régebbi vagy új...

Kiderült, melyik autót kedvelik legjobban a magyarok

Újra egyenesben a cseh márka, a koronavírus és a háború által okozott gazdasági és logisztikai nehézségek után visszatért a SKODA. Kiemelkedő első öt hónapot tudhat maga mögött a márka, ugyanis egy SKODA modell, az...

Durván bezuhant a hazai kiskereskedelem

Nem indult jól a második negyedév sem a kiskereskedelemben. A KSH által közzétett adatok szerint a forgalom volumene áprilisban éves szinten 12,6 százalékkal esett vissza. A tényadat kedvezőtlenebb lett az általunk várt -10,4 százaléknál.Továbbra...

Hatalmas sörös fesztivál lesz a Balatonnál

Hogy ne csak a borokról és a borozásról szóljon a nyár a Balatonon, hanem megmutathassák magukat a hasonló minőséget képviselő kisüzemi sörfőzdék is, július 7-9. között megrendezik az 1. Balaton Beer Weekend-et, Zamárdiban. Az...

A Google Ads ereje: Hirdetések célzása és hatékonyságának maximalizálása (x)

A Google Ads kampány lényege, hogy segítségével megfelelő számú érdeklődőt tudjunk a weboldalunkra irányítani, ahol hatékonyan meg is tudjuk őket szólítani. A kampány akkor lesz nyereséges, ha az érdeklődők végrehajtják a kitűzött céljainkat, például...

Évente 19 ezer tonna bútort égetünk el

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt...

A bankszektor is kizöldülhet

A piac minden szereplője, így egy pénzintézet is tehet a fenntarthatóságért, jól mutatja ezt a most létrejövő MBH Bank példája. Szege György ESG- és fenntarthatósági vezetőt kérdeztük az MBH Bank céljairól, törekvéseiről és zöldhitel...

Kiderült, hogy ki lesz az RTL új marketing és kommunikációs igazgatója

Július közepétől Baráth Péter tölti be az RTL Magyarország marketing és kommunikációs igazgatói pozícióját. Az új vezető feladata lesz az RTL hosszú távú márkastratégiájának kialakítása és menedzsmentje, a műsorkampányok tervezése és kivitelezésnek irányítása, valamint...

Újdonságokkal jön az Effie

Megújult logóval és új elemekkel indul a világszerte a marketingkommunikáció legfőbb célját, a hatékonyságot díjazó Effie verseny hazai megmérettetése. Az újdonságok között van, hogy az elmúlt két évben futott kampányokkal lehet nevezni és módosított...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Fenntartható ötleteket díjaztak

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók...

Így juthatunk olcsóbb hitelhez

A zöld hitel konstrukciók 2021-es bevezetésük után nagy sikert arattak a piacon azok körében, akik a fenntarthatóság és az alacsony rezsi miatt az energiatakarékosságot tartották az egyik fő prioritásnak új otthonuk kiválasztásakor. A Növekedési...

Felforgatta a könyvpiacot a TikTok

Öt éve működik Magyarországon a TikTok, amely nemcsak a tartalomfogyasztási szokásokat változtatta meg, hanem nagy hatással van a könyveladásokra és ezáltal a kulturális kommunikációra is. A rövid videós könyvajánlók képesek egy-egy régebbi vagy új...

Kiderült, melyik autót kedvelik legjobban a magyarok

Újra egyenesben a cseh márka, a koronavírus és a háború által okozott gazdasági és logisztikai nehézségek után visszatért a SKODA. Kiemelkedő első öt hónapot tudhat maga mögött a márka, ugyanis egy SKODA modell, az...

Durván bezuhant a hazai kiskereskedelem

Nem indult jól a második negyedév sem a kiskereskedelemben. A KSH által közzétett adatok szerint a forgalom volumene áprilisban éves szinten 12,6 százalékkal esett vissza. A tényadat kedvezőtlenebb lett az általunk várt -10,4 százaléknál.Továbbra...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A bankszektor is kizöldülhet

A piac minden szereplője, így egy pénzintézet is tehet a fenntarthatóságért, jól mutatja ezt a most létrejövő MBH Bank példája. Szege György ESG- és fenntarthatósági vezetőt kérdeztük az MBH Bank céljairól, törekvéseiről és zöldhitel...

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Fenntartható ötleteket díjaztak

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók...

Évente 19 ezer tonna bútort égetünk el

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt...

Visszavághatjuk az otthoni energiafogyasztást

Ha megbízható és takarékos háztartási gépeket, elektronikai készülékeket használunk, az jelentős szerepet játszhat ökológiai lábnyomunk csökkentésében, hiszen a hosszú élettartam és az energiatakarékos működés elengedhetetlen az otthonunk fenntartható működésének kialakításában. A ma elérhető készülékek...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....