- Hirdetés -

Filmtörténeti kiállítás nyílik Szentendrén

|

- Hirdetés -

A rendszerváltás utáni évtizedek egyik legjelentősebb hazai filmgyártójává vált, a Muhi András által alapított és vezetett Inforg Stúdióról, alkotásairól szóló nagyszabású kiállítás nyílik szeptember 25-én Szentendrén a Ferenczy Múzeumi Centrum szervezésében. A kísérletezés szabadsága – Inforg Stúdió 2000–2010 címmel a MűvészetMalomban megtekinthető tárlat a tíz éven át működő produceri iroda 270 rövid-, dokumentum-, animációs-, és játékfilmjéről, a készítésük körülményeiről, az alkotóiról, erről a pezsgő filmes korszakról ad komplex áttekintést, valamint a kiállítás részeként a szentendrei P’Art moziban és a debreceni Apolló Moziban az Inforg Stúdió számos filmjét levetítik.

„Ezzel a kiállítással visszatekinthettem, rendszerezhettem a produceri pályafutásom legjelentősebb időszakát. Azt gondolom, hogy a Balázs Béla Stúdió és a Duna Műhely után, az új évezredben az Inforg Stúdió volt az a hely, ahol igazán figyelmet és lehetőséget kapott a következő, tehetséges fiatalokat felvonultató filmes generáció. Akadtak olyan esztendők, hogy 25 filmet készítettünk a kísérleti filmektől kezdve, a dokumentumfilmeken, az animáción át a játékfilmekig, a lehető legszélesebb palettán, amelyek közt az évek során többek közt ott volt a Fliegauf Bence által rendezett Rengeteg és a Dealer, amelyeket a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon is díjaztak, valamint Nemes Jeles László Velencében bemutatott Türelem című alkotása, Kenyeres Bálint Cannes-ban is vetített, majd Európa díjat nyert Before Dawn-ja, Buvári Tamás Posztkatonája, Iványi Marcell Balladája, vagy Politzer Péter Gránátok című, szép sikereket hozó filmje” – emelte ki az egykori Inforg Stúdió vezetője, Muhi András, aki hozzátette, hogy A kísérletezés szabadsága elnevezéssel nyíló tárlat a 2000 és 2010 közti korszak szellemi, gazdasági, társadalmi változásainak, folyamatainak a tágabb értelmezhetőségét is lehetővé teszi.

A szentendrei MűvészetMalomban szeptember 26-tól látogatható tárlat az Inforg Stúdió portfóliójának csak egy részét reprezentálja, amelyet kiegészítenek a P’Art Mozi és az Apolló Mozi vetítésein, teljes hosszában látható játékfilmek és dokumentumfilmek. Köztük olyan, hazai és nemzetközi sikert elérő alkotások, mint a Dealer, a Madárszabadító, felhő, szél, a Fekete kefe, a Bab’ Aziz, a Barthalo, A világ nagy…, a Pánik, és A fény ösvényei.

A kiállítást kísérő weblapon szeptember 25-től szintén elérhetővé válik a stúdió filmjeiből összeállított válogatás, illetve az esemény alkalmából a Ferenczy Múzeumi Centrum katalógust jelentet meg, amelyben többek közt Báron György, Barkóczi Janka, Gelencsér Gábor, Kovács András Bálint és Lichter Péter esszéi lesznek olvashatóak.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Jövőre is az ARENA4 és az ARENA4+ közvetíti az IndyCart

Alighogy elkezdődött, szinte véget is ért a pilótakeringő az IndyCarban. Kialakult a 2023-as rajtrács, amely újra parázs küzdelmeket ígér. A magyar nézők a következő szezonban is az ARENA4, valamint az ARENA4+ műsorán követhetik az...

Körzeti rádiót birságolt a Médiatanács

A Prime csatornán vetített Dr. Balthazar című sorozat előzetesét vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. Szabálytalanságokat tárt fel a testület a körzeti Forrás Rádió vizsgálata közben.A Prime csatornán futó Dr. Balthazar...

Új évaddal jön a Comedy Club stand-upos műsora

A Fiatal Félőrültek Estje keretében tizenkét ifjú és újonc humorista debütált a Comedy Centralon, ám most itt az idő, hogy a humorcsatorna „nagykutyái” is mikrofont ragadjanak. A Comedy Club október 7-től egészen novemberig érkezik...

Médiaügynökséget választott a BMW

A dentsu médiaügynöksége, az iProspect nyerte meg a BMW és a MINI európai offline médiaügynökségi tenderét azt követően, hogy a BMW Csoport közös ügynökségi megbízás alá vonta a két márka offline médiatevékenységét a stratégiaalkotástól...

Új kommunikációs vezetővel erősít az Electrolux

2022. október 1-től Bacskainé Ruska Mónika felel a svéd háztartásigép-gyártó vállalat országos vállalati kommunikációjáért. A szakember 15 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik kommunikáció, CSR, fenntarthatóság, közkapcsolat és PR területen.Nyíregyházán és Pécsett folytatott tanulmányai után a...

A nők dönthetik el, mely cégek élik túl a válságot

Túlnyomó részben a női fogyasztók határoznak a családok vásárlásainál, legyen szó élelmiszerről, gyógyszerről, utazásról vagy ingatlanvásárlásról – derül ki a B2W (Business To Woman) Akadémia több mint háromezer magyar nő megkérdezésével készült friss kutatásából....

Újabb fordulat a Twitter-sztoriban

A Twitter elutasította Elon Musk megújított 44 milliárd dolláros vételi ajánlatát a közösségi médiavállalatra - közölték a milliárdos vállalkozó ügyvédei csütörtökön, akik azt kérik, hogy a Delaware állambeli bíróság függessze fel az adásvétel körülményei...

