- Hirdetés -

Folytatják a Barátok közt forgatását

|

- Hirdetés -

Rövid időn belül másodszor kellett leállítani az RTL Klub rangidős napi drámai sorozatát, mert egy újabb közreműködő COVID fertőzött lett. A produkció azonnal megtette a szükséges óvintézkedéseket, és miután mindenki negatív teszttel rendelkezett, ma ismét elindult a forgatás.

Mintegy két hete derült ki, hogy a Barátok közt egyik közreműködője COVID fertőzött. A forgatás leállítása, a dolgozók szűrése, a helyiségek fertőtlenítése, valamint a negatív teszteredmények után ismét elindultak a munkafolyamatok, ám egy másik közreműködő néhány nappal később rossz közérzetre panaszkodott, majd kiderült: ő is koronavírusos.

A sorozat forgatása ezúttal egy hétig szünetelt, ez idő alatt a stábtagok és szereplők újabb PCR szűrésen vettek részt, valamint fertőtlenítették a stúdiót és a hozzá tartozó helyiségeket. A COVID tesztek nem mutatták ki, hogy a vírus jele, így folytatódnak a Barátok közt munkálatai – derül ki az RTL Klub közleményéből.

A sorozat első koronavírus-érintett dolgozója felépült a betegségből, jó a közérzete, két negatív PCR teszttel rendelkezik, ezért munkába állhat. A másik COVID fertőzött közreműködő állapota kielégítő.

A produkció gyártója felkészült arra, hogy a jelenlegi, kiszámíthatatlan járványhelyzetben további leállásokra lehet számítani, ezért átszervezi munkafolyamatokat, ehhez igazítja a munkarendet. Emellett továbbra is minden megtesz a produkció összes dolgozójának egészségéért, és a jövőben is tartja a szigorú egészségügyi biztonsági szabályokat, valamint a rendszeres szűréseket.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Durván elszálltak a bérleti díjak

Meg sem kottyant az erőteljes negyedik hullám a budapesti bérlakáspiacnak, sőt, novemberben a bérleti díj szintje éves csúcsot döntött, és a keresleti oldal fizetőképessége sem volt olyan erős tavaly július óta, mint a múlt...

A pénzügyi egészségért küzd az Erste

Világszerte 28 bank csatlakozott az élenjárók csoportjához azzal, hogy aláírták a felelősségteljes bankolás, valamint a pénzügyi egészség, és a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés előmozdításával kapcsolatos elkötelezettség alapelveiről szóló dokumentumot. Az Erste Csoport a kelet-közép-európai...

77% of marketers to spend more on online video in 2022

https://www.warc.com/content/feed/77-of-marketers-to-spend-more-on-online-video-in-2022/en-GB/5030

Jeff Bezos’ Earth Fund commits another $443 million to climate justice and conservation

https://www.theverge.com/2021/12/6/22821102/jeff-bezos-earth-fund-443-million-grants-climate-justice-conservation

Exclusive: SEC probes Tesla over whistleblower claims on solar panel defects

https://www.reuters.com/markets/commodities/exclusive-sec-probes-tesla-over-whistleblower-claims-solar-panel-defects-2021-12-06/

Saját ruhamárkával rukkolt elő az élsportoló

Ligetvári Patrik régóta dédelgetett álma volt egy saját kollekció, amelyben a hozzá hasonló, magas testalkatúak is megtalálják a számukra kényelmes, egyedi darabokat.Bár örökös első helyet foglal el Ligetvári Patrik életében a kézilabda, egy régi...
X-Faktor 2021

Ismét behúzott egy hetet az X-Faktor

Az RTL Klub tehetségkutatója bizonyult a múlt hét legnézettebb műsorának. Bőven a csatornaátlag felett hozott a TV2-n a Farm VIP. Bekerült a tíz legnézettebb műsor közé a vasárnapi Forma-1 futam is. Az elmúlt héten az...

Az európaiak fele aggódik csak a kiberbiztonság miatt

Az európai uniós állampolgárok mindössze 56 százaléka jelezte az Eurobarométer felmérésében, hogy aggódik a kibertámadások és kiberbűnözés miatt. A megkérdezettek 80 százaléka szerint a digitális eszközök használata ugyanannyi előnnyel jár, mint hátránnyal. Az Európai Unió...

