- Hirdetés -

Hamar eldől, hogy a lányok nem lesznek mérnökök

|

- Hirdetés -

A pályaválasztás legtöbbször már a középiskoláig eldől, és a támogató közeg hiánya miatt választja kevesebb lány a műszaki-technológiai hivatást – állapítja meg a CETIN Hungary Zrt. kutatása. A független, integrált telekommunikációs infrastruktúra-szolgáltató ezen szeretne változtatni: a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) szakmai partnerségével középiskolás lányoknak ingyenes tehetségprogramot indít.

A STEMpowered by CETIN elnevezésű program legfontosabb célja, hogy a pályaválasztás előtt álló, 11. évfolyamos lányoknak olyan alternatívát mutasson, amelyre ritkán vagy egyáltalán nem gondolnak, és segítsen az előttük álló korlátok lebontásában. Az ingyenes program a matematikai készségek és digitális kompetenciák fejlesztésén túl a természettudományos területek összekapcsolásával mutatja meg a STEM (természettudományok, technológia, mérnöki tudományok, matematika) szakmákban rejlő izgalmas lehetőségeket. Emellett segítséget nyújt a pályaorientációban, kiegészíti a tanórai munkát, elmélyíti az ott szerzett tudást és sikerélményhez juttatja a benne részt vevő tanulókat.

„Magyarországon a nők aránya a foglalkoztatásban 45 százalék fölötti, a technológiai területen viszont nem éri el a 14 százalékot. A NaTE szakmai segítségével indított STEMpowered by CETIN programmal ösztönözni szeretnénk a nők karrierépítését a műszaki, technológiai szakmában. Kutatásunk adatai is alátámasztják, hogy ehhez már középiskolában fel kell kelteni az érdeklődést, és fejleszteni az arra nyitott lányoknál a továbbtanuláshoz fontos tárgyakat és az önérvényesítéshez szükséges képességeket – mondta Kübler-Andrási Judit, a CETIN Hungary Zrt. vezérigazgatója. – A programmal az is a szándékunk, hogy a jelentkező lányok szerepmodellt lássanak: cégünk vezetésében három nő is található. Hadd hozzak személyes példát is: engem a matematika és a fizika is nagyon érdekelt, de a pályaválasztáskor viszonylag kevés lehetőségem volt szakmai karrierutakról beszélgetni, így végül a közgazdaságtant választottam. A STEMpowered by CETIN megmutatja a mai lányoknak a választási lehetőségeket és betekintést kínál a mérnöki szakma szépségeibe.”

„Határozott célunk, hogy a fiatalok bátran és magabiztosan induljanak el a STEM területek irányába. Fontosnak tartjuk, hogy ne társadalmi vagy családi elvárásokat követve, hanem saját tapasztalataik és élményeik alapján hozzák meg a döntést. A tudomány, a technológia, a matematika és a mérnöki pálya végtelenül szép és izgalmas – szeretnénk elérni, hogy az ebben rejlő óriási lehetőséget a fiatal lányok is észrevegyék. Büszkék vagyunk, hogy olyan partnerrel dolgozhatunk együtt, akinek ugyanilyen fontos a lányok bátorítása a STEM pályák irányába – mondta dr. Balázsi Katalin, a Nők a Tudományban Egyesület elnöke. – Öröm számunkra, hogy CETIN Hungary-vel életre kelthetjük új tehetséggondozó programunkat, aminek köszönhetően a részt vevő lányok kapcsolatba lépnek a szakmákban dolgozó nőkkel és férfiakkal, úgy tekinthetnek ezekre a karrierekre, mint maguk számára is izgalmas és reális lehetőségekre, ezzel együtt a STEM területek izgalmas világát is felfedezhetik.”

A CETIN Hungary által készített reprezentatív kutatás arra kereste a választ, hogy milyen tényezők befolyásolják a nőket a hivatás – és kiemelten a műszaki, technológiai pálya – választásában. Vizsgálta az ismerősök, a család, az iskola és a kortárs csoportok hatását, illetve a belső motivációkat is.

