- Hirdetés -

Felpörögtek a gasztro oldalak az év végén

|

- Hirdetés -

Az év végén az ünnepekhez kapcsolódó készülődés hagyományosan felpörgeti a gasztro oldalak látogatottságát és nem volt ez másként 2022. decemberében sem. A DKT elemzéséből az is kiderül, hogy míg 2021 végén a „karácsony-hatás” 3-15 helyet dobott ezen oldalak látogatottságán, tavaly már 6-19 helyet.

A DKT decemberre vonatkozó elemzésében a gasztro oldalakat vizsgálta meg kiemelten, közülük is az öt legtöbb látogatót vonzót. Minden megvizsgált gasztro tematikájú oldal jelentősen javított pozícióján decemberre. Igaz, akik eleve jó helyen voltak, azok kevesebbet tudtak javítani, ami érthető.

Mindenesetre az összes hazai internetes oldal TOP10-es listájába most két gasztro oldalnak is sikerült bekerülnie: a Mindmegette a 6., a Nosalty a 7. helyen végzett, mindkét oldal hat helyet lépett előre novemberhez képest. Bár nem került be a TOP10-be, de a Sóbors 11, a Streeetkitchen 18, a Receptneked pedig 19 hellyel lépett feljebb egy hónap alatt.

De ennél is vannak nagyobb ugrások. Ha a hatodik-hetedik legtöbb látogatót bevonzó gasztro oldalakat is bevonjuk a vizsgálatba, akkor megállapíthatjuk, hogy a Vidékíze 13, a Recepttár pedig 47 hellyel került feljebb a listán novemberhez képest. Igaz, ezen oldalak látogatottsága lényegesen alacsonyabb, mint a TOP5 gasztro site-oké.

Az összevetés kedvéért egy pillanatra érdemes ránézni arra is, hogy egy évvel ezelőtt, hogyan alakultak ezek a számok. A TOP5 gasztro oldalban nincs változás, a szereplők ugyanazok, bár a sorrend már nem ugyanúgy alakul. De ennél talán érdekesebb, hogy tavaly a „karácsony-hatás” 3-15 helyet dobott ezen oldalak látogatottságán, most viszont 6-19 helyet.

 

 

Napi elérésben az Origo vezet

Novemberhez képest nem változott a napi átlagosan leglátogatottabb oldal neve: most is az Origó foglalja el ezt a helyet. De azért kisebb nagyobb változások történtek novemberhez képest. Most az Index a második, a Blikk a harmadik – egy hónappal korábban éppen fordított volt a helyzet. A 24.hu megőrizte negyedik helyét.

A Portfolió meg tovább folytatta felfelé menetelését: egy évvel korábban, 2021 decemberében a kilencedik helyen volt a toplistán, 2022 novemberében a hatodik helyen állt, míg év végére az ötödik helyre jutott. Ez azért különösen értékelendő, mert a top pozíciók ugyan gyakran, akár hónapról hónapra változnak, de ritka, hogy egy oldal ebbe a körbe be tud kerülni. Decemberben a napi átlagos látogatószám alapján hatodik volt a Telex, és ezzel egy időre véget is ér a hírsite-ok uralma, mert jönnek a női oldalak. A hetedik-nyolcadik helyen a Femina és az nlc.hu áll. A tízes listát a Borsonline és a promotions.hu zárja.

 

Ha nem site, hanem brand alapon állítjuk össze a napi átlagos látogatószámmal mért toplistát, akkor részben más sorrendet láthatunk, mint az előzőben. Rögtön a lista elején az Index és Origó sorrendje megfordul, a brand-listát az Index vezeti. Utánuk viszont nincs változás a harmadik-negyedik helyen, a Blikket a 24 követi. Viszont utána nagyon látványos az eltérés a két lista között. Az Időkép sokadszorra bizonyította, hogy milyen fontos egy applikáció a felhasználók, olvasók elérésében: jelenleg az ötödik helyen áll a brand-listán, miközben be sem került a TOP10 weboldal közé. A Telex ezen a listán is a hatodik, amit a Portfólió, a Femina és az NLC követ. A tízes brandlistát a Borsonline zárja.

