- Hirdetés -

Fontos témát egyszerű üzeneti struktúrával kell feldolgozni

|

- Hirdetés -

A brandváltás ritkán adódó lehetőség az ember életében, készültem rá, hogy néha rögös lesz az út – mondta a Signature 40 harmadik helyezettje, Bölöni Olga, aki testközelből figyelhette meg a Telenor brandváltását, azóta pedig brand group managerként felel a Yettel márkamenedzsmentjéért. A kampányok sikerességén túl azok társadalomra gyakorolt hatása is kiemelten fontos számára.

- Mi volt az eddigi legnagyobb szakmai kihívásod?

- Mindig az aktuális projektről gondolom ezt. Jelenleg a Yettel Stage platformon dolgozunk gőzerővel, ami az első márkaaktiváció a brand életében. Azt üzeni, hogy a digitalizációnak mekkora az ereje: befutott zenészeket (Margaret Island, Punnany Massif és Majka) kapcsol össze feltörekvő tehetségekkel (The Pontiac, Kacaj és Perrin), a közönséget pedig összehozza a kedvenceivel. A nyár folyamán a bandák szülővárosába vittünk el exkluzív helyszínekre koncerteket, klipet készítettünk nekik, majd egy élőben és streamelve is követhető 5G Koncerttel tettük fel az i-re a pontot.

- Mire vagy a legbüszkébb a karriered alatt elért eredmények közül?

- Épp ennek az apropóján beszélgetünk! Az a jó ebben a munkában, hogy minden reggel azzal az érzéssel kelhetek fel: lehet, hogy épp ma alkotunk valami maradandót. Amikor a Telenorhoz érkeztem, szuper lehetőségnek tartottam kipróbálni magam a telekommunikáció dinamikus szektorában. Több esélyem volt izgalmas projekteken dolgozni, és amellett, hogy a kampányok a visszamérések alapján szerethetők voltak és kereskedelmileg is működtek, jó néhány szakmai elismerésben részesültek. Ez egy tökéletes kombináció, de nem működne a szuper csapatunk és a támogató közeg nélkül. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy ennek a részese lehetek.

- Hogyan jött A kis gyufaárus lány kampányának az ötlete? Azt a fogadtatást kapta, mint vártál?
- Hosszú évek óta az Artificial Group a lead ügynökségünk, ezt az utolsó, Telenorhoz köthető márkaaktivációt is velük fejlesztettük, és ők javasolták a Gyermekhíd Alapítványt. Kifejezetten
olyasmit szerettünk volna kitalálni, ami egy valós problémát dolgoz fel, példamumató és hatással van a világra, a társadalomra. Fontos volt az is, hogy kapcsolódjon a karácsonyhoz és az aktuális
integrált kampány koncepciójához, ez volt a Mondd te is többet – itt vagyok. Ennek az üzenetnek az erejével a családjukból kiemelt gyerekek ügyét támogattuk adománnyal, illetve az őket segítő
mentorok toborzásával. Az igazi siker ebben volt: a kamány hatására megtriplázódott a jelentkezők száma az alapítvány mentorprogramjában. Abban hiszek, hogy fontos témát egyszerű üzeneti struktúrával kell feldolgozni és a lehető legváltozatosabb módon szükséges eljuttatni a közönséghez. Elképesztő volt a hatás: rengeteg embert megmozgatott, nagy médiafigyelmet kapott, és mindenkiből valódi érzelmeket váltott ki. Elismert művészek (Dragomán György, Balsai Móni) is örömmel vállalták a közreműködést. Külön jó érzés, hogy a saját munkatársaink közül sokakat megmozgatott, és mentornak is jelentkeztek kollégák az alapítványhoz. Ezen a mai napig meghatódom. Több szakmai elismerést is elnyertünk – az Arany Penge Grand Prix után az interjú készítésével egy időben épp egy bronzot hoztunk el a Golden Drumon.

- Mi volt a legnagyobb tanulság, amit a Yettel brand magyar piacra való bevezetéséből levontál?

- A márkaváltás ritkán adódó lehetőség az ember életében, készültem rá, hogy néha rögös lesz az út. Hatalmas előkészítő munka előzte meg, és igazán izgalmas volt közelről figyelni, ahogyan megszületett a Yettel. A legnagyobb tanulság számomra, hogy a brand megérkezése a piacra igazából egy kaput nyitott ki, és az igazi utazás csak most kezdődik, amikor megtöltjük tartalommal, illetve hatással lehetünk arra, hogy mit is jelent a fogyasztóknak a Yettel.