Arra a kérdésre, hogy mi akadályozza a nőket a STEM pálya választásában, a legnagyobb arányban (27%) megjelölt válasz szerint az oktatásban nem szentelnek elég figyelmet annak, hogy a lányok érdeklődését is felkeltsék a műszaki-technológiai terület iránt. A két nem között ebben érdemi különbség figyelhető meg: a nők ezt az okot súlyosabbnak érzik, és 32 százalékban jelölték meg ezt az opciót, a férfiak közül viszont csak 22 százalék (a válaszadók itt több lehetőséget is megadhattak).

Ennél több férfi (27%) szerint a karrierút már gyerekkorban eldől: a lányok kevesebbet játszanak kütyükkel, így kevesebb lehetőségük van megkedvelni a területet (ezt az opciót a nők 19 százaléka választotta).

A női válaszadók szerint – az említett szempontok mellett – erősebben játszik közre még a női példaképek hiánya (19%), illetve az, hogy a lányoknak kevés az önbizalma, és úgy gondolják, egy ilyen szakterületen nem lehetnek sikeresek (22%).

Ez is lehet az oka, hogy a válaszadó férfiaknak csak a fele (48%) nem gondolt arra, hogy ezen a területen helyezkedjen el, míg ez az arány a nők esetében lényegesen magasabb, 69 százalék. A pályaválasztás egyébként legtöbbször – a megkérdezettek 57 százalékánál – viszonylag hamar, felső tagozatban, illetve középiskolában dől el, és ebben kicsi a különbség a férfiak és nők között. A megkérdezettek nagyobb része (59%) egyébként nem tartja férfiasnak a műszaki-technológiai pályát, mintegy egyharmaduk szerint (29%) viszont a szakma inkább férfiasnak tekinthető.

STEMpowered by CETIN – program a tehetségekért

A heti rendszerességű, STEM-fókuszú foglalkozássorozat matematikai és digitális kompetenciákat fejleszt egy tanéven keresztül. A komplex kezdeményezés célja nemcsak az ismeretek átadása, hanem az egyéni és csoportos mentorálás is, amelynek során a résztvevők olyan készségeket is fejlesztenek, amelyek ma már nélkülözhetetlenek a sikeres pályaválasztáshoz és a választott pályán való érvényesüléshez.

A bevont szakemberek nem csak szakmai tudást közvetítenek, de a magabiztosság, a tudatosság és a nagyobb önbizalom kialakításában is segítenek az érdeklődő középiskolás lányoknak.

A program a résztvevők STEM területek iránti elköteleződését az önálló tanulás során elengedhetetlen soft skillek – például időmenedzsment, nem rutinszerű problémamegoldás, alkalmazkodóképesség, komplex kommunikációs és társas készségek, önbizalomnövelés – rendszeres fejlesztésével erősíti.

Az érdeklődő 11. osztályos lányok szeptember 28-áig jelentkezhetnek az október 10-én induló programra.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ez lehet az okosmobilok jövője

Abu-Dzabiban, a Fortune Global Forum 2023-on Dr. Ray Guo, a HONOR marketingigazgatója beszélt az okos készülékek jövőjéről. Egyéb vállalati vezetőkkel tárgyalta az intelligens világ jövőképét, kitérve a hajlítható eszközök népszerűségére, a mesterséges intelligenciára és...

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Szoboszlaival kezdi az új évet a Network4

December 3-án a MATCH4-en láthatják a szurkolók, ahogyan a Liverpool a Fulhamet fogadja, közvetlenül karácsony előtt, december 20-án pedig a Liverpool - West Ham Ligakupa-negyeddöntő kerül képernyőre. A rajongóknak jól indul az új év...

Jeges izgalmak a Sport TV-n

Nem volt még arra példa Magyarországon, hogy televízióban is követhető legyen az U20-as divízió 1/A jégkorong-világbajnokság. A Sport TV azonban december 10-16. között élőben közvetíti a magyar válogatott mérkőzéseit a hazai eseményről.December 10. és...

Hatalmas a különbség a borvidékek ingatlanárai között

Magyarország hat borrégiója közül az Etyek-Budai, a Móri, a Neszmélyi, a Pannonhalmi és a Soproni borvidéket magában foglaló Felső-Pannon borrégióban volt a legdrágább, csaknem 500 ezer forint a lakások négyzetmétere 2022-2023-ban. A legalacsonyabb, négyzetméterenkénti...

