Függőségnek tartják a fiatalok a mobilozást

Az amerikai tizenévesek többsége belátja, hogy túl sok időt tölt a mobiltelefonjával, és saját bevallása szerint megpróbál ezen változtatni. A szülők is problémának látják a gyerekeik „függőségét”, de saját magukon ugyanezt kevésbé veszik észre.

A 13–17 év közötti amerikaiak 54 százaléka saját maga is úgy gondolja, hogy túl sok időt tölt a mobiltelefonja képernyője előtt a Pew Research Center múlt héten megjelent kutatási jelentése szerint. A fiatalok közül sokan a közösségi oldalakról (41 százalék) és a játékokról (26 százalék) is úgy gondolják, hogy túl sok időt töltenek el vele. Ennek következtében pedig a megkérdezettek megpróbálnak lépéseket is tenni, hogy visszaszorítsák a mobilon (52 százalék), a közösségi oldalakon (57 százalék) és a játékokkal töltött (58 százalék) időt. Érdekes módon a törekvés fordítottan arányos, mint a túl soknak tartott idő, mivel például csak a fiatalok negyede hiszi, hogy túl sokat játszik, de több mint fele próbál ezen időt spórolni.

A fiatalok szoros kapcsolata a mobiltelefonjukkal szinte evidenciának számít a kutatók szerint, ahogy láthattuk, a fiatalok fele az okostelefonját tartja a legjobb barátjának. Az Egyesült Államokban a tizenévesek 95 százalékának van okostelefonja, és 45 százalékuk szinte folyamatosan online van. A fiatalok 72 százaléka ébredés után jellemzően az okostelefonjáért nyúl, hogy ellenőrizze az üzeneteket és az értesítéseket. Emellett 58 százalékuk úgy érzi, hogy ha egy üzenetet kap, akkor arra azonnal válaszolnia is kell.

Ráadásul a tizenévesek 57 százaléka a magány, a szomorúság és az aggódás legalább egyikét érzi, ha a mobilja nincs a közelben. A lányok még inkább kiszolgáltatottak a függőséget jelző érzéseknek mint a fiú kortársaik, és közülük többen is tartják túl soknak a mobilon töltött idejüket (lányok: 41 százalék, fiúk: 35 százalék). A fiúk közül viszont sokkal többen gondolják úgy, hogy túl sok időt játszanak (41 százalék) mint a lányok (11 százalék).

Ezzel párhuzamosan a tizenévesek szüleinek kétharmada is aggódik a gyerekeik túl sok mobilozása miatt (65 százalék), emiatt 57 százalékuk próbálja valahogyan korlátozni a mobillal tölthető időt, ami feltehetően inkább csak a 13-14 évesek esetében lehet sikeres. A szülők közül 72 százaléka szokta legalább néha érezni, hogy amikor beszélgetni próbál a tizenéves gyerekével, akkor a telefon eltereli erről a tinédzser figyelmét. A szülők 30 százaléka szerint nagyon is gyakran történik ilyen. Azonban a fiatalok 51 százaléka szintén úgy látja, hogy a szüleikkel a beszélgetést néha megzavarja a felnőttek telefonnyomogatása. Sőt, 14 százalékuk szerint ez kifejezetten gyakran előfordul.

A vizsgált felnőttek 36 százaléka érzi, hogy túl sok időt tölt a mobiltelefonjával, ami sokkal kevesebb, mint amennyire a gyerekeikért aggódnak. Ezzel ellentétben a szülők közül többen veszítik el a fókuszt munka közben, hogy a hivatalos feladat közben a telefonjukat ellenőrizzék, mint amennyire a tizenévesek teszik az iskolában, ahol valószínűleg a tanórai szabályok is korlátozzák őket a mobilozásban – írta a hwsw.hu.