- Hirdetés -

Hatalmas felmondási hullám jöhet

|

- Hirdetés -

A válaszadók 62 százaléka tervezi elhagyni munkahelyét a közeljövőben, legtöbben magasabb fizetésért váltanának – derül ki a Work Force HR szolgáltató legfrissebb felméréséből. A cég nem csupán munkavállalói oldalról, de üzleti partnerei között is körbejárta a fluktuáció kérdéskörét, akiknél az alkalmazottak több mint 10 százaléka mondott fel 2022-ben, szintén a kedvezőbb bérezés reményében.

500 munkavállaló bevonásával készített felmérést a Work Force HR szolgáltató idén augusztusban azért, hogy feltérképezze a munkaerőpiaci fluktuáció aktuális helyzetét. A válaszokból egyértelműen kiderült, hogy a legtöbben a váltás küszöbén állnak, ugyanis a megkérdezettek 62 százaléka tervezi elhagyni munkahelyét a közeljövőben. Ez az arány a fizikai és a szellemi dolgozók között minimálisan eltér, a szellemi munkavállalók 60 százaléka keresi (vagy találta már meg) új munkahelyét, míg a fizikai dolgozók 70 százaléka hagyná el jelenlegi foglalkoztatóját.

A legtöbben (64%) magasabb fizetésért szeretnének váltani, azonban sokan felelték azt is (53%), hogy szívesebben dolgoznának olyan munkahelyen, ahol jobban megbecsülik a munkájukat. A harmadik leggyakoribb indok a felmondásoknál a szakmai fejlődési lehetőség hiánya volt (42%). A Work Force partnerei a kilépő interjúk során hasonló válaszokkal találkoztak, a felmondás leggyakoribb oka náluk is a magasabb bérigény volt, a megkérdezett kollégák 86 százaléka ezért hagyta el pozícióját. Emellett gyakori válaszok még a magánéleti okok és a költözés is.

A felmérés résztvevőinek 60 százaléka nem váltott az elmúlt egy évben munkát, viszont a HR szolgáltató partnerei ennek ellenére több mint 10 százalékos fluktuációt tapasztaltak 2022-ben. Azok többsége, akik a közelmúltban felmondtak, szintén az alacsony fizetéssel és a megbecsülés hiányával indokolták döntésüket. A megkérdezettek között voltak olyanok is, akiket elbocsátottak, az ő esetükben legtöbbször létszámleépítések álltak ennek hátterében, de előfordult személyes ellentét is.

„Az inflációs környezet és a gazdasággal kapcsolatos negatív hírek hatására a COVID-időszakhoz hasonló szituáció alakult ki Magyarországon: egyre többen elégedetlenek, azonban egyre kevesebben mernek a biztosból a bizonytalanba váltani. Ez a kettős hatás egyrészt további bérnyomást eredményez, másrészt egy olyan láthatatlan fluktuációs kockázatot, ami a helyreálló piaci környezetben később bármikor elszabadulhat. Diverzifikált, rugalmas munkaerőstratégiával preventíven lehet kezelni a kockázatokat, ebben a HR szolgáltatók már korábban is bizonyítottak hazánkban” – mondta Gáspár Gergely, a Work Force HR szolgáltató értékesítési igazgatója.

A szakember szerint akár 4-6 hónapig is eltarthat egyes szakképzett fizikai pozíciók esetében a toborzás, ilyen például a hegesztői munkakör, mely hiányszakmának számít jelenleg Magyarországon. A szellemi munkavállalók kiválasztása is hosszú folyamat a cég partnereinek elmondása alapján, a legtöbben azt tapasztalták, hogy 1-2 hónapig is eltart, amíg kiválasztanak egy új, fehér galléros munkavállalót, ráadásul náluk az onboarding folyamat is hosszabb. A szellemi pozíciók esetében a legtöbb cégnél 1 és 3 hónap közé tehető a betanítás időszaka, míg a fizikai munkaköröknél ez csupán 2 héttől maximum 1 hónapig terjed.

