- Hirdetés -

Fővárosi újlakás-piac: nem állt meg az áremelkedés

|

- Hirdetés -

Bár már sokan számítanak akár árcsökkenésre is a honi lakáspiacon, a fővárosi újépítésű ingatlanok tekintetében aligha jellemzi ez a jövőt. Az OTP legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképe ugyan jelentős visszaesést mutat éves szinten a tavalyi vásárlások számában, ám ez sem állította meg az áremelkedést. Sőt, Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint több tényező is arra utal, hogy e téren továbbra se következik be gyökeres fordulat.

A fővárosi újépítésű társasházi lakások forgalma 2022 első felében még hozta az előző évek átlagát, ám június után már jelentős volt a visszaesés – derült ki a héten publikált OTP Budapesti Újlakás Értéktérképének adataiból. Az év első hat hónapjában 3800, a másodikban 2100 tranzakciót regisztráltak, így az éves forgalom mintegy 30 százalékkal múlta alul a 2021-est. Ez a visszaesés azonban nem rántotta magával az árakat, sőt, azok továbbra is emelkedni látszanak. A 2024-es átadásra szánt, jelenleg értékesítés (és többnyire építés) alatt álló lakások átlagos négyzetméterára – az OTP Jelzálogbank adatbázisa szerint – mintegy 1,5 millió forint, ami 25 százalékos éves drágulást jelez.

Az adatok szerint a beruházók óvatosan reagáltak a piaci környezet megváltozására. Noha 2022-ben az előző évinél mintegy 15 százalékkal kevesebb új lakást vittek a piacra, egyelőre nem álltak le teljesen az új projektek indításával. „Noha több beruházó inkább kivár az értékesítés kezdetével, minthogy az árból engedjen” – magyarázza Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. „ugyanakkor számíthatnak arra is, hogy a következő ősszel nagyobb lesz a kereslet az energiahatékony lakásokra.” Az elemző szerint ugyan csak egy kisebb korrekciót láthattunk tavaly a beruházók részéről, de a következő hónapok közöttük is újraoszthatják a pozíciókat. „A lehetséges kockázatok nagyobb súllyal érinthetik a kisebb beruházókat, akik gyorsabban tudnak reagálni, míg a nagyok merészebbek és őket a projektméret adta lendület is viszi előre, hiszen változatlanul jelentenek be, illetve készítenek elő többszáz lakásos nagy projekteket.”

A szakértő szerint jó lehetőség adódik most a piacszerzésre is. Ugyanezt lehetett látni 2008 után: azon kevesek, akik mentek előre a válságos évek alatt, azok megerősödve lovagolhatták meg aztán a fellendülési hullámot is. Ez az átrendeződés azzal is járhat, hogy a következő években ott lesz viszonylag bővebb az újlakás-kínálat, ahol kedvezőek a helyi adottságok a nagyobb beruházók nagy projektjeihez. E tekintetben, a fővárosban már így is elég nagyok a különbségek. A 2022-ben átadott 6330 újlakás több mint felén mindössze három kerület osztozik: a XIII. (2110), a IX. (780) és a XI. (670). Ezzel szemben tizenhárom olyan kerület is akadt tavaly, amelyben a 100-at sem érte el ezek száma. Közülük az I., az V. és a VII. kerületben egyáltalán nem adtak át új lakást tavaly.

A beruházók helyzetét segítheti, hogy elég sokáig várhatnak a számukra legígéretesebb időpontra az elkészült lakások értékesítésével. A kedvezményes, 5 százalékos áfát akár 2028 végéig, a BB energiahatékonysági követelmény teljesítése alóli felmentést pedig akár 2024 júniusáig is kihasználhatják.

Az árak csökkenése ellen hathat az a körülmény is, hogy eddig nem halmozódtak fel a beruházóknál nyomasztóan nagy eladatlan készletek. Az OTP Budapesti Újlakás Értéktérképe szerint idén januárban mindössze 640 már elkészült újlakást kínáltak a fővárosban. (Aki azonnali költözéshez keres megoldást, az a XIII. kerületben 180, a XI.-ben 150, a VIII.-ban 80 ajánlat közül választhatott.) Bár ez a 640 darabos januári eladatlan készlet 2014 óta a negyedik legnagyobb féléves volumen, mégsem tekinthető különösebben drámainak. „A válság idején, 2009 végén ez a mutató elérte a 3800-at is, és a következő két évben is 3000 felett maradt" – emlékeztet az elemző.

