- Hirdetés -

Hatalmas parti lesz Velencén

|

Minden eddiginél erősebb kínálattal készülnek az idei EFOTT szervezői, húsz hektáron, több mint 100 fellépővel, 200 programlehetőséggel 125 ezer embert várnak a rendezvényre.

Az immáron hat naposra bővített fesztivál 2018-ban július 10-16-a között érhető el Velence-Sukoró térségében. A 2018-as EFOTT fesztiválon headlinerként szerepel a Magyarországra először érkező Jessie J, a brit közönségkedvenc, John Newman, de ott lesz a Lost Frequencies, illetve a rock stílus kiemelkedő dán képviselője, a Volbeat is. Többedjére lép majd színpadra Dub FX, aki az EFOTT sajtótájékoztatóján is megjelent és gitárral a kezében adott minikoncertet. „Szeretem ezt az országot, és ezt nem azért mondom, mert éppen itt vagyok. Félig olasz származásúként engem a magyarok lendülete, pezsgése sokszor emlékeztet a mediterrán népek életstílusára” – jelentette ki a világ legismertebb utcazenésze.

Idén több mint 100 magyar fellépő előadását is élvezheti az EFOTT-fesztiválozó, koncertet ad például a Wellhello, a Punnany Massif, a Halott Pénz, Majka&Curtis, a Brains, a Kelemen Kabátban, az Irie Maffia, a Margaret Island, a Cloud 9+, a Kowalsky meg a Vega és Szabó Balázs bandája, a rock jegyében pedig többek között a Tankcsapda, a Kowalsky Meg a Vega, az Anna and the Barbies, a Leander Kills, a Dorothy és a Paddy and the Rats. Először vesz részt az EFOTT életében Rúzsa Magdi, aki pénteken énekel a nagyszínpadon.

„A tavalyi év hasonló időszakához képest 30%-kal több elővételes jegyet sikerült értékesítenünk, és ezzel egyben rekordot is döntöttünk – tájékoztatott Maszlavér Gábor fesztiváligazgató. – Míg a zenei kínálatot és a nappali programlehetőségeket szélesítettük, a jegy-, illetve a szolgáltatói árakat sikerül diákbarát szinten tartanunk, így ár-érték arányban messzemenően vonzó alternatívát nyújtunk.”

A szervezők munkáját idén az ELTE hallgatói segítik, többek között sport- és civil programok felvonultatásában. Murai László, az ELTE EHÖK elnökének elmondása szerint hazánk legsportosabb fesztiválján a látogatók 40%-a kipróbál valamilyen helyszíni sportos aktivitást. Idén az egyetemi bajnokságok mellett olyan vízi és vízparti programok állnak rendelkezésre, mint strandvízilabda, vízi röplabda, vízi tollas, watertrambulin, streetworkout, wakeboard, pole fitness, de már a reggel is indulhat ébresztő tornával, vagy éppen a látogató a fesztiválra biciklivel. A Civil téren is szerepet kap a sport, itt sportolókkal és egészségügyi szakemberekkel lehet beszélgetni. Ezen felül közel 100 civil szervezet kínál majd intellektuális és szórakoztató programot a résztvevőknek.

A családoknak is kedvez a 2018-as EFOTT: a 14 év alattiak szülői kísérettel ahogy eddig, most is ingyenesen léphetnek be a fesztiválra, de a kisebbekre idén képzett babysitterek vigyáznak, a nagyobbakat pedig animátorok segítik az értékes időtöltésben. Emellett a szervezők biztosítanak olyan programokat is, amelyek során a család közös élményeket szerezhet.

Ezen a nyáron is lesz Muzsika Szigete az EFOTT-on, népzenével, néptánccal és a közkedvelt notakaraokee-val. A Borudvart Street Food Udvar egészíti ki, valamint egy hangulatos pincesor, utcazenészekkel. A programok hamarosan elérhetők lesznek az EFOTT egyetemisták által fejlesztett díjnyertes applikációjában is.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Jótékony akcióban a SPAR

Adománykártyák értékesítésével indult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország Adni Öröm! karácsonyi akciója. 2024. december 1-17. között a kijelölt SPAR és INTERSPAR üzletekben, valamint a SPAR online shopban kapható adománykártyák árával élelmiszercsomagok...

A vevőknek kedvez az ingatlanpiac

A piac élénkülése és a fokozott vevői kereslet mellett enyhült az érvényesíthető alku mértéke az ingatlanvásárlás során, azonban még így is a vevők évének számított 2024, ugyanis a tranzakciók jelentős része, 82,2 százaléka a...

Kevés megtakarításuk van a magyaroknak

Bár a középkorúak átlagosan hét hónapra elegendő tartalékkal rendelkeznek, 33 százalékuk csupán egy hónapig tudná fenntartani magát, ha nem lenne bevétele - közölte a K&H a biztos jövő kutatás eredményei alapján, amely az öngondoskodás...

Múltidéző mozikkal erősít a filmcsatorna

A történelmi filmek választ adhatnak a múlt nagy kérdéseire és betekintést nyújtanak az életbe egy másik időszakban. A történelmi filmek amellett, hogy szórakoztatnak, rávilágítanak arra is, hogy a múlt eseményei miként formálták jelenünket. Különösen...