„A keresleti munkaerőpiacon is sikeres toborzásnak olyan kulcstényezői vannak – például az adatbázisok, technológiák, vagy azonnal elérhető HR-kapacitások -, amelyeket nem minden cég tud vagy akar felépíteni. A vállalatok egyre nagyobb arányban fordulnak a klasszikus közvetítés felől a komplexebb megoldások, akár RPO irányába is, hogy a hiányzó munkaerőt a legrövidebb idő alatt fel tudják tölteni.A harmadik országbeli munkaerő-biztosítás óriási előnye, hogy a hozzáférhető munkaerőnek köszönhetően maga a toborzás 2-3 hét alatt lezárul a küldő országban, így a vállalat pontos létszámmal, az elvárások szerint kiválasztott dolgozókkal már biztosan tervezhet. A Work Force-nál emellett egyedi tesztelési lehetőségeket, akár próbagyártást is biztosítunk a kinti kiválasztás során, partnereink így a megérkezés előtt meggyőződhetnek a munkaminőségről, megbízhatóságról” – nyilatkozta Gáspár Gergely.

A megkérdezett vállalatok 86 százaléka munkatársak ajánlásai alapján választ új alkalmazottat, de gyakori a belső ajánlási bónusz is (71%). A felmérésben résztvevő cégek mindegyike biztosít utazási támogatást munkavállalóinak, hiszen szerintük ez is vonzóbbá tehet egy munkaadót. Emellett 71 százaléka a válaszadóknak sportolási lehetőséget is biztosít a dolgozóknak, hogy ezzel is pozitívabb benyomást tegyen meglévő és potenciális munkavállalóira.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Moziból a könyvespolcra – filmtörténet és önéletrajz a mester szemén keresztül (x)

Van, akinek a mozi csupán egy kellemes, szabadidős program, de némelyeknek a filmnézés szent hobbi, sőt egyet jelent az élettel. Többnyire belőlük lesznek a filmteoretikusok, kritikusok, és nem utolsó sorban a filmrendezők. A hivatás...

Díjazták a Torontói EU Filmfesztiválon a Semmelweist

A Koltai Lajos rendezésben készült Semmelweis-film lett a Torontói EU Filmfesztivál legjobbja és elnyerte a közönségdíjat. Az anyák megmentőjeként világhírűvé vált magyar orvosról, Semmelweis Ignácról készült - a hazai mozikban már látható - új magyar...

Kiderült, mikor lesz jövőre a SopronFest

Jövőre a pünkösdi hétvégén, május 17. és 19. között rendezik meg második alkalommal a SopronFestet, ahol a hazai fesztiválok kedvenc előadói és zenekarai lépnek színpadra. Az esemény során nem csak a koncertek helyszínéül szolgáló...

Egyre többet keresnek a pénzügyi területen dolgozók

A pénzügyi-számviteli területen dolgozók aktuális helyzete hasonló, mint a mérnököké és az IT szakembereké volt pár évvel ezelőtt: kiugró kereslet mutatkozik e munkavállalók iránt, nagy a cégek emberierőforrás-igénye, az aktív munkavállalók ezzel egyidőben pedig...

Rekordbevétel az AutoWallisnál

Újabb rekordot döntve több mint egyharmadával növelte árbevételét és nyereségét az AutoWallis Csoport az év első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához képest. A régiós autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató ezzel már most felülmúlta...

Ezeket a szakmákat nem váltja ki a mesterséges intelligencia

Nemrég egy kutatás során kiderült, hogy számviteli, könyvelési területen a diákok kenterbe verték a ChatGPT-t. Nem a pénzügyi terület azonban az egyetlen, ahol a mesterséges intelligencia labdába sem rúghat a humán munkaerővel szemben.A mesterséges...

Nagyon kelendőek a logisztikai ingatlanok

A lakáspiacon az új építésű ingatlanok iránti kereslet és a bejelentett új projektek a piaci alapú lakáshitelekkel együtt parkolópályára álltak, amin jövőre a CSOK Plusz sokat javíthat. A logisztikaiingatlan-piac azonban továbbra is élénk mind...

Minierdőt telepítettek Budapesten

November 29-én a XII. kerületben immár a harmadik Miyawaki erdőt adták át a GreenGo két éve indított Gurulj a fákért! Támogatói Programjának keretében. Budapest első és kizárólag elektromos flottát üzemeltető közösségi autómegosztója ezzel már...

