- Hirdetés -

Hagyománnyá tennék a Balaton Ünnepét

|

- Hirdetés -

Idén először rendezik meg szeptember 17-én Balatonvilágoson, a Club Aliga területén a Balaton Ünnepét, a szervezők tervei szerint hagyománnyá tennék az eseményt. A rendezvény célja, hogy évente egyszer ünnepi program keretében találkozzanak egymással mindazok, akik sokat tesznek a Balatonért: a vendéglátók, a szolgáltatók, a szervezők, a művészek és a közönség.

A fesztiválos hangulatú programban fél-egyórás koncerteket adnak azok a zenekarok, amelyeket az elmúlt évek-évtizedek során megihletett a Balaton. Érkezik a KFT, a Kelemen Kabátban, a Hősök, a Valmar, a Best of Balaton-kurátor Marsalkó Dávid csapata, a Halott Pénz pedig a balatoni szezon utolsó koncertjét adja. Az esemény a www.molnagyonbalaton.hu linken élőben is követhető lesz – írja az MTI a szervezők közlése alapján.

A Balaton Ünnepén mostantól minden évben életműdíjat adnak át annak, aki a tizenegy tagú kuratórium döntése szerint évtizedek óta jelentős szerepet tölt be a Balaton turisztikai életében. Idén az életműdíjat Csapody Balázs, a balatonszemesi Kistücsök étterem tulajdonosa kapja.

“A Balaton Régióban ma már egyre több a nívós étterem, többféle kategóriában. Az azonban nem kérdés, hogy a legnagyobb múltú, három évtizede működő Kistücsök étterem minden évszakban megbízható és állandó színvonalat képvisel. Olyan minőséget és a legnemesebb értelemben vett vendéglátást, amely csak a legjobbakra jellemző. A Kistücsök nemcsak országszerte, de bárhol a világban megállná a helyét. Családi vállalkozás ez, amelyben a tulajdonos szerepe rendkívül fontos. A kuratórium egyhangú döntése volt, hogy 2021-ben első alkalommal Csapody Balázs kapja a Best of Balaton Életműdíját” – idézi a közlemény Lobenwein Norbertet, a fesztivál alapítóját.

A Balaton Ünnepén adják át a Balaton Dalának járó díjat is. Az elmúlt évtizedekben ugyanis balatoni ihletésű dalok egész sora született, ezek közül a fesztivál szervezői több tucat dalt gyűjtöttek össze, amelyekre egy hónapon át szavazhatott a közönség. A Balaton Ünnepe a szándékuk szerint minden elemében a Balaton legjobbjait mutatja be; igaz ez nemcsak a meghívottakra, de a vendéglátók körére is.

“A Balatoni Kör szervezésében azok a balatoni borászatok jelennek meg a helyszínen, amelyek a Best of Balaton 2021-es listáján is szerepelnek. A közönség és a meghívottak több helyen találkozhatnak azokkal a vendéglátókkal, akik ugyancsak a Best of Balaton idei kiválasztottjai. Saját ételekkel és standdal érkezik a Kistücsök étterem, bográccsal várja a vendégeket a zamárdi Rozmaring vendéglő, jelen lesz mások mellett a balatonkenesei G&D kézműves cukrászat és pékség, a Pörc, a BL Delikát, a Móni Süti és a Rusty Coffee” – közölte Fülöp Zoltán, a VOLT Produkció vezetője.

A MOL Nagyon Balaton csapata 2021-ben indította útjára a Best of Balaton sorozatot. A produkció lényege, hogy egy tizenegy tagú kurátori csapat állítja össze minden évben azt a listát, amelyen olyan vendéglők, teraszok, kilátók, személyek és balatoni ügyek szerepelnek, amelyekért és akiért érdemes ellátogatni a Balatonra.