Kétszázezer csomagot kézbesített a Sameday

A Black Friday kampány idén is hatalmas sikereket hozott az e-kereskedelem piaci szereplői számára. A magyar vásárlók rekord mennyiségű online rendelés leadásával használták ki a kampány miatti leárazások előnyeit, amit a Sameday csomagküldő szolgálat...

Listázzák a cégek a koronavírusos dolgozókat

A COVID-19 miatti technológiai átállás kapcsán egyre több kibertámadás éri a vállalatokat, miközben az IT-biztonság mellett az adatvédelem és a munkavállalók egészségi állapotának nyomon követése is kiemelt jelentőségű területté vált. Mára a cégek több...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Növekvő profitra számítanak az autóiparban

A világ autóipari vezetői a szektor nyereségének növekedését várják a következő években – derül ki a KPMG Global Automotive Executive Survey éves felmérésből, amelyet idén már 22. alkalommal készített el a KPMG. Bár a...

Durván elszálltak a bérleti díjak

Meg sem kottyant az erőteljes negyedik hullám a budapesti bérlakáspiacnak, sőt, novemberben a bérleti díj szintje éves csúcsot döntött, és a keresleti oldal fizetőképessége sem volt olyan erős tavaly július óta, mint a múlt...

A pénzügyi egészségért küzd az Erste

Világszerte 28 bank csatlakozott az élenjárók csoportjához azzal, hogy aláírták a felelősségteljes bankolás, valamint a pénzügyi egészség, és a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés előmozdításával kapcsolatos elkötelezettség alapelveiről szóló dokumentumot. Az Erste Csoport a kelet-közép-európai...

77% of marketers to spend more on online video in 2022

https://www.warc.com/content/feed/77-of-marketers-to-spend-more-on-online-video-in-2022/en-GB/5030

Jeff Bezos’ Earth Fund commits another $443 million to climate justice and conservation

https://www.theverge.com/2021/12/6/22821102/jeff-bezos-earth-fund-443-million-grants-climate-justice-conservation
- Hirdetés -

CMO

Már létező folyamatokat erősített fel a COVID

Hunyady Beatrix Euronics, marketingigazgató Az év vége kiemelt időszak a kereskedelemben, milyen kampánnyal készül az Euronics? A november-december értékesítés szempontjából az év 2 legfontosabb hónapja a műszaki kereskedelemben, a tavalyi évben a teljes céges árbevételünk közel 30...

Nagy a türelmetlenség a fiatalokban

Szili Tímea Futureal Group & Cordia Group, marketing- és kommunikációs igazgató   - Kicsivel több mint két hónapja nyílt meg a Futureal Group & Cordia Group fejlesztésében megvalósult Etele Plaza, mennyire váltotta be eddig a hozzá fűzött...

A kitaposott út biztonsága illúzió

Takács Borbála Adevinta Hungary, marketingigazgató   - Több évtizedes ügynökségi múlt után most ügyféloldalon folytatod. Miért döntöttél a változtatás mellett? - A váltás gondolata régóta érlelődött bennem. Húsz évet töltöttem ügynökségi oldalon, ez nagyon hosszú idő, ami rengeteg...

Most még tart a „történelmet írunk éppen” katarzisa

Szauter Zsolt eMAG és Extreme Digital, marketingigazgató   - Nagyon pörög itthon az online vásárlás, milyen élmény volt ebben a közegben átvenni a legnagyobb hazai e-kereskedelmi cég marketingjének irányítását? - Természetesen büszke vagyok arra, hogy engem választottak erre...

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Zöld Bank Díjat nyert az MKB

A Magyar Bankholding csoport tagja, az MKB Bank kapta az MNB 2021-es Zöld Bank Díját. A jegybank a Zöld Pénzügyek Díjakat az ökológiai lábnyom csökkentéséért legtöbbet tevő hitelintézeti, befektetési és biztosítási intézményeknek osztja ki...

Elismerték a Coop energiatudatosságát

A 2018-2019-2020-as évek után idén ismét Energiatudatos Vállalat védjeggyel ismerték el a Coop Gazdasági Csoport fejlesztéseit. A kitüntető címet a köztársasági elnök által fővédnökölt, az Országgyűlés Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsa által védnökölt, a Magyar...

Zöld díjat söpört be az Erste

Az Erste Alapkezelő Zrt. nyerte el 2021-ben a Zöld Befektetési Alapkezelő elismerést a Magyar Nemzeti Banktól. A jegybank két éve hirdette meg először a Zöld Pénzügyek Díjat, amelyben a legzöldebben működő pénzügyi intézményeket ismeri...

DATA