Hiánycikk lehet a cement

A Mapei Kft. tavaly az előző évhez viszonyítva 20,9 százalékkal 33,5 milliárd forintra növelte belföldi nettó árbevételét. Az export forgalom 32,8 százalékkal, 614 milliárd forintra nőtt. A vállalat nehéz évre és szerény növekedésre számít. A cement ellátásban országosan hiányra lehet számítani.

„Hullámvasút volt a múlt év. Az első hat hónapban jó volt az építőipar teljesítménye, a kormányzati otthonteremtési és felújítási programok hathatósan ellensúlyozták a nehézségeket. Azonban az év második felében már érezhetővé vált az építőipari lassulása. Az alapanyagárak, leginkább a homok és a cement tekintetében folyamatosan emelkedtek, és ezzel nagyon nehéz volt lépést tartani. A nehézségek dacára sikerült jelentős növekményt elérnünk, összességében elégedettek vagyunk az eredménnyel” – értékelt Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

Az építőipar múlt évi teljesítményét jelentősen csökkentették a növekvő magas alapanyagárak, az Euro magas árfolyama, az energiahordozók árának emelkedése, valamint az ukrán háború miatti piaci bizonytalanság.

Göröngyös év áll az építőipar előtt

A Mapei Kft. nehéz évre számít, szerény árbevétel növekedéssel, egyben az eladott mennyiségek csökkenésével kalkulál. Az állami beruházások stoppja, a magas banki kamatok, a magas építőanyagárak, valamint a lakossági kereslet mérséklődése miatt az építőipar teljesítményének csökkenésére számítanak.

„A lakosság körében nagy a bizonytalanság. Mivel nem tudják az emberek, hogy mivel kalkuláljanak, ezért a költéseiket visszafoghatják. Az élelmiszerárak emelkedése, a magas banki kamatok, a magas kötvénykamatok miatt mind csökken a lakosság által az építésre, felújításra fordítható összeg. Ami az ágazatnak segíteni fog, a kormány azon szándéka, hogy a lakossági építési beruházások támogatását folytatja.” – állítja Markovich Béla.

A legnagyobb nehézséget várhatóan a cement rendelkezésre állása jelenti, hiszen a magyar cementgyártókat fojtogatja a limitár és a bányaadó. E tényezők hatására a gyártók visszafogják a termelést, hiány alakulhat ki a piacon. Az energiahordozók árának további emelkedése tovább növeli a homok és a cement árakat. Mivel mindkét alapanyag gyártása nagy energiaigénnyel jár, előrejelzések szerint ezen alapanyagok ára emelkedni fog az év első félévében.

A gazdasági nehézségek miatt változó építtető igények hatására, az energiamegtakarításhoz kapcsolódó termék területén növekedés várható. Ezért a vállalat az ipari padló és az épületfelújításokhoz kapcsolódó szerkezetmegerősítés és betonjavítás termékek esetében 10-15 százalékos növekedésre számít.

Fejlesztések a Mapei Kft-nél

A Mapei Kft. 2023-ban elkezdi a gyár és raktárkapacitás bővítésének beruházását. Emellett a vállalat új terméket fejlesztését tervezi. A gazdasági nehézségek kompenzálása érdekében bővül az értékesítő hálózat létszáma, valamint új szolgáltatások bevezetésével és új képzési programok bevezetésével támogatják a szakembereket.

„A mai helyzet egyetlen pozitív hatása, hogy a kereslet szűkülése miatt várhatóan enyhülni fog a szakemberhiány és csökken a kóklerek aránya, mert nem fognak annyi munkához jutni, és az építtetők is sokkal körültekintőbben fognak szakembert megbízni a kivitelezési munkákkal.” – jegyezte meg Markovich Béla.