- Hirdetés -

Gondot okozhat a GDPR a vállalkozásoknál

|

- Hirdetés -

Egy átlagos magyar vállalkozásnál pár hét alatt akár százezer alkalommal is megnyithatnak, módosíthatnak, másolhatnak, kezelhetnek „GDPR-érzékeny” fájlokat, amit követni hagyományos eszközökkel lényegében lehetetlen feladat. Nem véletlen, hogy a hazai IT szakemberek közel fele szerint a következő egy év legnagyobb szakmai kihívása a GDPR előírásoknak megfelelő adatvédelem biztosítása – derül ki a Panda Security felméréséből.

Már egy átlagos magyar kis- és középvállalkozás (kkv) informatikai környezetében is mellbevágó mennyiségben akadnak olyan műveletek, amelyek a GDPR előírások által érzékenynek tartott adatokat érintenek. Az IT biztonság több területén is védelmet nyújtó Panda Security mintaként két egymástól eltérő feladatkörű és tevékenységet végző szervezet informatikai hálózatának féléves tevékenységét monitorozta adatvédelmi szempontok alapján.

Egy informatikai profilú vállalkozás 25 gépből álló rendszerében, 2019. július és 2020. január közepe között több mint 270 ezer „GDPR-érzékeny”, vagyis személyes adatokat tartalmazó, fájlműveletet hajtottak végre. A kiválasztott egészségügyi intézménynél egy 80 gépből felépülő rendszerben jóval alacsonyabb volt ugyan az aktivitás, ám az adatbiztonsági szempontok szerint említendő lépések száma itt is megközelítette a 63,5 ezret. A legnagyobb arányban mindkét szervezetnél dokumentumok megnyitására volt példa, ám bőven végeztek tartalommódosítást, adattörlést, átnevezést és persze másolást is. A vizsgált időszak alatt a vállalkozásnál több mint 1500, míg a kórházban csaknem 3000 új fájl keletkezett.

Egy átlagos hazai társaság hálózatában éves szinten prognosztizálható több százezres adatérzékeny fájlművelet is arra utal, hogy már egy közepes, de akár egy kisvállalkozásnál is roppant kényes feladat a GDPR előírásoknak való teljes körű megfelelés. A szóban forgó műveletek gyakorisága és mennyisége ugyanis hetek alatt könnyedén olyan mértékűre duzzadhat, amit erre fejlesztett informatikai eszközök segítsége nélkül szinte lehetetlen nyomon követni.

„Az unió általános adatvédelmi rendelete lassan két éve hatályos, ezek az adatok viszont arra utalnak; hiába a bevezetés óta eltelt idő és a társaságoknál ezzel kapcsolatban azóta felhalmozott tapasztalat, hatékony informatikai megoldások nélkül a szabályozásnak való megfelelés embert próbáló feladat. Sokat kockáztatnak, akik ezen a területen nem eléggé tájékozottak, vagy szeretnének spórolni a költségeken. Ilyen nagyságrendű, adatvédelmi szempontból érzékeny művelet mellett megfelelő kontroll nélkül bármikor történhet nem kívánt incidens, ami akár komoly bírsággal is járhat. A büntetés maximális mértéke ugyanis az éves globális árbevétel 4 százaléka is lehet. Még a büntetésnél is nagyobb kockázat, s jelentősebb kárt okozhat az imázsvesztés, hiszen szinte minden iparágban az ügyféladat a legnagyobb érték. Ez egy kisvállalkozásnak különösen fájhat, sőt, akár a fennmaradását is veszélyeztetheti” – mondta Gölcz Dénes, a Panda Security hazai ügyvezető igazgatója.