A havi látogatottságban a 24.hu nyert

Az egyes oldalak látogatói eltérő szokásainak, aktivitásának köszönhetően a havi összesített egyedi látogatószám alapján készített domain-toplista jelentősen eltér a napi látógatószám alapján összeállítottól. Ezért is tartjuk fontosnak mindkét listát közölni. Most például egyetlen esetben, a mindkét listán nyolcadik helyezett NLC-ről mondható el az, hogy ugyanazon a pozíción áll napi átlagos és havi összes látógatószám alapján. De itt is a nagy híroldalak vezetik a listát, még ha más is az egymáshoz viszonyított helyzetük, mint a napi átlagos látógatószám szerint nézve. Havi látogatottság alapján első a 24.hu, amit a Blikk, majd az Origó követ. A negyedik helyen az Index áll, maga után átadva a terepet könnyedebb oldalaknak. Merthogy sorban egymás után jönnek a gasztro és női site-ok: a Mindemegette, a Nosalty és az NLC. A listát a Portfólió és a Borsonline zárja.

 

 

A brandek havi látogatószám alapján összeállított toplistája többnyire megfelel a brandekhez tartozó (fő) weblapok listájának. De fontos megemlíteni, hogy havi szinten összességében kevésbé érvényesülnek azok a különbségek, amik napi szinten még megjelennek. Jelen esetben a lista első-második, valamint az ötödik-tizedik helyezett esetében nincs eltérés a domain- és a brandlista között. Az egyetlen különbség a site-ok és a brandek listája között az, hogy brandként az Index megelőzi az Origót, míg weboldalként utána áll. Egyébként a napi átlagos látógatószám alapján is ugyanez a viszonya a két online híroldalnak – csak annyi a különbség, hogy napi szinten ők vannak az első-második helyen, míg havi szinten akár site-ként, akár brandként nézzük, a 24 az első és a Blikk második és ezeket követi az Index és az Origó eltérő sorrendben.

 

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Jön a 3. Beauty Expo

Idén harmadik alkalommal rendezik meg a ROSSMANN és a Krémmánia közös Beauty Expóját, amely szeptember 6-án a Millenáris Nagycsarnokában várja majd az érdeklődőket. A látogatók több mint 70 márka standjait fedezhetik fel, és rengeteg...

Így kaphatunk kártérítést a repülőjáratok késése miatt

Annyira gyakorivá váltak a repülőjáratok sok órás késései, hogy már a biztosítók is tapasztalják az ilyen kárbejelentések megugrását. A külföldre készülőknek érdemes eleve erre való utasbiztosítást kötni, mert ez fedezheti például a sürgősségi kiadásokat....

Izgalmas dolgok derültek ki a gamerekről

A gamerek száma évről évre emelkedik Magyarországon, ami marketing szempontból jelentős lehetőségeket kínál a nem gaming szektorok számára is a fiatalok megszólításában. A YouTube, a TikTok, az Instagram és a Twitch népszerűsége növekszik, miközben...

Újabb részletek az RTL-es BL-közvetítésekről

192 meccs magyar kommentárral, melyek mindegyike visszanézhető, hazánkban eddig nem látott képminőség - az RTL Magyarország nagyszabású sajtótájékoztató keretében jelentette be az UEFA Bajnokok Ligája-közvetítések minden fontos elemét, mely az RTL+ platformon előfizetés után...

A csapatmunka és az emberi kreativitás nem lecserélhető – interjú Juhász Péterrel

Ha mindenáron le akarunk nyomni valamit a nézők torkán, akkor azt nem fogják befogadni és elkapcsolnak – állítja Juhász Péter. A 235 Porductions egyik tulajdonosa, a Tippmix reklámfilmek rendezője az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt...

A Best Ever lett a Kékszalag kommunikációs partnere

A Best Ever ügynökséget választotta a Magyar Vitorlás Szövetség az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj kommunikációs feladatainak ellátására. Július 18-án indul Magyarország legnagyobb presztízsű, legnagyobb múlttal rendelkező, egyben Európa leghosszabb tókerülő vitorlás eseménye, az 56....

Szolid kreatív növekedés

A legnagyobb hazai full service és kreatívügyökségek együttes árbevétele ugyan nőtt 2023-ban, de nem érte el az infláció szintjét. Az összesített számokat jelentősen befolyásolták a három legnagyobb szereplőnél látható változások. Utóbbiak az árbevétel terén...