A lehetséges jövőkép akkor sem feltétlenül borús, ha a kereslet oldaláról vizsgáljuk a fővárosi újlakások helyzetét. Új ingatlan vásárlása mellett szóló érv lehet az igénybe vehető adókedvezmények (az általános 5%, illetve a rozsdaövezeti teljes visszatérítés) mellett a kapcsolódó családtámogatások év végi meghosszabbítása is. Utóbbiak közül például a CSOK-os illetékmentesség és az áfa-visszaigénylési jogosultság növelheti az újlakások vonzerejét.

A rezsiköltségek emelkedése és ezzel a fenntarthatósági szempontok átértékelése is javíthatja a beruházók piaci pozícióját. Míg tavaly a Zöld Otthon Program támogatott hitele pörgette az újlakások piacát, most az növelheti az irántuk való keresletet, hogy ezen ingatlanok eleve alacsonyabb fenntartási költségeket ígérnek.

Ilyen körülmények között felvetődik a kérdés, hogy meddig emelkedhetnek még az újlakás-árak? Valkó Dávid szerint, ha ezt nem is tudjuk most megmondani, a jelenlegi piaci környezet azt valószínűsíti, hogy most egy ideig ritkábban dőlnek majd rekordok, s inkább a fővárosi újlakás ársáv alja zárkózhat majd feljebb, közelebb az átlaghoz. Emellett a potenciális vásárlók számára lehet hasznos információ, hogy az új lakások esetében is a korábbiakhoz képest jelenleg nagyobb lehetőség van áralkura, illetve az akciók is megjelennek, amiket érdemes lehet kihasználni.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Magyar alkotást díjaztak a pármai filmfesztiválon

Fazakas Péter rendező személyesen vette át a Violetta d’Argento díjat A játszma című filmért a pármai filmfesztiválon a hétvégén. (kiemelt fotón: Fazakas Péter átveszi a díjat. Forrás: Nemzeti Filmintézet) Az olaszországi Párma nemzetközi filmfesztiválját 11....

Fontos döntést hozott a Lego

A Lego csoport leállította az újrahasznosított műanyagból készült építőkockák fejlesztésére irányuló egyik kiemelt projektjét, miután kiderült, hogy az eldobható PET-palackokból kinyert új anyag gyártási folyamata magasabb szén-dioxid-kibocsátással járna az eddiginél- írja az MTI a...

Megjött az ősz, borúsabban látjuk a jövőt

Az ősz beköszöntével a lakosság és a vállalkozások is kissé rosszkedvűbbek lettek. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint szeptemberben a fogyasztói az és üzleti várakozások is romlottak valamelyest,...

Új vezetővel folytatja a Wolt Magyarország

Augusztus elejétől Hartyányi Orsolya a Wolt Magyarország új ügyvezető igazgatója. Az új cégvezető 2021-ben csatlakozott a vállalathoz, 2023. februárjától a retail üzletágat vezette. Hartyányi Orsolya a Budapesti Gazdasági Egyetemen szerzett közgazdász végzettséget. Karrierjét a...

Technológia-imádó vállalkozó lett Az Év Marketingese

A veszprémi Sóskuthyné Mészáros Mira lett Az Év Marketingese. A fiatal vállalkozónő példátlan gyorsasággal alkalmazza a legújabb technológiai újdonságokat a marketingjében, mellyel kiemelkedett a piaci versenyből. A 16. Marketing Szuperkonferencia keretében megrendezett verseny, idén...

Az Amazon streaming szolgáltatásába is érkeznek a reklámok

A jövő év elejétől hirdetések is láthatók lesznek az Amazon Prime Video szolgáltatásban, igaz egyelőre csak néhány piacon vezetik be az újítást. A cég a lépést azzal indokolta, hogy ezzel megteremtik az alapot ahhoz,...

Life in plastic, it’s fantastic – a Barbie-láz nyomában

A Greta Gerwig által rendezett élő szereplős Barbie a megjelenése utáni hétvégén 377 millió dolláros bevételre tett szert világszerte, és mindössze három héttel később az egymilliárdos álomhatárt is átlépte. De nemcsak a film marketingesei...