Élen a Femina a női oldalak között

Magabiztosan vezette a női oldalakat rangsorát több mint 3,3 millió havi látogatóval a femina.hu szeptemberben, a második nlc.hu több mint 2,9 millió látogatót vonzott – derül ki a DKT legfrissebb havi elemzéséből. A napi...

Felelős forrásból származó kakaóra vált a Mars

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Mars Wrigley a felelős forrásból származó kakaó beszerzésében. A világ egyik legnagyobb édességgyártója bejelentette, hogy 2023-tól az Európában található gyárai számára vásárolt kakaó 100%-a ellenőrzött, felelős forrásból származik majd. A...

Egy fesztivál ami, csak lányoknak szól

Egy fesztivál lányoknak a lányokért és a közös jövőnkért. Képzeljünk el egy hagyományos pályaorientációs napot, és felejtsük is gyorsan el! Milyen lehet egy nap alatt megmenteni a bolygót, robotokat idomítani, tornyot építeni valamelyik érzékszervünk...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Díjazták az Inspiráló Nőket

Két év kihagyás után idén újra átadta a Femcafé.hu az Inspiráló Nők Díját. A nemrég megújult női portál olvasói soha eddig nem tapasztalt lelkesedéssel nyilvánítottak véleményt, több, mint százezer voksot adtak le a hét...

Jövőre is az ARENA4 és az ARENA4+ közvetíti az IndyCart

Alighogy elkezdődött, szinte véget is ért a pilótakeringő az IndyCarban. Kialakult a 2023-as rajtrács, amely újra parázs küzdelmeket ígér. A magyar nézők a következő szezonban is az ARENA4, valamint az ARENA4+ műsorán követhetik az...

Körzeti rádiót birságolt a Médiatanács

A Prime csatornán vetített Dr. Balthazar című sorozat előzetesét vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. Szabálytalanságokat tárt fel a testület a körzeti Forrás Rádió vizsgálata közben.A Prime csatornán futó Dr. Balthazar...

Új évaddal jön a Comedy Club stand-upos műsora

A Fiatal Félőrültek Estje keretében tizenkét ifjú és újonc humorista debütált a Comedy Centralon, ám most itt az idő, hogy a humorcsatorna „nagykutyái” is mikrofont ragadjanak. A Comedy Club október 7-től egészen novemberig érkezik...

Médiaügynökséget választott a BMW

A dentsu médiaügynöksége, az iProspect nyerte meg a BMW és a MINI európai offline médiaügynökségi tenderét azt követően, hogy a BMW Csoport közös ügynökségi megbízás alá vonta a két márka offline médiatevékenységét a stratégiaalkotástól...
- Hirdetés -

Don't Miss

Marics Petivel, Sápi Viviennel és közönségtalálkozóval kampányolt a CCC

Két hazai influencert, Marics Petit és Sápi Vivient kérte fel a CCC 2022-es BTS kampányára. A Game Garage Playoffs kampánnyal az Y és Z generáció tagjait szerették volna megszólítani, ehhez minden médiafelületet felhasználtak. A fiatalok...

A helyzetünk stabil

A csődmegállapodásban foglalt kötelezettségeinek több mint a felét már kifizette, tavaly a második félévben már 200 millió forintos forgalmat realizált az új tulajdonosi kör által működtetett, megújult Bónusz Brigád – mondta el Banga Györgyi....

Kevesebb a mentalitásában stabil munkavállaló

Csökken a fluktuáció mértéke a munkaszervezetekben. Mielőtt azonban a HR osztályokon pukkanna a pezsgő, fontos látnunk az okokat, mert bár furcsán hangozhat, ez a csökkenés káros is lehet, ennek hátterében pedig a kevéssé őszinte...

Felveszik a versenyt a helyi rádióadók

Mennyien hallgatják a helyi rádiókat, milyen lehetőségeik vannak a reklámpiacon ezeknek az adóknak – többek között erről is beszélt Ürge Dezső, a Helyi Rádiók Országos Egyesületének (Heroe) elnöke. - Jelenleg a teljes napi rádiós elérésnek...

Nem szabad leírni a rádiózást

A rádió népszerűsége töretlen és a reklámbevételei is folyamatosan növekedtek. Persze nem olyan ütemben, ahogy a teljes piac nőtt, ezért a teljes piaci share összességében csökkent, de a rádió messze nem a haláltusáját vívja...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Felelős forrásból származó kakaóra vált a Mars

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Mars Wrigley a felelős forrásból származó kakaó beszerzésében. A világ egyik legnagyobb édességgyártója bejelentette, hogy 2023-tól az Európában található gyárai számára vásárolt kakaó 100%-a ellenőrzött, felelős forrásból származik majd. A...

Egyre nagyobb problémát jelentenek az elektronikai hulladékok

2019-ben például 53,6 millió tonna keletkezett, amelynek több mint 80 százaléka ismeretlen helyen – nem hivatalos hulladéklerakóhelyeken, hulladéktelepeken, bontókban – végezte, és amelyből csupán 10 millió tonna volt az a mennyiség, amelyet dokumentáltan és...

Így állunk az energiatakarékos eszközökkel

A vásárlók fontosnak tartják, hogy az eszközeik energiatakarékosak legyenek, azonban az energiacímkék jelentésével a többségük nincs tisztában, és nem mindenki hajlandó jelentősen többet fizetni a jobb energiabesorolású gépekért – derült ki az Euronics Műszaki...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....