Fontos megállapodást kötött az M4 Sport

A következő három szezonban is az M4 Sporton lesznek láthatóak a labdarúgó Európa-liga és Konferencia-liga legfontosabb mérkőzései. A magyar bajnok Ferencváros mindenképpen érdekelt lesz a főtáblán, az az együttes mai mérkőzésén múlik, hogy az El-ben vagy a Kl-ben. Most először fordulhat elő, hogy egynél több magyar klub is főtáblán szerepelhet, ugyanis a kupagyőztes Paks és a bajnoki bronzérmes Puskás Akadémia a Kl-ben még szintén versenyben van, hogy története során először főtáblára jusson.

Továbbra is a közmédia választ először a két csütörtöki futballsorozat legjobb találkozói közül Magyarországon és a jövőben is ingyenesen lehet követni a közvetítéseket az M4 Sporton, az m4sport.hu-n, a Nemzeti Sportrádióban és magyar klubok esetében a Kossuth Rádióban, a Nemzeti Sport pedig helyszíni tudósítóinak köszönhetően szintén kiemelten foglalkozik majd a találkozókkal – írja az MTI a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodájának tájékoztatása alapján. Az M4 Sport minden meccsnap végén összefoglalóval jelentkezik, melyben valamennyi mérkőzés legfontosabb jelenetei láthatóak lesznek.

Az MTVA az UEFA-val és a TEAM Marketinggel megkötött megállapodása értelmében választhat majd elsőként az Európa-liga és a Konferencia-liga mérkőzései közül, ezzel biztossá vált, hogy amíg van versenyben OTP Bank Ligában szereplő csapat valamelyik sorozat főtábálján, addig a hazai szurkolók ingyenesen, előfizetés nélkül láthatnak magyar érdekeltségű találkozót a közmédiában – idézi az MTVA közleményét az MTI.

A magyar bajnok Ferencváros mindenképpen érdekelt lesz a főtáblán, az a bosnyák Borac Banja Luka elleni párharc csütörtöki visszavágóján múlik, hogy az El-ben vagy a Kl-ben. Ugyanakkor most először fordulhat elő, hogy egynél több magyar klub is főtáblán szerepelhet, ugyanis a kupagyőztes Paks és a bajnoki bronzérmes Puskás Akadémia a Kl-ben még szintén versenyben van, hogy története során először főtáblára jusson.

Ettől a szezontól kezdve az Európa-liga és a Konferencia-liga is megújul. Mindkettőben alapszakaszt rendeznek, az El-ben nyolc, a Kl-ben hat mérkőzése lesz egy-egy csapatnak. A 36 résztvevő közül a legjobb nyolc rögtön a nyolcaddöntőbe kerül, a 9-24. helyezett csapatok pedig keresztbejátszanak egymással a 16 közé jutásért, az utolsó 12 együttes pedig kiesik. Szintén újítás, hogy december 19-én csak a Konferencia-ligában rendeznek meccseket, így aznap biztosan abból a sorozatból kerül képernyőre egy mérkőzés, míg az Európa-ligában januárban is lesz két forduló, így a futballkedvelők szeptembertől májusig minden hónapban találkozhatnak a sorozat meccseivel.