A Covid-előtti időkhöz képest is többen vannak az Oktoberfesten

Emelkedett a látogatók száma a müncheni Oktoberfesten a koronavírus-járvány előtti időkhöz képest, a bűncselekmények száma pedig csökkent a világhírű sörfesztivál vasárnap közölt félidős mérlege szerint. Az október 3-ig tartó rendezvény első nyolc napján 3,4 millió...

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Idén is rengetegen buliztak az Eurojackpot Szuperkoncerten

Az eső ellenére idén is több tízezren énekelték a helyszínen a hazai popzene nagyágyúinak legismertebb, valamint csak itt hallható dalkülönlegességeit. A fellépők, vagyis a Halott Pénz, a ByeAlex és a Slepp, valamint DR BRS...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Sztárban sztár nézőszám

Egyelőre verhetetlennek tűnik a Sztárban sztár leszek

Jelentős előnnyel végzett a nézettségi toplisták élén a TV2-s Sztárban sztár leszek, annak is a vasárnapi adása. Többen nézték a The Voice-t, mint egy héttel korábban, de még így is kikaptak a szombati Sztárban...

Magyar alkotást díjaztak a pármai filmfesztiválon

Fazakas Péter rendező személyesen vette át a Violetta d’Argento díjat A játszma című filmért a pármai filmfesztiválon a hétvégén. (kiemelt fotón: Fazakas Péter átveszi a díjat. Forrás: Nemzeti Filmintézet) Az olaszországi Párma nemzetközi filmfesztiválját 11....

Fontos döntést hozott a Lego

A Lego csoport leállította az újrahasznosított műanyagból készült építőkockák fejlesztésére irányuló egyik kiemelt projektjét, miután kiderült, hogy az eldobható PET-palackokból kinyert új anyag gyártási folyamata magasabb szén-dioxid-kibocsátással járna az eddiginél- írja az MTI a...

Megjött az ősz, borúsabban látjuk a jövőt

Az ősz beköszöntével a lakosság és a vállalkozások is kissé rosszkedvűbbek lettek. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint szeptemberben a fogyasztói az és üzleti várakozások is romlottak valamelyest,...

Új vezetővel folytatja a Wolt Magyarország

Augusztus elejétől Hartyányi Orsolya a Wolt Magyarország új ügyvezető igazgatója. Az új cégvezető 2021-ben csatlakozott a vállalathoz, 2023. februárjától a retail üzletágat vezette. Hartyányi Orsolya a Budapesti Gazdasági Egyetemen szerzett közgazdász végzettséget. Karrierjét a...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...

Újra kell gondolni a hierarchiát a szervezetben

Művészettörténészként diplomázott, kulturális és kreatív elköteleződését pedig a Magyar Telekomnál kamatoztatja Kovács András Péter, aki jelenleg a családi szegmenskommunikációért felel és a Warm Up Talks legújabb adásában elárulja: mit jelent az agilis transzformáció, miért...

A felelős márka szerepe soha nem volt olyan fontos, mint ma

Ha a saját tevékenységünkre gondolunk, kulcsfontosságú lett, hogy felhívjuk a figyelmet a tudatosságra és a digitális és kiberbiztonságra ezeknek a technológiáknak a használata kapcsán, amiben a teljes piacnak óriási felelőssége van – mondta el...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Fontos döntést hozott a Lego

A Lego csoport leállította az újrahasznosított műanyagból készült építőkockák fejlesztésére irányuló egyik kiemelt projektjét, miután kiderült, hogy az eldobható PET-palackokból kinyert új anyag gyártási folyamata magasabb szén-dioxid-kibocsátással járna az eddiginél- írja az MTI a...

Csomagolásmentes kiszállítással újít a Rossmann

Új, csomagolásmentes házhozszállítási lehetőséget kínál ügyfeleinek a Rossmann. A Rossmann saját autós futárszolgálata immáron szinte végtelenszer újra használható tartós táskákban szállítja ki a rendelt termékeket azoknak, akik rendelésük során ezt a fenntartható opciót választják....

Klímapusztulás: a villamosenergia-ágazaton múlik minden

A villamosenergia-ágazat a kulcsa annak, hogy elérje a karbonsemlegességet az világ 2050-re, egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító tanulmányában. Az ágazati kutatás szerint az energiatermelés felel az üvegházhatású gázkibocsátás 75 százalékáért. A szektor...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....