
Szeptemberben ismét elindul a Mastercard GoGreener kihívása, amely arra ösztönzi a munkába járókat, hogy amikor csak tehetik, autó helyett válasszák a fenntartható közlekedési módokat: például a gyaloglást, kerékpárt, közösségi közlekedést. A tavalyi programban 1728 résztvevő közel 420 ezer zöld kilométert gyűjtött – a résztvevők száma és a megtett táv is csaknem megduplázódott egy év alatt. Az idei kampány ugyanakkor új kérdést is feltesz: mit kezdünk azzal az idővel és energiával, amelyet egy apró változtatással visszanyerhetünk a mindennapjainkból?
Az idei GoGreener program a „Változtass, hogy változhass!” gondolatra épül: egy megváltoztatott napi rutin közelebb vihet egy régóta halogatott célhoz. Aki autó helyett kerékpárral jár munkába, a közlekedést napi mozgássá alakíthatja, aki pedig a dugóban ülés helyett a közösségi közlekedést választja, az utazás idejét olvasásra vagy tanulásra fordíthatja. A tartós változást sokszor nem a nagy elhatározások, hanem az újra és újra megtett apró lépések hozzák el.
Bár egy-egy egyéni döntés aprónak tűnhet, a közös cselekvés érdemi hatást érhet el. Ha a munkavállalók, vállalatok és közösségek egy közös kihíváshoz csatlakoznak, a mindennapi döntések együttesen hozzájárulhatnak a pozitív változáshoz.
„A fenntarthatóbb közlekedésről gyakran úgy beszélünk, mintha elsősorban lemondást kérnénk az emberektől. A GoGreener program üzenete ennek éppen az ellenkezője: egy kisebb változtatás a napi rutinunkban valami értékeset adhat vissza – időt mozgásra, olvasásra, tanulásra vagy egyszerűen saját magunkra. Ha pedig sokan teszünk hasonló apró lépéseket, azok együttesen egészségesebb szokásokhoz és fenntarthatóbb közösségekhez is hozzájárulhatnak. A GoGreener kezdeményezésünkkel azt szeretnénk megmutatni, hogy az egyszerű, hétköznapi döntések az egyén és a közösség számára is értéket teremthetnek” – mondta Márkus Gergely, a Mastercard country managere.
Nemcsak a kilométerek számítanak
Az idei kampány legfontosabb újdonsága a gogreener.hu oldalon elérhető Cél Tracker. A résztvevők továbbra is rögzíthetik az autózás helyett fenntartható közlekedéssel megtett kilométereiket, de emellett személyes célt is kitűzhetnek; a felületen egy helyen láthatják zöld kilométereiket és azt, hogy önbevallásuk szerint mennyi időt fordítottak saját céljukra.
A vállalatoktól a szélesebb közönségig
A szeptember 1. és 30. között zajló vállalati kihíváshoz meghívásos alapon többek között bankok, médiavállalatok és a Mastercard ügynökségi partnerei csatlakoznak. A résztvevő szervezetek munkatársai a hónap során közösen gyűjtik a zöld kilométereket és teljesítik saját vállalásaikat. A részt vevő bankok vezetői személyes célt tűznek ki, és a kampány során saját felületeiken számolnak be arról, hogyan haladnak. A díjazás szempontjait a partnerek határozzák meg, de a legtöbb szervezetnél a három legtöbb zöld kilométert gyűjtő résztvevő kap nyereményt. A vállalati kihívás meghívásos, de a kampány a szélesebb közönség számára is nyitott. A magánszemélyek – köztük a vállalati kihívásba be nem vont cégek munkatársai – a Mastercard és a kampányba bevont influencerek közösségimédia-felületein keresztül csatlakozhatnak, ahol a fenntartható közlekedést népszerűsítő aktivitásokban és nyereményjátékokban vehetnek részt.