Újabb lépéssel támogatja az ALDI a fenntarthatóságot

A vállalat biatorbágyi méhecskeháza után most hét városban nyitott rovarotthonokat, amelyek a virágok beporzásához nagymértékben hozzájáruló, emberekre ártalmatlan beporzó rovaroknak nyújtanak menedéket.Az ALDI biatorbágyi logisztikai és igazgatási központjánál már 2016 óta működik egy öt...

Különleges összefogás a CO2-kibocsátás csökkentéséért

A Mars Magyarország két nagyvállalattal lépett partnerségre annak érdekében, hogy csökkentse beszállítói tevékenységének karbonlábnyomát. Ez a lépés összhangban áll az anyavállalat Nettó Zéró Kibocsátási Ütemtervével, amelynek célja, hogy 2050-re elérje a nettó nulla szén-dioxid...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Tovább erősít podcast fronton a Marquard

Új podcastokkal erősíti portfólióját a Marquard Group Hungary. Először az ÉVA magazin Testkép című produkciója mutatkozott be december 1-jén, majd december 7-én startol az InStyle Képesvagyok műsora, amely a brand nagy sikerű #képesvagyok kezdeményezésének...

Moziból a könyvespolcra – filmtörténet és önéletrajz a mester szemén keresztül (x)

Van, akinek a mozi csupán egy kellemes, szabadidős program, de némelyeknek a filmnézés szent hobbi, sőt egyet jelent az élettel. Többnyire belőlük lesznek a filmteoretikusok, kritikusok, és nem utolsó sorban a filmrendezők. A hivatás...

Díjazták a Torontói EU Filmfesztiválon a Semmelweist

A Koltai Lajos rendezésben készült Semmelweis-film lett a Torontói EU Filmfesztivál legjobbja és elnyerte a közönségdíjat. Az anyák megmentőjeként világhírűvé vált magyar orvosról, Semmelweis Ignácról készült - a hazai mozikban már látható - új magyar...

Kiderült, mikor lesz jövőre a SopronFest

Jövőre a pünkösdi hétvégén, május 17. és 19. között rendezik meg második alkalommal a SopronFestet, ahol a hazai fesztiválok kedvenc előadói és zenekarai lépnek színpadra. Az esemény során nem csak a koncertek helyszínéül szolgáló...

Egyre többet keresnek a pénzügyi területen dolgozók

A pénzügyi-számviteli területen dolgozók aktuális helyzete hasonló, mint a mérnököké és az IT szakembereké volt pár évvel ezelőtt: kiugró kereslet mutatkozik e munkavállalók iránt, nagy a cégek emberierőforrás-igénye, az aktív munkavállalók ezzel egyidőben pedig...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Ha kétszer ennyien olvasnának minket, az egész ország gazdagabb volna

Mindenkinek azt javaslom, hogy olvasson több Portfoliót. Biztos kevésbé vagyunk szórakoztatók, mint a TikTok, de vannak értelmes gondolatok és információk, amelyek segítenek ezekben a bizonytalan időkben – mondja Bán Zoltán, a gazdasági portált működtető...

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Minierdőt telepítettek Budapesten

November 29-én a XII. kerületben immár a harmadik Miyawaki erdőt adták át a GreenGo két éve indított Gurulj a fákért! Támogatói Programjának keretében. Budapest első és kizárólag elektromos flottát üzemeltető közösségi autómegosztója ezzel már...

Újabb lépéssel támogatja az ALDI a fenntarthatóságot

A vállalat biatorbágyi méhecskeháza után most hét városban nyitott rovarotthonokat, amelyek a virágok beporzásához nagymértékben hozzájáruló, emberekre ártalmatlan beporzó rovaroknak nyújtanak menedéket.Az ALDI biatorbágyi logisztikai és igazgatási központjánál már 2016 óta működik egy öt...

Különleges összefogás a CO2-kibocsátás csökkentéséért

A Mars Magyarország két nagyvállalattal lépett partnerségre annak érdekében, hogy csökkentse beszállítói tevékenységének karbonlábnyomát. Ez a lépés összhangban áll az anyavállalat Nettó Zéró Kibocsátási Ütemtervével, amelynek célja, hogy 2050-re elérje a nettó nulla szén-dioxid...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....