Dübörög a nyár a horvát tengerparton

A horvát turizmus pozitív trendekkel és a turistaforgalom eredményeivel lép be az idei év turisztikai főszezonba. Ezt mutatják az eVisitor rendszer adatai, amelyek szerint januártól június végéig több mint 7,2 millió érkezés és 28,1...

Egyre többen kötnek mobilon utasbiztosítást

Jelentős, két számjegyű növekedés látható az utasbiztosításoknál az idén - közölte a K&H. A pénzintézet az egy évvel korábbinál 11 százalékkal több szerződést kötött január és június közepe között. Egyre többen a mobilbankon keresztül...

Marketingfronton újított a Tesco

Az áruházlánc 44 üzletében 132 darab innovatív digitális kijelzőt helyez üzembe az eladáshelyi reklámok hatékonysága és a vásárlói élmény növelése érdekében. A Tesco június 21-én, a kiskereskedelmi ügyféladatokat elemző dunnhumby-val közösen tartott első Tesco...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A nagyobb vállalkozások pozitívan látják a jövőt, a kisebbek még óvatosak

A K&H kkv bizalmi index kutatás második negyedéves eredményei alapján a hazai vállalkozások hangulata -11 ponttal maradt a negatív tartományban. A visszafogott várakozások azonban csak a 300 millió forint árbevétel alatti cégekre jellemzők, az...

Jön a 3. Beauty Expo

Idén harmadik alkalommal rendezik meg a ROSSMANN és a Krémmánia közös Beauty Expóját, amely szeptember 6-án a Millenáris Nagycsarnokában várja majd az érdeklődőket. A látogatók több mint 70 márka standjait fedezhetik fel, és rengeteg...

Így kaphatunk kártérítést a repülőjáratok késése miatt

Annyira gyakorivá váltak a repülőjáratok sok órás késései, hogy már a biztosítók is tapasztalják az ilyen kárbejelentések megugrását. A külföldre készülőknek érdemes eleve erre való utasbiztosítást kötni, mert ez fedezheti például a sürgősségi kiadásokat....

Izgalmas dolgok derültek ki a gamerekről

A gamerek száma évről évre emelkedik Magyarországon, ami marketing szempontból jelentős lehetőségeket kínál a nem gaming szektorok számára is a fiatalok megszólításában. A YouTube, a TikTok, az Instagram és a Twitch népszerűsége növekszik, miközben...

Újabb részletek az RTL-es BL-közvetítésekről

192 meccs magyar kommentárral, melyek mindegyike visszanézhető, hazánkban eddig nem látott képminőség - az RTL Magyarország nagyszabású sajtótájékoztató keretében jelentette be az UEFA Bajnokok Ligája-közvetítések minden fontos elemét, mely az RTL+ platformon előfizetés után...

Don't Miss

A csapatmunka és az emberi kreativitás nem lecserélhető – interjú Juhász Péterrel

Ha mindenáron le akarunk nyomni valamit a nézők torkán, akkor azt nem fogják befogadni és elkapcsolnak – állítja Juhász Péter. A 235 Porductions egyik tulajdonosa, a Tippmix reklámfilmek rendezője az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt...

Marketingfronton újított a Tesco

Az áruházlánc 44 üzletében 132 darab innovatív digitális kijelzőt helyez üzembe az eladáshelyi reklámok hatékonysága és a vásárlói élmény növelése érdekében. A Tesco június 21-én, a kiskereskedelmi ügyféladatokat elemző dunnhumby-val közösen tartott első Tesco...

Kaliszky András váltja Foltányi Tamást az Ersténél

Kaliszky András lesz 2025 januártól az Erste Bank Hungary Zrt. informatikai és operációs területért felelős igazgatósági tagja – jelentette be a pénzintézet. A pozíciót Foltányi Tamás 2024 végéig tölti be, az idén 65 éves...

Új vezetővel erősít a PwC Magyarország

A PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának új vezetője 2024. július 1-jétől Farkas Gábor. A pozíciót Deák Lászlótól veszi át, aki a továbbiakban a közvetett adókért felelős területet vezeti és mellette az ESG...

Új ügyfelek a Próbakőnél

Hazai és nemzetközi ügyfelekkel bővült a nemrég 4 PREXA díjat nyert Próbakő Kommunikáció portfóliója. Az ügynökség megbízást kapott a gyógyszeripar, a technológia és a kiberbiztonság területéről, valamint egy e-kereskedelmi projekt kommunikációs feladatait is rábízták. Az...