Ennek tükrében nem meglepő az adatvédelmi cég tavaly ősszel 260 magyarországi kis- és nagyvállalat informatikai szakembere körében végzett felmérésének eredménye: a válaszadók szerint ugyanis az IT biztonság területén a GDPR előírásoknak megfelelő adatvédelem biztosítása a következő 12 hónap legnagyobb feladata. A megkérdezettek 43 százaléka pedig azt is megjegyezte, hogy 2020 során olyan technológiai eszközt szereznek be, amely támogatja a GDPR előírásoknak való megfelelést. Az unió általános adatvédelmi rendeletének kiemelt szerepét mutatja a cégeknél, hogy az ügyféladatok, a szerződéses számlák és a pénzügyi adatok mellett az email címek védelmét is a legkritikusabb informatikai adatvédelmi feladatok között tartják számon.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Nemzetközi tulajdonoshoz kerülhet a Foxpost

Nemzetközi tulajdonossal folytathatja a további dinamikus növekedést a Foxpost, miután a csomagautomata vállalatot értékesítette a Wallis Csoport és a Trueway. A vevő a cseh Packetát is tulajdonló befektetői konzorcium, amely minden zárási feltétel teljesülése...

Az igazi álommeló: utazgatás egész nyáron

A Z generáció felnőtt tagjai inkább dolgoznának népszerű nyári nyaralóhelyen, mint az Y generációsok; az Y-ok pedig jobban élveznék az önkénteskedést. Közel minden 5. magyar fiatal attól lenne boldog, ha lustálkodhatna a nyáron –...

Pénzhiány miatt lassítanak a hazai cégek

A nem túl rózsás gazdasági kilátások és a finanszírozás, a pályázatok hiánya visszafogja a vállalatok innovációs kedvét. Így elsősorban belső hatékonyságuk javítására és ügyfeleik jobb kiszolgálására összpontosítanak.A K&H hetedik féléve méri a hazai közepes...

Rekordösszeget költöttek el külföldön a magyarok

Az idén is több magyar ment külföldre, mint tavaly, és a pénzt is költik, aki síelni, nyaralni ment, napi 31 ezer forintot költött. Az utasbiztosítási szektor is rekord esztendőre számíthat 2024-ben - írja a...

A sör és a sportközvetítések lendíthetik fel a balatoni turizmust

Június közepétől egy hónapon át nagy rohamra számítanak a balatoni sörözőkben és éttermekben. Ebben az időszakban nem árt előre asztalt foglalni. A telt ház oka a Németországban zajló 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság, amelynek hatása a Balaton...

Így csalnak az ajándékkártyákkal

Az ajándékkártyák elleni csalásokra specializálódott az Egyesült Államokban az Atlas Lion néven ismert, újabban Storm-0539 néven azonosított bűnözői csoport. Ezek a csalók különösen az ünnepek idején aktívak, amikor az ajándékkártyák kibocsátása és használata megugrik....

Ezért halasztják el a beruházásokat a hazai vállalatok

Visszafogják a beruházásaikat és késve fizetik a rezsiszámláikat a magyar cégek, mert maguk sem jutnak határidőre a pénzükhöz a vállalatközi (B2B) kereskedelemben. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló, éves elemzésében....

Reménykedhetnek a lakásfelújítók

A júniusra bejelentett otthonfelújítási program csúszása sokaknak adhatja vissza az esélyt, hogy megragadják e lehetőséget, hiszen a becslések szerint több, mint egymillió olyan régi családi ház akad az országban, aminek az energetikai korszerűsítésére felhasználható...

EB: ilyen eredményeket jósolnak a magyar válogatottnak

A Szerencsejáték Zrt. kutatása alapján az Európa-bajnokság eseményeit a felnőtt magyarok közel fele fogja figyelemmel követni. A felmérés szerint főleg a férfiak körében nagyobb (60%) az érdeklődés a sportesemény iránt. A válaszadók ötöde gondolja...