A Best of Balaton deklaráltan egy személyes lista, a kurátori csapatban az alapító páros mellett kilenc híresség vállalt szerepet: Gianni Annoni, Gyurta Dániel, Lábas Viki, Marsalkó Dávid, Ördög Nóra, Sebestyén Balázs, Till Attila, Trokán Nóra és Vecsey H. Miklós.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Tízmilliós értékben kaptak digitális eszközöket az iskolák

Baranya, Békés, Hajdú-Bihar, Somogy és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei iskolák jutottak oktatási tevékenységet támogató eszközökhöz a Telenor HiperSuli program és a Magyar Református Szeretetszolgálat közös pályázatán. A digitális felzárkóztatás elősegítése céljából indított pályázaton öt hátrányos helyzetű...

Ezek a trendek hasítanak a közösségi médiában

Világszinten már több, mint négy és félmilliárd ember használja rendszeresen a közösségi médiát, méghozzá átlagosan közel két és fél órát naponta. Az utóbbi két évben közel egymilliárd fővel nőtt az aktív felhasználók száma, részben...

Online marketing: erre kell figyelni idén

Három meghatározó trend alakíthatja az idei évben az online marketinget: a videók előtérbe kerülése mellett az arc felvállalása és a 360 fokos marketingeszközök kerülhetnek középpontba 2022-ben. Napjainkban a hirdetéseknél már nemcsak a klasszikus értelemben...

Magyar szakemberekkel erősít a Diageo

Új vezetőt és brand managereket nevezett ki a Diageo kelet-európai marketing csapata. A szakemberek a vállalat budapesti központjából látják el a Diageo által forgalmazott alkoholos ital márkák marketingkommunikációjával és termékinnovációval kapcsolatos feladatokat a kelet-európai...

Huszonötödik évadával jön a díjnyertes sorozat

Hosszabb böjt és pár különkiadás után végre teljes évaddal térnek vissza a nyomdafestéket nem tűrő kisiskolások. Februártól a Comedy Central nézői is bekapcsolódhatnak a többszörös Emmy-díjas sorozat, a South Park 25. évadjába, mindjárt az...

Duplázott a Volkswagen az e-járművek kiszállításában

A tavalyi évben a vállalat minden eddiginél több, összesen 369 000 (2020-hoz viszonyítva + 73 %) elektromos járművet adott át ügyfeleinek, ezek közül 106 000 (2020-hoz viszonyítva + 33 %) hálózatról tölthető (plug-in) hibrid...

Új hírközlési szabályokról tájékoztat az NMHH

A hazai hírközlési szabályok legfontosabb módosításait összegezi a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) fogyasztói tájékoztató aloldala, az nmhh.hu/hirkozlesiszabalyok. Néhány fontosabb változásról a hatóság már korábban beszámolt, ebben a közleményben pedig további újdonságokat mutat...

Átalakulás vár a legtöbb iparágra

A megosztott főkönyvi megoldások jelenlegi helyzetét leginkább az internet '90-es években betöltött szerepéhez lehetne hasonlítani: a Deloitte szakértői szerint a blokklánc technológia alapvetően változtatja meg a telekommunikáció, média és szórakoztatás, termelés, egészségügy és kereskedelem...

Rekorddal zárta az évet az AutoWallis

Stratégiai terveivel összhangban minden téren rekordot döntött az AutoWallis értékesítése 2021-ben. A régió 14 országában jelenlévő csoport megháromszorozva előző évi számait, több mint 25 ezer gépjárművet adott el tavaly. Ebből több mint duplájára, 8,5...

A Cápák között és a Tények áll az élen

Egyik a 18-49 éveseknél, másik a teljes lakosságnál bizonyult a hét legnézettebbjének. A főműsoridőben egész szoros volt a verseny az RTL Klub és a TV2 között. Az év első hetéhez képest mindkét vezető kereskedelmi csatorna...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Nagy változásokat hozhat a VR és az AR

Az elmúlt évtizedben számos ígéretes virtuális- és kiterjesztett valóság (VR/AR) alapú megoldás született, a mindennapjainkat azonban mégsem szőtte át eddig a technológia. A világjárvány viszont ezen a területen is lényeges változást hozott, hiszen miközben...

Tízmilliós értékben kaptak digitális eszközöket az iskolák

Baranya, Békés, Hajdú-Bihar, Somogy és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei iskolák jutottak oktatási tevékenységet támogató eszközökhöz a Telenor HiperSuli program és a Magyar Református Szeretetszolgálat közös pályázatán. A digitális felzárkóztatás elősegítése céljából indított pályázaton öt hátrányos helyzetű...