- Mit jelent neked, hogy a Signature 40 élmezőnyébe válogattak?

- Megtiszteltetés és meglepetés is, hogy felkerülhettem a Signature 40 listára, ennyi kiváló szakember közé, ráadásul ilyen előkelő helyre. Egy rangsorban szerepelni egyéni sikernek tűnik, de valójában azok a projektek, amiken dolgoztam az elmúlt években, sohasem egyemberesek – minden feladat mögött egy csapat áll. Amikor ránézek az elismerést jelképező díjra, azokra gondolok, akikkel nap mint nap együtt dolgozhatok már több mint három éve. Bízom abban, hogy még nagyon sok izgalmas feladat áll előttünk, és egyre több marketingkommunikációs szakember felkerülhet a Signature 40 közé. Jó társaság ez!

Tuza Dorottya

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Hullámzó érdeklődés a balatoni ingatlanpiacon

Az erős évkezdést követően március végétől a választások és a háborús helyzet bizonytalansága vetette vissza a vásárlási kedvet, majd a nyári szezonális fellendülést követően augusztus végével a rezsisokk mérsékelte az érdeklődést. A hiteles ügyletek...

Fék nélkül száguld az áremelkedés

Az infláció novemberben tovább emelkedett, ráadásul a vártnál is gyorsabb ütemben. Októberhez képest a fogyasztói árak 1,8 százalékkal nőttek, az éves infláció így 22,5 százalékra gyorsult az októberben közzétett 21,1 százalékról. A tényadat ismét...

Így erősíthető a munkavállalók lojalitása

A SZÉP kártya mellett a céges programok, a telefon vagy laptop, a vállalati autók és a tréningek a legnépszerűbb, sztenderd béren kívüli juttatások a hazai vállalatoknál – derül ki az EY Adókonferencia több mint...

2023-as prognózisokkal jön az év utolsó BrandManiája

Idei utolsó adásához érkezett a BrandMania, a stáb ezúttal jelentős ágazatok képviselőit kérdezte arról, hogy mit várnak 2023-tól és megnézték azt is, hogy a 2022-re vonatkozó jóslatok mennyire váltak be. Már a múlt év végén...

Népszerű magyar sztárokkal jön a STRAND Fesztivál

Számos olyan fellépő kap főszerepet a 2023-as STRAND programjában, akik néhány évvel ezelőtt kevés fesztivál színpadára jutottak el. Azahriah, Beton.Hofi, Carson Coma, Dzsúdló, Valmar közönsége ma már nemcsak a legnagyobb koncerthelyeket, de minden bizonnyal...

Magyar techcég famentő megoldásait díjazták Szingapúrban

Szingapúr környezetvédelmi és fenntarthatósági miniszterétől vett át rangos környezetvédelmi elismerést a magyar hátterű greehill vezetése a városi növényzet digitális eszközökkel történő tervezésében használt úttörő megoldásaiért. A magyar gyökerű, az intelligens városi megoldások globális piacán...

Új ajánlattal rukkolt elő a Vodafone

A Vodafone konvergens szolgáltatóként az elmúlt években folyamatosan azon dolgozott, hogy létrehozza azt az ajánlatot, amely egy csomagban képes azokat az ügyféligényeket kiszolgálni, amelyek igazán fontosak – mindezt különleges kedvezményekkel és egyéb előnyökkel. A...

Hamarosan készpénzmentes lesz a gasztro szektor

Az utóbbi 2-3 év megterhelő időszak volt a vendéglátóiparban dolgozók számára: koronavírus-járvány miatti korlátozások és bezárások, háború folytán fellépő energiaválság, munkaerőhiány, élelmiszerárak emelkedése. Ebben a nehéz helyzetben kellene (több) profitot termelni, nagyobb hatékonysággal működni,...

Játszóházakban kampányol a STABILO

Országszerte 20 játszóházban fut a STABILO kampánya, a szülők és a gyermekek a plakátok mellett termékmintákkal is találkozhatnak. A STABILO játszóházi kampánya december 1-től 31-ig tart. Országosan 20 játszóházban fut, több mint 120 ezer látogatót...