Új termékcsaláddal erősít az IKEA

Az irodabútor-kollekciót a világszerte változó munkatrendek hívták életre. A 85 irodabútorból álló termékcsalád többek között hangszigetelő panelekkel és természet által inspirált elemekkel teremt kellemes munkahelyi környezetet. A MITTZON hangszigetelő paravánoknál használt először az IKEA...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Kádár Tamás: „Az Est FM igazi punk sztori volt”

Kádár Tamás 13 éve vezeti a Sziget Kulturális Menedzser Irodát. Az ország legnagyobb és nemzetközi szinten is jegyzett fesztiváljaiért felelős cégvezető az ezt megelőző években is számos, a kommunikációs iparágat meghatározó projektben vett részt...

Nemzetközi tulajdonoshoz kerülhet a Foxpost

Nemzetközi tulajdonossal folytathatja a további dinamikus növekedést a Foxpost, miután a csomagautomata vállalatot értékesítette a Wallis Csoport és a Trueway. A vevő a cseh Packetát is tulajdonló befektetői konzorcium, amely minden zárási feltétel teljesülése...

Az igazi álommeló: utazgatás egész nyáron

A Z generáció felnőtt tagjai inkább dolgoznának népszerű nyári nyaralóhelyen, mint az Y generációsok; az Y-ok pedig jobban élveznék az önkénteskedést. Közel minden 5. magyar fiatal attól lenne boldog, ha lustálkodhatna a nyáron –...

Pénzhiány miatt lassítanak a hazai cégek

A nem túl rózsás gazdasági kilátások és a finanszírozás, a pályázatok hiánya visszafogja a vállalatok innovációs kedvét. Így elsősorban belső hatékonyságuk javítására és ügyfeleik jobb kiszolgálására összpontosítanak.A K&H hetedik féléve méri a hazai közepes...

Rekordösszeget költöttek el külföldön a magyarok

Az idén is több magyar ment külföldre, mint tavaly, és a pénzt is költik, aki síelni, nyaralni ment, napi 31 ezer forintot költött. Az utasbiztosítási szektor is rekord esztendőre számíthat 2024-ben - írja a...

Don't Miss

Megváltozott a versenypálya – interjú Vidus Gabriellával

Folyamatosan monitorozzuk a piacot a kisebb-nagyobb médiaipari cégekkel kapcsolatban, és ha olyan vállalatot találunk, akkor tárgyalásokat kezdünk – nyilatkozta lapunknak Vidus Gabriella. Az RTL Magyarország vezérigazgatója jelezte: tavaly nem voltak elég jók a műsorok,...

Az összetartozás ereje – interjú Monori Bálint Gusztávval

Nem csak a csapatok, a cégek is gőzerővel készülnek a labdarúgó-Európa-bajnokságra. A Szerencsejáték Zrt. a Lounge Grouppal együtt készített egy nagyszabású kampányfilmet, hogy ráhangolja a szurkolókat a kontinenstornára. A részletekről Monori Bálint Gusztáv, a...

Az EB körüli reklámhelyek már elfogytak – interjú Kosaras Klaudiával

Már hónapokkal a sportesemények előtt jelentősen megnő a hirdetői kereslet a sport tartalmak melletti megjelenésekre – nyilatkozta az mmonline.hu-nak Kosaras Klaudia. Az Atmedia kereskedelmi igazgatójával készült interjúnkból kiderül többek között, hogyan készülnek az idei...

A jó ötleteket nem büdzsében mérik – interjú Sárospataki Alberttel

Az idén tízéves online számlázó, a Billingo vihette haza az Év Vállalata díjat a kilencedik Marketing Diamond Awardsról. Az elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató cég ügyvezetőjét, Sárospataki Albertet kérdeztük a pályázataikról, a Billingo...

Morálisan jót tenni üzletileg is kifizetődő

„Aligha tekinthető felelősségvállalásnak - és etikusnak - az, amikor egy tízmilliós költségvetésű imázskampányt tessék-lássék „bekoszolunk” egy kis kutyasétáltatással” - nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA-cégcsoport vállalati kommunikációs, PR és CSR...