Ezek a trendek hasítanak a közösségi médiában

Világszinten már több, mint négy és félmilliárd ember használja rendszeresen a közösségi médiát, méghozzá átlagosan közel két és fél órát naponta. Az utóbbi két évben közel egymilliárd fővel nőtt az aktív felhasználók száma, részben...

Online marketing: erre kell figyelni idén

Három meghatározó trend alakíthatja az idei évben az online marketinget: a videók előtérbe kerülése mellett az arc felvállalása és a 360 fokos marketingeszközök kerülhetnek középpontba 2022-ben. Napjainkban a hirdetéseknél már nemcsak a klasszikus értelemben...

Magyar szakemberekkel erősít a Diageo

Új vezetőt és brand managereket nevezett ki a Diageo kelet-európai marketing csapata. A szakemberek a vállalat budapesti központjából látják el a Diageo által forgalmazott alkoholos ital márkák marketingkommunikációjával és termékinnovációval kapcsolatos feladatokat a kelet-európai...
- Hirdetés -

CMO

Fontos, hogy megmutassuk a pezsgő másik oldalát

Csomay András, marketing vezető, Törley Pezsgőpincészet   - Milyen évet zártok idén? - Ha ezt az évet jól le tudjuk hozni járványügyi szempontból, akkor nálunk a Törley Pezsgőpincészetben reményeink szerint vissza tudunk állni a COVID előtti időszakra....

A hitelesség egyre fontosabb

Sándor Gabriella, Libri-Bookline, marketing és kommunikációs igazgató fotó: Egyed Péter - A karácsony kiemelt időszaknak számít a könyvpiacon, az éves marketingbüdzsé mekkora részét költik el ilyenkor? - Az év utolsó három hónapja kereskedelmi és kommunikációs szempontból valóban...

Eljött a bátrak ideje

  Gál Judit, Danubius Hotels, marketing és kommunikációs igazgató   - Milyen év végére számítasz? Picit jobb lesz, mint a tavalyi hasonló időszak? - Össze sem hasonlíthatóak. A tavaly november olyan komoly szigorítást hozott, hogy fél évig...

A jövő év második felében lehet intenzívebb felfutás

Mocsai Zoltán, P Automobil Import Kft., marketing vezető - Mit tippelsz, milyen év lesz 2021 az autópiacon? Tavaly 128 000 új személyautót helyeztek forgalomba, idén kevesebb lesz? - Egy alapvetően felemás év az idei. Az év...

A vásárlási szokások örökre megváltoztak

Kanyó Roland, dm Kft., marketing és PR menedzser 133 milliárd forintos bevétellel zártátok az elmúlt üzleti évet, majdnem 10 százalékos plusszal. Gondolom ez a körülmények figyelembe vételével, elég jó eredménynek számít? Természetesen elégedettek vagyunk az elért...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Zöld vállalást tett a Toyota és a Lexus

2035-re karbonsemleges lesz Európában a Toyota és a Lexus.A Toyota készen áll arra, hogy 2035-re nullára csökkentse az újonnan értékesített Toyota és Lexus járművek széndioxid-kibocsátását Nyugat-Európában, amelynek fontos lépcsőfoka lesz a legalább 50 százalékos,...

Zöld együttműködésben a TotalEnergies

A TotalEnergies és a Daimler Truck AG megállapodást írt alá az Európai Unió közúti árufuvarozásának szén-dioxid mentesítésére irányuló kötelezettségvállalásukról. A partnerek együttműködnek a hidrogénnel üzemeltetett nehéz tehergépjárművek ökoszisztémáinak fejlesztésében, egyrészt azzal a szándékkal, hogy...

Új technológiák pörgethetik fel a klímavédelmet

Hogyan segítheti a mesterséges intelligencia, az esővízgyűjtés és a közlekedési rendszerek gyökeres átalakítása a károsanyag-kibocsátás csökkentését – a többi között ez is kiderül a világ legfenntarthatóbb vállalatának választott Schneider Electric és a CNBC Catalyst...

DATA