Mesés Disney koncert lesz Budapesten

Budapest is bekerült a Disney 100 éves évfordulóját ünneplő koncertsorozat helyszínei közé. 2023. október 15-én 19:30 órától az Arénában elevenednek meg a mindenki által ismert lenyűgöző mese- és filmjelenetek a Hollywood Sound Orchestra és...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Kevesebb túlórázásra buzdít a Heineken

„Az alvás a gyengéknek való!” „Ha el akarod érni a céljaidat, dolgozz, amíg mások buliznak!” „Azért tartok itt, mert én soha nem pihenek!” Ismerősek ezek a mondatok? A hustle culture, vagyis a túlórákat és...

Hullámzó érdeklődés a balatoni ingatlanpiacon

Az erős évkezdést követően március végétől a választások és a háborús helyzet bizonytalansága vetette vissza a vásárlási kedvet, majd a nyári szezonális fellendülést követően augusztus végével a rezsisokk mérsékelte az érdeklődést. A hiteles ügyletek...

Fék nélkül száguld az áremelkedés

Az infláció novemberben tovább emelkedett, ráadásul a vártnál is gyorsabb ütemben. Októberhez képest a fogyasztói árak 1,8 százalékkal nőttek, az éves infláció így 22,5 százalékra gyorsult az októberben közzétett 21,1 százalékról. A tényadat ismét...

Így erősíthető a munkavállalók lojalitása

A SZÉP kártya mellett a céges programok, a telefon vagy laptop, a vállalati autók és a tréningek a legnépszerűbb, sztenderd béren kívüli juttatások a hazai vállalatoknál – derül ki az EY Adókonferencia több mint...

2023-as prognózisokkal jön az év utolsó BrandManiája

Idei utolsó adásához érkezett a BrandMania, a stáb ezúttal jelentős ágazatok képviselőit kérdezte arról, hogy mit várnak 2023-tól és megnézték azt is, hogy a 2022-re vonatkozó jóslatok mennyire váltak be. Már a múlt év végén...
- Hirdetés -

Don't Miss

Különleges időszakban járunk

A médiaipar különleges időszakában járunk, amelyben a válság az új normális – mutatott rá Pető Péter. A 24.hu főszerkesztője elmondta azt is, hogy a tematikus prémiumterméküknél továbbra is erősen hisznek a fizetőfalban. Fotó credit: Ivándi-Szabó...

Kiszámíthatóbb működés

Jelenleg is új műsorokon dolgozik a Partizán csapata, amitől jövőre letisztultabb és kiszámíthatóbb működést várnak – mondta el Gulyás Márton. A Partizán alapító-főszerkesztője elárulta azt is, hogy zajlik a gasztroműsoruk forgatása, amit jövő év...

A technológiai modernizáció elengedhetetlen

Magyarország jövőbeni sikerei nagyon nagy mértékben a digitális gazdaság pályára állításán, a modernizáció felgyorsításán múlnak – hangsúlyozta Vinnai Balázs. Az IVSZ - Szövetség a digitális gazdaságért elnöke beszélt arról is, hogyan hatott a cégek...

Előre aláírtam volna

Nem csak az újságnak kell felkészülnie mindenre, a Telex üzleti modelljét is a gazdasági helyzethez kell alakítani – mondta el Dull Szabolcs. A lap főszerkesztője beszélt arról is, hogy milyen kihívásokat tartogatott a szerkesztőség...

Visszük tovább, amit eddig építettünk

Minden idők legsikeresebb évét tudhatja maga mögött a Szallas Group, de 2022 valószínűleg mégsem emiatt lesz a legemlékezetesebb a cég számára, hanem a tulajdonosváltás miatt. Szigetvári József, a vállalat vezérigazgatója beszélt arról, hogy mit...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Magyar techcég famentő megoldásait díjazták Szingapúrban

Szingapúr környezetvédelmi és fenntarthatósági miniszterétől vett át rangos környezetvédelmi elismerést a magyar hátterű greehill vezetése a városi növényzet digitális eszközökkel történő tervezésében használt úttörő megoldásaiért. A magyar gyökerű, az intelligens városi megoldások globális piacán...

Zöldebbek lehetnek a médiakampányok

A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése a gyártási láncolatban és az értékláncban is nagy figyelmet kap már, de a médiakampányok tervezésekor még kisebb szerepet szánnak ennek a szempontnak a médiaipar és a megrendelői oldal szereplői. Pedig Magyarországon...

Krízisálló értéket teremt az ESG

Az üzleti életben a fenntarthatóság túlmutat az önkéntes kezdeményezéseken, és már nem megkerülhető – hangzott el a CBRE szakmai konferenciáján. A tágabban vett gazdaság és a kereskedelmi-ingatlanpiac szereplői egy olyan mérhető és átlátható rendszer...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....