Central is clearly becoming international – interview with Petr Bednar

To maintain our independence, we need to focus on increasing our reach, revenue and profitability - says Petr Bednar. In an interview given to our magazine, the digital and business development director of Central...

A Central egyértelműen nemzetközi céggé válik – interjú Petr Bednarral

Az elérésünk, a bevételeink és a jövedelmezőségünk növelésére kell koncentrálnunk, hogy megőrizzük a függetlenségünket – véli Petr Bednar. A Central Médiacsoport digitális és üzletfejlesztési igazgatója a lapunknak adott interjúban beszélt a cseh és a...

Új trendek a hazai médiapiacon

Legalább három online videós szolgáltatást használ egy adott hónapban a 18-59 éves, internettel rendelkező magyarok 82 százaléka – derül ki az NMHH támogatásával a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) és a Nielsen által készített...

Az európai utazóknak is fontos a fenntarthatóság

Az európaiak 2025-ben várhatóan gyakrabban fognak utazni és többet is költenek utazásra – derül ki a világ vezető szállodaipari csoportja, az Accor új kutatásából. Az ágazatnak ugyanakkor sürgősen meg kell oldania a növekedésből adódó...

Díjazták az etikus vállalatokat

25 éve, 2000-ben alapította az Üzleti Etikai Díjat László Ervin világhírű, a Nobel-békedíjra többször jelölt tudós, író, a Budapest Klub alapítója és Demcsák Mária a hazai üzleti újságírás meghatározó alakja, a Piac & Profit...

Optimistábban látják a jövőt a fiatalok

Elégedettebbek a fiatalok - összességében erre jutott a K&H ifjúsági index felmérés, amely a 19-29 évesek saját életükkel való elégedettségét vizsgálta a harmadik negyedévben. Az index értéke 16 pontra emelkedett az egy negyedévvel korábbi...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Lassabban nőhet jövőre a gazdaság

A magyar gazdaság teljesítménye idén 0,5 százalékkal, jövőre 2 százalékkal nőhet az Erste előrejelzése szerint. Az infláció 2025-ben várhatóan nem lassul tovább, a pénzromlás éves átlagos üteme a 2024-re várt 3,6 százalékhoz hasonló mértékű...

Jótékony akcióban a SPAR

Adománykártyák értékesítésével indult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország Adni Öröm! karácsonyi akciója. 2024. december 1-17. között a kijelölt SPAR és INTERSPAR üzletekben, valamint a SPAR online shopban kapható adománykártyák árával élelmiszercsomagok...

A vevőknek kedvez az ingatlanpiac

A piac élénkülése és a fokozott vevői kereslet mellett enyhült az érvényesíthető alku mértéke az ingatlanvásárlás során, azonban még így is a vevők évének számított 2024, ugyanis a tranzakciók jelentős része, 82,2 százaléka a...

Kevés megtakarításuk van a magyaroknak

Bár a középkorúak átlagosan hét hónapra elegendő tartalékkal rendelkeznek, 33 százalékuk csupán egy hónapig tudná fenntartani magát, ha nem lenne bevétele - közölte a K&H a biztos jövő kutatás eredményei alapján, amely az öngondoskodás...

Múltidéző mozikkal erősít a filmcsatorna

A történelmi filmek választ adhatnak a múlt nagy kérdéseire és betekintést nyújtanak az életbe egy másik időszakban. A történelmi filmek amellett, hogy szórakoztatnak, rávilágítanak arra is, hogy a múlt eseményei miként formálták jelenünket. Különösen...

Don't Miss

Logó és arculattervezést segítő könyvet adott ki a [brandguide]

Megjelent a legújabb logó- és arculattervezés témájú szakkönyv a kiadásában. Egy szokatlan és egyedi formátumban: feltett kérdésekkel segíti a könyv a logó- és arculattervezés folyamatát. A könyv nem csak szorosan szakmabeliekhez szól, hanem...

A hazai kortárs művészet előtt tiszteleg az ACG

Idén ünnepli 20. születésnapját a hazai kreatív szektor megkerülhetetlen szereplője, az ACG. Az évforduló apropóján az ügynökség egy egyedülálló kiadványban, az ACG TWENTY Bookazine-ban tiszteleg azon hazai kortárs alkotók előtt, akik munkásságából az elmúlt...

A tudatos teremtésről írt könyvet Lakatos Zsófia

„Éld az álmod!” a címe Lakatos Zsófia új könyvének, amely egy egészen különleges témáról, a tudatos gondolkodásról, tervezésről, teremtésről szól. Az ismert pr-szakember szerint az üzleti világban egyre nagyobb szükség van a mentális jólétre,...

Megjelent Ferling József új könyve

Ferling József legújabb könyvében egy különleges világba hívja magával olvasóit: üzletembereket, cégvezetőket, PR, és marketingszakembereket. Mindenkit, aki a hitelességét megőrizve szeretne láthatóságot és reflektorfényt kapni ebben az információkkal telített világban.A hírnév millió apró, egymáshoz...

Új irodába költözött a Madhouse

A hirdetési felületek úttörőjeként ismert Madhouse új irodába költözött, hogy egy tágasabb, modernebb környezetben tudjon működni. A költözést a folyamatos növekedés indokolta, hiszen az eddigi iroda már szűknek bizonyult a bővülő csapat számára. Az...