Automata boltot nyitott a Spar

Mesterséges intelligencián alapuló, pénztáros és eladók nélküli SPAR automata üzlet működött két napon át Budapesten, Európa legnagyobb Sneakerness fesztiválján. Az elsősorban a Z-generáció tagjainak szánt szolgáltatás teszt-üzemmódban dolgozott, de a mobil „Satellit Store S”...

Messze még a hazai cégek valódi felelősségvállalása

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a szociális és környezeti problémák hatékony kezelésére – derül ki a WHC Csoport és a Scale Impact...

Egyre tudatosabbak a magyar munkavállalók

A munkavállalók háromnegyede tartja fontosnak a munka és a magánélet összeegyeztethetőségét – derült ki a Családbarát Magyarország Központ munkaerőpiaci kutatásából. Az országos reprezentatív felmérés célja elsősorban a magyarországi atipikus foglalkoztatási helyzet feltárása volt, különösképpen...

Különleges kiállítással ünnepel a Népszava

1873-tól napjainkig vezeti végig a látogatót a magyar újságírás legnagyobb hagyományokkal bíró, folyamatosan máig is aktív napilapjának címoldalain keresztül a Fuga Építészeti Központban november 29-én nyíló kiállítás. A történelem nagy viharait is túlélő, idén...

Nagyot ment „A LEGO Oroszlán” az idei Effie-n

A marketing Oscarjaként is emlegetett Effie hazai versenyének nagy győztese a három Arannyal és a Platina Effie-vel jutalmazott „A LEGO Oroszlán” című pályamű lett. A LEGO Hungary és a Red Lemon Media kampánya az...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Erős lehet az év vége az ingatlanpiacon

Nem csak az üzletekben, az ingatlanpiacon, a pénzintézetekben és a hivatalokban is dömpingre számítanak a Duna House és a Credipass szakértői idén decemberben. A befektetők ingatlanvásárlási kedvét az inflációkövető állampapír kivezetése erősítheti a megszokottnál...

Ez lehet az okosmobilok jövője

Abu-Dzabiban, a Fortune Global Forum 2023-on Dr. Ray Guo, a HONOR marketingigazgatója beszélt az okos készülékek jövőjéről. Egyéb vállalati vezetőkkel tárgyalta az intelligens világ jövőképét, kitérve a hajlítható eszközök népszerűségére, a mesterséges intelligenciára és...

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Szoboszlaival kezdi az új évet a Network4

December 3-án a MATCH4-en láthatják a szurkolók, ahogyan a Liverpool a Fulhamet fogadja, közvetlenül karácsony előtt, december 20-án pedig a Liverpool - West Ham Ligakupa-negyeddöntő kerül képernyőre. A rajongóknak jól indul az új év...

Jeges izgalmak a Sport TV-n

Nem volt még arra példa Magyarországon, hogy televízióban is követhető legyen az U20-as divízió 1/A jégkorong-világbajnokság. A Sport TV azonban december 10-16. között élőben közvetíti a magyar válogatott mérkőzéseit a hazai eseményről.December 10. és...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...

Fókuszban a multiplatform növekedés

A lineáris piac lassan elérheti a maximumát, és egyre inkább van egy olyan típusú közönség, amelyik a streaming felé fordul – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Borsány-Gyenes András. A Network4 Media Group vezérigazgatója beszélt a...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Új törvény segítheti, hogy fenntarthatóbban működjenek a vállalatok

Benyújtotta a kormány a fenntartható vállalati működést ösztönző törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlésnek – hívja fel a figyelmet az EY. Az érintett hazai cégeknek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontból is át kell világítaniuk működésüket,...

Díjat nyert a K&H fenntarthatósági indexe

A Kreatív magazin szakmai zsűrije ezüst Prizma-díjjal értékelte a K&H fenntarthatósági indexét és a hozzá kapcsolódó kommunikációs tevékenységet, amely hatékonyan és társadalmilag felelősen alkalmazza az adat- és kutatásalapú PR-eszközöket. A hazai PR-, reklám- és...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....